Népszava, 1917. október (45. évfolyam, 245–270. sz.)

1917-10-02 / 245. szám

117. évfolyam. Budapest, 1917. október 2. kedd. 245. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA.'. M.— (tot. I negyed évra...... fc— 1»t. évre..».»... 18.— kor.­­ egy hóra ........• S.—­. h». egy hétre ....... 8* fillér. sz.­*­ECHTEL SZÁM ÁRA 12 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: Vm, CONTI-U­TCA 4. (Telefon: József 3-29 és József 3-30.) KIADÓHIVATAL: VHL, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) Budapest munkássága elha­tározta. Minden szervezett munkás előfizet a Népszavára! Magyar asmexiósok. Voltaképen írni se kellene róluk, mert mai­ Kálmán király megmondotta, hogy boszor­kányokról, akik pedig nincsenek, említés ne tétessék. Magyarországon nincsen senki, aki komolyan egy pillanatig is arra gondolhatna, hogy új terü­leteket kellene az ország testéhez csatolni. Magyarországon kval nagyobb számmal sehol se élnek magyarok, se Szer­biában, se Romániában, se Ausztriában. Bécsben él állítólag kétszázezer magyar, de arra, úgy hisszük, még a legvadabb sovinisz­ták se gondolnak, hogy Bécset annektáljuk. Amerikában milliószámra dolgozik a ki­vándorolt magyarság, de ezeket Amerika nem erőszakkal és nem fegyverei nagyobb hatalmával, hanem több munka alkalmával, nagyobb munkabéreivel és tágasabb szabad­ságával hódította el. Úgy hisszük, hogy se a munkapárti Hegedűs Lóránt, aki minden­áron rég kihalt csángó falvakat szeretne "­­ V K­­ . L annektálni Romániától, • mert véletlenül éppen azon a vidéken dús profitszerzésre alkalmatos erdőterületei fekszenek a Keres­kedelmi Banknak, se pedig az alkotmány­párti Bethlen István nem gondolt még leg­exaltáltabb lázálmaiban se arra, hogy az Amerikai Egyesült Államok egy-két csilla­gát leszedje a sokcsillagú amerikai lobogó­ból. Igazán észre se vennék, hogy Bethlen István gróf, aki csak oly konok ellensége az általános választójognak, mint Tisza István­­ gróf, a maga privát mulatságára arról ábrán­dozik, hogy egy darab Romániát hasít le bicskájával Erdély kikerekítésére. Vasár­nap délután, ahelyett,­­hogy egész heti semmittevésének fáradalmait pihente volna ki, az Erdélyi Szövetség vezető tanácsa ülést tartott és ezen fogadta el annexiós határozatát. Ezt a határozatot inkább humo­ros, mintsem tragikus dolognak tekintenék, ha nem vett volna részt ezen az ülésen a Wekerle-kormány két tagja is, Apponyi Albert és Földes Béla. Így azonban mégis csak észre kell vennünk, már csak azért is, hogy a külföld azt ne higyje, hogy Magyar­országon csakugyan van egy-két politikai remetén kívül bárki is, aki annexióért bolondul. Ez a kolozsvári határozat eleinte egészen jól indul, mert kijelenti, hogy nem tartja se Magyarország, se a monarchia érdekében állónak, hogy Románia kormány for­májának megállapítására a békekötésnél befolyást gyakoroljanak. A Szövetség a leghatározot­tabban állást foglal az ellen, hogy Románia és a monarchia között bármilyen formában közvetlenül vagy közvetve közjogi kapcso­latot létesítsenek, minthogy ez a nemzet érdekeivel ellentétben áll. Már azt hittük, hogy Bethlen István gróf, a magyar parlament egyetlen annexionistes tagja (mert hiszen Hegedűs Lóránt nem Magyarország, hanem csak a Kereskedelmi Bank számára akar annektálni) jó útra tért és békében akarja hagyni Románia önálló­ságát. De végén csattan az ostor és a jól induló határozat rosszul folytatódik. Beth­len gróf, miután nagylelkűen lemond arról, hogy egész R­omániát annektálja, mégis csak le akar nyisszenteni egy, darabka román területet. A határozat a magyar-román határ javunkra való kiegészítését föltétlenül szükségesnek tartja és éppen ezért azt kí­vánja, hogy védelmi műveinknek a határ­gerincen­­való fölállítás véget­t, a hegygerinc túlsó oldalán olyan védelmi zóna, jusson a birtokunkba, amely lehetővé teszi e cél el­érését. A kevéssé