Népszava, 1918. december (46. évfolyam, 285–309. sz.)

1918-12-13 / 295. szám

szárnyakban és nem tud egységes akarat úrrá lenni a kaszárnyai káoszon, másfelől azonban, amikor a Katonatanács bizalmi fér­fiai végre kierőszakolták a hadügyminiszter­től a Katonatanács szabályozásáról és az új demokratikus fegyelem szabályozásáról, az esküdtszékekről szóló rendeleteket, a had­ügyminisztérium­ és a katonai parancsnok­ságok két héten keresztül egyszerűen nem közölték a csapatokkal ezeket az alapvető rendeleteket Látszatra engedett a demokratikus áram­latnak a hadügymini­sztérium, valójában azonban, ahol tehette, gáncsot vetett neki, amiben tehette, akadályozta. Az lett volna a föladata hogy új hadsereget teremtsen és ehelyett szét akarta zülleszteni az öt korosz­tályt, csak azért, mert szocialista, csak azért, m­ert testvér-lélekkel forradalmár. Az lett volna a föladata, hogy fegyelmet teremtsen, ehelyett azonban állandóan fegyelemtörésre és puccsokra biztatta és izgatta az aktív tisz­tikart. Végül mér egészen nyílt puccsra ha­tározta­ el magát a militarista reakció. Szer­dára nagy seregszemlét tervezett, föl akarta vonultatni a kormány balszárnyával egyre inkább ellentétbe jutó Bartha hadügyminisz­ter mellett demonstrációra az új hadsereget. A demonstráció terve az utolsó pillanatban, hála a bizlami férfiak éberségének, kipattant és ellenállhatatlan erővel kiváltotta a forra­dalmi katmint­hnegek ellen tüntetését, kirob­bantotta a csütörtöki hatalmas és felejthe­tetlen katemed­em­ons­trációt. Mire a katonaezrek csütörtöki tüntetése fölvonult, Bartha hadügyminiszter már bu­kott ember volt, már kiküszöbölte a kor­mányból Károlyinak és a kormány balszár­nyának erélyes állásfoglalása. Barth­át tehát nem a tüntetés buktatta meg, de azért mégis jelentős politikai aktus a katonák állásfog­jalá£8. Tiszta helyzetet teremtett a katonák tü­n­ttetése. Egyetlen kemény és erélyes mozdu­­­lattal szétszórta ellenforradalom minden próbálkozását. Már-már fojtogatott bennün­ket,, már-már a pattanásig feszítette idegein­ket az ellenforradalmi erő aknamunkájának kisebb-nagyobb próbálkozása. A katona­tömegek fölvonultak, megmutatták erejüket és a reakció ködként foszlott szét, a forrada­lom napja újból töretlen fénnyel tündököl. Ez a legjelentősebb politikai következ­ménye a csütörtöki katonademonstrációnak. A másik jelentős következménye, hogy megmutatta, mennyire ravasz valótlanság volt a hadügyminisztériumnak és a milita­rista reakciónak az az állítása, hogy nincsen katona. Igenis, van katona, igenis van kato­nai fegyelem, de ezt a hadsereget nem a ve­zérkar és nem az ellenforradalom, hanem a bizalmi férfiak tartják a kezükben és csupán a forradalom, a köztársaság és a népkormány nagy céljait szolgálhatja. Legvégül pedig gyönyörű tisztasággal bon­takozott ki a csütörtöki katonatüntetésből az a nagy politikai tanulság, hogy a katona­tömegek szívvel-lélekkel a szociáldemokrá­cia kivel, a szocializmus eszméinek katonái. Budapest helyőrsége ma egyben a szocializ­mus világmegváltó eszméinek a hadserege. Budapest katonái büszkék lehetnek a­ csü­törtöki tüntetésükre. A népkormány büszke lehet, hogy ilyen hű és öntudatos hadserege vo­ít. A Katonatanács bizalmi férfiai öntudat­tal tekinthetnek vissza hatalmas szervező munkájukra. A szociáldemokrácia pedig nyugodt öntudattal megállapítja, hogy szer­vező munkája olyan néphadsereget teremtett, amely a népköztársaságot megvédi az ellen­forradalmároktól. Az