Népszava, 1918. április (46. évfolyam, 78–102. sz.)
1918-04-02 / 78. szám
2 Mit várhat a munkásság a keresztényszociálisoktól? VTIL Maszlag a munkásoknak. Az új párt, amely egyenlő buzgalommal akarja kiszolgálni a nagypapokat, a latifundiumos mágnásokat, a birtokos parasztokat, a földnélküli jánosokat és — mint később látni fogjuk — a kisiparosokat, természetesen az ipari munkásságnak te fölajánlja szolgálatait a következőképen: Követeljük a munkásság önvédelmét célzó gazdasági szervezkedésének szabadságát, a szakszervezetek jogviszonyának, a sztrájkjognak sürgős rendezését, a szociális munkásbiztosítás kiépítését, a munka szabadságának védelmét, valamint paritásos alapon ipari székek, munkatanácsok, munkakamarák és békéltető bizottságok fölállítását, a tanoncrendszer reformját, a női munkának szabályozását és fokozottabb védelmét. Nyilvánvaló, hogy ez a programpont hatalmasan fejlődő szocializmus nyomása alatt született Azonban az is bizonyos, hogy gondolkozó munkás éppenséggel nem fogja beérni azzal, amit a főpapi és grófi népboldogítók ígérnek neki. Mindenekelőtt egészen kétségtelen, hogy a munkások ma már nem kérnek az olyan szervezkedésből, amely az önvédelmet célozza. A munkásság állandó harcban van a kapitalista osztállyal és ez a harc csak a kapitalizmus megszűnésével érhet véget. Mint művelt emberek, kívánhatjuk azt, hogy ez a harc a kultúrának megfelelő, emberséges formák között menjen végbe, de mint a társadalmi fejlődés törvényeinek ismerői, nem kívánjuk és nem is hihetjük, hogy a munkásság harcát föl lehet függeszteni, abba lehet hagyni vagy az önvédelemre lehet szorítani. Mint munkások, meg akarjuk hódítani a termelőeszközöket és azokat a társadalom tulajdonává akarjuk tenni. Mink a váron kívül vagyunk és a várat be akarjuk venni, tehát ostromolnunk kell a várat, tehát támadó harcot kell folytatnunk, hogy folyton előbbre jussunk, hogy a várnak egyik bástyáját a másik után elfoglalhassuk. Támadni és folyton támadni, előre és mindig előre, csak ez lehet a mi jelszavunk és csak ez lehet a mi szervezkedésünk célja. Önvédelem?... köszönjük, ebből nem kérünk. Aki nekünk ezt ajánlja, az hamis úton jár. Aki az önvédelmet célzó szervezkedés szabadságát kívánja, az bizonyára ellensége a támadó és hódító célú szervezkedésnek. Nekünk pedig csak ilyen célú szervezkedés kell! „A szociális munkásbiztosítás kiépítése?"... frázis, gumiszerű frázis! Mindenki azt érthet alatta, amit akar. Miért nem váll az új párt nyílt, becsületes szociális programot a munkások javára? A szociáldemokrata párt, ebben a tekintetben is nyíltan megmondja, hogy mit akar. Akarja a következőket: Az összes foglalkozási ágakban alkalmazottaknak betegség, baleset, munkanélküliség, rokkantság és aggkár esetére való kötelező biztosítását a biztosítottak önkormányzatával és azok megterheltetése nélkül. (18. pont.) A mezőgazdasági, a földmunkásokra és a cselédekre, a háziiparban foglalkozóknak, valamint minden külön törvény rendelkezései alá tartozó alkalmazottaknak egyenjogúsítását az ipari munkásokkal. (16. pont.) A munkakönyvek, munkás- és cselédigazolványok eltörlését. (17. pont.) Legföljebb 8 órás nam munkaidőt minden munkás és cseléd számára. A 11 éven aluli gyermekeknek kereseti munkától való eltiltását. A nők eltiltását az éjjeli, valamint a szervezetükre káros munkától. Az éjjeli munka eltiltását, kivéve azon üzemeket, amelyekben a megszakítás műszaki okokból vagy közjólét szempontjából elkerülhetetlen. (19. pont.) Hetenkint legalább 36 órás, megszakítatlan munkaszünetet, kivétel nélkül minden alkalmazott munkás és cseléd számára. (20. pont.) Ezeket követeli a szociáldemokrata párt és pedig követeli nyíltan, határozottan, kertelés nélkül. Követeli és minden alkalommal küzd ezekért a követelésekért őszintén, a legnagyobb határozottsággal