Népszava, 1918. október (46. évfolyam, 229–255. sz.)

1918-10-01 / 229. szám

eltakarodtak a fejlődés útjából, hogy a most bekövetkező válságos időkben a nép képvise­lőinek adjanak helyet, úgy el kell takarodni Tiszának, Wekerlének és Buriánnak is. El­ kell takarodniok, mert még mindig ott tar­tanak, ahol négy év előtt voltak, még min­dig nem látják, hogy most nem holmi terü­leti alkudozásokról, hanem az egész civilizált világ újjáépítéséről van szó, olyan újjá­építésről, amely a mostanihoz hasonló pusz­tulást mindenkorra megelőzzön. Ezek az el­vénhedt államférfiak nem­ alkalmasak arra, hogy Magyarországot kivezessék a mai nehéz helyzetből. Új emberek kellenek az állam élére, modern gondolkodású, a mai problémákat megértő emberek! Olyan embe­rek, akik belátják, h­ogy a teljes összeomlás­tól csak az óvhatja meg az országot, ha radikálisan szakítanak az eddigi osztály­uralmi rendszerrel, ha az ország el tud illeszkedni abban az új keretben, amelyen az új Európa, az új világrend fog fölépülni: teljes demokrácia, a népek önrendelkező joga, általános leszerelés és az összes államok világszövetsége a tartós béke biztosítására. Wekerle, Tisza, Burián erre képtelenek : távozniok kell, nehogy végpusztulásba dönt­sék ezt a sokat szenvedő országot; távozniok kell, úgy mint Hertlingnek és Hintzének. Hazaiatiti, d­efilnfe szözlésát a cenzúra nem engedélyezte. tf * * Még a halál mostani kimondhatatlan bő aratása közben is külön döbbenettel és lel­kimből kiszakadó jajszóval állok meg a hír­nél, hogy Szabó Ervin meghalt. Ő, aki szivé­ben és gondolatában külön megsiratott, meg­gyászolt minden embert, akit e rémséges ötödfél év alatt lemészároltak és elemésztet­tek, nem élhette meg a leszámolás és felelős­ségrevonás nagy óráját, amelyet igazságért és megtorlásért sóvárgó lelke úgy kívánt, mint az aszú föld a gyöngyöző harmatot! Ahogy a proletárbetegségnek, a tuberkulózis­nak forró, lázas ölelése kiszívta mindig roz­zant és törékeny testéből az erőt, leszedte róla a bust, ahogy betegágyában a gyötrődés hosszú hetei alatt lassan elfogyott s lehám­lott róla minden testiség: az egész emberből csak egy nagy, szenvedélyes érdeklődés és nyugtalanság maradt meg, amely minden erejével a világ vajúdó nagy dolgai, az em­berek szenvedése és megváltatása felé for­dult. Amikor néhány nap előtt eljöttem be­tegágyától, azt a gondolatot forgattam fe­jemben: mily nemessé teszi s mennyire esz­mévé finomítja át a szenvedés az olyan em­­bert, amilyen Szabó Ervin volt. Igaz: az anyag, amelyből a természet megalkotta, a legfinomabb fajtájú volt. A világos értelem, a kemény akarat, a szenvedélyes igazságos­sági vágy oly egyéniséget formált belőle, amelyen a munka, szorgalom, tanulás és hos­szú-ho­sszú testi szenvedés esztendői alatt egyre jobban kirajzolódott az eszmeiség és eszményiség bélyege. S kevés embert adatott megismernem az életben, aki egész lényében annyira magán hordozta volna az idealizmus, a magasabbrendű életfölfogás köntösét, mint Szabó Ervin. Minden együttlétünk, minden beszélgetésünk, vitánk és szembeszállásunk után végső benyomásként az a hangulat ma­radt meg öntudatomban, amelyet a költő ezekkel a halhatatlan szavakkal írt és szánt Szabó ervinnek és az ő fajtájabeli embereknek sírkövére: „Hinter ihm, in wesentlosem Scheine, Liegt, was uns alle bändigt: das Gemeine. Tiszta, nemes, magasröptű, eszmék átszőtte, eszményi törekvések szolgálatába szegődte­tett élet volt az, amelyről