Népszava, 1918. szeptember (46. évfolyam, 204–228. sz.)

1918-09-01 / 204. szám

2 „Unzulässig, retour!" Ilyen cimiűl augusztus 10-iki vezércikkünk­ben beszámoltunk arról, hogy a tábori pos­ták a Népszavát nem kézbesítik a katonák­nak. Százával és ezrével jöttek vissza lap­jaink a fönt, idézett jelzéssel. A legtöbb tá­bori posta azonban még annyira sem érde­mesített bennünket, hogy a lapot vissza­küldje, hanem egyszerűen — akár csak a­­klerikálisok — sülyesztett és sülyesztett . . . Elmondtuk akkor azt is, hogy illetékes he­lyeken érdeklődtünk ennek az eljárásnak a jogalapja és az okai iránt, de kérdésünkre választ, sehonnan sem kaptunk. Ma már ked­vezőbb helyzetben vagyunk, ma már tudjuk, hogy a Népszava visszaküldése és elsü­lyesz­tése hivatalos intézkedés alapján történik. Bizonyítja ezt az a levél, amelyet az Orszá­gos Hadsegélyző Bizottság III. számú (kór­házi) albizottsága augusztus 23-án 1372./K. B. 1918. szám alatt intézett hozzánk s amely így szól: A­ magyar kir. Honvédelmi Minisztérium 7070./el­. 1918. szám alatti intézkedése értel­mében közöljük, hogy a hadseregfőparancs­nokság utasította a tábori postahivatalokat, hogy a Népszava című­ lapot ne továbbítsák. Ezen rendelkezés következtében kérjük a t. kiadóhivatalt, hogy úgy a kórházak ré­szére, valamint egyéb általunk megadott ka­tonai intézmények címére az eddig küldött lapok további küldését beszüntetni méltóz­tassék. Most már tehát tudjuk, hogy a tábori pos­ták felsőbb parancsra jártak el, amikor a Népszavát üldözőbe vették és a katonákat szabad akaratukból választott lapjuktól megfosztották. Nincs módunk arra, hogy a hadseregfőparancsnokság eljárását bíráljuk. Nem is szükséges. Mindenki, akinek van va­lamelyes fogalma szabadságról, jogról, meg­alkothatja a maga ítéletét erről az intézke­désről. Az emberbutítást tervszerűen űző lapoknak szabad­ítjuk, sőt protekciójuk van a hadtápvonalak és a frontok katonaságához, ellenben a kultúráért, szabadságért és nép­jólétért küzdő lapot kiveszik a katonák ke­zéből. Föntemlített cikkünkben megírtuk azt is, hogy jogorvoslatot keresünk a bennünket és katonai szolgálatot teljesítő testvéreinket ért súlyos sérelemmel szemben. Ezt meg is tesszük. Egyebek közt a politikai napilapok érdekeinek védelmére alakult két testület­hez fordultunk. Ezektől már kaptunk is vá­laszt és reméljük, hogy a cselekedetek sem fognak elmaradni. A „Budapesti Napilapok Szindikátusa" augusztus 17-én válaszolt a következőkben: ...ez ügyben mindent el fogunk követni abban az irányban, hogy egyrészt a Nép­szava se részesüljön kedvezőtlenebb elbánás­ban, mint a polgári­ lapok, másrészt, hogy a katonai hatóságok a sérelmes rendelkezésü­ket visszavonják. A Budapesti Napilapok Szindikátusa ter­mészetszerűen fön­tartja azt a régebbi hatá­rozatát, hogy ha egyetlen lap is valamely kórházban vagy katonai intézetben méltány­talan elbánásban részesül, úgy valamennyi lapnak küldését beszünteti. A Népszava nem tagja, ugyan a Budapesti Napilapok Szindikátusának, de ebben az esetben vele szemben éppen oly szolidaritást vállalunk, mintha a szindikátusnak a tagja volna és az előbb említett régebbi határoza­tunkat a Népszava esetében is föntartjuk. Ezt azzal tudatjuk a t. kiadóhivatallal, hogy mihelyt ebben az irányban valaminő vá­laszt kapunk, azt a t. kiadóhivatallal nyom­ban közölni fogjuk, megjegyezve, hogy ezt az ügyet a magunk részéről a legkomolyab­ban fogjuk föl és minden rendelkezésünkre álló eszközt meg fogunk