Népszava, 1916. október (44. évfolyam, 272–302. sz.)

1916-10-01 / 272. szám

pénzügyminiszter, belü­­gy­miniszter és mi­niszterelnök kezét és a kormánytól kérnek segítséket az autonómia ellen. Én teljesen egyetértek a Népszava cik­kével, hogy az orvosság nem az erkölcste­len és erőszakos kormánynál, hanem Buda­pest népénél van. Nem­ kormánybiztos, ha­­m népbiztos a segítség. Hiszen a viril­iz­mus eltörlése, ma általános, egyenlő és tit­kos községi választójog a demokrata pro­gram első pontja. Az autonómiát pedig nem szorosabb kor­m­ánygyámkodás alá kell helyezni, hanem igazi, teljes, erőteljes autonómiává kell fejlesztenünk. Sőt tovább megyek. Lehetetlennek tartom, hogy demo­kratikus városi alkotmány mellett a nép eltűri képviseletének meggyalázását Az agrárius és­ reakcionárius képviselőház városellenes zene-bohóci mutatványai le­hetetlenekké válnának, ha­­ Budapest népe volna megszervezve a városházán. Érzem, tudom, hogy csak akkor lesz Budapestnek és a városoimak tekintélye, ha a városi képviselőtestületek a demokrácia várai lesznek. Én megnyugtathatom a Népszavát, hogy megragadom az alk­almat ennek az igazságnak indítvány alakjában való ki­fejezésére is. Nagyon sajnálom, hogy a Népszava a hiányos közlések alapján félreértette szán­dékaimat. Miért beszéltem én? Láttam, hogy a visszaéléseket a kapita­lista irányzat il­vel élelmesen arra akarják fölhasználni, hogy kompromittálják a váro­sitól politikáját. Egész életemet annak szenteltem, hogy a városi monopolokat, ki­ragadjam a kapitalista vállalkozás kezéből. Ezek a monopolista társaságok diszkrét ki­adásaikkal megvesztegették a sajtót és köz­vetett úton lekenyereztek bizottsági tago­kat Sok érdek ment tehát veszendőbe a vá­rosítás győzelmével. Ezek a baksisokat vesz­tett elemek most m­ind a házikezelést szeret­ték volna megfojtani. Csak méltóztassék a gázgyár megváltásának történetére vissza­emlékezni, ahol egy nagyszerű szervezettel és a papiros-közvélem­énnyel szemben dia­dalra vittük­ a várositást. Ez ellen az áram­lat eile® akartam tehát a várositást megvé­deknini, »iasc&vátt: „Nekünk nem m volt a cékunk, hogy a korrupciót vegsjük házi keze­sbe! Addig mindig less korrupció, nwi m uielső mo­nopólimnot élvezd társság ki nem szorul a közgyűlés terméből. Ezt a veszedelmet akarták, kiküszöbölni, amikor a­z vagy a férjétől. Megiint csak sírtak és panasz­kodtak és azt mondták: eose lesz vége a há­borúnak! Sok asszony, mielőtt lefeküdt, buz­gón im&dreasott. Kokftaatoft. Xz ttuck­i r&fge! irigy csoport féllábú katonát láttam egy fitt Lehettek vagy ötvenen, a villamosra vártak. Jött a villa­mos, megállt és azok föl is másztak egyen­ként, némelyiket nem is kellett segíteni. Aki csak elfért, leállt, mert mindenki átadta a helyét és a villamos megindult velük a város fe­lé. Milyen furcsa, hogy ezt én olyan nyugodtan le tudom írni, reggel ugy reme­gett bennem minden, hogy nem tudtam, mit teszek. Figyeltem az utcát Rosszul öltözött szegény ember jobbra­balra ingatta a fejét bánatosan utánuk nézett és mintha ezt mondta volna: ej­ej, de szomoru! Egy nagyon intelligensnek látszó, elegáns fiatalember bólongatott nagy komo­lyan, magában ezt gondolhatta: sajnos, így ,van ez, ma neked, holnap nekem. Egy sok­eaofonyáj­, kendős parasztasszony is állt ott kosarából néhány almát adott a rokkantak­nak, azután hangosan fölsírt Néhány kis hivatalnoklány is megállt biztosan a szerel­meikre gondoltak, némelyik már a vőlegé­nyére és a rájuk váró ismeretlen sorsra, mindegyik könnyet törült a szsemében. Egy gyászruhás a­­sony mélyebbre húzta le a fátyolát és lehajtott fejjel úgy állott a rideg utcakövezet szélén, mint elevenné változott szomorú fűzfa. Én csak vártam-vártam, míg lassanként mindenki elment, eleinte nem tudtam gondolkodni, de azután olyanok jutottak az eskembe, amiket ma nem lehet kinyomatni ." A házikezelés elvét propagáltuk. Nem azért, hogy a házik­ezelésből házitolvajokat ne­veljünk." Miért beszéltem én? Rá akartam mutatni, hogy üzemeink ve­zetésébe a közgyűlésnek beleszólása nincs. Mert, így akarja a kormány, amely leiratai szerint csak a tanácsnak ad hatáskört Már 1914 június 22-én szóvá tettem, hogy „nem nézhetünk bele az üzemek gyomrába". 