Népszava, 1919. január (47. évfolyam, 1–27. sz.)

1919-01-02 / 2. szám

AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évi n.— kor. I negyed­é­rre ..... kor. fél évre.... M.— kor. t­ery hór» ...­.— kor. erl hétr. In koron«­EGYES SZÁM ÁRA 94 flucht. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: Tm. COVTI­ UTCA 4. (Telefon: József 8-29 és József 3-30.) KIADÓHIVATAL: Tm., OOVTI-UTCA 4. SS. (Telefon: József 3-81 és József 3-32.)­ ­ árfolyam. Budapest, 1910 ja­ruár 2. ossitörtok. S. reám. A páártválasztmány január 2-án, csütörtökön délután 15 órakor a nyomdászok helyiségében ülést tart. * A Munkástanács január 3-án, pénteken este 6 órakor az Új­városháza termében ülést tart. * Az üléseken csakis e testületeknek" igazolt tagjai vehetnek részt A párttitkárság. Területi integritás. Károlyi Mihálynak okos beszéde világosan körvonalazza azt az egyedül lehetséges kül­politikát, amelyet követhetünk. Uszítók, a nemzeti szomorúság kamatoztatói ebben a kétségbeesett helyzetben dúsan burjánzanak. A mérséklés föladata ma nem háládatos sze­rep de lelkiismeretes, nemzetének és az em­beriségnek jövőjével számot vető politikus mást nem csinálhat. A levert Magyarország nem hirdetheti a hóditól­ imperialista fölfogását. A levert Magyarország csak úgy boldogulhat, ha oly társadalmi rend következik Európában, amelyben az országhatároknak nincs meg a régi fontosságuk. Nem gazdasági, hanem csak lelki határok, amint Károlyi helyesen fejezd ki, lesznek abban a társadalomban, amely igazán a nemzetek szövetségének gon­dolatán épül föl. Szabad kereskedelem, nem­zetközileg biztosított demokrácia és szociál­politika mellett­i ország határainak nincs nagy jelentőségük. Csak ott, ahol a határok vámhatárt jelentenek, csak ott, ahol a hatá­rok a politikai elnyomás határait jelentik, ott van az országhatárnak igazi jelentősége. Mi többé nemzetek fölött uralkodni nem akarunk. A Magyarországon lakó német, szlovák, román, ruszin számára, ha Magyar­országon akar maradni — programunk meg­valósulása mellett — nemzeti, kulturális szempontból mindegy lesz, hogy saját orszá­gában lakik-e vagy itt A teljes nemzeti autonómia mellett a nemzeti, a kulturális fejlődés összes lehetősége biztosítva van mindenki számára, aki valamely nem­magyar nemzethez tartozik. A területi integritás Károlyi megjelölése szerint nem jelent mást, mint gazdasági egy­séget. Ha Magyarország részei között nin­csenek vámhatárok, akkor a magyar gazda­sági élet jövője szempontjából mindegy, hogy Erdély bányái, Északmagyarország gyárai olyan vidéken vannak-e, amelyen a közigaz­gatás magyar vagy román, vagy szlovák nyelven folyik. Gazdasági életünket csak akkor fenyegeti veszély, ha Magyarország egyes részeit vámhatárokkal vágják el tőlünk. Mi gazdasági egységre törekszünk. Ezt el­szeretnénk érni, de senkit sem akarunk kény­szerrel Magyarországhoz láncolni. A despo­tizmuson, a kényszer elvén nyugvó Magyar­országból már elég volt nekünk. Mi jól tud­juk, hogy minden nemzeti elnyomás a de­mokrácia elsatnyulását jelenti. A wilsoni el­vekhez, az önrendelkező joghoz ragaszko­dunk minden Magyarországon élő nemzet számára. A területi integritás elve, amely gazdasági egységet jelent, csak addig érvé­nyes a szá­munkra, am­íg nem jön összeütkö­zésbe az önrendelkező joggal. Természetesen a magunk számára is köve­telünk önrendelkező jogot. S ha Magyaror­szágon a rendelkezésünkre álló eszközökkel a demokráciának olyan mértékét fejlesztjük ki, amelyikhez hasonló a körülöttünk levő imperialisztiku­s hajlamoktól telített orszá­gokban nincs, akkor a környező népekben fölkeltjük a velünk való szoros együttélés, összeműködés vágyát. A román nép igazi képviselői, a román szocialisták nem akarják semmikép Nagy-Romániát. Ez a magyar de­mokráciának nagy győzelme. Demokráciával és szociálpolitikával ma mi többet tudunk elérni, mint fegyveres ellenállással. Fegyve­res ellenállás, különösen, ha­­az elszigetelten történik, csak a magyar nemzet kárára vál­hat. A reakció szeretné a fegyveres ellenál­lást, mert tudja, hogy ez idegen elnyomást jelentene és sokaknak ma az idegen elnyo­más kellemesebb,­­mint a Kragyar uralom, mert az idegen elnyomástól régi prieiléfiu­maik nagyobb kímélését várják. Ma a fegyveres ellenállásra való u­szítás és a mérséklet, a nemzetközi megértés politiká­jának támadása