Népszava, 1916. szeptember (44. évfolyam, 242–271. sz.)

1916-09-06 / 247. szám

6 A francia szocialisták­ és a faáb©rtia Egy kisebbségi javaslat. "A­­rancia szocialisták kongresszusa alkal­mából ismertettük a többség határozati ja­vaslatát, valamint a kisebbség indítványának a lényegét is. Amint utólag értesülünk, eze­ken kívül még más javaslatokat is terjesz­tettek elő. Ezek között a legérdekesebb a Haute-Marne­ megyei föderáció javaslata. Nehogy szétforgácsolódjék a kisebbség sza­vazata, az indítványozók a közös javaslatra szavaztak. A saját javaslatuk bevezetésében megemlékezik Liebknechtről és azután így szól: " Tekintettel arra, hogy a szocializmus fő­feladata, hogy az elnyomatás GS 9/7 ember­pusztítás minden hatalmával szemben meg­valósítsa és föntartsa valamennyi ország munkásságának nemzetközi egységét, to­vábbá, hogy a háborúban a bizalmatlanság és gyűlölet óráiban a szocializmusnak nemcsak a nemzetet, hanem mindenekelőtt a nemzet­közi szervezetet is meg kell védelmeznie, tekintettel arra, hogy anélkül, hogy tuda­tában lennének, a holttestek és hazugságok halmazán keresztül is a népek egységesek a háború borzalmaival szemben és az igazsá­gos békére való hő vágyakozásban ..., tekintettel arra, hogy a francia szocializ­mus, ha csak nem akar öngyilkosságot elkö­vetni, nem­ térhet ki tovább azon kötelezett­ségek teljesítése alól, amelyeket minden ha­gyomány, minden elv és az elvtársak akarata rá ró , kijelenti az országos tanács, hogy szüksé­gesnek tartja a Nemzetközi Iroda közvetíté­sével a nemzetközi összeköttetések helyreállí­tását. Hogy az Internationale csoportjainak le­hetőséget adjanak a közös békeprogram és a békét létrehozó akcióra irányuló megegye­zésre, az országos tanács felszólítja a Nem­zetközi Irodát, hogy egy vagy több ülést hív­jon össze, hogy a múltak megítélését egyelőre elhalasztva, utakat és módokat keressenek a háború hiábavaló meghosszabbításának az el­kerülésére. Az esetben, ha a Nemzetközi Iroda vala­mely okból nem lenne képes legföljebb két hónap alatt nemzetközi ülést egybehívni, az országos tanács fölszólítja az állandó intéző bizottságot és a párt valamennyi parlamenti képviselőjét, hogy a rendkívül komoly ese­ményekre való tekintettel érvényesítsék jo­gaikat a pártszervezeti szabályok értelmében, „a viszonyoknak megfelelő intézkedéseket téve", egyénileg és együttesen összeköttetésbe lépjenek az elvtársakkal és a szocialista szer­vezetekkel, mindenekelőtt pedig az angol, az olasz pártokkal és a német kisebbséggel, hogy a népek nevében igazságos, azonnal való és tartós békét követeljenek kormányaiktól. n. Egy újabb téli Háború veszedelmére való tekintettel, az országos tanács elítéli Poincaré alkot­mányellenes beszédét, amelyben arra veteme­dett, hogy a békekötést az ellenséges nemze­tek megalázásától tegye függővé; az országos tanács azt kérdi a szövetséges kormányoktól, várjon hajlandók-e hivel­ ma­radni adott nyilatkozataikhoz és pedig, hogy, csakis igazságos békére törekszenek és 1. elfogadnak minden komoly békeajánlatot és esetleg maguk tesznek hasonlót; 2. késznek nyilatkoznak minden békeközve­títésre vagy döntőbíróságra irányuló javas­lat elfogadására. 3. Tekintettel a köztársaság elnöke kétértelmű és kihívó kijelentéseire és az orosz kormány­férfiak határozottan imperialista nyilatkoza­taira, amelyek a háborúnak mindegyre job­ban a hódító hadjárat színezetét adják (az ellenséges nemzet megsemmisítése vagy gaz­dasági és politikai károsítása); az országos tanács fölszólítja a párt kép­viselőit, hogy a köztársaság kormányától sürgősen követeljék, hogy azonnal, pontosan és kimerítően ismertesse a háborús célokat és azokat a feltételeket, amelyek mellett a szövetségesek hajlandók lennének tárgyalá­sokat kezdeményezni, fölszólítja a szocialista párt képviselőit, hogy az esetben, ha a kormányok nem csele­kednének a megemlített követelések értelmé­ben, 1. tagadjanak meg a kormánnyal minden együttműködést és 2. szavazzanak a háborús hitelek ellen. cm HÉPSZ5AVA 1916 szeptember 6. El&t&ipsafc ! rA Népszaváért való agitáció érdekében kiadóhivatalunknak szüksége van azon munkástársaink pontos sajccímére, akik a pártlapnak eddig még nem előfizetői. A fővárosi bizalmi férfiak testületének határozata értelmében kérjük a gyári bi­zalmiférfi elvtársakat, valamint a szakmai szaba­dszervezetek vezetőségeit, hogy, — ahol ez eddig még meg nem történt — sürgősen gondoskodjanak a kért lakcímek beküldé­séről. Elvtársi üdvözlettel a magyarországi szociáldemokrata párt titkársága. A székelyek üdvözlete Viherak a g