Népszava, 1918. szeptember (46. évfolyam, 204–228. sz.)
1918-09-01 / 204. szám
2 „Unzulässig, retour!" Ilyen cimiűl augusztus 10-iki vezércikkünkben beszámoltunk arról, hogy a tábori posták a Népszavát nem kézbesítik a katonáknak. Százával és ezrével jöttek vissza lapjaink a fönt, idézett jelzéssel. A legtöbb tábori posta azonban még annyira sem érdemesített bennünket, hogy a lapot visszaküldje, hanem egyszerűen — akár csak aklerikálisok — sülyesztett és sülyesztett . . . Elmondtuk akkor azt is, hogy illetékes helyeken érdeklődtünk ennek az eljárásnak a jogalapja és az okai iránt, de kérdésünkre választ, sehonnan sem kaptunk. Ma már kedvezőbb helyzetben vagyunk, ma már tudjuk, hogy a Népszava visszaküldése és elsülyesztése hivatalos intézkedés alapján történik. Bizonyítja ezt az a levél, amelyet az Országos Hadsegélyző Bizottság III. számú (kórházi) albizottsága augusztus 23-án 1372./K. B. 1918. szám alatt intézett hozzánk s amely így szól: A magyar kir. Honvédelmi Minisztérium 7070./el. 1918. szám alatti intézkedése értelmében közöljük, hogy a hadseregfőparancsnokság utasította a tábori postahivatalokat, hogy a Népszava című lapot ne továbbítsák. Ezen rendelkezés következtében kérjük a t. kiadóhivatalt, hogy úgy a kórházak részére, valamint egyéb általunk megadott katonai intézmények címére az eddig küldött lapok további küldését beszüntetni méltóztassék. Most már tehát tudjuk, hogy a tábori posták felsőbb parancsra jártak el, amikor a Népszavát üldözőbe vették és a katonákat szabad akaratukból választott lapjuktól megfosztották. Nincs módunk arra, hogy a hadseregfőparancsnokság eljárását bíráljuk. Nem is szükséges. Mindenki, akinek van valamelyes fogalma szabadságról, jogról, megalkothatja a maga ítéletét erről az intézkedésről. Az emberbutítást tervszerűen űző lapoknak szabadítjuk, sőt protekciójuk van a hadtápvonalak és a frontok katonaságához, ellenben a kultúráért, szabadságért és népjólétért küzdő lapot kiveszik a katonák kezéből. Föntemlített cikkünkben megírtuk azt is, hogy jogorvoslatot keresünk a bennünket és katonai szolgálatot teljesítő testvéreinket ért súlyos sérelemmel szemben. Ezt meg is tesszük. Egyebek közt a politikai napilapok érdekeinek védelmére alakult két testülethez fordultunk. Ezektől már kaptunk is választ és reméljük, hogy a cselekedetek sem fognak elmaradni. A „Budapesti Napilapok Szindikátusa" augusztus 17-én válaszolt a következőkben: ...ez ügyben mindent el fogunk követni abban az irányban, hogy egyrészt a Népszava se részesüljön kedvezőtlenebb elbánásban, mint a polgári lapok, másrészt, hogy a katonai hatóságok a sérelmes rendelkezésüket visszavonják. A Budapesti Napilapok Szindikátusa természetszerűen föntartja azt a régebbi határozatát, hogy ha egyetlen lap is valamely kórházban vagy katonai intézetben méltánytalan elbánásban részesül, úgy valamennyi lapnak küldését beszünteti. A Népszava nem tagja, ugyan a Budapesti Napilapok Szindikátusának, de ebben az esetben vele szemben éppen oly szolidaritást vállalunk, mintha a szindikátusnak a tagja volna és az előbb említett régebbi határozatunkat a Népszava esetében is föntartjuk. Ezt azzal tudatjuk a t. kiadóhivatallal, hogy mihelyt ebben az irányban valaminő választ kapunk, azt a t. kiadóhivatallal nyomban közölni fogjuk, megjegyezve, hogy ezt az ügyet a magunk részéről a legkomolyabban fogjuk föl és minden rendelkezésünkre álló eszközt meg fogunk