Népszava, 1917. április (45. évfolyam, 88–112. sz.)

1917-04-01 / 88. szám

1917 április 1. hatók, hogy Oroszországban az önkényural­mat valaha is visszaállítsák. A világháború folyamán az első alkalom ez arra, hogy az egyik parlament üzent annak a népnél-, amelynek a hadseregével fegyverrel folyik a vitatkozás. Az első eset arra, hogy Magyar­ország parlamentje biztosítja az orosz népet arról, hogy a háború nem ellene folyik, ha­nem az orosz abszolutizmus ellen folyt. Nagyjelentőségű a magyar képviselőháznak ez az állásfoglalása, bár a kancellár beszéde és a külügyminiszter nyilatkozata után el­képzelhetetlennek tűnik föl már előre is, hogy az ellenzéktől kezdeményezett ezt az indítványt a képviselőház Ub fogadja el. Oroszország népe három jelentős helyről kapott szinte egyszerre üzenetet és biztatást is: a békénél­ nem állja, az útjai semmi, Németország és Ausztria-Magyarország nem az orosz nép ellen harcolnak és Magyarország fegyverei sohasem lesznek az orosz nép szabadsága elpusztítására fölhasználhatók. Oroszország népének meg kell hallania Magyarország képviseletének a szavát! És ha hinni lehet azoknak a híreknek, amelyek a munkásság, a szocialisták erejének a meg-, növekedéséről szólanak. S nem lehetetlen, hogy a kancellár beszéde, Ausztria-Magyar­ország külügyminiszterének nyilatkozata mellett a magyar képviselőház e határozatá­nak is jelentős szerepe lesz abban, hogy a borzalmas, céltalan öldöklés vége felé köze­ledjünk. * # M.A. of rerasS. A munkások kívánságait teljesíteni kell! (Berlin, március 31.) Malmából jelentik: Az orosz kormány kebelében a legutóbbi minisz­tertanácson nagy ellentétek merültek föl. A kormány oktobrista tagjai szembeszálltak a munkásbizottság egyes radikális követelései­vel. A kadettpárti miniszterek viszont azt hangoztatták, hogy a munkások követeléseinek visszautasítása igen, szerencsétlen következmé­nyekkel járhatna az országra nézve. Orucskov állítólag kijelentette, hogy ő nem tudja nyu­godtan nézni, hogy az állam kormányzását ho­gyan szolgáltatják ki mindinkább a tömegnek. ./ minisztertanács többsége végül hozzájárult ti munkásbizottság követeléséhez. Ugy látszik, hogy legközelebb több miniszter kilép a/. kor­mányból és ezek helyébe a nép­­néhány igazi képviselője fog kerülni. A társ család vagyona zár alatt. (Péter­vár, március 30. —• „P. T. V.") Az ideig­lenes kormány elhatározta, hogy az uralkodó­ház tagjainak haszonélvezeti birtokairól való döntést az­ alkotmányozó országgyűlésnek tartja fönn, addig is ezeket a birtokokat nem­zeti tulajdonnak jelenti ki s a jövedelmüket le­foglalja az ál­lam pénztárának. A volt minisz­terelnököket szabadon (Rotterdam, március­­15.) Péter­várról jelen­tik, hogy Gallani és Kioremykin volt orosz mi­niszterelnököt szabadon bocsátották. A­ két öregasszony rémülten igyekszik el­sietni a goromba embertől. Az pedig nyugod­tan ballag tovább, mint aki dolgát igen jól elvégezte. Nem messzire mehet. . Az­ utcasarkon egy csoport vitatkozik. Egy nyurga kis ember, ki mindenféle, katonai szol­gálatra alkalmatlan! mert testileg nincs egé­szen jól ellátva, mondja. — Az nem úgy van! Amit elfoglaltunk, az a mienk. Eddig kezünkben van Szerbia, Monte­negró, Románia, azután Franciaország fele, Oroszország­ negyedrésze, Olaszországból is egy jó darab. Ezeket nem adjuk vissza. Sőt még hozzá kell vennünk Siciliát, Krétát és néhány amerikai szigetet, hogy egységes területünk le­gyen. És ha mi akarjuk, meg is lesz! Egy hórihorgas közbeszól: — Ez mind igaz! Hanem jó lesz, ha elme­gyünk egész Pétervárig. Mert minél nagyobb országunk van, annál jobb. Azt mondom, hogy a magyar nemzetnek kell a legnagyobbnak és legdicsőbbnek lenni. Ezeket az igazságokat mindenki helyeselte. Az izgága ember, ki természetesen még ide­jében odaérkezett, szintén részt akart venni a vitában. — Hogy magának nemzete van, azt éppen most hallottam. De hogy jó nadrágja, cipője, kabátja nincs, azt látom. Mielőtt tehát Péter­várig akarna menni, szerezzen magának nagy hidegek járnak ám Pé­r P­éter­ház, mert vár felé! Erre a beszédre