és áldozatkészséggel, semmiféle melléktekintettel nem gátolva. A szociáldemokrata párt teheti ezt, mert a munkások pártja, tehát csak a munkások érdekeit nézi, csak ezekért küzd, nem kénytelen jobbra és balra kacsintgatni, nagybirtokosok és cselédek, latifundiumosok és földnélküli jánosok, tanoncnyúzó iparosok és kiuzsorázott proletárgyerekek, gyárosok és bérmunkások érdekeit együttesen „szolgálni", egy szájjal egyszerre hideget és meleget fújni „A sztrájkjog sürgős rendezése?" Köszönjük, ebből sem kérünk! A sztrájkjog rendezése alatt a munkások nyílt és alattomos ellenségei rendszerint a sztrájkok lehetőségének és sikerének korlátozását értik. A szociáldemokrácia táborában szervezett munkáság már kvívta magának a sztrájkjogot. Kivívtuk magunknak kimondhatatlan szenvedések és áldozatok árán. De kivívtuk és most megvan és senki tőlünk soha többé el nem veheti, még a „sztrájkjog rendezése" ürügyén sem! Ezzel a nehezen kivívott joggal a munkásság a maga belátása szerint él, akkor rendez sztrájkot, amikor szükségesnek és célravezetőnek látja. A szociáldemokrata munkásság a maga erejéből kiverekedett sztrájkjog segítségével óriási előnyöket vívott ki a munkabérek fölemelése, a munkaidő leszállítása és a munkaviszonyok egyéb módon való javítása terén. Most azután a munkásság legádázabb ellenségei, a leggonosszabb junkerek — a Tiszáék és társaik — akik a sztrájkot mindig ellenezték és elítélték... most ezek a derék munkásbarátok „rendezni" akarják a sztrájkjogot. Ezekhez csatlakoznak a fekete munkásboldogítók. Egy okkal több, hogy minden önállóan gondolkozni tudó munkás tartózkodjék tőlük. „A munka szabadságának védelme?... erről ne beszéljünk sokat Ez a munkásság magasrangú jóakaróinak tolvajnyelvén annyit tesz, hogy: a sztrájktörők védelme, a testvérárulók védelme, közös ügyünk alattomos, becstelen ellenségeinek a védelme. Aki ezért lelkesedik, az csatlakozzék a feketékhez! „A tanoncrendszer reformja?"... a kisiparnak, amelyet ők szintén meg akarnak védeni, sok tanoncra, sok olcsó, fokozottan kizsákmányolható apró rabszolgákra van szüksége. A munkásság azonban azt követeli, hogy a zsenge gyermekeket védjük meg a kizsákmányolástól. Hogyan lehet ezt a két ellentétes érdeket összeegyeztetni? Miért nem teszik a feketék magukévá a mi programunkat amely a héven aluli gyermekeket teljesen el akarja tiltani a kereső munkától? És a „a női munkának szabályozása és fokozottabb védelme" helyett gumiszerű frázisok helyett miért nem mondják meg nyíltan, hogy milyen intézkedésekkel akarják a proletárnőket megvédeni? De ne legyünk kíváncsiak a feketék véleményére. Akik választójogi követelésükből a nőket teljesen kifelejtették, azoktól senki sem várhatja a munkásnők komoly védelmét. * * Irta Godvai János» A milliók ura kocsiba szállt. Valami soha nem érzett nyugtalanság űzte. Ahogy ott ült az Íróasztala előtt és olyan szédületes számoszlopokkal birkózott hogy a zakatoló agya hosszú pillanatokra megállt a kimerültségtől, hirtelen valami jéghidegséget érzett. Bent a lelkében és kint is mindenütt. Minden tagja, mintha hirtelen megbénult volna és zúgó fülének úgy tetszett, hogy a szobán fagyos, metsző szél suhan át fojtott fütyüléssel. • — Minek mindez? Minek minden, ami eddig volt — kóválygott a fejében lassan, dermesztően ez az egyetlen gondolat És mintha mögötte valami hosszú, ijesztő árny emelkedett volna ki a pillanatokra megállott időből, mintha föléje hajolt volna,, feléje nyújtva jéghideg kezét. ,,,,,,, Kínos erőlkedéssel elhárító mozdulatot tett, tántorogva fölemelkedett és csukott szemekkel, halálsápadtan kitámolygott a hideg szobából. Minden idege remegni kezdett és egyetlen tompa, zsibongó vágyat érzett: valahogyan, valamerre, nagyon messzire rohanni, menekülni — önmaga elől. Ismeretlen kísértetet érzett maga