Népszava, 1917. október (45. évfolyam, 245–270. sz.)
1917-10-02 / 245. szám
117. évfolyam. Budapest, 1917. október 2. kedd. 245. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA.'. M.— (tot. I negyed évra...... fc— 1»t. évre..».»... 18.— kor. egy hóra ........• S.—. h». egy hétre ....... 8* fillér. sz.*ECHTEL SZÁM ÁRA 12 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: Vm, CONTI-UTCA 4. (Telefon: József 3-29 és József 3-30.) KIADÓHIVATAL: VHL, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) Budapest munkássága elhatározta. Minden szervezett munkás előfizet a Népszavára! Magyar asmexiósok. Voltaképen írni se kellene róluk, mert mai Kálmán király megmondotta, hogy boszorkányokról, akik pedig nincsenek, említés ne tétessék. Magyarországon nincsen senki, aki komolyan egy pillanatig is arra gondolhatna, hogy új területeket kellene az ország testéhez csatolni. Magyarországon kval nagyobb számmal sehol se élnek magyarok, se Szerbiában, se Romániában, se Ausztriában. Bécsben él állítólag kétszázezer magyar, de arra, úgy hisszük, még a legvadabb soviniszták se gondolnak, hogy Bécset annektáljuk. Amerikában milliószámra dolgozik a kivándorolt magyarság, de ezeket Amerika nem erőszakkal és nem fegyverei nagyobb hatalmával, hanem több munka alkalmával, nagyobb munkabéreivel és tágasabb szabadságával hódította el. Úgy hisszük, hogy se a munkapárti Hegedűs Lóránt, aki mindenáron rég kihalt csángó falvakat szeretne " V K . L annektálni Romániától, • mert véletlenül éppen azon a vidéken dús profitszerzésre alkalmatos erdőterületei fekszenek a Kereskedelmi Banknak, se pedig az alkotmánypárti Bethlen István nem gondolt még legexaltáltabb lázálmaiban se arra, hogy az Amerikai Egyesült Államok egy-két csillagát leszedje a sokcsillagú amerikai lobogóból. Igazán észre se vennék, hogy Bethlen István gróf, aki csak oly konok ellensége az általános választójognak, mint Tisza István gróf, a maga privát mulatságára arról ábrándozik, hogy egy darab Romániát hasít le bicskájával Erdély kikerekítésére. Vasárnap délután, ahelyett,hogy egész heti semmittevésének fáradalmait pihente volna ki, az Erdélyi Szövetség vezető tanácsa ülést tartott és ezen fogadta el annexiós határozatát. Ezt a határozatot inkább humoros, mintsem tragikus dolognak tekintenék, ha nem vett volna részt ezen az ülésen a Wekerle-kormány két tagja is, Apponyi Albert és Földes Béla. Így azonban mégis csak észre kell vennünk, már csak azért is, hogy a külföld azt ne higyje, hogy Magyarországon csakugyan van egy-két politikai remetén kívül bárki is, aki annexióért bolondul. Ez a kolozsvári határozat eleinte egészen jól indul, mert kijelenti, hogy nem tartja se Magyarország, se a monarchia érdekében állónak, hogy Románia kormány formájának megállapítására a békekötésnél befolyást gyakoroljanak. A Szövetség a leghatározottabban állást foglal az ellen, hogy Románia és a monarchia között bármilyen formában közvetlenül vagy közvetve közjogi kapcsolatot létesítsenek, minthogy ez a nemzet érdekeivel ellentétben áll. Már azt hittük, hogy Bethlen István gróf, a magyar parlament egyetlen annexionistes tagja (mert hiszen Hegedűs Lóránt nem Magyarország, hanem csak a Kereskedelmi Bank számára akar annektálni) jó útra tért és békében akarja hagyni Románia önállóságát. De végén csattan az ostor és a jól induló határozat rosszul folytatódik. Bethlen gróf, miután nagylelkűen lemond arról, hogy egész Romániát annektálja, mégis csak le akar nyisszenteni egy, darabka román területet. A határozat a magyar-román határ javunkra való kiegészítését föltétlenül szükségesnek tartja és éppen ezért azt kívánja, hogy védelmi műveinknek a határgerincenvaló fölállítás végett, a hegygerinc túlsó oldalán olyan védelmi zóna, jusson a birtokunkba, amely lehetővé teszi e cél elérését. A