elmélkedni és képet rajzolni én e percben nem tudok. Csak szörnyű veszteségnek és marcangató fájda­lomnak érzem ez élet kirobbanását. Fásult, kétségbeejtő, reménytelen szomorúság terpesz­kedik ólmosan minden idegszálamban és félő­sen nézek körül a világban, mely e fáklya ki­alvásával sötétebbé lett az én számomra, di­deregve szeretnék valami melegebb helyre bújni, mert e forró szív megbénulta után ne­kem hidegebb lett a világ. A fájdalmas hű és tehetetlen düh hulláikai között hánykoló­dik a gondolatom: mennyire fáj, hogy el­vesztettük és mily bénító tehetetlenség, hogy ezt nem tudtuk megakadályozni! Miért kel­lett meghalnia, amikor oly nagy szüksége volt­ reá a­em életünknek, mindannak, ami nemes, értékes, emberi az életünkben?! Miért élnek a többiek, akik henyék és szükségtele­nek!? Voltak percek e fekete napon, amikor az árnyékomat vagy tükörképemet megpil­lantva, azt kérdeztem: miért nem én? Voltak pillanatok, amikor­­gyűlölettel és haraggal mértem végig az embereket, azt kérdezve: Miért nem inkább ezek? ... Tudom, ez okta­lan beszéd és igazságtalan érzés és csak a szomorúság teszi pillanatokra ilyen eszte­lenné az embert. De bizonyos, hogy sokan, akik közelről és távolról szeretetükkel övez­tük körül Szabó Ervint, épp igy lázadoznak lelkükben e megváltozhatatlan, előrelátott s mégis oly megfoghatatlan esemény ellen, hogy egy nap múlva eltemetjük őt s most már életünket anélkül kell berendeznünk: vájjon mit szól majd ehhez Ervin? Ha a sze­retet, amelyet valamely ember kelteni tud, ha a gyűlölet, amelyet felszít, ha az egyéni­ségéből kiáradó sugalló, igéző erő jó mértéke az emberi kiválóságnak, akkor Szabó Ervint kiváló embernek kell mondanunk. Sokan szerették, sokan gyűlölték, de senki sem me­hetett el úgy mellette­, hogy valamiféle hatása alá ne került volna. Ő maga sem volt „tárgyilagos" ember. Erősen szeretett és féktelenül gyűlölte azt, amit gyűlölt. Értelmi lényének legbensőbb alapvonása: mindig em­észtő tudásvágy, rendkívüli, sokoldalú kíváncsiság és csodál­kozás volt, amely Platón szerint a bölcsesség és tudománynak gyökere. De értelme és tudománya akaratát szolgálta s ez az akarat, ez a jellem, ez az „intelligibilis karakter", ahogy Kant nevezte: a lázadó jellem volt. Ez a lázadó jellem, amely a más haját és szenvedését a maga bajának és szenvedésé­nek érzi, amely az igazságosság egyszerű gondolatától megmámorosodva bírálja a világot és intézményeit, amely a könyörüle­tesség palástját szeretné ráborítani minden szenvedőre és igaztalanságot eltűrő lényre, amely a szabadság, jólét, tudás és öröm világává szeretné átalakítani nyomorban. NÉPSZAVA 1918 október 1. A bejárok e­fff­ogadták az antant föltételeit. — Megszüntették az ellen­ségeskedést. — Végrehajtják a fegy­verszülaet föltételeit. — A sobran-tét határozathozatal nélkül elnapolták. — Osztrák-magyar csapatok Szófiában. Bulgáriában gyorsan peregnek az esemé­nyek. Bulgária békekérésére megérkezett az ántánt hivatalos válasza. Az ántánt közölte a bolgár kormánnyal azokat az alapelveket, amelyek alapján hajlandó békét kötni Bul­gáriával. Ezek az alapelvek a következők : Bulgária megszakít mindennemű összekötte­tést a középhatalmakkal és Törökországgal, megakadályozzák, hogy német csapatokat szállíthassanak Bulgáriába. Bulgária ki­üríti azokat a területeket, amelyeket a há­ború folyamán megszállott és azokat a terü­leteket, amelyek a tulaj­donképen­­ Bulgárián kívül esnek. Megemlíti