kísérelni, hogy a sé­relem orvosoltassék. A „Politikai Napilapok Képviselete" a mi átiratunkra szintén augusztus 17-én a követ­kező választ küldte: . . . tagjaink távolléte folytán e hónapban ülést nem tarthatunk, a jövő hónap elején tartandó ülésünkön azonban a képviselet módot fog találni arra, hogy e súlyos ügyek­ben erélyesen és remélhetőleg eredményesen állást foglalhasson. A szindikusok megbízásából kiváló tiszte­lettel Politikai Napilapok Képviselete: Dr. Iván Andor s. k., titkár. Miután most már nyilvánvaló, hogy a Népszava és katonaolvasói ellen tett intézke­dések a hadseregfőparancsnokság utasításán alapulnak, várjuk, hogy a napilapoknak ez a két érdekképviselete mit fog cselekedni és hogy föllépésüknek mi lesz az eredménye. Ez idő szerint a­ polgári hatalom a katonaival szemben erőtlen és tehetetlen. Hiszen Wekerle miniszterelnök a parlamentben kifejtett© a sajtóval szemben elfoglalt liberális álláspont­ját és íme, mégis azt látjuk, hogy a másik hatalom — amely, úgy látszik, az államon kí­vül és az államon fölül áll — a polgári hata­lom legfőbb képviselőjének kijell­entéseivel és intencióival szembehelyezkedik. Annál in­kább kötelessége a sajtónak, hogy a maga erejéből és a legerélyesebben védekezzék a sajtót érő minden jogtalanság és iszavágta­­lanság ellen. Augusztus 10-iki cikkünkben megírtuk, hogy a Népszavának a katonáktól való távol­tartása egyáltalában nem alkalmas a had­viselés érdekeinek előmozdítására. Megírtuk röviden azt is­, hogy miért. Az akkor mondot­takhoz kevés a hozzátenni valónk. De ha az illetékes hatalmasságok érdeklődnek a dolog iránt, mi mutathatnánk nekik katonai levele­ket, amelyekből meggyőződhetnek arról, hogy intézkedésükkel éppen az ellenkezőjét érik el annak a­ hatásnak, amelyet elérni szándékoz­nak. Mélységes szociáldemokrata meggyőző­dés, .. szociáldemokrata eszmékhez való törhe­tetlen ragaszkodás, a Népszava rajongó sze­retete és a lap eltiltása miatt való nagy el­keseredés sugárzik ezekből a levelekből. El sem képzelhetik az illető hatalmasságok, hogy intézkedésükkel mekkora ellenhatást váltottak ki a proletárkatonák ezreinek lelké­ből ... Az események és a helyzetek válto­zása, a józanság fölülkerekedése talán rá fogja bírni a legfelsőbb katonai köröket a hibás, káros és különben is céltalan intézkedés megváltoztatására. Akármi történjék is azonban ebben a dolog­ban, itthon levő elvtársaink tudni fogj­ák­ kötelességüket. Tudni fogják, hogy megsok­szorozott buzgalommal és kitartással kell a Népszavát terjeszteniök, be kell a mi lapun­kat vinniök a proletárság legmélyebb és leg­távolabb eső rétegeibe is. És h­a akad munkás, akit semmiképen sem bírnak meggyőzni a Népszava olvasásának szükségességéről, annak azt mondják: Nézd meg, testvér, kik szeretik és kik gyűlölik a Népszavát és hs£ látod azokat, akik gyűlölik, akkor te bizonyo­san azoknak a táborába fogsz­­szegődni, akik szeretik. 9 W * fflz én föld&m* ter közelebb forró keblemre, Hadd borulok le nyájas öledbe, fia vagyok a te árva fiad. Boldogan, avagy tönkre györtörten, Százszor is érzem, te vagy a földön Bánom is én, ki rajtad a gazda, Drága gyümölcsöd, ki veszi, adja, Sohase számol a szeretet. Keserű sorsom bárhova hánytat: Téged imádlak édesanyámnak. Száll a tekintet messze vidékre, Róna fogadja, föld hegye, bérce, Ám magam azért itt maradok! Mit is akarnék nagy idegenben? Porszeme vájjon ismer-e engem? Ott, ahol akác lombja virágai" Rétek ölén nap sugara játszik, Gondolat