kevéssé magyaros nyelvű határozat úgy akarja tehát megvédeni a magyar területet, hogy a hegyeken túl a román síkság egy karéját Magyarországhoz csatolják. De még ezzel se elégszik meg,, hanem, egyszerűen el akarja kergetni lakóhelyéről ennek a területnek a román lakosságát,amikor-azt követeli, hogy a békeegyezségbe olyan kikötések veendők föl, amelyek a keleti határvidéket képező székelységgel összefüggésben az erdélyi déli vármegyékben — megbízhatóság szempontjából — magyar Határőrvidék létesítését lehetővé teszi. Mielőtt még lefordítanák ezt az igazán nem székelyes magyarsággal stilizált követelést az ántant államok nyelveire,, sietünk kijelenteni, hogy ez a határozat egyáltalán nem a magyar nép nevében beszél és ha valakinek, hát igazán Bethlen István grófnak, a demokrácia ellenzőjének, a magyar nép ellenségének van joga utolsóul a magyar nép nevében békeföltételeket megformálni. Se a szűkebb értelemben vett Erdély, se pedig Magyarország népe nem akar hóditítani. És pedig nem akar hódítani két okból. " Először azért nem, mert gyűlöletek előtte," hogy más népeket szabadságuktól megfosszon, hogy más országok területéből rabló módon akár egy négyszögméternyit is eltulajdonítson, mert ellensége a hatalmi erőszaknak és a nemzetközi jogrend uralmát kívánja a nemzetek egymásközti érintkezésében. Másodszor pedig nem akar hódítani azért, mert tudja, hogy minden annexiós vágyásnak nyújtja, a háborút, vált, hátráltatja a béke bekövetkezését. A magyar nép szabadságot és békét akar a maga számaira és éppen ezért szaadságot ás békét akar szomszédai számára is. Ezt meg kellett mondanunk, hogyse Romániában, se egyebütt ne, higgyék, hogy néhány erdélyi mágnás hóbortja a magyar nép külpolitikáját, jelenti. lLapunk mai száma 12 oldal A béke akarása. (Zürich, szeptember 25. — JA Népszava kiküldött tudósítójától.) • Mind világosabb, hogy az olasz belzavarok oka az olaszországi szocialista párt részéről tettekben is megnyilvánuló békeakarat. Hogy a békeakaratnak ez a tettekkel való hangsúlyozása vad sajtóoffenzívát zartott a pártra, hogy a terrorizmus vért és vértelen eszközei valamennyien használatba kerültek vele szemben, az nem jelenti meg a rtrakció fölülkerekedését vagydiadalát, az olasz félforradalom letörését. Nem jelenti talán az ellenkezőjét sem: elérését a háborúellenes közigazgatási „szabotázs" céljának, az újabb téli háború lehetetlenné tételének, ami az olasz mozgalom jelszava. Az iránt azonban nem lehetkétség, hogy a turini és milanói eseményeknek s Lazzari köriratának Olaszországban is, a többi antant-államban is a béke ügyére kedvező hatása van. A központi hatalmak jegyzékében megnyilvánuló békekészségnek hatása az uszitó sajtó minden, erőlködése ellenére is megsokszorozódott általa s a többi antant-állam szocialistái számára akcióra intő példa lett. Amint a „Neue Zürcher Zeitung" olasz levelezője fölháborodással állapítja meg: „az olaszszocialisták számára semmiféle eszköz sem elég rossz céljuknak, a rögtönös békekötésnek elérésére, még a nyílt lázadás sem". Ez a tény nem maradt hatás nélkül a francia, sőt az angol pártkisebbségekre, főként a műhelymunkásságra. A tettrekészség hatásos voltát csak egy példával illusztráljuk. A központi hatalmak békejegyzékeit első nap vad dühvel mocskolta az olasz polgári sajtó. Másnap meghozta az olasz parlamenti szocialista frakció odahaza már bizonyára ismert határozatát, amely a kamara összehívását s a párt ellen znduló sajtórágalmak indítékainak leleplezésére a polgári sajtó jövedelmi forrásainak kikutatását követeli. Erre a határozatra, amelyet az Avantis-ban az olasz polgári sajtó francia és angol pénzzel való megvesztegetettségének nyílt vádja követett, hirtelen változás következett be: az uszító lapok is, a mérsékeltek is 24 órán belül beszüntették a mocs-