Népszava, 1917. április (45. évfolyam, 88–112. sz.)

1917-04-01 / 88. szám

AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: tiey­ense kor. 1 negyed 7.» Vor. fel évre. .. . 15— 1 egy Mtra .. BOTES­SZÁK ÁRA A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII., CONTI-UTCA 4. (Telefon: József 3-29 és József 3-3­ 1.) KIADÓHIVATAL: VIII., CÖNTI­ UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) egy havi ........ 5.51 kor. . . fillér. 20 FILLÉR. . Le a kalappal a milliók előtt! — mondotta Czernin gróf, az osztrák-magyar külügyminiszter. A politika levett kalappal szokott állani általában a milliók előtt, ha ezek a milliók dollárokban, font sterlingekben, márkákban, frankokban, koronákban vagy egyéb pénz­egységekben jelennek meg. A kapitalista és feudális államok politikája, nem más, mint nagy és szakadatlan tisztelgés a milliók, a vagyon ereje és hatalma előtt. Czernin gróf azonban ezúttal nem a bankjegyekben, rész­vényekben, értékpapírokban, Földben és gé­pekben megtestesülő tisztelgésre szólította föl államát, hanem azokra a milliókra gondolt, akik a lövészárkokban és itthon, a munka és nélkülözés harcterein viselik izzadva-nyögve éltük fáradalmin, ahogy Hamlet mondotta, a háború terheit. Czernin gróf ezekre a szen­vedő i­s harcoló milliókra gondolva emeli tisztelgésre kezét, külügyminiszteri kezét, amely fajta kezek egyébként csak ama más­fajta milliók előtt szoktak tisztelegni. Le a kalappal a milliók előtt!­d­e­­, tetszetik mondás oly hatalmas­ polcon ülő ember szájá­ban, mint amilyen Czernin gróf. Csak azt véljük, hogy helyesebb volna, ha a külügy­miniszter a nyilvánosság helyett közös minisz­tertanácsokon ajánlaná az összes résztvevők ügyelmébe ezt a magatartást. Hiszen a nagy nyilvánosság, a közvélemény, az emberek túl­nyomó nagy többsége amúgy is meg van győződve arról, hogy a tömegek, a milliók áldozatai oly rengetegek, hogy ugyancsak regény legyen talpán cl-T dl Z ál UHU, amely méltónak és érdemesnek akar mutatkozni valaha is ezekre az áldozatokra. De a közös minisztertanácson Czernin gróffal együtt tanácskozik egy úr, Tisza István nevezetű, aki ezeket a tömegeket, amelyek előtt Czernin gróf csak levett kalappal mer megállani, minden alkalommal a politikát rugások­nak­­és sértéseknek oly dandárjával árasztja el, hogy az ember gondolkodóba esik, megérdem­lik-e ezek a tömegek a Czernin gróf ajánlotta tisztelgést, ha mindezt némán és nyugodtan eltűrik? Minő gondolat az, hogy Czernin gróf "levett kalappal akar odaállani azok elé a tömegek és milliók elé, amelyeket Tisza Ist­ván gróf minden alkalommal mint éretlene­ket, ostobákat, jogokra rá nem termetteket legyaláz. Vagy igaz az, hogy ezek a milliók, gondo­lataik, érzelmeik, szándékaik valóban nemzeti veszedelmeit­ alkotnak, ahogy a magyar mi­niszterelnök mondotta s akkor miért áll a külügyminiszter levéti kalappal elibük". Vagy :igaz, hogy oly nagy politikai és emberi erények élnek bennük, hogy még a külügy­miniszter is csak levett kalappal állhat elébük ,és akkor hogy lehetséges, hogy Czernin gróf együtt kormányoz oly férfiúval, aki e minden tiszteletre méltó tömegek politikai akaratát nemzeti veszedelemnek nevezni nem átallja? Nem tudjuk, mennyi politikai tartalom és akarat van Czernin gróf szava mögött, de ha nem teljesen üres frázis, amit mond," akkor az 5 és Tisza politikai és szociális világfölfogása között igen nagy ÜT tátong. Mindenesetre figyelemre méltó tünet, hogy azok, akik a középhatalmak külpolitikáját intézik, Bethmann és Czernin, a tömegekről egészen más hangon kénytelenek beszélni, mint­ a magyar parlamenti szemétdombon kukorékoló Tisza. Czernin és Bethmann talán már tudják, hogy a háború és az orosz forra­dalom következtében a német-osztrák-magyar belső politikánál­, is gyökeresen át kell alakul­nia, nemcsak a külsőnek. Tudják, hogy nem viselhetik államaik azt a­ szégyenbélyeget, hogy a világnak politikai szabadságok dolgá­ban legreakciósabb és legelmaradottabb álla­mai. S nmi világosan látjuk azt a rettenetesen korbácsoló ellenmondást, amely két nép között van, amelyek közül az egyik még az alkot­mány formájáról is népszavazással dönt, amely talán holnap már a háború és béke kérdéséről is népszavazással dönt s amelyek közül a másiknak még arra sincsen joga és hatalma, hogy egyetlen képviselőt választ­hasson. Hűvös, böjti szelek filjk­ak most és Czernin grófról azt olvastuk, hogy nemrégiben influenzás volt. Neki jó ilyenkor kalap nélkül járni. S azért az, javasolnék, hogy tegye inkább föl a kalapját és vesse latba befolyá­sát inkább olyan h­inyban, hogy Magyar­ország népe végre megkapja legelemibb politikai jogait. Ez kellemetesebb megoldás lesz Czernin grófra is, kívánatosabb az ország