kísérelni, hogy a sérelem orvosoltassék. A „Politikai Napilapok Képviselete" a mi átiratunkra szintén augusztus 17-én a következő választ küldte: . . . tagjaink távolléte folytán e hónapban ülést nem tarthatunk, a jövő hónap elején tartandó ülésünkön azonban a képviselet módot fog találni arra, hogy e súlyos ügyekben erélyesen és remélhetőleg eredményesen állást foglalhasson. A szindikusok megbízásából kiváló tisztelettel Politikai Napilapok Képviselete: Dr. Iván Andor s. k., titkár. Miután most már nyilvánvaló, hogy a Népszava és katonaolvasói ellen tett intézkedések a hadseregfőparancsnokság utasításán alapulnak, várjuk, hogy a napilapoknak ez a két érdekképviselete mit fog cselekedni és hogy föllépésüknek mi lesz az eredménye. Ez idő szerint a polgári hatalom a katonaival szemben erőtlen és tehetetlen. Hiszen Wekerle miniszterelnök a parlamentben kifejtett© a sajtóval szemben elfoglalt liberális álláspontját és íme, mégis azt látjuk, hogy a másik hatalom — amely, úgy látszik, az államon kívül és az államon fölül áll — a polgári hatalom legfőbb képviselőjének kijellentéseivel és intencióival szembehelyezkedik. Annál inkább kötelessége a sajtónak, hogy a maga erejéből és a legerélyesebben védekezzék a sajtót érő minden jogtalanság és iszavágtalanság ellen. Augusztus 10-iki cikkünkben megírtuk, hogy a Népszavának a katonáktól való távoltartása egyáltalában nem alkalmas a hadviselés érdekeinek előmozdítására. Megírtuk röviden azt is, hogy miért. Az akkor mondottakhoz kevés a hozzátenni valónk. De ha az illetékes hatalmasságok érdeklődnek a dolog iránt, mi mutathatnánk nekik katonai leveleket, amelyekből meggyőződhetnek arról, hogy intézkedésükkel éppen az ellenkezőjét érik el annak a hatásnak, amelyet elérni szándékoznak. Mélységes szociáldemokrata meggyőződés, .. szociáldemokrata eszmékhez való törhetetlen ragaszkodás, a Népszava rajongó szeretete és a lap eltiltása miatt való nagy elkeseredés sugárzik ezekből a levelekből. El sem képzelhetik az illető hatalmasságok, hogy intézkedésükkel mekkora ellenhatást váltottak ki a proletárkatonák ezreinek lelkéből ... Az események és a helyzetek változása, a józanság fölülkerekedése talán rá fogja bírni a legfelsőbb katonai köröket a hibás, káros és különben is céltalan intézkedés megváltoztatására. Akármi történjék is azonban ebben a dologban, itthon levő elvtársaink tudni fogják kötelességüket. Tudni fogják, hogy megsokszorozott buzgalommal és kitartással kell a Népszavát terjeszteniök, be kell a mi lapunkat vinniök a proletárság legmélyebb és legtávolabb eső rétegeibe is. És ha akad munkás, akit semmiképen sem bírnak meggyőzni a Népszava olvasásának szükségességéről, annak azt mondják: Nézd meg, testvér, kik szeretik és kik gyűlölik a Népszavát és hs£ látod azokat, akik gyűlölik, akkor te bizonyosan azoknak a táborába fogszszegődni, akik szeretik. 9 W * fflz én föld&m* ter közelebb forró keblemre, Hadd borulok le nyájas öledbe, fia vagyok a te árva fiad. Boldogan, avagy tönkre györtörten, Százszor is érzem, te vagy a földön Bánom is én, ki rajtad a gazda, Drága gyümölcsöd, ki veszi, adja, Sohase számol a szeretet. Keserű sorsom bárhova hánytat: Téged imádlak édesanyámnak. Száll a tekintet messze vidékre, Róna fogadja, föld hegye, bérce, Ám magam azért itt maradok! Mit is akarnék nagy idegenben? Porszeme vájjon ismer-e engem? Ott, ahol akác lombja virágai" Rétek ölén nap sugara játszik, Gondolat is