mögött, aki annyit lépett, ahányat ő lépett és aki mintha fenyegetve feléje súgta . Többé egy pillanatra el nem foglak hagyni. Szeretett volna hátravágni a fekete rém árnyék arcába, de nem volt annyi ereje sem, hogy a kezét megmozdíthatta volna. Ez amig a palotája pompás termed áthaladt nem látott senkit, aki csodálkozva feléje hajolt vagy kérlelve és kérdezve valamit mondott. — Mennyi ember, mennyi ember — járt a fejében valami homályos gondolat — és minő idegenek és minő idegen vagyok én közöttük. Még erősebben elfogta a menekülés vágya. —» Kocsit! — kiáltotta kint az előcsarnokban rekedten és hangja is olyan idegen volt előtte, hogy dermedtre hökkent tőle. Lopva, osonva ült be a kocsiba, amelynek ajtaját gyorsan bevágta maga után, mintha valamit vagy valakit ki akart volna rekeszteni maga mögött — Hajts, hajts! — akarta mondani, de hang nem jött ki a torkán. A kocsi már kint járt a széles, népes utakon. És a milliomos, ahogy az ablakhoz támasztva a sárga, vonalas arcát, kibámult a járókelők lármás tömegére, még jobban fázott és még jobban remegett minden idege. — Hogy rohannak az ostobák. Hová, minek? — kérdezte magában. Mindene még jobban elnehezült és halálosan fáradt agyában először apró, fekete pontok, azután pirosló tűzcsillagok kezdtek kábítóan gyors tempójú táncot. — Hajts,' hajt®! — szerette volna újra mondani, de a nyelve mozdulatlanra bénult. És a kerekek zörgésébe, amely már-már jóleső álomba ringatta, hirtelen uj hangok kopogtak, azután csattogtak bele. És a kocsiablaknál jobbról is, balról is csontos arcok sűrü tömege bukkant föl. A tekintetük izzóan égett és a hatalmas, munkásöklük kalapácsot szorított. , , T — Emlékezel a, — kérdezte a lángoló tekintetük, amikor a bányádban termeltük a te millióidat és robbanás történt? — Engem a gyáradban tépett szét a lendítőkerék. — Én tüdővészben haltam meg, mert rossz volt a gyárad levegője. — Én elgyöngültem, mert éheznem kellett — Én meghűltem és belehaltam, mert nem takarták, csak rongyolt a testem. —• Én megöltem a gyermekeimet mert nem bírtam nézni a nyomorukat. És csattogtak lármásan a kocsikerekek és csattogásuk élesen beleharsogott a sápadt ember fáradt agyába. Azután hirtelen, bomlott sietséggel a zsebébe nyúlt és minden pénzt amit ott talált szórni kezdte a nyitott ablakon át a kocsi nyomában vágtató csontvázárnyak közé. — Itt van, minden itt van — lihegte rekedten. Nem jó volt, semmi sem volt jó és nem tudom, minek volt minden. A pénzvágy fogott meg, kergetett és korbácsolt végig: az életen s a pénzen kívül nem láttam semmit nem éltem én sem a magam életét. Hagyjatok, mindent odaadok. Itt van, itt van! És szórta a pénzt gyors, bomlott sietséggel. Az árnyak ránevettek és mintha nem a kocsiablak mellett kerekedő szél csapkodta volna vissza a milliomos sárga arcához a szines papírrongyokat, hanem az árnyak csontos öklei. És a milliomos akkor a kezébe hajtotta a fejét és zokogni kezdett A könnyei pirosak voltak, mint a vér és a piros könnyeken át vértengert látott maga körül, amelybe húzta, húzta le valami hatalmas erő. Nagy torpanással megállott hirtelen a kocsi, emberek ordítása hangzott odakünn és ökölcsapások hulltak a kocsi oldalára. A vágtató kocsi valakit elgázolt. Akkor egészen megállott a kocsiben ülő sápadt ember utolsó lélegzete is. Valami hosszú csontos kéz nyúlt be érte a kicsapódott ajtón át de ahogy nem mozdult többé a sárga arcú ember, beszállt melléje, odaült hozzá és csontajkával ezt mondotta halálosan jéghideg hangon: — Most pedig én viszlek kocsikázni az én furcsa kocsimon. WIPSLAVA 1918 április 2. - MM Most jelent meg! Szocialista agitációs iratok 16. szám. harc és a munkásság. IrSa Gerami ErnSr Ara SO fillér. Kapható a Népszava -könyvkereskedésben Budapest VII. Erzsébet-körút 35 és valamennyi szervezeti könyvárusítónál.