Népszava, 1916. május (44. évfolyam, 121–150. sz.)
1916-05-26 / 145. szám
1916 május 283. csak akkor tehet nyilatkozatot, ha erről a szövetségesek már nyilatkoztak. Grey továbbá arra utalt, hogy az intervjúja nem tartalmazott új kijelentést és így folytatta beszédét. Ponsomky hangsúlyozta, hogy a német birodalom kancellárja és én ne bocsátkozzunk ,vádaskodásokba a háború okairól. Nem riadok vissza attól, hogy újra és újra kijelentsem, hogy ezt a háborút elkerülhettük volna, ha elfogadják az indítványozott konferenciát. (Tetszés.) Miért nem fogadták el a konferenciát? Mert hiányzott a jóakarat. Röviddel azelőtt tartották meg a Balkánkonferenciát. Én azt kívántam, hogy a német és az osztrák-magyar kormány hozzák nyilvánosságra jelentéseiket arról a szerepről, amelyet mi e konferencián vittünk. Ilyen jelentés nem került szemem elé, de egészen biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki a konferencián részt vett, hajlandó tanúságot tenni arról a tényről, hogy az angol kormány magatartása mindenképen jóhiszemű volt. Ha a német birodalmi kancellár azt mondja, hogy a második konferenciát Németország ellen használták ki és hogy ezt az előnyt a háborúra való előkészület céljára hasznosították és más ilyen dolgokat, amelyekről mi abban az időben egyáltalán nem beszéltünk, erre azt felelhetem, hogy akkor követett magatartásunk följogosít minket annak kijelentésére, hogy a háború előestéjén indítványozott konferencia olyan természetű lett volna, hogy azok, akik az előző konferencián megfelelő tapasztalatokat szereztek, a második konferenciát bizalommal és jóakarattal elfogadhatták volna. Nem értek egyet Ponsomkyval arra nézve, hogy a birodalmi kancellár beszélgetése vagy a múlt hónapban tartott beszéde a békére való készség ama tanúságát mutatja, amelyet Ponsomky benne talál. Ha Németország minden békeföltételt hajlandó elfogadni, amint a képviselő úr állítja, miért nem jelenti ezt ki? Én a birodalmi kancellár e beszélgetésében semmi újat nem látok a békeföltételek dolgában. Egy új dolgot látok benne, nevezetesen azt a kijelentést, hogy a mi viselkedésünk a Boszniára vonatkozó tárgyalások folyamán harcias volt. Ez új dolog és elsőrendű hazugság. Az a gondolat, hogy mi Oroszországot háborúra akartuk ösztönözni és hogy mi azt mondtuk, hogy országunk hajlandó volna Boszniáért háborúba keveredni és hogy ez volt a mi magatartásunk, homlokegyenest ellentétben áll az igazsággal. (Tetszés.) Ha Önök arról beszélnek, hogy a józan belátáshoz kell fordulni vagy arról, hogy a józanságot diadalra kell juttatni, vagy arról, hogy a német népnek belátást kell prédikálni, úgy azt mondom, hogy Önök nem beszélhetnek józanul a német néppel mindaddig, amíg hazugságokkal táplálják és amíg semmit sem tud az igazságról. A német birodalmi kancellár azt mondta legutóbbi beszélgetésében, hogy a háború további tartamáért azok felelősek, akik Németország föltételeit nem akarják elfogadni és az a térkép, amely a pillanatnyi katonai helyzetet mutatja, megmondja nekünk, hogy melyek azok a föltételek. Ismerjük a kancellár korábbi beszédeit a német föltételek természetéről. Ezek egy győzelmes Németország föltételei, amelyek a német érdekeket oltalmazzák, más népek érdekeire nincsenek tekintettel és amelyeket, ha elfogadnánk, a többi európai államokat Németország kényére-kegyére kiszolgáltatnánk, ha Németország támadó politikáját újra meg akarná kezdeni. Gyermekes dolog azt mondani, hogy azért, mert