Népszava, 1919. január (47. évfolyam, 1–27. sz.)

1919-01-02 / 2. szám

« Megdrágítottál* a kapupénzt. * A belügyminiszter helytelen rendelete. Azonnal vonják vissza ! A közrend megóvása érdekében a belügymi­niszter elrendelte, hogy a házak kapuit dél­után 5 órától reggel 7 óráig tartsák zárva. Jól van, ez talán helyes, talán használ valamit, vagy ha nem használ, legalább nem is árt so­kat. És ha a békesség úgy kívánja, a közönség eltűri szabadságának ezt a korlátozását. De határozottan helytelen az az intézkedés, hogy már 5 órától kezdve kapupénzt kell fizetni, még­pedig az eddiginek dupláját: 5-től 12-ig 20 fillért, 12-től 7-ig 40 fillért Mit jelent ez a gyakorlatban? Egy munkás, aki este 5 óra után­ tér haza a munkából és reggel 7 előtt megy el, fizet naponkint 60 fillért, havi 25 munkanapot számítva, ez 15 koronát tesz ki. Szabad-e így megadóztatni a lakosságot? De ezer és ezer itt föl nem sorolható okból nem­csak maga a családfő, hanem a családtagok is kénytelenek a jelzett időben ki-bejárni, úgy hogy ezrével van itt olyan család, akire az új rendelet napi 1—3 korona adót ró ki. Az, hogy akárhány személyért, akinek egyszerre nyitják a kaput, csak egy kapupénzt kell fizetni: szamárság; ez nem enyhíti a terhet, mert a kapunál találkozó idegenek nem fog­nak ott egymással alkudozni a 20, illetve a 40 fillérek összerakása tárgyában; bizony ott mindenki külön-külön fizet. Mi tehát a leghatározottabban tiltakozunk a közönségnek ez ellen az oktalan és igazság­talan megadóztatása ellen. A korai kapuzárást a közrend föntartása szempontjából nagyon kétes értékű kísérletnek tartjuk. De ha a bel­ügyminisztériumi bölcsek sok eredményt vár­nak tőle, a kísérlet költségeit ne a közönségre és főképen ne a munkásnépre vessék ki egy terhes, új adó alakjában, hanem fizesse meg a házmesterek fáradságos munkáját vagy a há­ziúr, vagy az állam, vagy a város, vagy akár mind a három együtt A házmestereket nem szabad ingyenmunkával megterhelni, de­­ vi.­i­szont a szegény lakosságot sem szabad ilyen igazságtalan, durva módon megadóztatni. Az esti és éjjeli munkások, meg a reggel korán elinduló munkások tízezrei máris tiltakoznak a rendelet ellen és mi követeljük, hogy a bel­ügyminiszter úr rögtön változtassa meg intéz­kedését, amely oktalan tanácsadóknak a műves bányák, a vas-, bőr-, textil-, fa-, papírgyárak tót és magyar munkásainak egyformán vívta ki a közös szakszervezet a rövidebb munka­időt, magasabb munkabért, egyformán ébresz­tette föl bennük a magyar és tót szaklapokkal, röpiratokkal, előadásokkal a tudás, a kultúra u­tán való vágyakozást. A számító, a profitot hajszoló, az olcsó munkaerőt verbuválni akaró kapitalizmus az, amely a nyelvi különbségeket igyekszik föl­használni arra, hogy eltávolítsa, elidegenítse, elszakítsa egymástól az egy országban élő, kü­lönböző nyelvű proletárokat, akik más-más nyelvet beszélnek, mégis nagyszerűen megértik egymást és közösen harcolnak a közös ellenség, a kapitalizmus ellen, és a történelem viharai akár együtt hagyjanak, akár elszakítsanak egy­mástól, szegénységünk, szolgaságunk, küzdel­meink és diadalaink mindörökre összekovácsol­nak bennünket. A magyar burzsoázia mesterségesen elzárta mindenkor a tömegek elől a Magyarországon élő, nem magyar nemzetek irodalmát és szabad utat csak annak az irodalomnak nyitott, amely­nek művelői lelki rokonai voltak ama magyar íróknak, akik az uralmon lévők kegyeit haj­hászták, dicséretét zengték, a magántulajdon rendszerén fölépült társadalom tökéletességét hirdették és írásaikkal arra törekedtek, hogy eltompítsák, elhomályosítsák a föltörekvő pro­letariátus ébredző osztálytudatát. A körülöttünk és velünk együtt élő tót, ro­mán, szerb nemzetek kultúráját, irodalmát azonban meg kell ismertetni a munkássággal és e feladat elvégzése különösen jelentőségtel­jes a mai­­ időkben. A Világosság­ Könyvtár vállalta ezt a munkát és e cél