Népszava, 1916. október (44. évfolyam, 272–302. sz.)
1916-10-01 / 272. szám
pénzügyminiszter, belügyminiszter és miniszterelnök kezét és a kormánytól kérnek segítséket az autonómia ellen. Én teljesen egyetértek a Népszava cikkével, hogy az orvosság nem az erkölcstelen és erőszakos kormánynál, hanem Budapest népénél van. Nem kormánybiztos, ham népbiztos a segítség. Hiszen a virilizmus eltörlése, ma általános, egyenlő és titkos községi választójog a demokrata program első pontja. Az autonómiát pedig nem szorosabb kormánygyámkodás alá kell helyezni, hanem igazi, teljes, erőteljes autonómiává kell fejlesztenünk. Sőt tovább megyek. Lehetetlennek tartom, hogy demokratikus városi alkotmány mellett a nép eltűri képviseletének meggyalázását Az agrárius és reakcionárius képviselőház városellenes zene-bohóci mutatványai lehetetlenekké válnának, ha Budapest népe volna megszervezve a városházán. Érzem, tudom, hogy csak akkor lesz Budapestnek és a városoimak tekintélye, ha a városi képviselőtestületek a demokrácia várai lesznek. Én megnyugtathatom a Népszavát, hogy megragadom az alkalmat ennek az igazságnak indítvány alakjában való kifejezésére is. Nagyon sajnálom, hogy a Népszava a hiányos közlések alapján félreértette szándékaimat. Miért beszéltem én? Láttam, hogy a visszaéléseket a kapitalista irányzat ilvel élelmesen arra akarják fölhasználni, hogy kompromittálják a várositól politikáját. Egész életemet annak szenteltem, hogy a városi monopolokat, kiragadjam a kapitalista vállalkozás kezéből. Ezek a monopolista társaságok diszkrét kiadásaikkal megvesztegették a sajtót és közvetett úton lekenyereztek bizottsági tagokat Sok érdek ment tehát veszendőbe a városítás győzelmével. Ezek a baksisokat vesztett elemek most mind a házikezelést szerették volna megfojtani. Csak méltóztassék a gázgyár megváltásának történetére visszaemlékezni, ahol egy nagyszerű szervezettel és a papiros-közvéleménnyel szemben diadalra vittük a várositást. Ez ellen az áramlat eile® akartam tehát a várositást megvédeknini, »iasc&vátt: „Nekünk nem m volt a cékunk, hogy a korrupciót vegsjük házi kezesbe! Addig mindig less korrupció, nwi m uielső monopólimnot élvezd társság ki nem szorul a közgyűlés terméből. Ezt a veszedelmet akarták, kiküszöbölni, amikor az vagy a férjétől. Megiint csak sírtak és panaszkodtak és azt mondták: eose lesz vége a háborúnak! Sok asszony, mielőtt lefeküdt, buzgón im&dreasott. Kokftaatoft. Xz ttucki r&fge! irigy csoport féllábú katonát láttam egy fitt Lehettek vagy ötvenen, a villamosra vártak. Jött a villamos, megállt és azok föl is másztak egyenként, némelyiket nem is kellett segíteni. Aki csak elfért, leállt, mert mindenki átadta a helyét és a villamos megindult velük a város felé. Milyen furcsa, hogy ezt én olyan nyugodtan le tudom írni, reggel ugy remegett bennem minden, hogy nem tudtam, mit teszek. Figyeltem az utcát Rosszul öltözött szegény ember jobbrabalra ingatta a fejét bánatosan utánuk nézett és mintha ezt mondta volna: ejej, de szomoru! Egy nagyon intelligensnek látszó, elegáns fiatalember bólongatott nagy komolyan, magában ezt gondolhatta: sajnos, így ,van ez, ma neked, holnap nekem. Egy sokeaofonyáj, kendős parasztasszony is állt ott kosarából néhány almát adott a rokkantaknak, azután hangosan fölsírt Néhány kis hivatalnoklány is megállt biztosan a szerelmeikre gondoltak, némelyik már a vőlegényére és a rájuk váró ismeretlen sorsra, mindegyik könnyet törült a szsemében. Egy gyászruhás asony mélyebbre húzta le a fátyolát és lehajtott fejjel úgy állott a rideg utcakövezet szélén, mint elevenné változott szomorú fűzfa. Én csak vártam-vártam, míg lassanként mindenki elment, eleinte nem tudtam gondolkodni, de azután olyanok jutottak az eskembe, amiket ma nem lehet kinyomatni ." A házikezelés elvét propagáltuk. Nem azért, hogy a házikezelésből házitolvajokat neveljünk." Miért beszéltem én? Rá akartam mutatni, hogy üzemeink vezetésébe a közgyűlésnek beleszólása nincs. Mert, így akarja a kormány, amely leiratai szerint csak a tanácsnak ad hatáskört Már 1914 június 22-én szóvá tettem, hogy „nem nézhetünk bele az üzemek gyomrába". 