Népszava, 1918. október (46. évfolyam, 229–255. sz.)
1918-10-01 / 229. szám
eltakarodtak a fejlődés útjából, hogy a most bekövetkező válságos időkben a nép képviselőinek adjanak helyet, úgy el kell takarodni Tiszának, Wekerlének és Buriánnak is. El kell takarodniok, mert még mindig ott tartanak, ahol négy év előtt voltak, még mindig nem látják, hogy most nem holmi területi alkudozásokról, hanem az egész civilizált világ újjáépítéséről van szó, olyan újjáépítésről, amely a mostanihoz hasonló pusztulást mindenkorra megelőzzön. Ezek az elvénhedt államférfiak nem alkalmasak arra, hogy Magyarországot kivezessék a mai nehéz helyzetből. Új emberek kellenek az állam élére, modern gondolkodású, a mai problémákat megértő emberek! Olyan emberek, akik belátják, hogy a teljes összeomlástól csak az óvhatja meg az országot, ha radikálisan szakítanak az eddigi osztályuralmi rendszerrel, ha az ország el tud illeszkedni abban az új keretben, amelyen az új Európa, az új világrend fog fölépülni: teljes demokrácia, a népek önrendelkező joga, általános leszerelés és az összes államok világszövetsége a tartós béke biztosítására. Wekerle, Tisza, Burián erre képtelenek : távozniok kell, nehogy végpusztulásba döntsék ezt a sokat szenvedő országot; távozniok kell, úgy mint Hertlingnek és Hintzének. Hazaiatiti, defilnfe szözlésát a cenzúra nem engedélyezte. tf * * Még a halál mostani kimondhatatlan bő aratása közben is külön döbbenettel és lelkimből kiszakadó jajszóval állok meg a hírnél, hogy Szabó Ervin meghalt. Ő, aki szivében és gondolatában külön megsiratott, meggyászolt minden embert, akit e rémséges ötödfél év alatt lemészároltak és elemésztettek, nem élhette meg a leszámolás és felelősségrevonás nagy óráját, amelyet igazságért és megtorlásért sóvárgó lelke úgy kívánt, mint az aszú föld a gyöngyöző harmatot! Ahogy a proletárbetegségnek, a tuberkulózisnak forró, lázas ölelése kiszívta mindig rozzant és törékeny testéből az erőt, leszedte róla a bust, ahogy betegágyában a gyötrődés hosszú hetei alatt lassan elfogyott s lehámlott róla minden testiség: az egész emberből csak egy nagy, szenvedélyes érdeklődés és nyugtalanság maradt meg, amely minden erejével a világ vajúdó nagy dolgai, az emberek szenvedése és megváltatása felé fordult. Amikor néhány nap előtt eljöttem betegágyától, azt a gondolatot forgattam fejemben: mily nemessé teszi s mennyire eszmévé finomítja át a szenvedés az olyan embert, amilyen Szabó Ervin volt. Igaz: az anyag, amelyből a természet megalkotta, a legfinomabb fajtájú volt. A világos értelem, a kemény akarat, a szenvedélyes igazságossági vágy oly egyéniséget formált belőle, amelyen a munka, szorgalom, tanulás és hosszú-hosszú testi szenvedés esztendői alatt egyre jobban kirajzolódott az eszmeiség és eszményiség bélyege. S kevés embert adatott megismernem az életben, aki egész lényében annyira magán hordozta volna az idealizmus, a magasabbrendű életfölfogás köntösét, mint Szabó Ervin. Minden együttlétünk, minden beszélgetésünk, vitánk és szembeszállásunk után végső benyomásként az a hangulat maradt meg öntudatomban, amelyet a költő ezekkel a halhatatlan szavakkal írt és szánt Szabó ervinnek és az ő fajtájabeli embereknek sírkövére: „Hinter ihm, in wesentlosem Scheine, Liegt, was uns alle bändigt: das Gemeine. Tiszta, nemes, magasröptű, eszmék átszőtte, eszményi törekvések szolgálatába szegődtetett élet volt