Népszava, 1919. január (47. évfolyam, 1–27. sz.)
1919-01-02 / 2. szám
« Megdrágítottál* a kapupénzt. * A belügyminiszter helytelen rendelete. Azonnal vonják vissza ! A közrend megóvása érdekében a belügyminiszter elrendelte, hogy a házak kapuit délután 5 órától reggel 7 óráig tartsák zárva. Jól van, ez talán helyes, talán használ valamit, vagy ha nem használ, legalább nem is árt sokat. És ha a békesség úgy kívánja, a közönség eltűri szabadságának ezt a korlátozását. De határozottan helytelen az az intézkedés, hogy már 5 órától kezdve kapupénzt kell fizetni, mégpedig az eddiginek dupláját: 5-től 12-ig 20 fillért, 12-től 7-ig 40 fillért Mit jelent ez a gyakorlatban? Egy munkás, aki este 5 óra után tér haza a munkából és reggel 7 előtt megy el, fizet naponkint 60 fillért, havi 25 munkanapot számítva, ez 15 koronát tesz ki. Szabad-e így megadóztatni a lakosságot? De ezer és ezer itt föl nem sorolható okból nemcsak maga a családfő, hanem a családtagok is kénytelenek a jelzett időben ki-bejárni, úgy hogy ezrével van itt olyan család, akire az új rendelet napi 1—3 korona adót ró ki. Az, hogy akárhány személyért, akinek egyszerre nyitják a kaput, csak egy kapupénzt kell fizetni: szamárság; ez nem enyhíti a terhet, mert a kapunál találkozó idegenek nem fognak ott egymással alkudozni a 20, illetve a 40 fillérek összerakása tárgyában; bizony ott mindenki külön-külön fizet. Mi tehát a leghatározottabban tiltakozunk a közönségnek ez ellen az oktalan és igazságtalan megadóztatása ellen. A korai kapuzárást a közrend föntartása szempontjából nagyon kétes értékű kísérletnek tartjuk. De ha a belügyminisztériumi bölcsek sok eredményt várnak tőle, a kísérlet költségeit ne a közönségre és főképen ne a munkásnépre vessék ki egy terhes, új adó alakjában, hanem fizesse meg a házmesterek fáradságos munkáját vagy a háziúr, vagy az állam, vagy a város, vagy akár mind a három együtt A házmestereket nem szabad ingyenmunkával megterhelni, de vi.iszont a szegény lakosságot sem szabad ilyen igazságtalan, durva módon megadóztatni. Az esti és éjjeli munkások, meg a reggel korán elinduló munkások tízezrei máris tiltakoznak a rendelet ellen és mi követeljük, hogy a belügyminiszter úr rögtön változtassa meg intézkedését, amely oktalan tanácsadóknak a műves bányák, a vas-, bőr-, textil-, fa-, papírgyárak tót és magyar munkásainak egyformán vívta ki a közös szakszervezet a rövidebb munkaidőt, magasabb munkabért, egyformán ébresztette föl bennük a magyar és tót szaklapokkal, röpiratokkal, előadásokkal a tudás, a kultúra után való vágyakozást. A számító, a profitot hajszoló, az olcsó munkaerőt verbuválni akaró kapitalizmus az, amely a nyelvi különbségeket igyekszik fölhasználni arra, hogy eltávolítsa, elidegenítse, elszakítsa egymástól az egy országban élő, különböző nyelvű proletárokat, akik más-más nyelvet beszélnek, mégis nagyszerűen megértik egymást és közösen harcolnak a közös ellenség, a kapitalizmus ellen, és a történelem viharai akár együtt hagyjanak, akár elszakítsanak egymástól, szegénységünk, szolgaságunk, küzdelmeink és diadalaink mindörökre összekovácsolnak bennünket. A magyar burzsoázia mesterségesen elzárta mindenkor a tömegek elől a Magyarországon élő, nem magyar nemzetek irodalmát és szabad utat csak annak az irodalomnak nyitott, amelynek művelői lelki rokonai voltak ama magyar íróknak, akik az uralmon lévők kegyeit hajhászták, dicséretét zengték, a magántulajdon rendszerén fölépült társadalom tökéletességét hirdették és írásaikkal arra törekedtek, hogy eltompítsák, elhomályosítsák a föltörekvő proletariátus ébredző osztálytudatát. A körülöttünk és velünk együtt élő tót, román, szerb nemzetek kultúráját, irodalmát azonban meg kell ismertetni a munkássággal és e feladat elvégzése különösen jelentőségteljes a mai időkben. A Világosság Könyvtár vállalta ezt a munkát és e cél