is ünnepi ima. Hej, oda vágyom, csak oda, titkon. Ott lehetek csak, ott vagyok itthon. Ha a halál majd elcsoszog értem, Legyen időm még arra beszélnem: Adja sírul nékem a mezőt... Vissza, amerről valaha jöttem, Régi dal zengjen újra fölöttem.. Csizmadia Sándor. fc * & MÉPBZA¥A 1918 szeptember 1* Részlet egy hosszabb elbeszélésből. í írta Via­nai Xie­nnel. Hónapokig tartó koplalás­­után,a falás dühös szenvedélye lett úrrá a tömegek fölött. Reggeltől estig folyt a­ dáridó s amikor be­hurkolta őket az éjszaka, még mindig ott ültek a kis tüzek körül. Hideg szemükkel rájuk fénylettek a csillagok, s ők nótáztak szomorút meg vígat, zagyva, mindenféle nyelvű kis dalokat és­­félálomban, a falás mámorában egymásra dűlve, csámcsogva, csattogva, dús zsírokba merülve csak zabál­tak, csúnyán zabáltak, zabáltak... Negyednapja volt a vár az ellenség kezén. Messzi, mély ágyú mozgás már csak hirlelte itt, hogy valahol a Kárpátok völgyeiben szegény megkótyagosodott népek még min­dig ölik egymást. Csönd volt és sütött a nap. Bombázó gépek nem búgtak a felhők alatt, golyók nem sziszegtek, ágyuk nem ugattak, — a feszültség engedett s megenyhültek a lelkek, lassan születő derűben nehéz, nagy bánatok olvadtak föl, az emberek megtapo­gatták magukat,­­körülnézdegéltek s egy ret­tentő, piszkos nyomor terhét egyetlen mozdu­lattal dobván le magukról, mély sóhajtások szárnyain nevetgérettek egymás képibe. El­tűnt minden, ami lefogta a lelküket, a fegye­lem leszakadt róluk s mint nevetséges és meg­alázott tekintély rongyai, táncoltak a ki­kiáltott gondolatok viharában. Felnőtt embe­rek, akik a harcban férfiak voltak, akik pisszenés nélkül tűrték a szenvedést és csak szemüket ráncolták, ha, szembeálltak a halál­lal, s a férfiak most kamaszokká lettek s a kamaszok tűrhetetlen köly­kökké szemtele­nedtek a rend és a fegyelem szemében. Boldog bódorgásokkal teltek a napok, amig az ellenség elhelyezkedett az átadott, várban s neon törődött a kezére jutott foglyok tömegével. Huszárok, tüzérek, gyalogosok zsebredugott kézzel lődörögtek az utak szé­lén-s bámulták az elvonuló ellenséges csapat­tömegeket. Ha dübörögve, nagy recsegéssel piszkos ütegeket vontattak előttük, belülről megrázkódtak s az öröm didergett végig a hátukon. Ezek az ágyuk többé nem fogják zavarni a­ nyugalmukat, nem kell hasra­vágódni minden percben és belebújni bár a vakandtúrásba is, ha bőgve, sisteregve jön és ordítva robban körülöttük az ekrazit. A percek, amelyek az életben maradás örömét öntötték rájuk, még nem múltak el fölöttük s az otthonjárás, az asszonyölelés meg a gyermekcsókolás boldog vízióiban az öröm poharának ujabb és ujabb ízeit kortyolták ki cserepes, beteg szájukkal. Forró Pelikán Pál, akinek az ostrom alatti való zord képe most olyan lett, mint az őszi­barack, zsebredugott kezekkel s a fejebubjára fricskázott sapkával állott az út közepére. — Sztojte, pán generál! (") már tudta, hogy csak tótul kell beszélni és az ellenség azt mindjárt megérti. Hosszú gépkocsi fordult, de az után s nyomban ki­gondolta, mit kell csinálni, hogy kenyérhez jusson a banda. — Sztojte, pán generál! Fehér szakállú, jó arcú tábornok jött szembe a társasággal és nyomban engedel­meskedett a fölhívásnak — megállíttatta a kocsiját. Kíváncsi, mosolygó arccal nézett le a fogoly katonákra és érdeklődve hallgatta Pál panaszkodását, hogy igy meg ugy, már negyednapja „nálatok" vagyunk s nem adta­tok enni még egy kis kenyeret se. — Mióta nincs kenyeretek?

Next