1915 január 27-én a demokrata párt indítványozta, hogy az üzemek kezelése és ellenőrzése a közgyűlés befolyásával szerveztessék. Ezt az indítványt a közgyűlés elfogadta, de a tanács nem hajtotta végre, hivatkozván a háború okozta nehézségekre. Mit mondottam még: „Nem lehet az üzemeket fölhasználni arra, hogy olyan tételeket vegyenek föl számadásaikba, amelyek nyilvános számadásba nem könyvelhetők el". Állást foglaltam a túl magas fizetések, a diszkrét kiadások, a személyzetszaporítás és az autófényűzés ellen. Követelem a bűnösök megbüntetését, rend, fegyelem, tiszta közigazgatás megteremtését, az ajándékok, alkudozások rendszerének beszüntetését. Én azt mondottam, hogy vagy teremt rendet a polgármester úr, „akit a felelősség alól föl nem mentek", vagy otthagyom a városházát. Ez volt az én „védőbeszédem". De a Népszava azt mondja, miért azonosítom magamat a közgyűléssel, holott csak látszatra vagyok vezére. Én a közgyűlés irányával nem azonosítom magamat. Csak az ellen foglaltam állást, hogy egyes bűnös tisztviselőkért válogatás nélkül, a közgyűlés egyetemére akarják rásütni a becstelenséget. Nem vagyok én olyan naiv ember, mint a cikkíró hiszi. Nem szenvedek optikai csalódásban. A közgyűlésen, ha mindent összekotornak, lehet ötven emberem, aki végső esetben velem tart. Talán még sokat is mondottam. A közgyűlés többsége munkapárti. Egyetlen vezető tisztviselő nincs, alá akár politikai, akár községi pártomnak tagja volna. Az ellenzéki kisebbségben összetartás nincs, sőt némely részeiben erősen konzervatív elemekkel van megrakva, akik a demokrata pártot sohasem szívethették. Megmondtam már a Házban, de a pénzügyi bizottságban is ismételtem, nem vállalok másért felelősséget, mint amihez a közgyűlésen hozzájárultam. „Sitz redaktorje a városnak nem óhajtok lenni". Hogyan hinném, hogy én többségi vezér vagyok, amikor demokrata pártot szerveztem a, VII., V. és III. kerületben, a többség ellen. Az én mindenható vezérségem legendája mindig akkor virul, ha vihar dobálja a hajót Ügyesen terjesztették. És ha a Népszava" tőlem kérdi ! ,',Quo vadis !" - en is ezt kérdezem tőle. Nézzen körül, kik támadják válogatás nélkül a közgyűlés egyetemét és akkor megérti majd a mellékes célzatokat. A kormánypárt miért támadná a maga közgyűlési többségét ? Mert a kormány városi Kolonics politikát követ. Egy legyalázott, tekintély és erő nélkül tengődő Budapest nem árthat az agrárius-reakcionárius uralomnak. Egy pénzügyileg lerongyolódott koldus Budapest alamizsnát könyörög és nem lehet kellemetlen. Piszkoltatja tehát a várost, de a virilizmust nem törli el, demokratikus választói jogot nem csinál Ránk keneti a felelősséget, ak pártjához nem tartozunk, hogy agitacionális erőnket megtörje. Az ő embereinek nem árt a népszerűtlenség, hiszen ők a hatalomból élnek, mely minden választáson újra rendelkezésükre áll Ez az egyik trupp. A másik a feketék és vaskalapos konzervatívok csoportja. Ezek a liberalizmus romjain szeretnének bevonulni a Városházára. Tessék csak visszaemlékezni a vigadói klerikális nagygyűlésre. Ezek dicsőítik a régi konzervatív korszakot, mikor a város minden vállalatát kiadták a kapitalistáknak. Szép, erényes idők ! Midőn Emmerlingéknek tíz éven át többet fizettünk városi hirdetésekért, mint amennyit a plakátmonopól a városnak hozott, de viszont az egyik vezető férfiú családi irodája évi 10% jövedelmet húzott az özvegy Emmerlingné bevételei után. És ki tudná elősorolni a régi, derék patrícius uralom bájait és örömeit ! Ezért mondom : „Quo vadis !" Szívesen elmegyek én a Városházáról, inkább ma, mint holnap. Minden egyéni szempontom, kényelmem, egészségem, nyugalmam ezt kívánná. Csak azt nem szeretném, hogy, utánam összedőljön ifjúságom és férfikorom kínos munkája. Fekete, vaskalapos, aszfalt-agrárius Budapestet nem akarok. Akik engem radikalizmusban fölülmúlnak, hadd jöjjenek! De előre menjünk és ne visszafelé. Nekem már semmi más célom nincs a közéletben, mint az, hogy harmonikusan akarom befejezni életemet. Vezérség, többség, hatalom, higgyék el nekem, előttem ma pára, buborék. Ha a demokrácia táborában az volna a nézet, hogy én az iránynak nem használhatok odabenn, zokszó nélkül elmegyek. De még inkább szeretném megvívni ezt az utolsó nagy választási csatámat, ahol életre-halálra, meg akarjuk hóditgítani a budapesti népnek Budapestet. Dr. Vázsonyi Vámos. HE PS MVA 1916 október %