Népszava, 1916. szeptember (44. évfolyam, 242–271. sz.)

1916-09-01 / 242. szám

XI­IV. évfolyam. Budapest, 1916 szeptember 1. péntek. 242. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁR­A: egy évre ........ 24.— kor. I negyed évre..... 1.— kor. fél évre 12.— kor.­­ egy hóra ..... 2.— kor. A „SZOCIALIZM­US"-sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZER­ VESZTŐSÉG: VIIL, COKTI-UTCA 4. (Telefon: József 3-29 és József 3-30.) KIADÓHIVATAL: VIII., COKTTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) Nehéz eppet köszöntöttek reánk, ezt nem lehet és nem is­­szabad titkolni, de céltalan is volna a titko­lódzás, mert jobb, ha bátran szemébe né­zünk a bajnak és iparkodunk vele férfiasan megbirkózni. Hogy ez sikerüljön, össze kell gyűjteni az összes még meglevő erőket és hasznosítani kell azokat a közös cél érdeké­ben. Az erők összegyűjtése és okos fölhasz­nálása pedig a kormánynak a kötelessége, mert ez idő szerint csak a kormány rendelke­zik az ehhez szükséges eszközökkel és övé az abszolút hatalom. A kormány azonban ezen a téren sem teljesíti kötelességét úgy, amint kellene. Ahelyett, hogy megfelelő mó­don iparkodna fölszínre hozni a nemzet mély rétegeiben rejlő erőket, csak arra van gondja, hogy a saját korlátlan uralmát meg­hosszabbítsa, mert attól fél, hogy azok az erők veszélyeztetnék hatalmát. Ahelyett, hogy a haza ügyét igazán mindnyájunk ügyévé iparkodna tenni, hatalmaskodik, kakaskodik és még mindig csak arra for­dítja minden igyesz­­etét, hogy- az ő akara­tán kívül más akarat, kívánság, óhaj ne ér­vényesülhessen ebben az országban. Nem­csak mi mondjuk ezt, tudják és mondják ezt a szövetséges külföldön is, ami kitűnik pél­dául a „Frankfurter Zeitung" következő szelíd soraiból: A magyar kormány és a miniszter mm jól tenné, ha nem ülne magas paripára és a kon­fliktusokat elkerülné, amelyek egy kissé több tekintettel elkerülhetők, amelyek azonban, ha kitörnek, nem maradnának káros hatás nélkül Magyarországra és Magyarország határain túlra sem. A magyar kormány tehát — szövetsége­seinknél elterjedt vélemény szerint — magas paripára ül és belső konfliktusokat, össze­ütközéseket idéz föl... Miért teszi ezt ?­ Azért, hogy a jogos panaszt és bírálatot el­fojtsa és hogy a nép­jogok megszerzésére irányuló törekvéseknek útját vágja. Ha­­valaki még kételkednék abban, hogy az a megállapítás helyes, az olvassa el a minisz­terelnök és az ellenzéki vezérek között szer­dán lefolyt tanácskozásról szóló tudósításo­kat. Ezekből kitűnik, hogy a miniszterelnök úr a képviselőházat el akarja napoltatni ab­ban az esetben, ha az ellenzék a parlamenti szólásjogot más mértékben gyakorolná, mint amilyent Tisza engedélyezni hajlandó. Tehát nem szabad olyan bírálatot gyako­rolni, amely a kormánynak kellemetlen; nem szabad a nép érdekében olyan kívánságokat hangoztatni, amelyeket a kormány nem szándékozik teljesíteni; nem szabad rámu­tatni esetleg elkövetett súlyos hibákra, nem szabad kutatni e hibák okait, nem szabad megállapítani a felelősséget és így nem le­het utat kijelölni a hibák elkerülésére, jóvá­tételére és nem lehet olyan reformokat sür­getni — vagy pláne keresztülvinni —, ame­lyeknek segítségével fokozni lehetne a nép erejét és növelni a mostani helyzet megjaví­tásának valószínűségét. Nehéz napokat élünk. Ma nem frázis, hogy veszélyben a h­aza. Ma tehát, ismétel­jük, a kormánynak az a kötelessége, hogy egyesítse a nemzet összes erőit, ébressze föl a még szunnyadó erőket is a fenyegető bal­végzet elhárítására. Ennek azonban nem az a módja, hogy elnémítja a panaszt, a bírála­tot és a jogos kívánságokat. Ellenkezőleg: szabad megnyilatkozást kell biztosítani a közvélemény számára a sajtóban és a parla­mentben. Ha ezt nem teszi a kormány, ha konokul ragaszkodik ahhoz, hogy ő és a többi felelős tényezők bírálaton fölül álla­nak, akkor honnan merítsen a nép bizalmat ahhoz, hogy óriási áldozatait, vérét és veríté­két ezentúl a közre nézve célszerűbben és sikeresebben fogják fölhasználni­. Honnan merítsen reményt, hogy keserves panaszai végre orvoslást fognak nyerni?. Már­pedig, ha ezt a bizalmat és ezt a reményt nem tud­ják és nem akarj­á­­k m­egadni a népnek, ak­kor ne számítsanak olyan hangulatnak a föl­támadására, amely nagy veszedelmek órájá­ban egyedül biztosíthatja a sikert. És