Népszava, 1918. április (46. évfolyam, 78–102. sz.)

1918-04-02 / 78. szám

AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: ...... ..— kor. | negyed ént....., fc— kor. s......... 18.- kor. | ü­gy hóra ........ I.—. kor. egy hétre M fillér. EGYES SZÁM ÁRA 12 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VTH., CONTI-UTCA 4. (Telefon: József 8-29 és József 3-30/ KIADÓHIVATAL. Vm., OONTI-UTCA 4. BZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) Sunyi munkapártiság. Röviden és őszintén így nevezhetjük azt a húzást-halasztást és őszinteséghiányt, amely egyre inkább uralkodóvá válik a Wekerle­kormány egy részének és a sajtó egy részé­nek a politikájában. Minél közelebb kerülünk a választójog ügyének döntéséhez, annál több és erősebb áramlat iparkodik, hogy a döntést halogassa, a választójogot hosszú időkre — majdan való soha föl nem támadás reményében — el­földelje. Ezek az áramlatok mind többé­kevésbé a munkapárt politikáját szolgálják, ám­ nyíltan nem mernek színt vallani, hanem csak sunyin, alattomosan, néha a sorok között, néha közvetve toboroznak és dolgoznak Tiszáék érdekében. Fő jelszavuk a kompro­misszum, állandóan a haza érdekéről beszél­nek, amikor nyavalyatörős reszketéssel a munkapárt érdekeit féltik. Ezekkel az áramlatokkal, amelyek a kor­mányon belül és a kormányon kívül egyre szemérmetlenebb szemérmetességgel, egyre tolakodóbb sunyisággal suttognak és intri­kálnak, ágálnak és konspirálnak a választó­jogi kompromisszum mellett és a házfeloszla­tás ellen, végre nyíltan le kell számolni. Le kell számolnia velük a kormány becsületesen választójogos és a választójog érdekében új választásokat kivánó részének csak­ úgy, mint a szociáldemokrata munkásságnak, amely nem tűrheti tovább a Wekerle—Szt­erényi— Tisza-blok szervezkedését. Megnyitjuk a sort a „Pesti Napló"-val. Ez a lap a Hatvany-családnak, az ismert cukor­dinasztiának a lapja és már hosszabb idő óta gyanús dicsérgetéssel halmozza el a munka­párt vezéreit meg a Wekerle-kormány kom­promisszumra hajló tagjait és gyanús táma­dásokkal illeti a kormány választójogos mi­nisztereit. Mi megértünk minden politikai állásfoglalást. Mi értjük, ha Tiszáék köröm­szakadtig védik a maguk konzervatív érde­keiket. De csak ellenszenvvel és megvetéssel nézhetjük azt a sajtót, amely hajhássza a népszerűséget, ám ugyanakkor titokban támo­gatja a tömegek előtt népszerűtlen Tiszáékat, amely gyáva ahhoz, hogy előfizetőit elriassza választójogellenességgel, ám nem elég bátor ahhoz, hogy ne szolgálja a Wekerle—Szteré­nyi—Klebelsberg—Tisza-társaság politikáját. Nem hallgathatjuk továbbra is el, hogy a „Pesti Napló" politikáját sunyinak, kétszínű­nek és erkölcstelennek tartjuk. Nagyon jól tudjuk, hogy Hatvany Lajos báró úr, a lap főszerkesztője és Hirsch Albert úr, a lap politikai részének szellemi vezetője, egyfor­mán tagja a munkapártnak. Ezt nem lehet letagadni, mert a Nemzeti Munkapárt Orszá­gos körének 1917., sőt 1918. évi tagjegyzéké­ben egyformán benne van Hatvany Lajos és Hirsch Albert neve az uj budapesti tagok rovatában. Nem tudjuk, minő érdek léptette be ezeket az urakat a munkapártba. Ám ha gazdasági vagy egyéni érdekeik a munka­pártba vitték őket, akkor csináljanak nyilt munkapárti politikát és ne ilyen sunyin meg­lapuló, ilyen rejtvencsző