Népszava, 1919. március (47. évfolyam, 52–76. sz.)
1919-03-12 / 61. szám
XLVII. évfolyam. Budapest, 1919 március 12. szerda. 61. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre.. 71—kor. I negyed évre..... 18.—kor. fél évre.,, SC.— kor. egy hóra 6.— kor. egy hétre.50 korona. SEVES SZÁM ÁRA 24 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIIL, COPTH-UTCA 4. (Telefon: József 3-29 és József 3-30.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) , KÖZPONTI KÖZLÖNYE. A Munkástanács úgy határozott, hogy kívánja a nemzetgyűlési választások rövid időn belül való megerlését. Ebben a határozatban kifejeződik a munkásságnak az az akarata, hogy követeléseit parlamentáris úton vigye keresztül és az a bizalma, hogy erre képes is lesz. Az egész ország érdeke követeli, hogy a munkásság akarata érvényesüljön és reménye teljesüljön. Követeli a munkásság érdeke, mert ha egyáltalában lehetséges, el kell kerülnünk a problémák erőszakos megoldását és az azzal járó szörnyű — a berlini példa is mutatja, milyen szörnyű — áldozatokat. De követeli a polgárság érdeke is, mert ránézve is jobb, hogy aminek úgyis meg kell történnie, az nagy rázkódtatások nélkül történjék meg. A polgárság most már tudja, hogy kiváltságos helyzetéről le kell mondania, hogy likvidálnia kell és jobb neki, ha a likvidálás békés eszközökkel, legális úton megy végbe. Körülbelül azzal is tisztában lehetnek a polgári osztályok, hogy a munkásság, ha legális úton nem viheti keresztül jogos kívánságait, kénytelen lesz más utat keresni. Nagyon kevés a valószínűsége annak, hogy bármiféle hatalom föltartóztathasssa a szociáldemokrácia győzelmét a megtartandó választásokon. A munkásságban olyan erős a győzelmi akarat és az áldozatkészség, hogy ezzel szemben minden más akarat és tényező el fog törpülni. A szociáldemokrata párt most fogja leszedni a gyümölcsét évtizedek óta tartó szervező és, tanító munkájának, amellyel tömör, megbonthatatlan tábort teremtett programjának keresztülvitelére. A magyar polgárság pedig viselni fogja sivár politikai múltjának a következményeit: sohasem alkotott szilárd elvi alapon álló, tömören szervezett pártokat, hanem mindig, a hatalom és korrupció eszközeivel terelte össze alkalmi többségeit. Hosszú éveknek ilyen súlyos mulasztásait nem hozhatja helyre a polgárság rövid pár hónap alatt, viszont több évtizedes kitűnő politikai munka eredményeitől nem lehet megfosztani a szociáldemokrata pártot. Ezt tudva, a „legnagyobb bizalommal készülhetünk a választásokra. Bizalommal, de nem elbizakodottsággal. Készen kell lennünk ugyanis arra, hogy minden ellenforradalmi elem összefog ellenünk, hogy a megbukott, de még meg nem semmisült elnyomó osztályok mozgósítani fogják ellenünk a tudatlanságot, a bigottságot, az eddig még közönyös, politikailag át nem dolgozott munkásrétegeket és harcba fogják ellenünk vinni az alávaló rágalmaknak, a nacionalista és klerikális heccelődésnek egész nagy fegyvertárát. Ezzel szemben minekünk most minden eddigi erőfeszítésünket fölülmúló, oktató, fölvilágosító és szervező munkát kell végeznünk. Minden szociáldemokratának agitátorrá kell lennie, aki éjt-napot egybetéve dolgozik, abban a meggyőződésben, hogy a győzelem az ő munkájától függ. Mert valamennyiünknek a vállvetett munkája fogja meghozni a győzelmet és ne higyje senki se, hogy az ő munkája nélkülözhető. Ha kivétel nélkül minden elvtársunk megteszi a kötelességét, akkor pár hét múlva megülhetjük a nagy győzelmi ünnepet. A militarizmus halála. Az öröm lobogóját kell a koporsó felé meglengetni. Ujjongva kell a sírföliratot elolvasni: itt nyugszik a Militarizmus, amely a dolgozó emberek millióit gyilkolja le, amely a vagyonok milliárdjait pusztította el, amely a történelem legnagyobb katasztrófáját zúdította az emberiségre. • A párisi konferencia két határozata semmisítette meg végleg a már halódó militarizmus!» Az a konferencia, amely nem a demokrácia követelményei szerint tárgyalja és készül megoldani a béke kérdését, de amelyen mégis csak mindtöbb szerepet kap a józan ész. Amint belátták, hogy a kiéheztetés nem jó fegyver Németországgal szemben, mert igen könnyen visszafelé sülhet el, úgy belátták azt is, hogy az osztályuralmi, imperialista célokat szolgáló militarizmus nem tartható fönn tovább, a béke folytonos veszélyeztetése nélkül. Ezért határozták el, hogy az embertelen, de emberbutító militarizmus helyébe a zsoldos hadsereget állítják. A szociáldemokráciának, nem ideálja ugyan a zsoldos sereg középkorias intézménye, de tisztában kell lennünk azzal, hogy