a hallgatók meghőköltek és úgy érezték magukat, mintha fejbevágták vol­na őket. Mert azt valahogy megsejtették, hogy egészen kérdéses, vájjon akinek nincs jó ru­hája, van-e annak nemzete? Elvégre mégis csak könnyebb volna, egy jó öltözet ruhát szerezni, mint egy nemzetet. Vagy fordítva. Már ki hogy gondolja. Ezzel azután szét is oszlottak, mivel a vita­tárgy szétfoszlott az izgága ember goromba közbeszólása folytán, mint ahogy némely igaz­ságok is szétfoszlanak, ha egészséges levegő éri őket. De hiszen nem történt semmi baj, mert már akkor az izgága ember is eltűnt, jobban mondva föllépett egy villamosra. A villamoson éppen csupa intelligens embe­rek utaztak. Ez úgy értendő, hogy valamennyi­nek szép, tiszta ruhája volt. Az ördög tudja, hol veszik ilyen drága időben?! És hol vannak most a szocialisták ! — szólt az egyik intelligens ember. — Az ám! Most nincsenek sehol! — szólt a másik. — Miért nem akadályozták meg a háborút? — kérdezte a harmadik. És aztán nagyokat, nevettek ezeken a saját maguk által produkált bölcseségeken. De egyszerre csak közbesüvített egy hang: - A szocialisták? Azok sohasem voltak ott, ahol az urak, tehát most sem lehetnek ott. Ha önök itt vannak a biztos helyen döcögő villa­mosban, akkor a szocialisták bizonyosan a fronton vannak. Mert ugyebár, a hazát mindig kell védeni? Békében és háborúban egyaránt­.­ Nos tehát, békében védték önök a hazát ,a­ szá­jukkal, most háború van, most védik a hazát a szocialisták eszükkel, testükkel és vérükkel. Ez csak elég szép munkamegosztás, ugy­e Egyik intelligens mégis közbeszólást kísérle­tezett: — A fronton nemcsak szocialisták, vannak, hanem hazafiak is. — Az igaz — válaszolt az izgága —, ott van­nak hazafiak is, de ez nem változtat azon a té­nyen, hogy önök nincsenek ott! — Hiszen ön sincs ott!­­- De én nem is keresem, hogy ki hol van! Megelégszem azzal, hogy ha valaki kérdezőskö­dik, annak felelek. Az intelligens emberek, kényelmetlenül érez­vén magukat, vállat vontak, összenéztek és el­hallgattak. De nem azért, mintha szégyelték volna magukat! Sőt ellenkezőleg! Igen meg voltak botránkozva és magukban igy gondol­koztak: — Minek engednek be ilyen műveletlen ala­kot a tisztességes emberek közé? Igazán, ná­lunk mindent, lehet! Nagy örömükre az izgága éppen beugrott a villamosról, gyalog ment tovább, mivel igen sürgős dolgai voltak. A kávéházban az orosz forradalomról folyt a szó. Egy köcsögkalapos úr, ki itt is fején tartotta tornyos fejfedőjét, hogy uri mivolta minden pillanatban kitűnjék, —­ hangosan ma­gyarázott: — Lássák, uraim, azok a szocialisták ott Oroszországban igazi derék forradalmárok! Életüket áldozták elveikért, és országukért, hogy hazájukat a reakciótól megmentsék! — Oh! bárcsak sikerülne, nekik az országot teljesen fölforgatni! — sóhajtott föl egy kövér emberke, kinek az a rossz szokása volt, hogy télen is izzadt. Az asztal közvéleménye egyhangúlag a­ leg­nagyobb dicsérettel és marasztalással tüntette ki az orosz szocialistákat, csupán amiatt emel­kedtek aggodalmaskodó hangok, hátha neki tudnak mindent megcsinálni, amit akarnak! Hogy milyen nagy baj lenne ez miránk, magyar hazafiakra! Ám az izgága ember is ott lábatlankodott és természetesen rögtön nyilatkozott: — Helyes! Az orosz szocialisták igen nagy­szerűen viselkednek. Hanem egy szerény kér­dést bátorkodom az urakhoz intézni. Ugyanis­ mit szólnának az urak ahhoz, ha a magyar­országi szocialisták épp oly kitűnően viselked­nének, mint az oroszok " Általános fölháborodás fogadta ez ostoba véleményt: — Föl kellene őket akasztani! — Hazaárulók volnának! — Ilyen időkben megbontani a rendet! — Ez lenne a legnagyobb bűntény, amit országunk ellen el lehetne követni! így kiabáltak össze-vissza. Az izgága ember mosolygott: „ — Bocsánat! Én csak újólag meg akartam állapítani, hogy miyen szép is az a logikus és következetes gondolkodás, amellyel különösen bölcs polgárságunk ékeskedik! Nagy­ csoport asszony álldogál egy üzlet előtt. Várnak valamire, amit bizonyosan tud­nak, hogy nem kapnak meg. És háborognak. Akármit mond az egyik, a többit mind helyesli. Egyszerre odatoppan az izgága ember. — Régen itt állnak.