Népszava, 1916. június (44. évfolyam, 151–179. sz.)
1916-06-01 / 151. szám
LXIIF. évfolyam. Budapest, 1813 Junius 1. csütörtök. 351. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 24.— kor. | negyed évre 2.— kor. fél évre 12.— kor. egy hóra 2.— kor. A ,,SZOCIAIIZMUS"-s;il együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII., CONTI-TITCA 4. (Telefon: József 3-29 és József 3-30.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-TITCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) Békevágy. Békevágyódás szállta meg Európa népeit. És kormányok is vannak már, amelyek nyíltan hirdetik békülő szándékukat: a Német Birodalom kancellárja újra és újra kijelentette, hogy, kész a béketárgyalásra, az pedig egészen bizonyos, hogy a hivatalos Ausztria-Magyarország szívesen véget vetne már a vérontásnak. Az angol kormány se dobálódzik immár Németország megsemmisítésével és ha úgy tesz is, mintha még ki tudja, meddig akarna verekedni, valójában közel van annak a belátásához, hogy rossz üzlet a háború, ezt a rossz üzletet tehát minél hamarább likvidálni kell. Csak a francia főuszítók folytatják még a gyalázatos heccet és az olasz háborúcsinálók erőlködnek még, hogy ameddig lehet, az ő politikájuk maradjon fölül. Valójában azonban — úgy érezzük — a háború haldoklik. Mikor fog kimúlni? ez a kérdés remegteti meg a lelkeket, erre várják a választ elakadó szívveréssel százmilliók. A béke óhajtott napja nem lehet már messze, mert ha vannak is minden országban apró csoportok, amelyeknek még most is érdekük a háború folytatása, ezzel szemben áll a százmilliós tömegek békesóvárgása és egyes kormányoknak egyre erősbödő jobb belátása. Bebizonyult, hogy ez a háború igen nagy tanítómestere a népeknek és a kormányoknak, az ő tanításai immár nagyon mély gyökeret vertek a szívekben és az agyakba. Huszonkét hónappal ezelőtt Európa nagy városainak utcáin mámoros tömegek lobogó zászló alatt ujjongva éltették a háborút, és azok, akiknek a nagy világszerencsétlenség ránk szakadásakor véres gyötrelmekben vonaglott a szívük, kénytelenek voltak a mámoros háborúörilet elől félrevonulni. Ma! Hol látunk ma háborút éltető tömegeket? Tán a megvert Oroszország fővárosában? Tán az akkor oly hangos és most oly néma Belgrádban? Tán Rómában vagy Milanóban? Avagy Berlinben, Bécsben, Budapesten? hiszen a győztes központi államok népei is gyászruhát viselnek, siratják legjobb fiaikat és — mivel hogy nem aljasodtak le fenevadakká — fájlalják az ellenséges államok népeinek borzalmas veszteségeit is. Ó, háborús mámor ma már nincs sehol, csak kétségbeesés van a megvert országokban és mélységes fájdalom a győztes államok népei között. Újra emberekké lettek azok is, akik kannibáli örömmel követelték és üdvözölték a háborút. Maga a háború tette ezt, a nagy iskolamester, két éve tartó szemléltető oktatásával, megtanítván az embereket sok mindenfélére. Akik akkor könnyen ujjongtak és éljeneztek, abban a hitben, hogy az ő szerepük ennél többre nem fog kiterjedni és a többit mások fogják elvégezni, azok bizony e terhes idők folyamán többnyire maguk is belesodródtak a lövészárkokba testvéreikkel, apáikkal vagy fiaikkal együtt és — amenynyiben megvannak még — a saját bőrükön tanulták meg, hogy mi is az a háború. Akik pedig abban az őszinte hitben kívánták a háborút, hogy az hazájuk dicsőségét, nagyságát, gazdagságát fogja növelni, azok most itt állanak azzal a mélységesen szomorú és megbecsülhetetlenül értékes tanulsággal, hogy nincs az a dicsőség, nincs az a nagyság és az a gazdagság, amely fölérne a hozott áldozatokkal. Ez a tanulság még a győztes államok népeit is áthatja, hát még a veszteseket! Tegyük föl az immár lehetetlennek látszót : tegyük föl, hogy a háború sora úgy fordul, hogy Szerbia eléri célját, a Nagyszerbiát; vájjon a szerb népnek megéri-e ez a szörnyű szenvedéseket, a nemzet felének elpusztulását, a száz év alatt is alig pótolható