az, amelyről elmélkedni és képet rajzolni én e percben nem tudok. Csak szörnyű veszteségnek és marcangató fájdalomnak érzem ez élet kirobbanását. Fásult, kétségbeejtő, reménytelen szomorúság terpeszkedik ólmosan minden idegszálamban és félősen nézek körül a világban, mely e fáklya kialvásával sötétebbé lett az én számomra, dideregve szeretnék valami melegebb helyre bújni, mert e forró szív megbénulta után nekem hidegebb lett a világ. A fájdalmas hű és tehetetlen düh hulláikai között hánykolódik a gondolatom: mennyire fáj, hogy elvesztettük és mily bénító tehetetlenség, hogy ezt nem tudtuk megakadályozni! Miért kellett meghalnia, amikor oly nagy szüksége volt reá aem életünknek, mindannak, ami nemes, értékes, emberi az életünkben?! Miért élnek a többiek, akik henyék és szükségtelenek!? Voltak percek e fekete napon, amikor az árnyékomat vagy tükörképemet megpillantva, azt kérdeztem: miért nem én? Voltak pillanatok, amikorgyűlölettel és haraggal mértem végig az embereket, azt kérdezve: Miért nem inkább ezek? ... Tudom, ez oktalan beszéd és igazságtalan érzés és csak a szomorúság teszi pillanatokra ilyen esztelenné az embert. De bizonyos, hogy sokan, akik közelről és távolról szeretetükkel öveztük körül Szabó Ervint, épp igy lázadoznak lelkükben e megváltozhatatlan, előrelátott s mégis oly megfoghatatlan esemény ellen, hogy egy nap múlva eltemetjük őt s most már életünket anélkül kell berendeznünk: vájjon mit szól majd ehhez Ervin? Ha a szeretet, amelyet valamely ember kelteni tud, ha a gyűlölet, amelyet felszít, ha az egyéniségéből kiáradó sugalló, igéző erő jó mértéke az emberi kiválóságnak, akkor Szabó Ervint kiváló embernek kell mondanunk. Sokan szerették, sokan gyűlölték, de senki sem mehetett el úgy mellette, hogy valamiféle hatása alá ne került volna. Ő maga sem volt „tárgyilagos" ember. Erősen szeretett és féktelenül gyűlölte azt, amit gyűlölt. Értelmi lényének legbensőbb alapvonása: mindig emésztő tudásvágy, rendkívüli, sokoldalú kíváncsiság és csodálkozás volt, amely Platón szerint a bölcsesség és tudománynak gyökere. De értelme és tudománya akaratát szolgálta s ez az akarat, ez a jellem, ez az „intelligibilis karakter", ahogy Kant nevezte: a lázadó jellem volt. Ez a lázadó jellem, amely a más haját és szenvedését a maga bajának és szenvedésének érzi, amely az igazságosság egyszerű gondolatától megmámorosodva bírálja a világot és intézményeit, amely a könyörületesség palástját szeretné ráborítani minden szenvedőre és igaztalanságot eltűrő lényre, amely a szabadság, jólét, tudás és öröm világává szeretné átalakítani nyomorban. NÉPSZAVA 1918 október 1. A bejárok efffogadták az antant föltételeit. — Megszüntették az ellenségeskedést. — Végrehajtják a fegyverszülaet föltételeit. — A sobran-tét határozathozatal nélkül elnapolták. — Osztrák-magyar csapatok Szófiában. Bulgáriában gyorsan peregnek az események. Bulgária békekérésére megérkezett az ántánt hivatalos válasza. Az ántánt közölte a bolgár kormánnyal azokat az alapelveket, amelyek alapján hajlandó békét kötni Bulgáriával. Ezek az alapelvek a következők : Bulgária megszakít mindennemű összeköttetést a középhatalmakkal és Törökországgal, megakadályozzák, hogy német csapatokat szállíthassanak Bulgáriába. Bulgária kiüríti azokat a területeket, amelyeket a háború folyamán megszállott és azokat a területeket, amelyek a tulajdonképen Bulgárián kívül esnek. Megemlíti