­ kérdezi. — Mióta háború van, minden nap — feleli­k. — És a háború előtt hol álltak ilyen szép egy csomóban és igy egyetértve? — A háború előtt? Sehol! Nem is ismertük egymást! Nem volt akkor arra szükség. — Ugy?! No, akkor csak álljanak itt tovább. És ne zúgolódjanak.­­Minden úgy van, ahogy maguk akarták, vagyis ahogy nem akarták, ami egészen egyre megy. Az izgága azután innen is elsietett. Ki tudja, hol jár már azóta?! De bizonyos, hogy minde­nütt csak zavart csinál. És az a fon ,­­a­hogy ezekből a zavarokból formálódik k­ arreri­ség szellemi fejlődése. NÉPSZAVA Az orosz miniszterek hivatali esküj­e. (Amsterdam, március 31.) Pétervári jelentés szerint a miniszterek a következő hivatali es­küt tették: — Mint az ideiglenes kormány tagja, akit, a duma fölhívására a népek akarata állított he­lyére, fogadom és esküszöm a mindenható Is­ten és lelkiismeretem előtt, hogy a népnek és az orosz államnak hűségesen és becsületesen fogok szolgálni, szabadságát, jogait és méltó­ságát mocsoktalanul meg fogom tartani, min­den tettemben és parancsomban a polgári sza­badság és egyenlőség ügyét, fogom előmozdí­tani és minden intézkedésnél, amelyekre meg­bízást kapok, tartózkodni fogok minden kísér­lettől, amely közvetve vagy közvetlenül a régi rendszer helyreállításához járulna. Esküszöm, hogy minden tudásomat és minden erőmet arra fogom fordítani, hogy teljesítsem azokat a kötelezettségeket, amelyeket az ideiglenes kor­mány a népek szemei előtt magára vállal. Es­küszöm, hogy mindent el fogok követni, hogy a legközelebbi időben alkotmányszerző gyűlés hivassék egybe, még­pedig a közvetlen, egyenlő és titkos választójog alapján és hogy mindazo­kat a jogokat, amelyeket én a kormány többi tagjával együtt gyakoroltam, rendelkezésére fogom bocsátani ennek a gyűlésnek és meg fo­gok hajolni, a nép akarata előtt, amely ott­ ki­fejezésre fog jutni, mindenekelőtt, ami a kor­m­ányf­ormát és az orosz állam alaptörvényeit illeti. Isten segítsen engemet ennek az eskünek a megtartásánál. Japánt elismerne a korm­ányt. (Tokio, március 30. — Reuter-ügynökség.) Japán elismerte az ideiglenes orosz kormányt. 3 A ferrasfaloszt és a teoroe kérdése. A specialisták kiáltványa a francia sajtóban. (Genf, március 31.) A pétervári munkás­bizottság fölhívását kétféle fogalmazásban ad­ták ki.A francia lapokban megjelent kivonat közli a nemzetközi proletariátushoz intézett azt a fölszólítást, hogy Oroszország példájára ráz­zák le az autokratikus igát és vessenek véget a rettenetes vérontásnak. Ellenben egy szóval sem említi a francia sajtó, hogy az orosz szo­cialisták a különbékét követelik. P­uljuknovnak nem kell a különbéke. (Rotterdam, március 31.) Az Havas-ügynök­ség táviratot kapott Pétervárról, amely sze­rint Miljukov külügyminiszter azoknak a hír­lapíróknak, akiket Moszkvában és visszatérése után Pétervárott fogadott, azt mondotta, hogy most­ már minden különbékéről szóló hírnek el kell némulnia, mert nem v­olna hazafias dolog a megújhodott Oroszországtól, hogy a reak­ciós Németországgal paktáljon. Demokrata TrüaggioistikStS (Rotterdam, március 30.) Pétervárról jelen­tik a ,,Daily Now­­s"-nak: Oroszország külpoli­tikája az lesz, hogy a világ minden demokrá­ciájának támogatni kell a többi demokráciát. A miliarisztikus és agresszív Oroszország ve­szedelme tchnnst. Oroszországban paraszt egye­sületeket alakítanak, amelyeknek döntő sza­vuk lesz az alkotmányozó gyűlésben, mert a parasztok a szavazatoknak közel 70 százaléká­val rendelkeznek majd. a hadsereg és a forradalom. 1F5«»ország külön hadserege. (Lugano, március 30.) A „Coriere della Sora" pétervári tudósítója táviratozza. Az orosz had­ügyminiszter a szövetséges államok katonai attaséit megbízta, hogy látog­--­anak, el az orosz kaszárnyákba és beszélgessenek a kato­nákkal. Tonelli olasz őrnagy Dehtában 4000 ember előtt beszédet tartott, amelyben megem­lékezett az olasz hadsereg fegyelméről, az olasz-orosz fegyverbarátságról és arra kuzdi.

Next