képviselS&sizh­aw. — ellenséte Tisza lemondásfit követeli. „Mondjon le, mondjon le!" — ezt a kiáltást röpítette Tisza felé Justh Gyula, amikor a keddi ülés megnyílt. És legalább ezerszer el­hangzott még ez a követelés a közbekiáltások áradatában és ez a követelés hangzott föl azokban a beszédekben, amelyek napirend előtt való fölszólalás címén a képviselőház ülését kitöltötték. Egymásután állottak föl az ellenzéki pártok vezérei, de a legnagyobb hatást Ormánczy Nándor délutáni rövid, tragikus erejű beszéde keltette, aki átadta Tiszának a székelyek üdvözletét. Tisza a rája zuhogó támadások viharában, a tomboló szen­vedélyektől fűtött lázas jelenetekben tehetet­lenül vergődött, sokszor percekig nem jutott szóhoz, nemcsak a zaj miatt, hanem még amikor csönd állott be, akkor sem találta meg a kifejezéseket és kínosan hallgatott. Ismert pózát, amelyben keresztbefont karokkal várta a fölháborodás lecsillapodását, az ellenzék gúnyos kiáltásai nevetségessé­ tették. A vá­dakkal szemben nem tudott egyébbel véde­kezni, mint azzal, hogy a román hadüzenet és betörés meglepetés volt. De önmagát cá­folta meg, amikor tervszerűnek mondotta az ellenség beeresztését, mert hiszen ha ez volt a terv, akkor egyúttal gondoskodni kellett volna az átengedett területek lakosságának kellő időben való eltávolításáról és az ott levő javak biztosításáról. Ez alól a súlyos vád alól még nála okosabb ember sem tudná a bűnö­­­söket tisztázni, nemhogy ő, aki testi és szel­lemi erejében egyaránt rokkantan védekezett. Idegesen tördelte a kezeit a viharosabb jele­netek közben, majd újra fenyegetődzött az elnapolással, habár csak burkoltan, de Andrássy szintén az elnapolás rémével ipar­kodott az ellenzék háborgását lecsillapítani. Ez ha olykor-olykor sikerült is, csakhamar újra kitört a vihar, mert hiszen lehetetlen Tiszának cinizmussal kevert ferdítéseit és ostobaságait nyugodtan végighallgatni. Az ülés megnyitása előtt néhány perccel Szterényi József, aki különben délután sú­lyos vádbeszédet mondott a kormány ellen, azt hangoztatta, hogy: „Ma méltóságteljes ülésünk lesz". Az ülés méltóságteljességének jellemzéséül szolgáljanak azok a közbekiál­tások, amelyeknek csak igen csekély részét tudja a hírlapi tudósítás visszaadni. Nem csoda, ha a kifejezések nem nagyon finomak, mert hiszen Tisza a legkeserűbb panaszok hallatára gúnyosan mosolygott, amire a sze­mébe vágták:­­— Mit röhög? Azon röhög, hogy elfoglal­ták Erdélyt? Erdély pusztulásán kacag? Justh János volt talán a legbuzgóbb kö£ bekiáltó. Többek között a következőket mon­dotta: — Annyi kárt nem tett még senki Magyar­országnak, mint ön! —­­Versenylovaknak ,van zárt kupé, mene­külő székelyeknek nincs! — Pusztuljon arról a helyről! Ráth Endre folytatta: — Csak a menekülő minisztereknek jutott különvonat! És folyton hangzik" Hol itt, Hol ott, sokszor kórusban, Mondjon lel Mondjon let, Lovászy Márton, Batthyány Tiva­dar hon­védeket, magyar katonákat követelnek Er­dély védelmére. Tisza első fölszólalása után Papp Cs. Ist­ván fölolvasta a románok hűségnyilatkoza­tát, majd Apponyi, Andrássy, Károlyi és Rakovszky szólaltak föl, meg kell mondani, hogy Apponyi igen-igen gyöngén. Károlyi beszéde után Justh Gyula odament hozzá, kezet szorított vele és jó hangosam a közvet­len ott ülő Apponyi felé is fordulva, így, szólt:­­— A lelkemből beszéltél, te nem paktálsz! Nem paktálni kell ezekkel, hanem kidobni őket. Apponyi halkan megjegyezte: — De ha nem lehet! Justh: Ha nem lehet, akckor sem szabad paktálni velük. A négy ellenzéki pártvezér után követke­zett Tisza második fölszólalása, amelyet talán még hevesebb vita kísért. Alig kezdte meg jezsuita mentegetődzését, Huszár Károly rákiáltott: — Gyerünk a mellékvágányra! Amikor azt mondta Tisza, hogy: köteles­ségem teljesíteni, rákiáltottak: Mondjon le, az a kötelessége! És így ment ez délután fél 3-ig, amikor az elnök, aki közben egész beszédeket intézett az egyes ellenzéki képviselőkhöz, hogy hagy­ják Tiszát beszélni, '4-ig szünetet rendelt el. Délután Szterényi fölháborító részleteket mondott el az erdélyi menekülésről. Utána Ormánczy állott föl nagy érdeklődés köze­pette. Tisza valósággal szenvedett e mély­séges keserűséggel elmondott beszéd alatt, Ormánczy egyenesen a német császár be­avatkozását kérte, mert ha győzni akar, ak­kor ártalmatlanná kel tennie azt a társasá­got, amely a király mellett felelőtlenül in­tézi sorsunkat. Az elnök csöngetett, az ellenzé ii­ soraiban pedig fölhangzott: —' bA kamarilla! Ormánczy azzal­­végezte beszédét, hogy el­hozta Tiszának a székelyek üdvözletét* Erre

Next