átmenetileg ez igen hatásos eszköze lesz a béke biztosításának. Mert a leghatalmasabb államok sem lesznek képesek oly nagy zsoldos hadsereget tartani, mint amilyet tartottak az általános hadkötelezettség idején. Egyrészt normális gazdasági viszonyok mellett nem akad oly nagyszámú önkéntes ajánlkozó, másrészt pedig a magas zsold következtében megszázszorozódott költségeket egy nép sem lesz hajlandó elviselni. A dolgozni akaró munkás nem lesz többé „katona-anyag" és az öntudatos gondolkozást nem fogja elfojtani a kaszárnyafegyelem. A másik határozat ennek szinte csak kiegészítése: a német hadsereg létszáma legföljebb 100.000 ember lehet. A német polgárság ma még telve van a militarizmus téveszméivel. A német polgár már, revansról álmodik és új, nagy hadsereget akar teremteni. Ezt akadályozza meg a párisi konferencia és ez nem csupán az antant, de az egész békés emberiség érdekében történik. A német munkás ezentúl csakugyan munkás lesz s nem Európa réme. A militarizmus meghalt. A császár katonái helyébe az egész világos a munka hadserege lép, „kommunisták" nem. A magyar kommunisták, akiknek cégére „a világ proletárjai egyesüljetek", de akik ellentétet, szakadást akarnak támasztani a magyar szociáldemokrata párt egységes táborában, a magyar kommunisták nem Seheidemannékat gyűlölik, nem az ellenforradalmárok ellen izgatnak, nem a szocialista világnézetet akarják kiépíteni még megmaradt híveik kisded csoportjában nem, a magyar kommunisták a szociáldemokrata párt ellen készülnek és fegyverkeznek. Nem akarják belátni, hogy a tömegek szervezett erejét nem pótolhatja az erőszak, s nem akarják tudomásul venni azt, hogy amit ők mint programot vallanak, azt vagy a szociáldemokrácia táborában tömörült proletariátus fogja megcsinálni, vagy senki. A folytonos „fegyverre" kiáltás kiválthat ugyan szerencsétlen és borzalmas következményű puccskísérleteket, de szocializálni,földreformot végrehajtani, új társadalmat teremteni fegyveres erőszakkal nem lehet. Itt a proletártömegek egységes, céltudatos, szocialista akarata és munkája szükséges. Ez az akarat és ez a munka vérontás és a puccsok nélkül is el fogja érni célját. A berlini proletárvér. Berlinben proletárvér folyik. És a proletárok ezreinek kifolyt vére intő szava szerte kiáltja a világba: bűnösök, akik a proletárok ellen fordítják a proletároktól nyert hatalmat, de százszor bűnösek azok, akik azt hiszik, hogy a forradalmat a proletárok többségének akarata ellenére, sőt a proletárok ellen megkísérelt puccsokkal lehet megcsinálni. Mindenki okulni fog a Berlinben kiömlő proletárvér intő szavából, csak a magyarországi Lapunk mai száma 8 oldal. a megszállók erőszakosságai. * A szerbek még mindtig botoznast. — J1 pécsi szűrnjft tovább tart. — Cseh katonák. Ungváronagyomütöttek egy magyar* embert. — Semleges zóna Erdélyben* Mint kaposvári tudósítónk jelenti, a pécsi és pécsvidéki munkásságnak a szerb imperializmus erőszakával szemben való ellentállása változatlanul tovább tart. A munkások rendületlenül folytatják a sztrájkot, noha a szerbek a legkülönbözőbb kényszereszközökkel akarják rábírni őket a munkára. A szerb erőszakosságok miatt a vasutasok és a bányászok tömegesen elhagyták a megszállott területet, Dombóvárra, Kaposvárra, Sásdra és a környékbeli helyiségekbe menekültek. Akik Pécsett vagy a bányatelepen rekedtek, azoknak a szerbek rettenetes terrorját kell elszenvedniük. A szerbek fegyverrel próbálják munkára hajtani a sztrájkolókat. Március 4-én Pécs és Pécsbányatelep között Krajning nevű 20 éves bányászt állítólag főbelőtték, mert nem akart dolgozni és tiltakozott az erőszakos munkára kényszerítés ellen. Mecsekszabolcson és Györgyaknán az aknászok újból beszüntették a munkát. A bányászok körében nagy az elkeseredés amiatt is, hogy a bánya urai a legjobb barátságot tartják a szerbekkel. A tőkének az idegen elnyomókkal való szoros kapcsolatára jellemző a Dunagőzhajózási Társaság esete is. A társaság a napokban felszólította a szerbeket, hogy fizessék meg a szerb katonák által elfogyasztott élelmiszereket. A szerb parancsnokság a fizetést megtagadta, azzal az indokolással, hogy a Dunagőzs Hajózási Társaság kérte a szerb katonákat a munkásság megfékezésére, tehát ő köteles a rendelkezésére bocsátott katonaságot élelmezni és ellátni. A megszállt területről érkező menekülők besülik, hogy a szerbek még mindig botoznak és nyílt utcán is elkövetik az ismert erőszakoskodásokat. Miután a szerb parancsnok belátta, hogy az eddig alkalmazott eszközökkel nem törheti meg a sztrájkot, ki akarja éheztetni