Népszava, 1918. április (46. évfolyam, 78–102. sz.)

1918-04-02 / 78. szám

2 Mit várhat a munkásság a keresztén­y­szo­ciálisoktól? VTIL Maszlag a munkásoknak. Az új párt, amely egyenlő buzgalommal akarja kiszolgálni a nagypapokat, a latifun­diumos mágnásokat, a birtokos parasztokat, a földnélküli jánosokat és — mint később látni fogjuk — a kisiparosokat, természetesen az ipari munkásságnak te fölajánlja szolgálatait a következőképen: Követeljük a munkásság önvédelmét célzó gazdasági szervezkedésének szabadságát, a szakszervezetek jogviszonyának, a sztrájkjog­nak sürgős rendezését, a szociális munkásbiz­tosítás kiépítését, a munka szabadságának vé­delmét, valamint paritásos alapon ipari szé­kek, munkatanácsok, munkakamarák és békél­tető bizottságok fölállítását, a tanoncrendszer reformját, a női munkának szabályozását és fokozottabb védelmét. Nyilvánvaló, hogy ez a programpont­­ ha­talmasan fejlődő szocializmus nyomása alatt született Azonban az is bizonyos, hogy gon­dolkozó munkás éppenséggel nem fogja be­érni azzal, amit a főpapi és grófi népboldogí­tók ígérnek neki. Mindenekelőtt egészen kétségtelen, hogy a munkások ma már nem kérnek az olyan szer­vezkedésből, amely az önvédelmet célozza. A munkásság állandó harcban van a kapitalista osztállyal és ez a harc csak a kapitalizmus megszűnésével érhet véget. Mint művelt embe­rek, kívánhatjuk azt, hogy ez a harc a kultú­rának megfelelő, emberséges formák között menjen végbe, de mint a társadalmi fejlődés törvényeinek ismerői, nem kívánjuk és nem is hihetjük, hogy a munkásság harcát föl lehet függeszteni, abba lehet hagyni vagy az önvé­delemre lehet szorítani. Mint munkások, meg akarjuk hódítani a termelőeszközöket és azo­kat a társadalom tulajdonává akarjuk tenni. Mink a váron kívül vagyunk és a várat be akarjuk venni, tehát ostromolnunk kell a vá­rat, tehát támadó harcot kell folytatnunk, hogy folyton előbbre jussunk, hogy a várnak egyik bástyáját a másik után elfoglalhassuk. Tá­madni és folyton támadni, előre és mindig előre, csak ez lehet a mi jelszavunk és csak ez lehet a mi szervezkedésünk célja. Önvéde­lem?... köszönjük, ebből nem kérünk. Aki ne­künk ezt ajánlja, az hamis úton jár. Aki az önvédelmet célzó szervezkedés szabadságát kí­vánja, az bizonyára ellensége a támadó és hó­dító célú szervezkedésnek. Nekünk pedig csak ilyen célú szervezkedés kell! „A szociális munkásbiztosítás kiépítése?"... frázis, gumiszerű frázis! Mindenki azt érthet alatta, amit akar. Miért nem váll az új párt nyílt, becsületes szociális programot a munká­sok javára? A szociáldemokrata párt, ebben a tekintetben is nyíltan megmondja, hogy mit akar. Akarja a következőket: Az összes foglalkozási ágakban alkalmazot­taknak betegség, baleset, munkanélküliség, rok­kantság és aggkár esetére való kötelező biztosí­tását a biztosítottak önkormányzatával és azok megterheltetése nélkül. (18. pont.) A mezőgazdasági, a földmunkásokra és a cse­lédekre, a háziiparban foglalkozóknak, vala­mint minden külön törvény rendelkezései alá tartozó alkalmazottaknak egyenjogúsítását az ipari munkásokkal. (16. pont.) A munkakönyvek, munkás- és cselédigazol­ványok eltörlését. (17. pont.) Legföljebb 8 órás nam munkaidőt minden munkás és cseléd számára. A 11 éven aluli gyermekeknek kereseti munkától való eltiltá­sát. A nők eltiltását az éjjeli, valamint a szer­vezetükre káros munkától. Az éjjeli munka eltiltását, kivéve azon üzemeket, amelyekben a megszakítás műszaki okokból vagy közjólét szempontjából elkerülhetetlen. (19. pont.) Hetenkint legalább 36 órás, megszakítatlan munkaszünetet, kivétel nélkül minden alkalma­zott munkás és cseléd számára. (20. pont.) Ezeket követeli a szociáldemokrata párt és pedig követeli nyíltan, határozottan, kertelés nélkül. Követeli és minden alkalommal küzd ezekért a követelésekért őszintén, a legnagyobb