a reakciónak a fegyvere. Nem csoda, ha a levitézlett osztrák-magyar hadsereg volt szellemi munkciógy­árosa, az uszító sajtó, tajtékzik a nemzetközi megértés ellen, így akarja ő ma a társadalmi reakció gondolatát szolgálni. Az a lap, amely az an­tant ellen való dühös uszítással, a folytonos nemzeti izgatással legalább annyit ártott a magyar ügynek, mint Tisza István, az „Az Est" most brutális támadást intéz a népkor­mán­y­ nemzeti politikája ellen. El akarja hi­tetni, hogy szomorú helyzetünket nem a vesz­tett háború, nem a régi magyar nemzetiségi politika, nem a magyar uralkodó osztály vaksága és elnyomása, nem a régi rendszer ezer bűne okozta, hanem az a megértésre, közeledésre való törekvés, az ellenségeink kiengesztelésére irányuló igyekezet, amely a népkormány politikáját jellemzi. Nem azok hibásak szerinte, akik évtizedeken át foly­tattak nemzetgyilkos politikát, hanem azok, akik a múltak bűneit egy-két hónap alatt nem tudták jóvá tenni. Mi minden uszítással szemben — ez a leg­határozottabb állásfoglal­­ásunk — nem aka­runk elnyomást, de nem tűrünk elnyomatást sem. Mi nem akarunk uralkodók lenni, de nem kívánjuk az elnyomottak szerepét sem játszani. A mi mai helyzetünkben egyebet nem tehetünk, mint megvalósítjuk országun­kon belül, amennyire erőnkből telik, a nem­zeti és szociális igazságosság elveit. Ha az idő kerekét meg akarnók állítani, ha a nem­zeti önteltség és nagyság hóbortjába esnénk, ha a régi uralmi helyzetet akarnák megmen­teni, akkor ezzel nemcsak a magyar nép szé­les rétegeinek ártaná­nk, hanem az egész ma­gyar politika jövőjének. A Magyarország jö­vőjéért folyó küzdelemben ma csak a belső reformokkal, a szellem fegyvereivel hada­kozhatunk. Mindenki, aki a régi rendet akarja itt föntartani, mindenki, aki a fegy­verek erejével akar védekezni, mindenki, aki ma soviniszta uszítást végez, csak árt az or­szeágnak. Új vérfürdőből a jelenlegi helyzet­ben csak a még jobban megcsonkított és em­bereitől még jobban megfosztott Magyaror­szág kerülhet ki. Lapunk mai az­ám a 10 oldal. Tömeghisztéria. Fájdalmas és visszataszító tömegjárvány vonul végig az országon és különösen a fő­városon. Budapest, ez a majd másfélmilliós város valósággal hisztérikus görcsökben vonaglik. Rémhirbacillusok fertőzik meg a levegőt és teszik valósággal tűrhetetlenné az életet. Fantasztikus hazugságok gomo­lyognak. Az emberek mintha nem unták volna meg eléggé a háború véres borzal­mait,, most kéjelegve tobzódnak a véresnél véresebb, rémesnél rémiesebb vészhírekben. Egyetlen fegyver elsül valahol, ée a tömeg­hisztéria azonnal nagy csatává duz­zasztja. Egy leszerelt részeg katona garáz­dálkodik, — a tömegtéboly már véres csa­tává pöffeszti. Az emberek állandóan őrjítik egymást és önmagukat. Folyton gyilkolás­ról és rablásról, gépfegyveres csatákról, ka­szárnyaostromokról, sőt ágyuharcokról li­hegnek. Különösen a polgárság veszítette el a fejét és hiszi és terjeszti a bolondnál bo­londabb, a gonosznál gonoszabb rémületeket. A nyárspolgárság e tömeghisztériájával szemben a valóság az, hogy egész Közép­európában és Keleteurópában e pillanatban aránylag még Magyarországon vannak a legrendezettebb állapotok és Budapest a legtűrhetőbb viszonyok között élő főváros. A munkakedvet és a termelés folytatásá­hoz szükséges lelki egyensúlyt fölborító rémhírek ostoba, otromba (és néha gonosz!) terjesztői ma a forradalom legkomolyabb és, minden egyéni ártalmatlanságuk és je­lentéktelenség­ük ellenére is, legveszedelme­sebb ellenségei. Sajnos, olyan ellenségek, akikkel szemben nincsen semmi fegyver, mert hiszen bár mindenütt ott vannak, mint a nyirkon az őszi köd, kézzel meg nem fog­hatók és szét nem foszlathatók. A nyárspolgári tömeghisztéria önmagában még nem volna komoly veszedelem, ha nem válna segítőtársává a sajtó egy része. Vissza kell döbbenni a valótlanságok, a túlzások, a kitalálások, a fantazmagóriák, a képtelensé­gek, a szörnytettek tömkelegétől, amik a sajtó egy részének támogatásával az amúgy is veszett tömeghisztériát tömegf­obollyá fo­kozzák. A sajtó egyik része úgy ír budapesti ese­ményekről, hogy rémtörténeteivel fölülmúlja a bolseviki uralomról költött és kitalált rém­történeteket és túlszárnyalja Texas minden revolverregényét. Az újságírószervezeteknek, amelyeknek je­lentős részük van a forradalom kitörésében.

Next