osztályharc alapjáról egy pillanatra sem­ térhet le a szo­ciáldemokrata párt, mert amely pillanatban letérne, megszűnne szociáldemokrata mi­volta. A proletárságban folyton ébren kell tartani az osztálytudatot, amely azt mondja: ameddig kapitalizmus van, ameddig termelő­eszközök magántulajdonban vannak, addig meg nem szűnő ellentét áll fönn kizsákmá­nyolók és kizsákmányoltak között, addig a kizsákmányolás formái változhatnak, enyhül­hetnek, de maga a kizsákmányolás lényegé­ben megmarad, és ennélfogva h­arc folyik a kizsákmányoló osztály meg a kizsákmányolt osztály között, harc, amely csak a kizsákmá­nyolás — vagyis a kapitalista termelési rend­szer — megszűntével érhet véget. A magyarországi, szociáldemokrata párt soha semmiféle alkalmat és lehetőséget el nem mulasztott az osztálytudat ébrentartá­sára. Ebben a tekintetben nemcsak az el­méleti, hanem a gyakorlati tanítás terén is megtette kötelességét. Soha, a legsúlyosabb viszonyok között sem volt megelégedett a munkásság javára kiverekedett kisebb-na­gyobb gazdasági és politikai sikerekkel; so­hasem engedte azt a látszatot támadni vagy azt a téves hitet meggyökerezni, hogy ezek a kisebb-nagyobb vívmányok a céljai a mun­kásmozgalomnak; ellenkezőleg, mindig, min­den h­arc után — akár siker, akár kudarc volt a vége — élesztette és em­­sítette azt a meggyőződést, hogy nincs végleges béke a kapitalizmussal és küzdelmünknek csak egy dolog vethet véget: a szocialista termelő­rendszer megvalósítása. A világháború kitörése után osztályharc­ról beszélni v­agy írni nálunk még kevésbé lehetett, mint más hadviselő államokban. Olyan borzalmas cenzúra, olyan vad terror, mint nálunk, sehol sem volt. A hat­almi má­morban tobzódó junkeruralom a teljes ere­jét kifejtett militarizmussal összedolgozva, elfojtott minden szót, minden mozdulatot. Megbénított és lebilincselt szervezeteink jó­ideig csak létük föntartásáért folytattak ke­serves küzdelmet. De még így is találtunk módokat az osztálytudat ébrentartására, az osztályharc hamuba temetett parazsának megóvására. És mihelyt sikerült szervezete­inket átsegíteni az elpusztulás veszedelmén, már meg is indult a tűz élesztésének új mun­kája. Mink a háború folyamán soha, egy pil­lanatra sem fogadtuk el a haza megmenté­sének hazug ürügye alatt a pártközi béke elvét. Ahol csak módot találtunk a megmoz­dulásra, ahol egy kis rést találtunk a cselek­vésre, szembe helyezkedtünk a polgári osztá­lyok politikájával és a kapitalista kizsákmá­nyolással. Mihelyt sikerült a munkásságod magához téríteni az első halálos dermedtség­ből és szervezeteinket, sajtónkat megmenteni a pusztulástól, rögtön folytattuk a küzdel­met a lehetőség határai között. Politikai és gazdasági téren egyaránt fölvettük a har­cot. Ki ne emlékezne arra a SZÍVÓS, elszánt küzdelemre, amellyel a mindenhatósága dele­lőjén álló Tisza Istvánt és junkerhadát bele­erőszakoltuk a választójogi reformba? Ki ne emlékezne gazdasági küzdelmeinkre, ame­lyeknek során — szembeszállva a kivételes törvények drákói intézkedéseivel — új bátor­ságot, új harci kedvet öntöttünk a proletár­ságba és jelentős gazdasági előnyöket vív­tunk ki számára. Ezek mind a szakadatlan osztályharc ki­sebb-nagyobb részletei voltak, amelyeknek során a szervezett proletárság tömege egyre nőtt, egyre erősbödött, egyre öntudatosabbá lett. Így következett el az 1917. évi nagy­szerű júniusi tüntetés — negyedmillió mun­kás diadalmas önmagára találása —, aztán