Népszava, 1918. augusztus (46. évfolyam, 177–203. sz.)
1918-08-04 / 180. szám
1918 augusztus 4 WÉPSZSAFA van függesztve a szolgálatból, addig Albert úr vígan teljesít szolgálatot, minden fegyelmi ellenére. Albert egyébként már könyörgött Tőzsér elvtársnak, hogy béküljön ki vele, de a nyilvános bocsánatkérésbe nem akart belemenni. Így hát be kell várni ennek a kétségtelenül pártatlan fegyelmi vizsgálatnak az eredményét. Knaszki Gusztáv, Vercsics István és Csakajda Mátyás ügyében a vezérigazgató úr lehullajtotta a leplet eddig oly ügyesen takargatott reakciós érzemeiről. Azt írja végre, hogy igenis ezektől az emberektől „a sztrájkban tanúsított szereplésük folytán (a bizalmat) tőlük meg kellett vonnnk"... De azért, ez sem megrendszabályozás. Ó, a világért sem! Ez tudniillik csupán az „atyai jóindulat". Egy másik eset a Högye Mihályé. EUehőr volt és mert a nagy sztrájk idején nem jelentkezett mint „bizalmi egyén" aljas sztrájktörő munkára, hát most „új beosztást" kapott: lefokozták, pótjegyosztónak meg kalauznak, Sándor Pál szószegése azonban a legteljesebb mértékben Szabó Dániel eseténél domborodik ki. A levél csak ennyit ír erről: „Szabó Dániel ügye még vizsgálat alatt van." De hát miért van vizsgálat alatt? Miért, vezérigazgató úr? Mi adott erre okot? Hiszen nem ez volt az adott szó! Amikor Pollák Rudolf és Király Albert elvtársak ott jártak Sándor Pálnál, akkor határozott kijelentés és ígéret történt arra nézve, hogy Szabó Dánielnek csupán a forma kedvéért nem kell egyebet tennie, mint egy jelentést leadni arról, hol volt 16 napig. (Szabó tudniillik a sztrájk miatt a rendőrség vendégszeretetét élvezte ennyi ideig, amit Sándor Pál is tudott.) Ha pedig e jelentést leadta, ismét fölveheti rendes szolgálatát. Igaz ez vagy sem? Erre várunk feleletet Szabó Dániel ezt a jelentést másnap le is adta. Hát akkor miért nincs még szolgálatban? Micsoda vizsgálatra van itt szükség? Hát lehet ezek után bízni Sándor Pál szavában ! Nem a legközönségesebb szószegés ez, ami itt történt! Lehet-e ezek után hitelt adni Sándor Pál mézies-mázas szavainak? A vezérigazgató úr nagyon önérzetesen mondotta akkor a kiküldött elvtársainknak: „Uraim, ha én mondok valamit, az szentírás! Nálam: „Ein Mann — ebi Wort." Há'. Így néz ki a Sándor Pál ur szentirásat... Ami pedig Krisztián urat illeti, hát róla mit mondjunk? Ő egy bosszúálló örmény, aki a múltkori rapportra rendelést úgy torolja meg, hogy most egyszerűen megakadályozza Szabó Dánielnek a vezérigazgató elé jutást. Annak ellenére, hogy Sándor Pál „minden munkást bármikor szívesen meghallgat legalább a saját kijelentése szerint. : De fölösleges itt a további fejtegetés. Lássunk tisztán! A történtek azt bizonyítják, hogy Sándor Pál szava nem ér egy fabatkát sem. A munkásokat igenis megrendszabályozzák, ha arra mód és alkalom van, de főként, ha a munkások nem eléggé szervezettek. Hazugság minden jóindulatuk, mert itt letipor minden emberi érzést a legközönségesebb kapitalista erkölcs. Meg kell félemlíteni a munkásokat, hogy moccanni se merjenek! — ez jelszó. Csakhogy az urak nagyon csalódnak,f egyetlen villamosvasúti alkalmazott sem ijed meg ettől a most tapasztalt komiszságtól. Robbanás egy tntniiciógyárban. * Egy Halott, nyolc súlyos sebastlett. A Bécsújhely közelében levő ^gyjjyjb an, a municiógyárban szerdán robbanás történt. A municiógyárnak abban az épületében, amelyben kézigránátokat gyártanak, az egyik munkásnő éppen azzal volt elfoglalva, hogy az úgynevezett Stielgranate (nyeles kézigránát) biztosító dugaszát helyezze el a nyél végébe. Ez