még az antant válasza ezt is, hogy a Balkánon egyelőre nem akar végleges területi rendezést, ezt az általános békekonferenciára akarja bízni. A bolgár kormány megbízottai ezeket a feltételeket elfogadták. Ezek után, amint párisi hivatalos jelentés közli, Szalotnkiban vasárnap este fegyverszünetet kötöttek. Az egyezség aláírása után az ellenségeskedéseket beszüntették. A fegyverszünettel és az ahhoz fűződő eseményekkel lapunk élén foglalkozunk és az erről szóló táviratokat ott közöljük. * * A kántánt feltétetei. (London, szeptember 10.) A Reuter-ügynökség jelenti. A Bulgária fegyverszünet iránti kérelmére adott angol válasz fedi a szövetséges hadseregek főparancsnoka által adott választ. A válasz határozottan kijelenti, hogy a katonai hadműveletek nem szüntethetők be. Válaszképen azon indítványra, hogy meghatalmazott bolgár képviselők a szövetségesekkel a béke kérdéséről kívánnak tárgyalni, a szófiai kormánynak határozottan tudtára adatott, hogy az ilyen békének természetszerűleg a Törökországgal, Németországgal és Ausztria-Magyarországgal való teljes szakítást kell maga után vonnia. A szövetséges kormányok természetesen megkövetelnek minden általuk szükségesnek vált biztosítékot arra nézve, hogy katonai műveleteiket biztosítsák és német csapatoknak Bulgáriába történő szállítását megakadályozzák. A bolgár ajánlat megfontolásánál nem szabad fölemlítetlenül hagyni azt, hogy a szövetségeseknek nincs szándékában a Balkánon végleges területi rendezést megkísérelni, mert ezt az általános békekonferenciára kell bízni. Ezért tehát olyan katonai egyezmény megkötéséről van szó, amely a szövetségesek katonai műveleteinek bolgár részről való minden veszélyeztetését kizárja. Ez magában foglalja a bolgár hadsereg demobilizálását vagy pedig egy más ponton jelenlegi szövetségesei ellen való fölhasználását. Területi kérdéseket illetőleg semminemű lépés nem tehető és nem is lesz téve. De lényeges pontja kell, hogy legyen az esetleg kötendő ideiglenes egyezménynek, hogy Bulgária kiüríti mindazon területeket, amelyek a tulajdonképein Bulgárián kívül esnek és amelyeket a bolgár haderő a háború kitörése óta megszállott. Ha a fönt megjelölt föltételek, amelyeket Szófiába megtáviratoztak, Malinov kormánya részéről nem látszanának elfogadhatóknak, akkor a szövetségesek kormányai nem lesznek abban a helyzetben, hogy új feltételeket szabjanak és Bulgáriára bízzák, hogy olyan személyeket találjon, akik készek azok elfogadására. (Páris, szeptember 30.) Az Havas ügynökség jelenti: A bolgár eseményekről sok, egymásnak ellentmondó és részben helytelen hír került forgalomba és jelent meg Franciaországban és a külföldön. Ezért szükséges, hogy megállapítsuk a tényeket. Jelenleg semmiféle diplomáciai tárgyalás nincs folyamatban, ennélfogva semmiféle politikai feltételeket nem szabhattunk Bulgáriának. A fegyverszünetet kérő okirat, amely esetleg a béketárgyalást is lehetővé teszi, megérkezett a bolgár hadsereg főparancsnokától, aki parlamentaiieket küldött Franches d'Esperey tábornokhoz. A keleti hadsereg főparancsnoka csupán annyit válaszolt, hogy: 1. a hadműveleteket semmiesetre sem lehet abbahagyni, amíg a kért fegyverszünet feltételeire nézve megállapodás nem történt; 2. a főparancsnok hajlandó lenne a bolgár kormány szabályszerűen meghatalmazott küldötteit fogadni, ha azok parlamentiiek vezetésével a szövetséges csapatok vonalaihoz ér