Népszava, 1916. május (44. évfolyam, 121–150. sz.)

1916-05-01 / 121. szám

2 el ne feledjétek, milyen volt a politikai és gazdasági élet az államban akkor, amikor uraitok korlátlanul gyakorolták a politikai hatalmat. Ha ezt elmétekbe és szivetekbe vésitek, akkor minden erőtökkel küzdeni fogtok a szocializmus eszméinek terjesztéséért, akkor minden erőtökkel tagokat toboroz­tak szakszervezeteitek számára, akkor megállótok és új híveket szereztek a munkássajtó számára, akkor rendületlenül küzdelmet vívtek majd az állam politikai hatalmának meg­hódításáért, az általános választójogért­, egyesülési és gyülekezési szabadságért, a tanulás és tanítás szabadságáért !­­ Erős szocialista párt, hatalmas szakszer­vezeti­, fejlett munkássajtó, a politikai so­rsok teljessége:­­ezek azok az eszközök, ame­lyekkel a rombadöntött régi világot fölépít­hetjük majd és a gyűlölködés, versengés, pusztítás, tudatlanság és szegénység mai világ­rendetlensége helyére megteremthetjük a szolidaritásnak­­'­­ közös munkának a népek testvéri össze­tartásán és a kizsákmányolás megszünte­tésén nyugvó új, igazi világrendjét! Ennek az uj világnak szól mai májusi kö­szönté­sink! Nagy történelmi feladatok vár­nak minden ország munkásságára és szo­cialistáira. Abban a reményben köszöntünk bennete­ket, hogy méltók lesztek hozzájuk! Testvéri üdvözlettel A szociáldemokrata­ párt. MOST JELENT MEG! MÁSODIK KIADÁS! EP19S.E ZQS.&» S! n 1870/71. francia-nem­et háború M Forditotta: KUN­FI ZSIGMOND Ára 5 korona Kapható a Népszava-könyvkereskedés­ben, Budapest, VII. Erzsébet­ körút 35 s az asszus szervezeti sílinyvárusitónál , a M * & Rigófütty a holt erdéiben. — 1916 május elsejére. — Elment a Tavasz is, Az Isten maga is Emberhasonhitó háborúba; Isten glóriája, Vérrel van cifrázva, Fekete a Tavasz koszorúja. Megnémult­ az erdő, Hová madár nem jő, Hol fehér árnyékok kergetődznek: Azok, kik elmentek, A holt regementek, Fogócskát játszanak az erdőnek. Hangjuk, neszük nincsen. Zajtalan bilincsen Békázott szellemük némán suhan A sírjuktól eddig — Tovább nem menekszik Egyik se: előtte zárt kapu van. A rózsa feketét Nyitott, a levelét Borítja sirások bus harmata; Addig jajgat, dalol Bimbótlan lomb alól — Elhal a csalogány egy éjszaka. Nagy kálváriáját Piciny árvák járják Szomorú életnek özvegyekkel... És föl-fölriadnak, Ha zöldül az ablak: Tán apa jött haza, kelj fel, kelj fel! Napsugár nem ragyog, Nem szállnak illatok, Rügyében pusztul el a fák­ terhe ... Hát mért rakta rájuk Virág-koronájuk­ A kéz, ami durván igy leverte? Ünnepek elmultak, Elnyelte a múltnak Minden gyöngyöt nyelő mély tengere; Most örök­ bánatunk Könnyiből hullatunk Soha el nem fogyó gyöngyöt bele. Hordónk alján pedig Gyászunk penészedik, Kamránkban az éhség lóg aszottan, Hiába szőtt hálót A vén vérvadász pók, öndögében pusztul a sarokban. Kinek gonoszsága Hozott e világra Tenger gyászt, ilyen nagy kárhozatott, Ki volt, ki teremté.­­ A rendetlent renddé, Ki miatt estek ily áldozatok? Ne kérdj, semmit se kérdj, Nyeld a könnyet, a vért, Az utolsó csöppjét se kíméljed! Valamikor mégis Lesz ebből elég is, Lesz a hosszú pörben, lesz ítélet-Gonoszok bukását, A jók megváltását Örök szeretetet pecsételő, Ami majd teremthet Uj törvényt, új rendet, Világot formáló isten-erő. Lesz még ünnep, lesz még, S ha győznek az eszmék, Hej szép tavaszt lát e néma vadon! A holt regementek Riadót veretnek Madár-muzsikással szűz hajnalon ... Ablakát kitárva Várja lelkem, várja A halott erdőnek ébredését, Lombágon ringó Fészkébe tért rigó Párjába szerelmes fütyülését... Farkas Antal. *' * '* NÉPSZAVA. Munkásvédtörvények és munk­ásb­iztosítás. A május elseje nemcsak a munkások politi­kai és gazdasági küzdelmének adott nagyobb lendületet, hanem ráterelte a munkások és a megalakuló munkásszervezetek figyelmét a szociálpolitika feladataira is. A nyolcórás munkanap és a politikai szabadságjogok kiküzdésének jelszavával egyszerre nyomult előtérbe a munkásvédő törvényhozás köve­telése és a munkások