Népszava, 1918. április (46. évfolyam, 78–102. sz.)
1918-04-02 / 78. szám
AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: ...... ..— kor. | negyed ént....., fc— kor. s......... 18.- kor. | ügy hóra ........ I.—. kor. egy hétre M fillér. EGYES SZÁM ÁRA 12 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VTH., CONTI-UTCA 4. (Telefon: József 8-29 és József 3-30/ KIADÓHIVATAL. Vm., OONTI-UTCA 4. BZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) Sunyi munkapártiság. Röviden és őszintén így nevezhetjük azt a húzást-halasztást és őszinteséghiányt, amely egyre inkább uralkodóvá válik a Wekerlekormány egy részének és a sajtó egy részének a politikájában. Minél közelebb kerülünk a választójog ügyének döntéséhez, annál több és erősebb áramlat iparkodik, hogy a döntést halogassa, a választójogot hosszú időkre — majdan való soha föl nem támadás reményében — elföldelje. Ezek az áramlatok mind többékevésbé a munkapárt politikáját szolgálják, ám nyíltan nem mernek színt vallani, hanem csak sunyin, alattomosan, néha a sorok között, néha közvetve toboroznak és dolgoznak Tiszáék érdekében. Fő jelszavuk a kompromisszum, állandóan a haza érdekéről beszélnek, amikor nyavalyatörős reszketéssel a munkapárt érdekeit féltik. Ezekkel az áramlatokkal, amelyek a kormányon belül és a kormányon kívül egyre szemérmetlenebb szemérmetességgel, egyre tolakodóbb sunyisággal suttognak és intrikálnak, ágálnak és konspirálnak a választójogi kompromisszum mellett és a házfeloszlatás ellen, végre nyíltan le kell számolni. Le kell számolnia velük a kormány becsületesen választójogos és a választójog érdekében új választásokat kivánó részének csak úgy, mint a szociáldemokrata munkásságnak, amely nem tűrheti tovább a Wekerle—Szterényi— Tisza-blok szervezkedését. Megnyitjuk a sort a „Pesti Napló"-val. Ez a lap a Hatvany-családnak, az ismert cukordinasztiának a lapja és már hosszabb idő óta gyanús dicsérgetéssel halmozza el a munkapárt vezéreit meg a Wekerle-kormány kompromisszumra hajló tagjait és gyanús támadásokkal illeti a kormány választójogos minisztereit. Mi megértünk minden politikai állásfoglalást. Mi értjük, ha Tiszáék körömszakadtig védik a maguk konzervatív érdekeiket. De csak ellenszenvvel és megvetéssel nézhetjük azt a sajtót, amely hajhássza a népszerűséget, ám ugyanakkor titokban támogatja a tömegek előtt népszerűtlen Tiszáékat, amely gyáva ahhoz, hogy előfizetőit elriassza választójogellenességgel, ám nem elég bátor ahhoz, hogy ne szolgálja a Wekerle—Szterényi—Klebelsberg—Tisza-társaság politikáját. Nem hallgathatjuk továbbra is el, hogy a „Pesti Napló" politikáját sunyinak, kétszínűnek és erkölcstelennek tartjuk. Nagyon jól tudjuk, hogy Hatvany Lajos báró úr, a lap főszerkesztője és Hirsch Albert úr, a lap politikai részének szellemi vezetője, egyformán tagja a munkapártnak. Ezt nem lehet letagadni, mert a Nemzeti Munkapárt Országos körének 1917., sőt 1918. évi tagjegyzékében egyformán benne van Hatvany Lajos és Hirsch Albert neve az uj budapesti tagok rovatában. Nem tudjuk, minő érdek léptette be ezeket az urakat a munkapártba. Ám ha gazdasági vagy egyéni érdekeik a munkapártba vitték őket, akkor csináljanak nyilt munkapárti politikát és ne ilyen sunyin meglapuló, ilyen rejtvencsző felemásságot.. Jellemző ennek a lapnak az erkölcsi bátorságára, hogy a Népszava támadásaira nem mert többé nyíltan a kompromisszum mellett írni, ám maga helyett Csernoch Jánost, a hercegprímást beszélteti egy hosszú nyilatkozatban. Csernoch természetesen hozzá méltóan reakciós és munkapárti politikát hirdet, íme a föltételei: „Magyarországnak mindenekelőtt belső békére van szüksége... Legelső feladatunk a háború költségeinek födözésére szükséges összegek előteremtése... Mindezek nézetem szerint most oly fontos és elodázhatatlanul sürgős feladatok, amelyek mellett az összes most napirenden tartott kérdések másod- és harmadrangúakká törpülnek . . . Először élni kell és azután okoskodni... De ennek első föltétele az, hogy egymással békében legyünk, egymást megértsük és mindent kerüljünk, ami közöttünk az egyetértést megbontja, a gyűlölködést, az ellenségeskedést szítja." Csernoch tehát csak úgy, mint Tiszáék, először az adójavaslatokat akarja elintézni és a választójog ügyét másod- és harmadrangúvá törpíti, mert a fő az, hogy kompromiszszum legyen és belső béke legyen. Csernobhról régóta tudjuk, hogy munkapárti politikát csinál és hogy éppen az igazán vallásos kato-likusok mennyire nem épülnek az ő lelkipásztorkodásán, amely mindig jó gazda módjára és ügyes stréber módjára azt az elvet követte, hogy „először élni kell és azután okoskodni". A „Pesti Napló" maga tehát most már nem mer írni a kompromisszumról, hanem a hercegprímással mondat nyilatkozatokat a választójog elárulásának előmozdítására és Tiszáék mentésére. Folytatjuk a sort a „Pesti Hírlap"-pal, amelyet részint rokoni kötelékek fűznek a