Németország ellenségei a Németországnak megfelelő békeföltételeket a maguk érdekeire való tekintet nélkül nem akarják elfogadni, felelősek a háború további tartamáért. Ami e pillanatban valóban minden másnál inkább oka annak, hogy a háború tovább folyik, az a körülmény, hogy a német kormány folytonosan azt mondja, hogy megnyerte a háborút, vagy hogy már a jövő héten megnyeri és hogy a szövetségesek vereséget szenvedtek. Tény az, hogy a szövetségeseket nem verték meg. (Hosszas, zajos tetszés.) Nem is fogják őket megverni és a békére irányuló első lépés az lesz, ha a német kormány kezdi majd fölismerni ezt a tényt. Ha a szövetségesek egyikének e pillanatban különös joga van arra, hogy a békéről beszélhessen, úgy az Franciaország kormánya, amelyre néhány hét óta a német támadások koncentrált dühe irányul. A francia hadsereg vitézsége a verduni hosszú csata folyamán megmenti Franciaországot és a szövetségeseket is. E pillanatban mi nem tehetünk egyebet, mint azt, hogy e szövetségesünket a legnagyobb elszántsággal mindenképen támogatjuk. Ha valakinek e pillanatban joga van a békéről beszélni, úgy az a francia kormány. A francia miniszterelnök beszélt és ha a lapjelentések helyesek, akkor ezt mondotta: Mit mondanak majd a jövendő nemzedékek, ha mi most elszalasztjuk az alkalmat, hogy szilárd tartós békét teremtsünk Franciaországban? Ez a mi érzésünk is és mi, miként szövetségeseink, e háború gyümölcseit oly békében akarjuk köszönteni, amely nemcsak néhány évre és nemcsak egy vagy két nemzedékre szól, hanem olyan békében, amely minden időkre megóvja a világot oly katasztrófától, mint ez a háború. Ily érzéssel eltelve, a jelenlegi pillanatban azt tartom a diplomácia feladatának, hogy a szövetségesek szolidaritását tíz ellenséggel szemben" föntartsák, amint azt teljesen fönn is fogjuk tartani és a szükséges katonai és tengerészeti intézkedésekkel teljes mértékben fogjuk támogatni a szövetségesek minden oly közös vállalkozását, amelyeknek célja, hogy e háborút oly pontra juttassák, amelyet még nem értünk el, de amelyhez eljutva, a biztos tartós béke kilátása valósággá válhatik. (Zajos tetszés.) NÉ FSZAF.& 9 i] Tucovics: A szerb párt nagy vesztesége. Belgrád, 1916 május. Akinek a nevét e néhány sor írás címéül odaírtam, az a szerb szociáldemokrata mozgalom lelke és reménysége, irányítója és büszkesége volt, amíg élt, mert már nem él, meghalt a háborúban, amelyet forradalmi lelke egész nemes hevével gyűlölt, meghalt egészen fiatalon, pedig értékes életével sokkal, sokkal többet tudott volna használni a népnek — amelyet mindvégig szeretettel, hűséggel szolgált — mint korai vértanú halálával. Tucovics Dimitrij nevét rajongva és könnyes szemmel emlegetik a szerb elvtársak. Minden nagy csapás és megsemmisítő veszteség között is, amely a szerb szociáldemokráciát érte, a legsúlyosabb gyász Tucovics elvtárs halálával szakadt rá a szerb pártra. Amiket itt sebtiben följegyzek Tucovics Dimitrijról, azt a Belgrádban tengődő szerb elvtársak beszélték el nekem, akik valamennyien azt hangoztatják csüggedten és sírásba csukló hangon, hogy egyszerűen lehetetlenség fölmérni azt a nagy veszteséget, amely őket Tucovics halálával érte. Még az általános nagy gyászban is különös mélységes gyász illeti meg Tucovics elvtárs elestét. Dimitrij Tucovics 1881-ben született az Uzice közelében levő Gostilje faluban. Apja pap volt, egy régi szerb papi dinasztiának utolsó papja, akire jellemző, hogy — pap létére — a legnagyobb megértéssel és rokonérzéssel viseltetett fiának, az ifjú Tucovicsnak szocialista világnézete iránt. Ezzel szemben Tucovics két testvérbátyja a szerb hadsereg szolgálatába lépett és mint aktív tisztek — az egyik alezredesi, a másik őrnagyi rangban — vesznek részt a jelenlegi háborúban és érdekes, hogy mindketten a politizáló, háborúspárti katonatisztek csoportjához tartoznak. Tucovics Dimitrij, már mint egészen ifjú joghallgató, a belgrádi egyetem növendéke, a legnagyobb mértékben tevékeny részt vett a fiatal szerb munkásmozgalomban. Jogi tanulmányainak befejezése után pedig teljesen a szociáldemokrata párt embere lett, minden erejét, minden munkabírását egészen a párt szolgálatába állította. Tucovics első nevezetesebb szereplése még 1903 márciusban volt. 1903 márciusában ugyanis az akkor még 22 éves Tucovics egy Jovanovics nevű barátjával együtt nagyarányú tüntetést rendezett Sándor szerb király önkényuralma ellen és az ellen az államcsíny ellen, amelyet Sándor király követett el. A hatalmas tüntetésben munkások és diákok vettek részt és a demonstráció heves utcai harcokká fejlődött. Rendőrség és katonaság többszörös attakot intézett a tüntetők ellen, akik elszánt ellentállást fejtettek ki és a tüntető tömeg élén bátran és félelmet, meghátrálást nem ismerve, ott küzdött és verekedett a brutális erőszak ellen Tucovics elvtárs. Számos halottja és sebesültje volt ennek a nevezetes márciusi abszolutizmusellenes demonstrációnak és igazán a legnagyobb véletlenség, hogy Tucovics, aki nemcsak rendezte, hanem valósággal vezette is a tüntetést, nem maradt holtan a szerb köveken. Tucovics életben maradt, ellenben a szerb király bosszúja elől száműzetésbe kellett mennie. Ez az emlékezetes véres tüntetés azonban végeredményében halálos csapást mért az uralkodói abszolutizmusra és a régi, rothadt uralkodórendszer erkölcsi összeomlásához vezetett. Tucovics elvtárs csak Sándor király és Drága királyné megöletése után térhetett vissza száműzetéséből Szerbiába. Visszatérte után Tucovics lett a szerb szociáldemokrata párt lelke és sokra hivatott vezére. A fiatal szerb mozgalom minden eredménye és minden sikere az ő nevével és az ő sokoldalú tevékenységével forrott össze. A szakszervezetekben, a pártban, a sajtóban való fáradhatatlan propagandájával életre hívta és megalapozta az erős marxista alapon való modern szociáldemokrata mozgalmat Szerbiában. Állandóan lázasan tanult és káprázatos tudásával és ragyogó képességeivel a fiatal Tucovics irányítója volt az egész szerb mozgalomnak, mindenki más csak az ő munkatársa volt, a kezdeményező a legkisebb és a legnagyobb dolgokban mindig csak ő volt. A legnagyszerűbb szervező, kiváló taktikus, brilliáns újságíró, elsőrangú szónok, ellenállhatatlan agitátor volt és mindezeket a kvalitásait a párt és csakis a párt szolgálatába állította. A legutolsó öt évben, minden egyéb fáradhatatlan pártmunkássága közben is, a legtöbb előszeretettel a szerb szocialista tudományos folyóiratnak, A Harc-nak, szerkesztésével foglalkozott. Ez a szocialista folyóirat a legnagyobb mértékben magán viselte Tucovics erős egyéniségének bélyegét és mindenki számára érthetően és őszintén világította és magyarázta meg a szerb és balkán viszonyokat. Szóval Tucovics a szerb szocialista pártmozgalom legkülönb és legértékesebb vezére volt és megmérhetetlen csapás volt az a szerb szociáldemokráciára, amikor 1912-ben az első balkáni háború kitörésekor Tucovics