a dugó takarja el azt a fogantyút, amelynek kihúzásával sütik el a gránátot A munkásnő, amikor ezt a dugót beillesztette, véletlenül rántott egyet a fogantyún és ezzel működésbe hozta a kézigránátot. Ilyen esetben a munkásnak kötelessége a gránátot az ablakon kidobni és e célból az épület előtt mély árok van, ahol a gránát, amelynek szilánkjai lapos pályában röpülnek szét, veszélytelenül robbanhat. Hogy ezt a műveletet a munkások nyomban végrehajthassák, az összes munkaasztalok közvetlenül az ablakok mellett vannak elhelyezve. A munkásnő is odaszaladt a kézigránáttal az ablakhoz, de izgalmában már néhány lépés távolságról és nem közvetlenül az ablakból dobta a gránátot. Ennek az volt a következménye, hogy az ablakpárkányt találta el, mire a gránát visszahullott a terembe. Még akkor is lett volna ideje fölkapni és újból kihajtani, de elvesztette lélekjelenlétét, néhány pillanatra meghökkent és e csak ennek a néhány pillanatnak az elmúltával kiáltotta el magát, hogy mindenki meneküljön. Menekülésre azonban már nem volt idő, a kézigránát fölrobbant és más gránátokat is fölrobbantott, amelyek a szomszéd asztalon feküdtek. Ez az ujabb robbanás megölt egy embert, míg nyolcan súlyosan és még néhányan könnyebben sebesültek meg. A robbanás tűzbe borította az egész épületet, szerencsére azonban az aznap gyártott muníció már nem volt az épületben, hanem a szabályok értelmében már vagonba volt rakva. i •mm imianvt ü^mmii» ^ Gyűjtés a Mtáv, gépgyárt dldozatosi Ikazz-dtartOEŐiirafci Varjas Antal 2.—. 5T. >. 2.—, Gesünder Encze 2.—, Sörszanatórium 10.—, Kis Sándor 3.—, H. Terike 2.—, Bárd Ferenc «3"Fia eés fi.—, Kis Hermann 2.—, Farkas Igvác ?.—, Halpert József 5.—, Halpert Dezső 2.—, Braun Sándor 1.—, Kövecsy Ákos 1.—, Ratzersdorfer cós 4.—, Tech cég 20. K — — Korona HIREIC 1/ * ¥ * Százhatvanhárom hadiárva. * Olvasom: „A Népjóléti Központ igazgatóságának legutóbbi ülésén 163 budapesti illetőségű hadiárváinak és hadirokkant gyermekének szavaztak meg 400— 800 korona középiskolai tanulmányi segélyt. A Hadigondozó Hivatal ezt a Népjóléti Központ javaslatára utalja ki, még pedig akkor, ha a fölterjesztettek megfelelő tanulmányi előmenetelt tudnak kimutatni. A központ ezzel szemben azt kéri fölterjesztésében, hogy a rossz tanulóknak is adják meg a segélyt mert ez nem változtat azon a tényen, hogy mint hadiárváik segélyre szorulnak. Állást foglalt az ellen is, hogy a katonai neveltetési költségeket a tanulmányi segély összegéből elvonják." Ez így mind igen szép, de ami engem legjobban megnyugtat az: a hadiárvák és a hadirokkantak gyerekeinek száma. Százhatvanhárom gyerek! Ilyen nagy háborúhoz képest nem is olyan sok... Vagy talán volna még több, sokkal több hadiárva és rokkant katona gyereke Budapesten, akik azt sem tudják, hogy ilyen tanulmányi segély is van a világon? Az is meglehet. Mert a hadiözvegyeknek igazán nincs érkezésük vagy kedvük arra, hogy áttanulmányozzák a napilapokat, és a rokkantak legértékesebb, mert önérzetes csoportja is lemondott már arról, hogy türelmetlen haragnál és csak keserűséget okozó néhány koronánál egyebet adjanak neki és családjának. Az iskolaigazgatók feladata volna — és szívesen vállalnák ezt az emberséges, jó tanítók is —, hogy hivatalos utasításra a negyedik elemiben hirdessék ki a 400-800 koronás hadiárvasegély feltételeit. Sok jóeszű gyerek figyelmeztethetné így idejében édesanyját, hogy szedje össze a sok szükséges iratot. A vidéki hadiárvák tanulmányi segélyéről pedig semmit se hallunk. Nagyon is előkelően, diszkréten intézik el az ilyen fontos