szolgálatában adta ki most Podhradszky György művészien tökéletes, kitűnő fordításában Josef Gregor Tajovsky néhány elbeszélését. Ugyanúgy, ahogy a magyar proletariátus, a tót nép is kiváltotta, magából és felszínre hozta azokat az írókat, akik az elnyomottak érzéseit, hangulatait művészi módon juttatják kifeje­zésre. Tajovsky hősei névtelen­, szenvedő, szipke­ emberek. A tehenészről ír, aki gyermekkora­ óta szolgál a jómódú gazdájánál, a bírónál. A hű szolga fizetést nem kap ugyan, de gazdája meg­ígérte, hogy holtáig gondját viseli és Maco, a tehenész sorsával elégedett, az életet gyönyö­rűnek találja, nem kívánkozik pénz után, hi­szen ruhával, dohánnyal, pálinkával ellátja a gazda és kocsiskodik vígan, együtt alszik az istállóban a lovakkal és amikor a lábát eltöri, élete sorsában csak annyi a változás, hogy lo­vak helyett az ökröket gondozza, öregségében meg a teheneket legelteti és lakását a marha­istállóba helyezi át. Igényei nincsenek, le­szokik a mosakodásról is, legföljebb vasárnap végzi ezt a fényűzést és amikor súlyosan bete­gen zsákokba, rongyokba burkolódzva fetreng az istállóban, fáj neki, hogy a gazda eltartja, bár semmi munkát nem végezhet Nincs is más kivánsága, mint a szép temetés és a jómódú gazda csakugyan szépen temetteti el a tehe­nészt, de a szolgák már suttogják egymás kö­zött, hogy az ingyen robotolót volt ok miért szépen eltemettetni... Zsuzsiról ír Tajovsky, a bagolyról, akit el­fogott a béreslegény és bevitt a kovácsmű­­helybe. Szegény bagoly szárnyait lenyesték, de ő a jó táplálkozás mellett is mindig a szabadu­lásra, a szökésre gondol, mert a tót közmondás szerint: „Jobb a kenyér szabadsorban, mint a kalács szolgasorban". Meg is szökik, de azután önként visszamegy a kényelmes rabságba, mert elfelejtette, milyen értéke van annak, ha va­laki ura lehet a maga akaratának és szabadon rendelkezik sorsával, jövőjével. A fatolvajokról olvasunk hangulatos képet, a pe­rgófát lopó emberekről, akiknek cselekedete bizony nem vétek, mert a nép azt mondja: nem bán fát lopni az erdőben, hiszen az erdő az istené, az erdőben magától megnő a fa és így joggal lehet mindenkié. Aztán egy kedves leírás (,JK­oca, koca!") a község megbetegedett kandisznajáról, összeül az elöljáróság meggyőződni a betegség igaz voltáról, nem hivatnak lódoktort, hiszen az pénzbe kerülne. Tanácskoznának emberorvossal is, de tizenegy év óta nincs a falunak orvosa, mert az öreg doktor meghalt és mesterségét csak most tanulja a fia, arra vár a község, ide­gent nem enged a faluba, ha kolerában el is pusztul mindenki. A koca betegsége két pártra szakítja a falut.Az egyik párt kimondja a kan­disznó halálos ítéletét, a kivégzés meg is tör­ténik a községháza előtt és az elöljárók elfo­gyasztják a községi kemencében megsütött köz­vagyont, de a másik párt, amely még remény­kedett a koca fölgyógyulásában, nem nyugszik meg a történtekben, följelenti a hóhérokat, a főbíró azonban a följelentőket ítéli el pénzbün­tetésre és az ítélet ellen hiába minden fölleb­bezés. Az istenes emberről szóló történet elibént so­rakoztatja a tót falvak jámbor népét, amely bőkezűen tartja el a templomos, bibliai idézete­ket citálgató ravasz Janót, a halottvirrasztó ér­lakodalmakon násznagyoskodó, bucsuverseket és üdvözlő rigmitusokat faragó dologkerülőt, aki a szomszéd vármegyékben összeszedett „erek­lyéket", kis fakereszteket árusítgatja, mint s szent földről hozott talizmánokat Az asszonyok és gyerekek még lelkes hívői, de a tót fiatalság már könyveket, újságokat olvas, egyletekbe jár és senki sem élhet már sokáig közöttük az em­berek hiszékenységéből. Egyszerű problémák, mégis gondolkodásra késztetők. Olvassuk ezeket az elbeszéléseket és ráismerünk a magyar falu népére, olvassuk e történeteket és ráeszmélünk arra, hogy a ma­gyar és szláv bánat mindigre egy bánat marad, eszünkbe jut a forradalmi költő verse, amely­ben arról beszél, hogy minden gyalázatunk, ke­servünk már ezer év óta rokon és önkénytele­nül ajkunkra tolul a kérdés: „Miért nem találkozunk süvöltve Az eszmebarrikádokon?" Sugár Sándor. Falusi történetek. * Josef Gregor Tajovsky elbeszélései. — Tót ere­detiből fordította Podhradszky György. — Vi­lágosság-Könyvtár 34—37. szám. — A Népszava­könyvkereskedés kiadása. — Ára 1.20 korona.