határozottsággal és áldozatkészséggel, semmi­féle melléktekintettel nem gátolva. A szociál­demokrata párt teheti ezt, me­rt a munkások pártja, tehát csak a munkások érdekeit nézi, csak ezekért küzd, nem kénytelen jobbra és balra kacsintgatni, nagybirtokosok és cselédek, latifundiumosok és földnélküli jánosok, tanonc­nyúzó iparosok és kiuzsorázott proletárgyere­kek, gyárosok és bérmunkások érdekeit együt­tesen „szolgálni", egy szájjal egyszerre hideget és meleget fújni „A sztrájkjog sürgős rendezése?" Köszön­jük, ebből sem kérünk! A sztrájkjog rendezése alatt a munkások nyílt és alattomos ellenségei rendszerint a sztrájkok lehetőségének és sike­rének korlátozását értik. A szociáldemokrácia táborában szervezett munkáság már kvívta magának a sztrájkjogot. Kivívtuk magunknak kimondhatatlan szenvedések és áldozatok árán. De kivívtuk és most megvan és senki tőlünk soha többé el nem veheti, még a „sztrájkjog rendezése" ürügyén sem! Ezzel a nehezen kiví­vott joggal a munkásság a maga belátása sze­rint él, akkor rendez sztrájkot, amikor szüksé­gesnek és célravezetőnek látja. A szociáldemo­krata munkásság a maga erejéből kiverekedett sztrájkjog segítségével óriási előnyöket vívott ki a munkabérek fölemelése, a munkaidő le­szállítása és a munkaviszonyok egyéb módon való javítása terén. Most azután a munkásság legádázabb ellenségei, a leggonosszabb junke­rek — a Tiszáék és társaik — akik a sztrájkot mindig ellenezték és elítélték... most ezek a derék munkásbarátok „rendezni" akarják a sztrájkjogot. Ezekhez csatlakoznak a fekete munkásboldogítók. Egy okkal több, hogy min­den önállóan gondolkozni tudó munkás tartóz­kodjék tőlük. „A munka szabadságának védelme?... erről ne beszéljünk sokat Ez a munkásság magas­rangú jóakaróinak tolvajnyelvén annyit tesz, hogy: a sztrájktörők védelme, a testvérárulók védelme, közös ügyünk alattomos, becstelen ellenségeinek a védelme. Aki ezért lelkesedik, az csatlakozzék a feketékhez! „A tanoncrendszer reformja?"... a kisipar­nak, amelyet ők szintén meg akarnak védeni, sok tanoncra, sok olcsó, fokozottan kizsákmá­nyolható apró rabszolgákra van szüksége. A munkásság azonban azt követeli, hogy a zsenge gyermekeket védjük meg a kizsákmá­nyolástól. Hogyan lehet ezt a két ellentétes ér­deket összeegyeztetni? Miért nem teszik a fe­keték magukévá a mi programunkat amely a h­­éven aluli gyermekeket teljesen el akarja tiltani a kereső munkától? És a „a női munkának szabályozása és foko­zottabb védelme" helyett gumiszerű frázisok helyett miért nem mondják meg nyíltan, hogy milyen intézkedésekkel akarják a proletárnő­ket megvédeni? De ne legyünk kíváncsiak a feketék véleményére. Akik választójogi köve­telésükből a nőket teljesen kifelejtették, azok­tól senki sem várhatja a munkásnők ko­moly védelmét. * * Irta God­vai János» A milliók ura kocsiba szállt. Valami soha nem érzett nyugtalanság űzte. Ahogy ott ült az Íróasztala előtt és olyan szé­dületes számoszlopokkal birkózott hogy a za­katoló agya hosszú pillanatokra megállt a kimerültségtől, hirtelen valami jéghidegséget érzett. Bent a lelkében és kint is mindenütt. Minden tagja, mintha hirtelen megbénult volna és zúgó fülének úgy tetszett, hogy a szo­bán fagyos, metsző szél suhan át fojtott fü­tyüléssel. • — Minek mindez? Minek minden, ami eddig volt — kóválygott a fejében lassan, dermesz­tően ez az egyetlen gondolat És mintha mögötte valami hosszú, ijesztő árny emelkedett volna ki a pillanatokra meg­állott időből, mintha föléje hajolt volna,, feléje nyújtva jéghideg kezét. ,,,,,,, Kínos erőlkedéssel elhárító mozdulatot tett, tántorogva fölemelkedett és csukott szemekkel, halálsápadtan kitámolygott a hideg szobából. Minden idege remegni kezdett és egyetlen tompa, zsibongó vágyat érzett: valahogyan, valamerre, nagyon messzire rohanni, mene­külni — önmaga elől. Ismeretlen kísértetet ér­zett