to­vább is van. Magyarország népéből eddig is ki lehetett, ezután is ki lehet sajtolni minden olyan áldozatot, amelyet törvény ír elő, amelynek törvény szabja meg a mértékét. De a szívek és lelkek önkéntes áldozatkész­ségét, azt, amelynek nincsen mértéke s nin­csen határa, azt, amely nem külső parancs­szóra nyilatkozik meg, hanem a legbensőbb érzelmekből fakad, azt nem leh­et kiváltani a tömegekből mindaddig, amíg a tömegek a haza mostohagyermekeinek érzik magukat, amíg millió és millió ember ki van rekesztve a legfontosabb polgári jogból és nem szólhat bele annak a hazának az ügyeibe, amelyért véreznie kell. Szeretnénk, ha ezek a szavaink eljutná­nak a kormány és a nyilvánosság szemei elé. És kérjük, hogy senki se lásson ezekben a szavakban izgató szándékot, hiszen mi — bevalljuk őszintén — ma már, hiába akar­nánk, nem tudjuk a népet izgatni, az izga­tást oly tökéletesen elvégezték helyettünk mások. De igenis akarjuk azt, hogy az a csapás, amely most Magyarországot fenye­geti, elháríttassék. Ezt pedig, szilárd meg­győződésünk szerint, csak úgy lehet elérni, ha a parlamenti és sajtóbeli szabad bírálat segítségével az elkövetett hibák jóvá tétet­nek és a jövőre nézve kizáratnak, továbbá, ha az egész népet befogadják az alkotmány várába, ha hazát adnak a jogfosztott hazát­lan népnek, hogy legyen neki oka a tör­vény és rendeletek holt betűin túl­menő le­kesedésre és áldozatkészségre, amely meg­becsülhetetlen erőnek a forrása. Ezt ajánljuk erős meggyőződéssel és tel­jes jóhiszeműséggel a kormány figyelmébe. És ajánljuk neki, szálljon le a magas pari­páró. Talán fél a kormány, hogy akkor ha­marosan le kell szállnia az abszolút hatalom polcáról is, de higgye el a miniszterelnök úr, hogy jobb, ha csak a kormány bukik, mint ha magasabb értékek is ,vele buknak. Lapunk mai száma 12 oldal. Magunsiért! Válságos idők egyre tornyosuló bajainak közepette a szervezett munkások lelkes ál­dozatkészségének nem szabad csökkennie. A magyarországi szociáldemokrata párt az államhatalommal való küzdelmében már na­gyon sokszor volt válságos, nehéz helyzet­ben, de a munkások önfeláldozása minden­kor olyan erőnek bizonyult, amelyet az egész állami hatalom sem tudott legyűrni. A világháború harmadik esztendejét él­jük a megélhetés egyre nagyobb gondjai kö­zött. Minden családnak meg kell szorítania életigényeit, mert a munkások kicsiny kere­sete az egyre fokozódó uzsora árai mellett még arra sem elegenos", hogy a­ rendes táplá­lék és ruházat költségeit fedezze. Mindezt figyelembe véve a budapesti bizalmi férfiak és a pártvezetőség csak a vi­szonyok nyomasztó kényszere alatt tudták elszánni magukat arra, h­ogy a Népszava árát nagyon csekély mértékben fölemeljék. Az okokat annak idején már bőven ismertet­tük és büszkék vagyunk elvtársainkra, hogy úgyszólván teljes egyhangúsággal elismerték az emelés kikerülhetetlen voltát. Pénteken, szeptember hó elsején a havi, előfizetés ára 50 fillérrel emelkedik, a heti előfizetés pedig 10 fillérrel. Ha figyelembe vesszük a pénz vásárlóerejének csökkenését és minden életszükségletnek 5-600 százalék­kal való megdrágulását, akkor meg kell ér­tenünk, hogy ez az emelkedés nagyon sze­rény. Mert figyelembe kell venni azt is, hogy a Népszava előállítására szükséges cikkek ára még az élelmiszerek áránál is­­jobban emelkedett. Tiltakoztunk az uzsorások fosztogatása ellen, de azért a kenyér ára több mint 100 százalékkal emelkedett, holott a minősége silányabb lett. A kenyeret azonban nem lehet nélkülözni, mindenkinek meg kellett fizetni a magas árakat. A burgonyára is szükség van, különösen olyan időben, amikor a húsneműek árát nem lehet megfizetni. A burgonya ára 400 száza­lékkal emelkedett, de ezt is mindenkinek fizetnie kellett, aki nem akart koplalni. A zsírra is szükség van és a zsír ára 600 százalékkal emelkedett. A proletárcsaládok­nak is szükségük van zsírra, tehát meg kell fizetniök azt az uzsoraárat, amelyet követel­nek. Ha­ valaki néha havonta egyszer húst akar enni, akkor 7—800 százalékkal maga­sabb árat fizet, mint a normális időkben. Arról nem is beszélünk, hogy a többi szükségletek árait is meg kell fizetni. A főzelékneműekért, a szappanért, a paradi­csom és gyümölcsért, a ruha, kalap­­és cipőért 300—1000 százalékkal magasabb árakat követelnek és habár szitkozódva, de

Next