biztosításának kér­dése is. Tudjuk mindnyájan, hogy a munkásszer­vezetek a kezdet kezdetén szinte ellensége­sen viselkedtek a munkásbiztosítással szem­ben és még a szervezetek biztosításait is sokan károsnak és helytelennek találták. A munkanélküliek és a betegek biztosítása csak nehezen tudott tért hódítani a külön­böző szervezetekben és ebből kifolyóan ma­gától értetődő, hogy az állami biztosítás te­rületén sem működtek közre a munkások. A gyakorlati élet beigazolta, hogy a szer­vezetekben adott segélyezések nem csök­kentik az osztályharc élességét és nem ront­ják meg a munkások forradalmi szellemét. Amint megdőlt az az állítás, hogy a legros­­­szabbul kereső munkások hajszoltatnak leggyorsabban a szervezetekbe, éppen olyan módon beigazolást nyert, hogy azok a szer­vezetek, amelyek tagjaiknak a legtöbbet nyújtják,­a gazdasági és politikai harc terü­letén is a legerősebbek és a legtevékenyeb­bek. Egyébként a viszonyok kényszere is arra szorította a munkásokat, hogy többet fog­lalkozzanak a szociálpolitikával. A megerő­södött szervezetek és a szervezetekben ön­tudatossá nevelt munkások az első sikerek után nem elégedtek meg azzal, hogy rövi­debb munkaidőt, magasabb munkadíjakat követeljenek, hanem a munkásegészségügy terén is javításokat kértek. A szervezett munkások nem akartak bűzös, rossz leve­gőjű pinceodukban dolgozni. Gyorsan föl­ismerték azt, hogy az állami védelem nem elegendő és ezért saját maguk kezdték hir­detni a pinceműhelyek és az egészségtelen üzemek káros hatásait s arra törekedtek, hogy a munkájukat is emberies viszonyok között folytathassák. A kárpitosok, a sza­bók, a nyomdászok, a vas- és fémmunkások és a fam­unkások ezen a területen is nagy sikereket értek el. A munkásvédelem és a munkásbiztosítás kérdése nemcsak a munkások között változ­tatta meg a nézeteket, hanem még a polgári társadalom szóvivői közül is egyre többen hirdették, hogy a munkások érdekeivel ezen a téren az egész ország népessége érdeké­ben többet kell törődni, mert a nép elsatnyu­lása az egész társadalomra káros hatású. Magasállású állami hivatalnokok kerültek szembe a munkáltatók önző osztályérdekei­nek védelmezőivel és nem törődve a gyáro­sok és vállalkozók fölzúdulásával, bátran hirdették, hogy az államnak erkölcsi köte­lessége a munkások megvédelmezése, mert csakis a törvények erejével és szigorú ellen­őrzéssel lehet az összes munkások védelmét biztosítani. Ilyen módon Európa kultúrnemzetei las­san kint kifejlesztették a beteg munkások biztosítását, a balesetbiztosítást, a rokkant és aggkori biztosítást és egyre több állam­ban a munkanélküliség esetére is védelmet nyújtanak a munkásoknak. A törvényes munkásvédelem terén egyre hatályosabb rendelkezések gondoskodnak arról, hogy a fiatal gyermekeket és a nőket ne foglalkoz­tathassák és a védett koron túl se használ­hassák ki embertelen módon, hogy az egész­ségre ártalmas üzemekben a női munkát ne alkalmazhassák és az ott dolgozók egész­ségének védelméről gondoskodjanak. Szá­mos államban még a legjobban elnyomott munkásréteg védelméről is gondoskodnak, törvények szabályozzák az otthoni munká­val foglalkozó gyermekek, nők és férfiak munkáját. Magyarország ezen a téren nagyon hátul kullog és nem tarthat igényt arra, hogy a kultúrnemzetek közé sorozhassák. A törvé­nyes munkásvédelem még papiroson is na­gyon elmaradott, a valóságban azonban nem is létezik. Ezt hivatalosan megerősítik azok az iparfelügyelők, akiknek törvényes rendelkezések betartásáról kellene gondos­kodniok. A női és gyermekmunkáról írott tanulmányok, a kerületi pénztárak és az Országos Pénztár jelentései megcáfolhatat­lanul igazolják, hogy 8—9 éves gyermekek 12—14 órát dolgoznak olyan üzemekben,, olyan levegőben, amely még a felnőtt mun­kások életerejét is tönkre tenné. A munkásbiztosítás elől nem zárkózhat­tak el teljesen. A kötelező betegsegélyző- és balesetbiztosítás azonban csak paródiája az igazi munkásbiztosításnak. Messzire ve­zetne, ha összehasonlításokat tennénk, de 1916 május 1.

Next