népére, mert szerfölött tévednek azok, akik úgy vélekednek, hogy Magyarország népe annyira éretlen politikailag, hogy akár­milyen szépen hangzó frázisokkal ki lehes­sen elégíteni. Kalaplevevő külügyminiszter­­— ez nagyon jó. De általános, titkos választójog, sajtó­szabadság, egyesülési és gyülekezési jog, tisztességes hadisegély, gondoskodás az özve­gyekről, árvákról, rokkantakról és azokról, akik soron vannak, h­ogy ilyenekké váljanak, gondoskodás ezekről mielőbbi, annexiótlan béke megkötésével, a vagyontalan tömegek s­zükségleteivel számoló élelmező politika — egyszóval: jog, kenyér és béke —, ez még a kalaplevevő külügyminiszternél is sokkal, de sokkal jobb é,­ kívánatosabb! •1. Ez a vasárnap a nők nagy napja. Ezen a na­pon valamennyi proletárasszonynak találkoz­nia kell, ha másként nem, h­ár a szívük egy­ü­tt­dobbanásában és a fölszabadulás nagy gondo­latában. A proletárság egészének, férfinek, nő­nek egyaránt meg van esztendőnként a maga nagy ünnepe: május első napja. Május elsején a proletárság egyeteme tesz tanúbizonyságot a világszolidaritás és a munka megbecsülése mellett, de mégis megvan a jogossága annak, hogy a proletárnők külön napot foglalnak le a maguk számára, hogy nekik meglegyen a maguk külön, asszonyi május elsejéje. Jogos az asszonyok külön május elsejére, mert kétszeres rajtuk a rabság: a proletárság általános igábagörnyedésén kívül rajtuk van még a proletárasszony külön igája. A proletár­­asszonyt nemcsak mint munkást zsákmányol­ják ki és nyomják el, h­anem külön mint nőt is még lejjebb taszítják a­ mai társadalom szo­ciális különbségeinek meredek lajtorjáján. A­ mai társadalom egész hivatalos rendje mint­ha csak mindig azon dolgozna, hogy igaz..-­ adjon annak a régi zsidó imának, amellyel a hithű zsidó mindennap hálálkodik istenéhez, hogy férfinak és nem nőnek teremtette. Ha valaha, hát most a háborúban kitűnt, hogy­ a nő csak oly értékes tagja a társadalom­nak, mint a férfi. Munkában és szenvedésben mindenütt férfi mellé lépett az asszony. Amig­ a férfiak felöltötték a katonáskodás egyen­ruháját, az asszonyok magukra vették a munka egyenruháját. Bányákban és öntőkben, villa­moskocsikon és munkciógyárakb­an egyformás, tízezrével munkában görnyedez a proletár asszony. A háború egyik legnagyobb szneián­­változásának rikító jelképe a női nem egyre inkább terjedő új típusa: a nadrágos nő. A munkadíj terhét teljes egészében magára vette a nő, de azért nem hajíthatta el a régi terheket sem. A gyerekszülés, a gyerekneve­lés és a háztartás minden szenvedése megm­a­radt rajta. Az élelmiszer híja, a szén inség,­ legelső sorban az ő gondja. Az üzletek előtt ácsorgás hosszú emberkígyóiba neki Veje testét belefonnia. ..­­ .••. pj Ki meri tagadni, hogy minden szenvedés ,­­minden munka ebben az országban ma csak úgy nehezedik a nők vállára, mint a férfiak­hátára. Ahogy a sáncárkok frontjára vonuló férfiak, tele terniszterrel­­indulnak, úgy gör­nyednek az itthoni fronton az asszonyok a gondok, a nélkülözések, a­ könnyes várakozások tele­k mrnisztere alatt. Ahogy a katona-férfi arca verejtékével ás fedezéket, úgy ássa fedezékbe a maga szomorú és kopár otthonát a proletár­asszony idehaza az inség és nélkülözés gránát­jai ellen. Minden szenvedésből és minden munkából kiveszi részét a prófetás­nő, de jutalmul ezért ki­ is tagadják minden jogból. Dolgozik csak úgy, mint a férfi, de munkaerejét csak félannyi bérrel mérik. A társadalom kihasználja min­den porcikáját,­­de nem tűri meg, hogy beleszól­jon a közösség dolgaiba. Amikor munkáról van szó, akkor „asszony neve: dolgozz!", amikor jogról van szó: „asszony neve: hallgass!" Az állam csakúgy megköveteli tőle, hogy végre­hajtsa parancsait, mint a férfiaktól, de azért nem érdemesíti se a község, se a város, se a parlament választójogára. A történelem véletlene vagy talán helyeseb­­ben: az emberi haladás törvényszerűsége úgy akarta, hogy a magyar proletárnők napja ép­pen azokba az időkbe esik, amikor a dicsősége­orosz forradalom meghozta az orosz nők vá­lasztójogát és amikor az angol miniszterelnök kijelentette, hogy a kormány többsége helyesli és a parlament többsége el fogja fogadni az­ angol nők választójogét. A magyar proletárnők­­k nagy napján min­den munkásnőnek az orosz és az angol nők jog­hoz jutására, emberré hálásának nagy napjára kell gondolnia. Arra kell gondolniok, hogy megváltsák önmagukat a kettős iga alól, h­ogy legalább a külön asszonyi rabságot vethessék le és legalább a férfiproletár egyenjogú tár­sává lehessenek. De még egyre kell gondolniok: a világ megváltására, a békére. Az asszonyok, akiknek kezét e rettentő vérontásban nem fer­­tőzte meg fegyvert — a született békeszerzők. Lapunk mai száma 12 oldal.

Next