felemásságot.. Jel­lemző ennek a lapnak az erkölcsi bátorságára, hogy a Népszava támadásaira nem mert többé nyíltan a kompromisszum mellett írni, ám maga helyett Csernoch Jánost, a herceg­prímást beszélteti egy hosszú nyilatkozatban. Csernoch természetesen hozzá méltóan reak­ciós és munkapárti politikát hirdet, íme a föltételei: „Magyarországnak mindenekelőtt belső békére van szüksége... Legelső felada­tunk a háború költségeinek födözésére szük­séges összegek előteremtése... Mindezek né­zetem szerint most oly fontos és elodázhatat­lanul sürgős feladatok, amelyek mellett az összes most napirenden tartott kérdések másod- és harmadrang­úakká törpülnek . . . Először élni kell és azután okoskodni... De ennek első föltétele az, hogy egymással béké­ben legyünk, egymást megértsük és mindent kerüljünk, ami közöttünk az egyetértést meg­bontja, a gyűlölködést, az ellenségeskedést szítja." Csernoch tehát csak úgy, mint Tiszáék, először az adójavaslatokat akarja elintézni és a választójog ügyét másod- és harmadran­gúvá törpíti, mert a fő az, hogy kompromisz­szum legyen és belső béke legyen. Csernobhról régóta tudjuk, hogy munkapárti politikát csinál és hogy éppen az igazán vallásos kato-­­likusok mennyire nem épülnek az ő lelki­­pásztorkodásán, amely mindig jó gazda mód­jára és ügyes stréber módjára azt az elvet követte, h­ogy „először élni kell és azután okoskodni". A „Pesti Napló" maga tehát most már nem mer írni a kompromisszumról, ha­nem a hercegprímással mondat nyilatkozato­kat a választójog elárulásának előmozdítá­sára és Tiszáék mentésére. Folytatjuk a sort a „Pesti Hírlap"-pa­l, amelyet részint rokoni kötelékek fűznek a munkapárthoz, részint pedig a magyar poli­tika vén bohócának, Polónyi Gézának a szel­lemi vezetése és Wekerle Sándornak a kom­promisszumos irányítása alatt áll. A „Pesti Hírlap" képtelenséget képtelenségre és egy­ügyűséget együgyüségre halmozva ágál a házföl­oszlatás ellen és végül arra lyukad ki, hogy két veszedelem fenyegeti Magyarország sorsát. Az egyik a régi Tisza-uralom vissza­térése,­ a második pedig „a Vázsonyi-féle destruktív irányzatú javaslat" törvénnyé válása. De a „Pesti Hirlap" szerencséjére (és az ország szerencsétlenségére): „A két vesze­delmes ember és a két végletfi között áll egy meghirrgadt, érett, nyugodt államférfi: We­kerle Sándor. Neki kell megtalálnia azt a középutat, amelyen a nemzetet vezetni kell s neki kell figyelmeztetni az uralkodót a veszé­lyekre." Zárjuk a sort a „Neue Freie Presse"-vel, amelynek budapesti tudósítója „kiválóan értesült forrásból" és e forrásról nem nehéz fölismerni, hogy maga a miniszterelnökség, azt írja, hogy a választójogi reform kérdésé­nek kompromisszum útján való megoldása egyre jobban előtérbe lép. Arra ugyan a „Presse" szerint sem gondol a kormány, hogy a javaslat lényegéből engedjen, de viszont házföloszlatást sem akar, mert ez — kitűnő irónia! — nagyon kitolná a kérdés elintézését. Valóságos akadályrendszert épít föl Wekerle a „Presse"-ben. Először a rekvirálások és az aratás miatt szeptember előtt nem lehetne választatni, másodszor a parlamentben is volna ellenzéke a reformnak, tehát csak 1919 tavaszára intézhetné el a Ház, harmadszor a főrendiházban így sem lenne többsége, tehát előbb végre kellene hajtani a főrendiház reformját is, vagyis vagy