1915 január 27-én a demokrata párt indítvá­nyozta, hogy az üzemek kezelése és ellenőr­zése a közgyűlés befolyásával szerveztessék. Ezt az indítványt a közgyűlés elfogadta, de a tanács nem hajtotta végre, hivatkozván a háború okozta nehézségekre. Mit mondot­tam még: „Nem lehet az üzemeket fölhasz­nálni arra, hogy olyan tételeket vegyenek föl számadásaikba, amelyek nyilvános számadásba nem könyvelhetők el". Állást foglaltam a túl magas fizetések, a diszkrét kiadások, a személyzetszaporítás és az autó­fényűzés ellen. Követelem a bűnösök megbüntetését, rend, fegyelem, tiszta közigazgatás megte­remtését, az ajándékok, alkudozások rend­szerének beszüntetését. Én azt mondottam, hogy vagy teremt rendet a polgármester úr, „akit a felelősség alól föl nem mentek", vagy otthagyom a városházát. Ez volt az én „védőbeszédem". De a Népszava azt mondja, miért azonosítom magamat a közgyűléssel, holott csak lát­szatra vagyok vezére. Én a közgyűlés irá­nyával nem azonosítom magamat. Csak az ellen foglaltam­ állást, hogy egyes bűnös tisztviselőkért válogatás nélkül, a­ közgyű­lés egyetemére akarják rásütni a becstelen­séget. Nem vagyok én olyan naiv ember, mint a cikkíró hiszi. Nem szenvedek optikai csa­lódásban. A közgyűlésen, ha mindent össze­kotornak, lehet ötven emberem, aki végső esetben velem tart. Talán még sokat is mondottam. A közgyűlés többsége munka­párti. Egyetlen vezető tisztviselő nincs, alá akár politikai, akár községi pártomnak tagja volna. Az ellenzéki kisebbségben összetartás nincs, sőt némely részeiben erő­sen konzervatív elemekkel van megrakva, akik a demokrata pártot sohasem szívet­hették. Megmondtam már a Házban, de a pénzügyi bizottságban is ismételtem, nem vállalok másért felelősséget, mint amihez a közgyűlésen hozzájárultam. „Sitz­ redak­torje a városnak nem óhajtok lenni". Ho­gyan hinném, hogy én többségi vezér va­gyok, amikor demokrata pártot szervez­tem a, VII., V. és III. kerületben, a több­ség ellen. Az én mindenható vezérségem legendája mindig akkor virul, ha vihar dobálja a hajót Ügyesen terjesztették. És ha a Nép­szava" tőlem kérdi ! ,',Quo vadis !" - en is ezt kérdezem tőle. Nézzen körül, kik támadják válogatás nélkül a közgyűlés egyetemét és akkor meg­érti majd a mellékes célzatokat. A kormánypárt miért támadná a maga közgyűlési többségét ? Mert a kormány városi Kolonics­ politikát követ. Egy legya­lázott, tekintély és erő nélkül tengődő Buda­pest nem árthat az agrárius-reakcionárius uralomnak. Egy pénzügyileg lerongyoló­dott koldus Budapest alamizsnát könyörög és nem lehet kellemetlen. Piszkoltatja tehát a várost, de a virilizmust nem törli el, demo­kratikus választói jogot nem csinál Ránk keneti a felelősséget, a­k pártjához nem tartozunk, hogy agitacionális erőnket meg­törje. Az ő embereinek nem árt a népsze­rűtlenség, hiszen ők a hatalomból élnek, mely minden választáson újra rendelkezé­sükre áll Ez az egyik trupp. A másik a feketék és vaskalapos konzervatívok csoportja. Ezek a liberalizmus romjain szeretnének bevonulni a Városházára. Tessék csak visszaemlékezni a vigadói klerikális nagygyűlésre. Ezek dicsőítik a régi konzervatív korszakot, mi­kor a város minden vállalatát kiadták a kapitalistáknak. Szép, erényes idők ! Midőn Emmerlingéknek tíz éven át többet fizet­tünk városi hirdetésekért, mint amennyit a plakátmonopól a városnak hozott, de vi­szont az egyik vezető férfiú családi irodája évi 10% jövedelmet húzott az özvegy Emmerlingné bevételei után. És ki tudná elősorolni a régi, derék patrícius uralom bájait és örömeit ! Ezért mondom : „Quo vadis !" Szívesen elmegyek én a Városházáról, inkább ma, mint holnap. Minden egyéni szempontom, kényelmem, egészségem, nyugalmam ezt kívánná. Csak azt nem szeretném, hogy, utánam összedőljön ifjúságom és férfiko­rom kínos munkája. Fekete, vaskalapos, aszfalt-agrárius Budapestet nem akarok. Akik engem radikalizmusban fölülmúlnak, hadd jöjjenek! De előre menjünk és ne visszafelé. Nekem már semmi más célom nincs a közéletben, mint az, hogy harmonikusan akarom befejezni életemet. Vezérség, több­ség, hatalom, higgyék el nekem, előttem ma pára, buborék. Ha a demokrácia tábo­rában az volna a nézet, hogy én az irány­nak nem használhatok odabenn, zokszó nélkül elmegyek. De még inkább szeretném megvívni ezt az utolsó nagy választási csa­támat, ahol életre-halálra, meg akarjuk hóditg­í­tani a budapesti népnek Budapestet. Dr. Vázsonyi Vámos. HE PS MVA 1916 október %

Next