munkapárthoz, részint pedig a magyar politika vén bohócának, Polónyi Gézának a szellemi vezetése és Wekerle Sándornak a kompromisszumos irányítása alatt áll. A „Pesti Hírlap" képtelenséget képtelenségre és együgyűséget együgyüségre halmozva ágál a házföloszlatás ellen és végül arra lyukad ki, hogy két veszedelem fenyegeti Magyarország sorsát. Az egyik a régi Tisza-uralom visszatérése, a második pedig „a Vázsonyi-féle destruktív irányzatú javaslat" törvénnyé válása. De a „Pesti Hirlap" szerencséjére (és az ország szerencsétlenségére): „A két veszedelmes ember és a két végletfi között áll egy meghirrgadt, érett, nyugodt államférfi: Wekerle Sándor. Neki kell megtalálnia azt a középutat, amelyen a nemzetet vezetni kell s neki kell figyelmeztetni az uralkodót a veszélyekre." Zárjuk a sort a „Neue Freie Presse"-vel, amelynek budapesti tudósítója „kiválóan értesült forrásból" és e forrásról nem nehéz fölismerni, hogy maga a miniszterelnökség, azt írja, hogy a választójogi reform kérdésének kompromisszum útján való megoldása egyre jobban előtérbe lép. Arra ugyan a „Presse" szerint sem gondol a kormány, hogy a javaslat lényegéből engedjen, de viszont házföloszlatást sem akar, mert ez — kitűnő irónia! — nagyon kitolná a kérdés elintézését. Valóságos akadályrendszert épít föl Wekerle a „Presse"-ben. Először a rekvirálások és az aratás miatt szeptember előtt nem lehetne választatni, másodszor a parlamentben is volna ellenzéke a reformnak, tehát csak 1919 tavaszára intézhetné el a Ház, harmadszor a főrendiházban így sem lenne többsége, tehát előbb végre kellene hajtani a főrendiház reformját is, vagyis vagy két kis esztendőre húzódna a választójog elintézésének ügye. Természetesen mindez szélhámosság és rosszhiszemű okoskodás, amelyet halomra dönt az az egyetlen kérdés, hogy ha a munkapárt nem enged, ha a kormány nem árulja el a választójogot, hát akkor hogyan teheti törvénnyé másként, mint választások útján! Erre a kérdésre Wekerléék felelete nagyon egyszerű. Wekerle, ha nem is elég erélyesen és nem is eléggé egyszinűen, de mégis hangoztatja, hogy nem enged a választójog alapelveiből. Viszont azonban minden politikai lépése azt mutatja, hogy irtózik a választások kiírásától is. Mit akar tehát tenni? Semmit húzni, halogatni akarja a dolgot, időt akar nyerni, továbbra is uralmon akarja tartani a munkapárti többség kegyelméből élő kisebbségi kormány immoralitását, továbbra is boldogan akar örülni annak, hogy vénségére Tisza István dicstelen strohmannja lett belőle. A választójogi kompromisszumon dolgozó csoport terve most már teljesen áttekinthető. A „Pesti Hírlap" azért csatlakozott nyíltan a választójog elárulói közé, mert bizonyos abban, hogy a miniszterelnök nem vonja meg tőle azokat a kedvezményeket, azokat a rendeléseket, amelyek Légrádyéknak százezreket jövedelmeznek. Ezért indít a „P. H." hajszát Vázsonyi ellen, aki a legerősebb támasza annak a csoportnak, amelyik a gyors döntést követeli és a választójogot minden más kérdés előtt akarja tárgyalni. Azért akarják húzni és halogatni a döntést, hogy Vázsonyit más mellékkérdésben megbuktathassák, hogy ne lássa nyiltan az ország, hogy Vázsonyi a választójog dolgában elkövetett árulás miatt hagyja el — ha erre kényszerítik — a Wekerléék társaságát. Ezzel a halogató és amerikázó taktikával szemben nekünk már elfogyott a türelmünk. Wekerle nagyon ravasz és rutinos politikus lehet, de ne higgje, hogy fifikával és sunyisággal rá lehet szedni nagy tömegek életérdekeit. A dolgozó tömegek el akarják végre intézni a választójog kérdését, mert látni és élvezni akarják már politikai jogaik szociálpolitikai gyümölcseit. Éppen ezért a legnagyobb nyomatékkal kell fölszólítanunk a kormány becsületesen választójogos tagjait, hogy ne tűrjék tovább ezt a kétszínűséget és vessenek véget ennek a halogatásnak. Föl kell vetniök végre azt a kérdést, szabad-e a kormánynak Tiszáék kedvéért elárulnia a választójog elsőbbségét és a parlament plénumában már tárgyaltatni az adójavaslatokat, amikor a választójog javaslatán még mindig a bizottság rágódik. „Az Est" értesülése szerint a kormány becsületesen választójogos tagjai már a legközelebbi miniszteri tanácsban döntést akarnak provokálni a választójog valamennyi kérdésében. Nem tudjuk, igaz-e ez az értesülés, de mindenesetre követelnünk kell, hogy igazzá legyen. Döntést kell végre provokálni az adójavaslatok tárgyalása ellen, mert nem lehet tűrni a választójogi javaslat elsőszülöttségének csúfos módon történő eladását az adójavaslatok tál lencséjéért. Döntést kell provokálni a házfeloszlatás és az új választások kérdésében is. Véget kell vetni ennek az egész mai kormányzati rendszernek , a sunyi munkapártiságnak. Meg akarjuk végre tudni, hogy mire számíthatunk, látni akarjuk végre, hogy ki van uralmon? Vagy jöjjön a nyílt munkapártiság, vagy jöjjön az elszánt és nyílt demokrácia. Lapunk mai száma 8 oldal.