szolgálatában adta ki most Podhradszky György művészien tökéletes, kitűnő fordításában Josef Gregor Tajovsky néhány elbeszélését. Ugyanúgy, ahogy a magyar proletariátus, a tót nép is kiváltotta, magából és felszínre hozta azokat az írókat, akik az elnyomottak érzéseit, hangulatait művészi módon juttatják kifejezésre. Tajovsky hősei névtelen, szenvedő, szipke emberek. A tehenészről ír, aki gyermekkora óta szolgál a jómódú gazdájánál, a bírónál. A hű szolga fizetést nem kap ugyan, de gazdája megígérte, hogy holtáig gondját viseli és Maco, a tehenész sorsával elégedett, az életet gyönyörűnek találja, nem kívánkozik pénz után, hiszen ruhával, dohánnyal, pálinkával ellátja a gazda és kocsiskodik vígan, együtt alszik az istállóban a lovakkal és amikor a lábát eltöri, élete sorsában csak annyi a változás, hogy lovak helyett az ökröket gondozza, öregségében meg a teheneket legelteti és lakását a marhaistállóba helyezi át. Igényei nincsenek, leszokik a mosakodásról is, legföljebb vasárnap végzi ezt a fényűzést és amikor súlyosan betegen zsákokba, rongyokba burkolódzva fetreng az istállóban, fáj neki, hogy a gazda eltartja, bár semmi munkát nem végezhet Nincs is más kivánsága, mint a szép temetés és a jómódú gazda csakugyan szépen temetteti el a tehenészt, de a szolgák már suttogják egymás között, hogy az ingyen robotolót volt ok miért szépen eltemettetni... Zsuzsiról ír Tajovsky, a bagolyról, akit elfogott a béreslegény és bevitt a kovácsműhelybe. Szegény bagoly szárnyait lenyesték, de ő a jó táplálkozás mellett is mindig a szabadulásra, a szökésre gondol, mert a tót közmondás szerint: „Jobb a kenyér szabadsorban, mint a kalács szolgasorban". Meg is szökik, de azután önként visszamegy a kényelmes rabságba, mert elfelejtette, milyen értéke van annak, ha valaki ura lehet a maga akaratának és szabadon rendelkezik sorsával, jövőjével. A fatolvajokról olvasunk hangulatos képet, a pergófát lopó emberekről, akiknek cselekedete bizony nem vétek, mert a nép azt mondja: nem bán fát lopni az erdőben, hiszen az erdő az istené, az erdőben magától megnő a fa és így joggal lehet mindenkié. Aztán egy kedves leírás (,JKoca, koca!") a község megbetegedett kandisznajáról, összeül az elöljáróság meggyőződni a betegség igaz voltáról, nem hivatnak lódoktort, hiszen az pénzbe kerülne. Tanácskoznának emberorvossal is, de tizenegy év óta nincs a falunak orvosa, mert az öreg doktor meghalt és mesterségét csak most tanulja a fia, arra vár a község, idegent nem enged a faluba, ha kolerában el is pusztul mindenki. A koca betegsége két pártra szakítja a falut.Az egyik párt kimondja a kandisznó halálos ítéletét, a kivégzés meg is történik a községháza előtt és az elöljárók elfogyasztják a községi kemencében megsütött közvagyont, de a másik párt, amely még reménykedett a koca fölgyógyulásában, nem nyugszik meg a történtekben, följelenti a hóhérokat, a főbíró azonban a följelentőket ítéli el pénzbüntetésre és az ítélet ellen hiába minden föllebbezés. Az istenes emberről szóló történet elibént sorakoztatja a tót falvak jámbor népét, amely bőkezűen tartja el a templomos, bibliai idézeteket citálgató ravasz Janót, a halottvirrasztó érlakodalmakon násznagyoskodó, bucsuverseket és üdvözlő rigmitusokat faragó dologkerülőt, aki a szomszéd vármegyékben összeszedett „ereklyéket", kis fakereszteket árusítgatja, mint s szent földről hozott talizmánokat Az asszonyok és gyerekek még lelkes hívői, de a tót fiatalság már könyveket, újságokat olvas, egyletekbe jár és senki sem élhet már sokáig közöttük az emberek hiszékenységéből. Egyszerű problémák, mégis gondolkodásra késztetők. Olvassuk ezeket az elbeszéléseket és ráismerünk a magyar falu népére, olvassuk e történeteket és ráeszmélünk arra, hogy a magyar és szláv bánat mindigre egy bánat marad, eszünkbe jut a forradalmi költő verse, amelyben arról