maga mögött, aki annyit lépett, ahányat ő lépett és aki mintha fenyegetve feléje súgta . Többé egy pillanatra el nem foglak hagyni. Szeretett volna hátravágni a fekete rém árnyék­ arcába, de nem volt annyi ereje sem, hogy a kezét megmozdíthatta volna. Ez amig a palotája pompás termed áthaladt nem látott senkit, aki csodálkozva feléje hajolt vagy kérlelve és kérdezve valamit mondott. — Mennyi ember, mennyi ember — járt a fejében valami homályos gondolat — és minő idegenek és minő idegen vagyok én közöttük. Még erősebben elfogta a menekülés vágya. —» Kocsit! — kiáltotta kint az előcsarnokban rekedten és hangja is olyan idegen volt előtte, hogy dermedtre hökkent tőle. Lopva, osonva ült be a kocsiba, amelynek ajtaját gyorsan bevágta maga után, mintha valamit vagy valakit ki akart volna rekesz­teni maga mögött — Hajts, hajts! — akarta mondani, de hang nem jött ki a torkán. A kocsi már kint járt a széles, népes utakon. És a milliomos, ahogy az ablakhoz támasztva a sárga, vonalas arcát, kibámult a járó­kelők lármás tömegére, még jobban fázott és még jobban remegett minden idege. — Hogy rohannak az ostobák. Hová, minek? — kérdezte magában. Mindene még jobban elnehezült és halálosan fáradt agyában először apró, fekete pontok, az­után pirosló tűzcsillagok kezdtek kábítóan gyors tempójú táncot. — Hajts,' hajt®! — szerette volna újra mon­dani, de a nyelve mozdulatlanra bénult. És a kerekek zörgésébe, amely már-már jól­eső álomba ringatta, hirtelen uj hangok ko­pogtak, azután csattogtak bele. És a kocsiab­laknál jobbról is, balról is csontos arcok sűrü tömege bukkant föl. A tekintetük izzóan égett és a hatalmas, munkásöklük kalapácsot szorí­tott. , , T — Emlékezel­ a, — kérdezte a lángoló tekin­tetük, amikor a bányádban termeltük a te millióidat és robbanás történt? — Engem a gyáradban tépett szét a lendítő­kerék. — Én tüdővészben haltam meg, mert rossz volt a gyárad levegője. — Én elgyöngültem, mert éheznem kellett — Én meghűltem és belehaltam, mert nem takarták, csak rongyolt a testem. —• Én megöltem a gyermekeimet mert nem bírtam nézni a nyomorukat. És csattogtak lármásan a kocsikerekek és csattogásuk élesen beleharsogott a sápadt em­ber fáradt agyába. Azután hirtelen, bomlott sietséggel a zsebébe nyúlt és minden pénzt amit ott talált szórni kezdte a nyitott ablakon át a kocsi nyomában vágtató csontvázárnyak közé. — Itt van, minden itt van — lihegte reked­ten. Nem jó volt, semmi sem volt jó és nem tudom, minek volt minden. A pénzvágy fogott meg, kergetett és korbácsolt végig: az életen s a pénzen kívül nem láttam semmit nem éltem én sem a magam életét. Hagyjatok, mindent odaadok. Itt van, itt van! És szórta a pénzt gyors, bomlott sietséggel. Az árnyak ránevettek és mintha nem a ko­csiablak mellett kerekedő szél csapkodta volna vissza a milliomos sárga arcához a szines pa­pírrongyokat, hanem az árnyak csontos öklei. És a milliomos akkor a kezébe hajtotta a fe­jét és zokogni kezdett A könnyei pirosak vol­tak, mint a vér és a piros könnyeken át vér­tengert látott maga körül, amelybe húzta, húzta le valami hatalmas erő. Nagy torpanással megállott hirtelen a kocsi, emberek ordítása hangzott odakünn és ökölcsa­pások hulltak a kocsi oldalára. A vágtató kocsi valakit elgázolt.­­ Akkor egészen megállott a kocsiben ülő sá­padt ember utolsó lélegzete is. Valami hosszú csontos kéz nyúlt be érte a kicsapódott ajtón át de ahogy nem mozdult többé a sárga arcú ember, beszállt melléje, odaült hozzá és csont­ajkával ezt mondotta halálosan jéghideg hangon: — Most pedig én viszlek kocsikázni az én furcsa kocsimon. WIPSLAVA 1918 április 2. - M­M Most jelent meg! Szocialista agitációs iratok 16. szám. harc és a munkásság.­­ IrSa Gerami ErnSr Ara SO fillér. Kapható a Népszava -könyvkereskedésben Budapest VII. Erzsébet-körút 35 és valamennyi szervezeti könyvárusítónál.

Next