még az antant vá­lasza ezt is, hogy a Balkánon egyelőre nem akar végleges területi rendezést, ezt az általá­nos békekonferenciára akarja bízni. A bol­gár kormány megbízottai ezeket a feltétele­ket elfogadták. Ezek után, amint párisi hivatalos jelentés közli, Szalotn­kiban vasár­nap este fegyverszünetet kötöttek. Az egyez­ség aláírása után az ellenségeskedéseket be­szüntették. A fegyverszünettel és az ahhoz fűződő eseményekkel lapunk élén foglalko­zunk és az erről szóló táviratokat ott közöl­jük. * * A k­ántánt feltétetei. (London, szeptember 10.) A Reuter-ügynök­ség jelenti. A Bulgária fegyverszünet iránti kérelmére adott angol válasz fedi a szövetsé­ges hadseregek főparancsnoka által adott vá­laszt. A válasz határozottan kijelenti, hogy a katonai hadműveletek nem szüntethetők be. Válaszképen azon indítványra, hogy megha­talmazott bolgár képviselők a szövetségesekkel a béke kérdéséről kívánnak tárgyalni, a szófiai kormánynak határozottan tudtára adatott, hogy az ilyen békének természetszerűleg a Török­országgal, Németországgal és Ausztria-Magyar­országgal való teljes szakítást kell maga után vonnia. A szövetséges kormányok természete­sen megkövetelnek minden általuk szükséges­nek vált biztosítékot arra nézve, h­ogy katonai műveleteiket biztosítsák és német csapatoknak Bulgáriába történő szállítását megakadályoz­zák. A bolgár ajánlat megfontolásánál nem szabad fölemlítetlenül hagyni azt, hogy a szö­vetségeseknek nincs szándékában a Balkánon végleges területi rendezést megkísérelni, mert ezt az általános békekonferenciára kell bízni. Ezért tehát olyan katonai egyezmény megkötéséről van szó, amely a szövetségesek katonai műveleteinek bolgár részről való min­den veszélyeztetését kizárja. Ez magában fog­lalja a bolgár hadsereg demobilizálását vagy pedig egy más ponton jelenlegi szövetsé­gesei ellen való fölhasználását. Területi kérdé­seket illetőleg semminemű lépés nem tehető és nem is lesz téve. De lényeges pontja kell, hogy legyen az esetleg kötendő ideiglenes egyez­ménynek, hogy Bulgária kiüríti mindazon te­rületeket, amelyek a tulajd­onképein Bulgárián kívül esnek és amelyeket a bolgár haderő a háború kitörése óta megszállott. Ha a fönt meg­jelölt föltételek, amelyeket Szófiába megtávira­toztak, Malinov kormánya részéről nem látsza­nának elfogadhatóknak, akkor­ a szövetségesek kormányai nem lesznek abban a helyzetben, hogy új feltételeket szabjanak és Bulgáriára bízzák, hogy olyan személyeket találjon, akik készek azok elfogadására. (Páris, szeptember 30.) Az Havas ügynökség jelenti: A bolgár eseményekről sok, egymásnak ellentmondó és részben helytelen hír került forgalomba és jelent meg Franciaországban és a külföldön. Ezért szükséges, hogy megállapít­suk a tényeket. Jelenleg semmiféle diplomáciai tárgyalás nincs folyamatban, ennélfogva sem­miféle politikai feltételeket nem szabhattunk Bulgáriának. A fegyverszünetet kérő okirat, amely esetleg a béketárgyalást is lehetővé te­szi, megérkezett a bolgár hadsereg főparancs­nokától, aki parlamentaiieket küldött Fran­ches d'Esperey tábornokhoz. A keleti hadsereg főparancsnoka csupán annyit válaszolt, hogy: 1. a h­adműveleteket semmiesetre sem lehet abbahagyni, amíg a kért fegyverszünet felté­teleire nézve megállapodás nem történt; 2. a főparancsnok hajlandó lenne a bolgár kormány szabályszerűen meghatalmazott kül­dötteit fogadni, ha azok parlament­iiek veze­tésével a szövetséges csapatok vonalaihoz ér­

Next