gazdasági és kulturális veszteségeket? Vagy, ha Franciaország visszaszerezhetné is Emszászt, megéri-e ez kétmillió fiának az elvesztését, legvirágzóbb részeinek iszonyatos elpusztulását? Hát az olaszoknak megéri-e Trentino és Trieszt, Durazzo és Valona az eddigi és a még ezután következő mérhetetlen áldozatokat, megéri-e azt, hogy a háború furiája maholnap a lombard-velencei síkság paradicsomkertjén gázol végig, elpusztítva generációk munkáját és talán megsemmisítve Velence megbecsülhetetlen kincseit . . . . Hát Anglia nyerhet-e gazdasági téren a legteljesebb győzelem esetén is annyit, mint amennyit ebben a háborúban veszített ? Ezek a tanulságok és meggondolások ma már mélyen behatoltak a népek telkébe. De talán még nem elég mélyen. Franciaországban a háborúcsinálóknak — úgy látszik — még mindig sikerül a borzalmas veszteségeket elrejteni a nép elől és a nép elégedetlenségének kitörését megakadályozni. De tarthat-e ez már sokáig? „Csak" 120.000 a francia halott és sebesült Verdun körül, mondják a párisi hivatalos jelentések, Thiaumont-major körül pedig „az üldözött francia osztagoknak hullahegyeken kellett gázolniok Lehet-e még sokáig folytatni ezt a népgyilkolást? Az olasz háborúcsinálók eddig elég könnyen maszlagolhatták a népet: az olasz hadsereg hódított, „fölszabadított" területen állott, de már megjelennek Milánóban, Genovában az északi, olasz városok és falvak menekülő lakosai és mi lesz, ha a győztes ellenséges sereg végiggázol a Pó völgyén és Olaszországban megismétlődik az a siralmas népvándorlás, amelynek Oroszlengyelországban tanúi voltunk? Minden hadviselő országra — a győztesekre is! — olyan súlyosan nehezedik a háború átka, mint eddig még sohasem, világ eleje óta. Rossz üzlet a háború, irtózatos szerencsétlenség a háború minden hadviselő országnak, még a győzteseknek, sőt sok tekintetben még a semlegeseknek is. A háború-technika mai fejlettsége és a mai gazdasági viszonyok mellett ez nem is lehet másképen. Ez a tanulság bevette immár magát a népek lelkébe és a kormányok agyába; talán még nem elég erősen, de sokáig már nem késhetik a teljes észretérés. Háborút csinálni ma már az államokra nézvenem lehet haszonhajtó vállalat. És ha erről szemléltető után meggyőződnek a nemzetek, akkor keresni fogják, keresniök kell a fölmerülő ellentétek békés, vértelen elintézésének a módjait. A békétől tehát, amely nem lehet már messze, azt kell várnunk, hogy igazi nagy béke legyen, amely a háborút, minél tökéletesebben kiküszöbölje a nemzetek életéből és fölöslegessé tegye a fegyverkezést. Legyen béke! ez a leghőbb vágya minden népnek. Ez a követelése mindenkinek, aki szereti az emberiséget és az emberi kultúrát. Soha többé nem szabad az emberiségnek ilyen gyalázatba és romlásba keverednie. Nagy kulturális és gazdasági erőit az ütött sebek gyógyítására és az emberi boldogság növelésére kell fordítania. 14 gyilkoló eszközök helyett az élet és a boldogság eszközeit kell szaporítania. Ez a célja a szociáldemokráciának kezdettől fogva, e felé kell a jövőben törekednie az egész emberi nemnek. KTBSHTfflfQfSffl lapunk mai száma 12 oldal. A magyarországi szakszervezetek 1915-ben. A Szakszervezeti Értesítő a következő érdekes jelentést közli a szakszervezetek működéséről : I. A háború második évében ismét csökkent a szervezetek taglétszáma. Ennek természetes okai vannak. A munkások nagy tömege hadbavonult. Mindamellett, hogy a hadfelszerelési üzemek munkásai föl vannak mentve, mégis körülbelül 60 százaléka a szervezett munkásoknak katonai szolgálatot teljesít. A tagcsökkenés természetesen csak átmeneti, mert a háború befejezése után a régi tagok ismét visszaszerzik tagsági jogukat és remélhető, hogy a megváltozott viszonyok a szervezetlen munkások egy részét is a szakszervezetekbe terelik. A háború mindenesetre nagy tanulságokkal járt. Szervezeteink, amelyek nem voltak berendezkedve a háborúra, nemcsak alkal