­­ Hajlott hátú öregek, korán vénült asszonyok, sápadt leányok, vézna gyermekek késő estéken jöttek csapatostól a gyárakból, dalolva indul­tak hazafelé, masíroztak a vasúti sínek men­tén és tót leányok ajkán gyöngyöztek a bánatos dalok... Sziklás hegyek oldalán, elzárva a világtól, apró, picike ablakú kunyhókban húzódnak meg az igénytelen, alázatos, babonás, szegény tót földmívesek, akik nehéz, verejtékes, fáradhatat­lan munkával kényszerítik szűkös termésre a hálátlan talajt. Életük örökös nyomorság, nél­külözés, szomorúak a nótáik, de azért olykor­olykor kicsendül a dallamukból a közeledő, biz­tató jövő reménysége. Hallgattam őket és ráismertem a nótáikra, hiszen ezeket éneklik magyar nyelven is a messzi, napsütötte zónákon az aratók, a magyar föld rabjai, ezeket a nótákat zengik a magyar városok magyar nyelvű gyári proletárjai. Fönt a havasokban, égignyúló fenyvesek ho­nában ugyanaz a bánat, mint lent a síkságo­kon. A Vág mentén ugyanaz a nóta, mint a Tisza-Duna táján, mindenütt azonosak a má­soknak és másokért dolgozó embereknek, tótok­nak, magyaroknak küzködései, szenvedései, vá­gyai, egyformán hangzik a szabadság után való sóvárgásuk és ugyanazok a reménységek, célok fűtik, hevítik őket. A tót nyelvű győri munkás együtt szervezkedik magyar proletár­társával, egy szakszervezetben harcolnak na­gyobb kenyérért, emberibb megélhetésért és a NÉPSZAVA 1919 január 2. Az antant a németekkel akarja leverni a bolsevizmust­ ­V ,, * Miért maradtak német csapatok orosz , . ..„ s terüzeten. (Berlin, január 1. — Wolff-ügynökség.) A né­met fegyverszüneti bizottság közli: A német fegyverszüneti bizottság és a szövetségesei­ főparancsnoksága között körülbelül 14 nap óta politikailag fontos jegyzékváltás folyik az oroszországi német csapatok hazaszállítása és" az orosz bolsevizmusnak német csapatok által való leküzdése tárgyában. A jegyzékváltásig az oroszországi csapatok hazaszállítására vo­natkozó szerződési pont körül fölmerült véle­ménykülönbség szolgált okot Ez a pont így szól: Mindazon német csapatokat, amelyek je­lenleg oly területeken tartózkodnak, amelyet a háború előtt Oroszországhoz tartoztak vissza kell vonni az 1914-iki német hatá­rok mögé mihelyt a szövetségesek ezen terü­letek belső helyzetének figyelembevételével s visszavonás időpontját elérkezettnek látják Foch tábornok ezt a pontot úgy értelmezte hogy a német csapatoknak Oroszországban kell m­aradniok mindaddig, amíg az antant a bol­sevizmusnak német csapatok által való leküz­dése érdekében szükségesnek tartja. Foch egy­úttal arról is panaszkodott hogy a német csa­patok nem elég buzgósággal küzdenek a bol­sevikiek ellen, sőt ellenkezően támogatják a bolsevizmust a megszállt orosz területeken. Németország azonban nem vállalt kötelezett­séget arra, hogy föntartja a rendet és nyugal­mat Erzberger államtitkár legutóbb is arra utalt hogy a szövetségeseknek az a fölfogása hogy csapatainknak Oroszországban kell ma­radni mindaddig, amíg az antant azt célszerű­nek látja, nem felel meg a fegyverszüneti szer­ződésnek. Mi is nagy veszélyt látunk a bolse­vizmusban és mindent elkövetünk, hogy ezt a veszedelmet leküzdjük. (Berlin, január 1.) Itteni illetékes helyen és a keleti főparancsnokságnál sem tudnak a balti parton partraszállt angolok azon állí­tólagos ultimátumáról, amely a németeknek kötelességükké teszi, hogy a bolsevik­eket az eddigi frontvonalon föltartóztassák és Walk és Wenden városokat visszafoglalják, mert El­lenkező esetben az antant­ csapatok bevonulnak Németországba.

Next