az idei ijesztő méretű januári sztrájk, majd utóbb a­ májusi tüntetések és közben a gazda­sági harcok egész sora. Ezeknek a küzdel­meknek a folyamán sikerült öntudatra éb­reszteni és nagy harcos táborba tömöríteni a bányásztömegeket és egész sor kisebb mun­káskategóriát. És ezekben a küzdelmekben szakadatlanul a legélesebb ellentétbe kerül­tünk a polgári renddel; tanúsítja ezt a ki­ontott proletárvér, tanúsítják a börtönt szen­vedett, bevonultatott és halálba­ hajszolt elv­társaink százai. És a munkásság m­indig tudta, hogy a ki­tűzött célok, amelyekért a harc folyt, nem végső célok, hogy a végső cél: a kapitalista társadalmi rend megbuktatása, a kommu­nista termelési rend megteremtése. A mi osztály­harcunk nem szünetel most sem, amikor a polgári államban polgári pár­tokkal együtt a hatalmat gyakoroljuk. Olyan helyzetbe kerültünk, amelyben — az Inter­nacionálé első sorbeli férfiainak fölfogása sze­rint is — kénytelenek és kötelesek voltunk a polgári pártokkal együtt való kormány­zásra. De ez a helyzet sem hozott szemetet az osztályharcba: a magyarországi proletár­ság most is folytatja a küzdelmet a hatalom­ért és a termelő eszközök szocializálásáért. A hathetes köztársaságnak elsősorban azért kell óriási erőfeszítést kifejtenie, hogy a né­pet az éhínségtől, a teljes zülléstől meg­mentse; tov­ábbá, azért, hogy a reakciós ha­talmak föltámadását lehetetlenné tegye. De emellett már folyik az a munka is, amelynek célja: a termelőeszközök társadalmi tulaj­donba vétele. Hogy ebben a munkában módszeresen járunk el, számot vetve a körülményekkel és a lehetőségekkel, az nem mond ellene az osztályharc elvének. Anarchiát, ínséget, pusztulást fölidézni nem okvetlenül szüksé­ges, ha más úton is meg lehet közelíteni cé­lunkat; de nem is szabad akkor, ha — mér­legelve a helyzetet — biztosan tudjuk, hogy más eszközök alkalmazása nem hogy köze­lebb vinne bennünket célunkhoz, hanem at­tól visszavenne és a reakció megerősödésére vezetne. ^%8 Xtaiytudatos munkiás csak­ " munkáslapokat visz»olvas és t&r»3&&xt mindenüts 13 géPSZAVA 1918 december 10. Magyarország területi és az új szomszédok. * * Az önálló »és köztársaság megegy«3i­é»t Ss«?®» a nyu­gati tétokkal. — A cseh csapatok átlépték a «Samarkádfés vonalat.­­ A romáit és a szeri. rw©cjs2:á??ás. A" szerdán kikiáltott független tót köztár­saság kormánya az új állam budapesti kö­vetéül dr. Bulssa­ Károlyt nevezte ki. A ke­leti tótoknak arról a tervéről, hogy kísérle­tet tesznek a nyugati tótok megnyerésére, Bulissa követ nyilatkozatot tett egy újság­író előtt, akinek többek között a következő­ket mondta : Az, hogy Hodsaftfiak akartak fölaján­lani elnökséget, közeledés a nyugati tótok­hoz. A tót nép bizalmának ezt a megnyilvá­nulását alapos ok nélkül, visszautasítani nem lehet, ha a tót nép boldogulását a szívükön viselik. Távol áll tőlünk a gyűlölködés, mi csak megértést akarunk teremteni és arra a belátásra akarjuk bírni Hodzsáékat és Du­láékat, hogy a tótok jövője csak egy függet­len tót állam keretében lehet biztosítva. A kassai tanácskozások siserdáin a késő esti órákban végződtek, Dvorcsák és a többi de­legátus a csütörtök délelőtti vonattal nem érkezett meg Budapestre. Valószínűen Dvor­csákék küldöttség útján fogják fölajánlani az elnökséget Hodzsáéik. Hodzsa Milán, a cseh-szlovák állam kö­vete az újságírók kérdésére kijelentette, hogy hivatalosan még nem tud semmit, csu­pán a lapokból értesült a tót köztársaság

Next