beszél, hogy minden gyalázatunk, keservünk már ezer év óta rokon és önkénytelenül ajkunkra tolul a kérdés: „Miért nem találkozunk süvöltve Az eszmebarrikádokon?" Sugár Sándor. Falusi történetek. * Josef Gregor Tajovsky elbeszélései. — Tót eredetiből fordította Podhradszky György. — Világosság-Könyvtár 34—37. szám. — A Népszavakönyvkereskedés kiadása. — Ára 1.20 korona. Hajlott hátú öregek, korán vénült asszonyok, sápadt leányok, vézna gyermekek késő estéken jöttek csapatostól a gyárakból, dalolva indultak hazafelé, masíroztak a vasúti sínek mentén és tót leányok ajkán gyöngyöztek a bánatos dalok... Sziklás hegyek oldalán, elzárva a világtól, apró, picike ablakú kunyhókban húzódnak meg az igénytelen, alázatos, babonás, szegény tót földmívesek, akik nehéz, verejtékes, fáradhatatlan munkával kényszerítik szűkös termésre a hálátlan talajt. Életük örökös nyomorság, nélkülözés, szomorúak a nótáik, de azért olykorolykor kicsendül a dallamukból a közeledő, biztató jövő reménysége. Hallgattam őket és ráismertem a nótáikra, hiszen ezeket éneklik magyar nyelven is a messzi, napsütötte zónákon az aratók, a magyar föld rabjai, ezeket a nótákat zengik a magyar városok magyar nyelvű gyári proletárjai. Fönt a havasokban, égignyúló fenyvesek honában ugyanaz a bánat, mint lent a síkságokon. A Vág mentén ugyanaz a nóta, mint a Tisza-Duna táján, mindenütt azonosak a másoknak és másokért dolgozó embereknek, tótoknak, magyaroknak küzködései, szenvedései, vágyai, egyformán hangzik a szabadság után való sóvárgásuk és ugyanazok a reménységek, célok fűtik, hevítik őket. A tót nyelvű győri munkás együtt szervezkedik magyar proletártársával, egy szakszervezetben harcolnak nagyobb kenyérért, emberibb megélhetésért és a NÉPSZAVA 1919 január 2. Az antant a németekkel akarja leverni a bolsevizmust V ,, * Miért maradtak német csapatok orosz , . ..„ s terüzeten. (Berlin, január 1. — Wolff-ügynökség.) A német fegyverszüneti bizottság közli: A német fegyverszüneti bizottság és a szövetségesei főparancsnoksága között körülbelül 14 nap óta politikailag fontos jegyzékváltás folyik az oroszországi német csapatok hazaszállítása és" az orosz bolsevizmusnak német csapatok által való leküzdése tárgyában. A jegyzékváltásig az oroszországi csapatok hazaszállítására vonatkozó szerződési pont körül fölmerült véleménykülönbség szolgált okot Ez a pont így szól: Mindazon német csapatokat, amelyek jelenleg oly területeken tartózkodnak, amelyet a háború előtt Oroszországhoz tartoztak vissza kell vonni az 1914-iki német határok mögé mihelyt a szövetségesek ezen területek belső helyzetének figyelembevételével s visszavonás időpontját elérkezettnek látják Foch tábornok ezt a pontot úgy értelmezte hogy a német csapatoknak Oroszországban kell maradniok mindaddig, amíg az antant a bolsevizmusnak német csapatok által való leküzdése érdekében szükségesnek tartja. Foch egyúttal arról is panaszkodott hogy a német csapatok nem elég buzgósággal küzdenek a bolsevikiek ellen, sőt ellenkezően támogatják a bolsevizmust a megszállt orosz területeken. Németország azonban nem vállalt kötelezettséget arra, hogy föntartja a rendet és nyugalmat Erzberger államtitkár legutóbb is arra utalt hogy a szövetségeseknek az a fölfogása hogy csapatainknak Oroszországban kell maradni mindaddig, amíg az antant azt célszerűnek látja, nem felel meg a fegyverszüneti szerződésnek. Mi is nagy veszélyt látunk a bolsevizmusban és mindent elkövetünk, hogy ezt a veszedelmet leküzdjük. (Berlin, január 1.) Itteni illetékes helyen és a keleti főparancsnokságnál sem tudnak a balti parton partraszállt angolok azon állítólagos ultimátumáról, amely a németeknek kötelességükké teszi, hogy a bolsevikeket az eddigi frontvonalon föltartóztassák és Walk és Wenden városokat visszafoglalják, mert Ellenkező esetben az antant csapatok bevonulnak Németországba.