segélyeket, ha csak 163 hadiárva részesül belőlük Budapesten... ego. * * * — Változik a világ. A hivatalos eljárások szürkeségei a sablonokhoz való alkalmazkodásnak a kényszerűsége lassanként minden szint, minden eredetiséget kiöl az életből. Most írják az újságok éppen, hogy a rendőrség megbüntetett egy vásárcsarnoki kofát, mert a végrehajtó előtt, az adóvégrehajtás szent pillanatában káromkodott Nyavalyát emlegetett az urakkal kapcsolatban, valami kis zsiványságot meg egy ngy csomó milliós deficitet is. Még nem kerülközött a világon olyan bolond adófizető a szegényebb sorsú emberek között, akit afölötti örömében ütött volna meg a guta, hogy megengedte neki a sors azt a kedvező alkalmat, hogy adót fizethet Egyáltalában az adófizetésre ssnki sem foghatja rá, hogy a leggyönyörűségesebb szórakozások közé tartoznék és egymást törik érte az emberek az adóhivatalok ajtajában. Adófizetéskor az ember leginkább szomorú, legalább is kedvetlen szokott lenni. Olyan a hangulata, mint azé az emberé, aki elvesztett valamit amiről tudja, hogy sohasem kerül meg. Ha ilyenkor egy kicsit káromkodik, nem szabad tőle rossz néven venni. A káromkodás csúnya, az igaz, de ki fogja rá, hogy az adófizetés szép és jó is, kellemes is? Már csak maradjon meg az adófizető mindig a maga búskeserves mivoltában annak a s?omaoru valakinek, akinek engedje meg a hivatalos hatalom azt az egyéni szabadságot, hogy a pénzét hangulatának és természetének megfelelő módon sirathassa. Az emberek nem egyformák ilyenkor. «Van, aki sírva borul az asztalra, de olyan is van, aki nagyot üt.Öklével és asztalra. Azt sietni szabad bántani, alu sírva fizeti az adót, de azt sem ám, aki káromkodva fizeti. Egyébként is az adópénztáraknál nem a hangulatot söprik a kasszába, hanem a pénzt. Az adónál fő az, hogy fizessék és nagyon mellékes az, hogy dalolva fizetik-e vagy pedig sírva imádkozással-e vagy káromkodással. Iis éppen attól a vásárcsarnoki kofától követelik, hogy még a száját se nyissa ki, amikor a piacon vagy a vásárcsarnokban nyakán terem a végrehajtó és azt mondja neki, hogy fuss vagy fizess! Tessék elhinmi, hogy kellemetlen valami az, amikor valakit éppen foglalkozása közben lepnek meg ilyesmivel. Mit szólna például a rendőrkapitány úr, ha éppen hivatalos munkája közben toppanna be hozzá a végrehajtó, aztán ítéletet hozó kezét megragadná: — Ne tessék egy pillanatra ítéletet mérni, hanem ezt a kis egyházi adót kifizetni. Bizony a rendőrkapitány úr is nagyot káromkodnék. Aztán éppen az a szabad szájjártatáshoz szokott kofa ne mondjon egy-két vastagabb szót? A kofa hallgasson, mint a csuka, amikor hivatalos működése közben a vásárló publikum szeme láttára vállára teszi a kezét a végrehajtó? Hová lesz így a kofa-tekintély, amely előtt a vásárló publikum is meg szokott juha szodni ? A rendőrségtől betanított tánc- és illemszabályok egyszerre kipusztulnak a lelkéből, fölülkerekedik benne a régi erkölcs, amikor a piacon szabadon jártathatta a nyelvét, és van enyhítő körülménye is, mert— mint mondtuk — nincs a világon teremtett lélek, aki nevetőgörcsök között fizetné al adót. Inkább sirógörcsökről lehet beszélni. De hiába, elmúlt a régi jó világ, amikor Péter bácsi is minden adófertálykor olyan káromkodások között szurkolta le az adóját, hogy majd leszakadt a városház plafonja. Amíg a pénzt olvasta az adópénztáros előtt, addig mindig a fenével kapcsolatban emlegette a városházi urakat. Az adópénztáros megolvasta, elzárta a belajstromozott pénzt aztán szelíden rászólt az öregre: — No, Péter bácsi, készen van-e mér kend?