ünnepi ima. Hej, oda vágyom, csak oda, titkon. Ott lehetek csak, ott vagyok itthon. Ha a halál majd elcsoszog értem, Legyen időm még arra beszélnem: Adja sírul nékem a mezőt... Vissza, amerről valaha jöttem, Régi dal zengjen újra fölöttem.. Csizmadia Sándor. fc * & MÉPBZA¥A 1918 szeptember 1* Részlet egy hosszabb elbeszélésből. í írta Vianai Xiennel. Hónapokig tartó koplalásután,a falás dühös szenvedélye lett úrrá a tömegek fölött. Reggeltől estig folyt a dáridó s amikor behurkolta őket az éjszaka, még mindig ott ültek a kis tüzek körül. Hideg szemükkel rájuk fénylettek a csillagok, s ők nótáztak szomorút meg vígat, zagyva, mindenféle nyelvű kis dalokat ésfélálomban, a falás mámorában egymásra dűlve, csámcsogva, csattogva, dús zsírokba merülve csak zabáltak, csúnyán zabáltak, zabáltak... Negyednapja volt a vár az ellenség kezén. Messzi, mély ágyú mozgás már csak hirlelte itt, hogy valahol a Kárpátok völgyeiben szegény megkótyagosodott népek még mindig ölik egymást. Csönd volt és sütött a nap. Bombázó gépek nem búgtak a felhők alatt, golyók nem sziszegtek, ágyuk nem ugattak, — a feszültség engedett s megenyhültek a lelkek, lassan születő derűben nehéz, nagy bánatok olvadtak föl, az emberek megtapogatták magukat,körülnézdegéltek s egy rettentő, piszkos nyomor terhét egyetlen mozdulattal dobván le magukról, mély sóhajtások szárnyain nevetgérettek egymás képibe. Eltűnt minden, ami lefogta a lelküket, a fegyelem leszakadt róluk s mint nevetséges és megalázott tekintély rongyai, táncoltak a kikiáltott gondolatok viharában. Felnőtt emberek, akik a harcban férfiak voltak, akik pisszenés nélkül tűrték a szenvedést és csak szemüket ráncolták, ha, szembeálltak a halállal, s a férfiak most kamaszokká lettek s a kamaszok tűrhetetlen kölykökké szemtelenedtek a rend és a fegyelem szemében. Boldog bódorgásokkal teltek a napok, amig az ellenség elhelyezkedett az átadott, várban s neon törődött a kezére jutott foglyok tömegével. Huszárok, tüzérek, gyalogosok zsebredugott kézzel lődörögtek az utak szélén-s bámulták az elvonuló ellenséges csapattömegeket. Ha dübörögve, nagy recsegéssel piszkos ütegeket vontattak előttük, belülről megrázkódtak s az öröm didergett végig a hátukon. Ezek az ágyuk többé nem fogják zavarni a nyugalmukat, nem kell hasravágódni minden percben és belebújni bár a vakandtúrásba is, ha bőgve, sisteregve jön és ordítva robban körülöttük az ekrazit. A percek, amelyek az életben maradás örömét öntötték rájuk, még nem múltak el fölöttük s az otthonjárás, az asszonyölelés meg a gyermekcsókolás boldog vízióiban az öröm poharának ujabb és ujabb ízeit kortyolták ki cserepes, beteg szájukkal. Forró Pelikán Pál, akinek az ostrom alatti való zord képe most olyan lett, mint az őszibarack, zsebredugott kezekkel s a fejebubjára fricskázott sapkával állott az út közepére. — Sztojte, pán generál! (") már tudta, hogy csak tótul kell beszélni és az ellenség azt mindjárt megérti. Hosszú gépkocsi fordult, de az után s nyomban kigondolta, mit kell csinálni, hogy kenyérhez jusson a banda. — Sztojte, pán generál! Fehér szakállú, jó arcú tábornok jött szembe a társasággal és nyomban engedelmeskedett a fölhívásnak — megállíttatta a kocsiját. Kíváncsi, mosolygó arccal nézett le a fogoly katonákra és érdeklődve hallgatta Pál panaszkodását, hogy igy meg ugy, már negyednapja „nálatok" vagyunk s nem adtatok enni még egy kis kenyeret se. — Mióta nincs kenyeretek?