két kis esztendőre húzódna a választójog elintézésének ügye. Természetesen mindez szélhámosság és rossz­hiszemű okoskodás, amelyet halomra dönt az az egyetlen kérdés, hogy ha a munkapárt nem enged, ha a kormány nem árulja el a választójogot, hát akkor hogyan teheti tör­vénnyé másként, mint választások útján! Erre a kérdésre Wekerléék felelete nagyon egyszerű. Wekerle, ha nem is elég erélyesen és nem is eléggé egyszinűen, de mégis han­goztatja, hogy nem enged a választójog alap­elveiből. Viszont azonban minden politikai lépése azt mutatja, hogy irtózik a választások kiírásától is. Mit akar tehát tenni? Semmit húzni, halogatni akarja a dolgot, időt akar nyerni, továbbra is uralmon akarja tartani a munkapárti többség kegyelméből élő kisebb­ségi kormány immoralitását, továbbra is bol­dogan akar örülni annak, hogy vénségére Tisza István dicstelen strohmannja lett belőle. A választójogi kompromisszumon dolgozó csoport terve most már teljesen áttekinthető. A „Pesti Hírlap" azért csatlakozott nyíltan a választójog elárulói közé, mert bizonyos abban, hogy a miniszterelnök nem vonja meg tőle azokat a kedvezményeket, azokat a ren­deléseket, amelyek Légrádyéknak százezreket jövedelmeznek. Ezért indít a „P. H." hajszát Vázsonyi ellen, aki a legerősebb támasza annak a csoportnak, amelyik a gyors döntést követeli és a választójogot minden más kér­dés előtt akarja tárgyalni. Azért akarják húzni és halogatni a döntést, hogy Vázsonyit más mellékkérdésben megbuktathassák, hogy ne lássa nyiltan az ország, hogy Vázsonyi a választójog dolgában elkövetett árulás miatt hagyja el — ha erre kényszerítik — a Weker­léék társaságát. Ezzel a halogató és amerikázó taktikával szemben nekünk már elfogyott a türelmünk. Wekerle nagyon ravasz és rutinos politikus lehet, de ne higgje, hogy fifikával és sunyi­sággal rá lehet szedni nagy tömegek élet­érdekeit. A dolgozó tömegek el akarják végre intézni a választójog kérdését, mert látni és élvezni akarják már politikai jogaik szociál­politikai gyümölcseit. Éppen ezért a leg­nagyobb nyomatékkal kell fölszólítanunk a kormány becsületesen választójogos tagjait, hogy ne tűrjék tovább ezt a kétszínűséget és vessenek véget ennek a halogatásnak. Föl kell vetniök végre azt a kérdést, szabad-e a kor­mánynak Tiszáék kedvéért elárulnia a vá­lasztójog elsőbbségét és a parlament plénumá­ban már tárgy­altatni az adój­avaslatokat, amikor a választójog javaslatán még mindig a bizottság rágódik. „Az Est" értesülése sze­rint a kormány becsületesen választójogos tagj­ai már a legközelebbi miniszteri tanács­ban döntést akarnak provokálni a választó­jog valamennyi kérdésében. Nem tudjuk, igaz-e ez az értesülés, de mindenesetre köve­telnünk kell, hogy igazzá legyen. Döntést kell végre provokálni az adójavaslatok tárgyalása ellen, mert nem lehet tűrni a választójogi javaslat elsőszülöttségének csúfos módon tör­ténő eladását az adój­avaslatok tál lencséjéért. Döntést kell provokálni a házfeloszlatás és az új választások kérdésében is. Véget kell vetni ennek az egész mai kormányzati rend­szernek , a sunyi munkapártiságnak. Meg akarjuk végre tudni, hogy mire számíthatunk, látni akarjuk végre, hogy ki van uralmon? Vagy jöjjön a nyílt munkapártiság, vagy jöjjön az elszánt és nyílt demokrácia. Lapunk mai száma 8 oldal.

Next