magyaros nyelvű határozat úgy akarja tehát megvédeni a magyar területet, hogy a hegyeken túl a román síkság egy karéját Magyarországhoz csatolják. De még ezzel se elégszik meg,, hanem, egyszerűen el akarja kergetni lakóhelyéről ennek a terület­nek a román lakosságát,­amikor-­azt köve­teli, hogy­ a békeegyezségbe olyan kikötések veendők föl, amelyek a keleti­ határvidéket képező székelységgel összefüggésben az erdélyi déli vármegyékben — megbízható­ság szempontjából — magyar Határőrvidék létesítését lehetővé teszi. Mielőtt még lefordítanák ezt az igazán nem székelyes magyarsággal stilizált köve­telést az ántant­ államok nyelveire,, sietünk kijelenteni, hogy ez a határozat egyáltalán nem a magyar nép nevében beszél és h­a valakinek, hát igazán Bethlen István gróf­nak, a demokrácia ellenzőjének, a magyar nép ellenségének van joga utolsóul a magyar nép nevében békeföltételeket megformálni. Se a szűkebb értelemben vett Erdély, se pedig Magyarország népe nem akar hódit­í­tani. És pedig nem akar hódítani két okból. " Először azért nem, mert gyűlöletek előtte," hogy más népeket szabadságuktól meg­fosszon, hogy más országok területéből rabló módon akár egy négyszögméternyit is eltulajdonítson, mert ellensége a hatalmi erőszaknak és a nemzetközi jogrend ural­mát kívánja a nemzetek egymásközti érint­kezésében. Másodszor pedig nem akar hódí­tani azért, mert tudja, hogy minden annexiós vágy­ásnak­ nyújtja, a háborút, vált, hátráltatja a béke bekövetkezését. A magyar nép szabad­ságot és békét akar a maga számaira és éppen ezért sza­adságot ás békét akar szomszédai számára is. Ezt meg kellett mondanunk, hogy­­se Romániá­­ban, se egyebütt ne, higgyék, hogy néhány erdélyi mágnás hóbortja a magyar nép kül­politikáját, jelenti. lLapunk mai száma 12 oldal A bék­e akarása. (Zürich, szeptember 25. — JA Népsza­va kiküldött tudósítójától.) • Mind világosabb, hogy az olasz belzava­rok oka az olaszországi szocialista párt ré­széről tettekben is megnyilvánuló békeaka­rat. Hogy a békeakaratnak ez a tettekkel való hangsúlyozása vad sajtóoffenzívát z­­artot­t a pártra, hogy a terrorizmus vért­ és vértelen eszközei valamennyien haszná­latba kerültek vele szemben, az nem je­lenti meg a rtrakció fölülkerekedését vagy­­diadalát, az olasz félforradalom letörését. Nem jelenti talán az ellenkezőjét sem: el­érését a háborúellenes közigazgatási „sza­botázs" céljának, az újabb téli háború le­hetetlenné tételének, ami az olasz mozga­lom jelszava. Az iránt azonban nem lehet­­kétség, hogy a­ turini és milanói események­nek s Lazzari köriratának Olaszországban is, a többi antant-államban is a béke ügyére kedvező hatása van. A központi ha­talmak jegyzékében megnyilvánuló béke­készségnek hatása az uszitó sajtó minden, erőlködése ellenére is megsokszorozódott általa s a többi antant-állam szocialistái számára akcióra intő példa lett. Amint a „Neue Zürcher Zeitung" olasz levelezője fölháborodással állapítja meg: „az olasz­­szocialisták számára semmiféle eszköz sem elég­­ rossz céljuknak, a rögtönös béke­kötésnek elérésére, még a nyílt lázadás sem". Ez a­ tény nem maradt hatás nélkül a francia, sőt az angol pártkisebbségekre, fő­ként a mű­helymunkásságra. A tettrekészség hatásos voltát csak egy pél­dá­val illusztrálj­uk. A központi hatalmak békejegyzék­eit első nap vad dühvel mocskolta az olasz polgári sajtó. Másnap meghozta az olasz parla­menti szocialista frakció odahaza már bizo­nyára ismert határozatát, amely a kamara összehívását s a párt ellen znduló sajtórá­galmak indítékainak leleplezésére a polgári sajtó jövedelmi forrásainak kikutatását követeli. Erre a határozatra, amelyet az Avantis-ban az olasz polgári sajtó francia és angol pénzzel való megvesztegetettségé­nek nyílt vádja követett, hirtelen változás következett be: az uszító lapok is, a mérsé­keltek is 24 órán belül beszüntették a mocs-

Next