Népszava, 1919. március (47. évfolyam, 52–76. sz.)

1919-03-12 / 61. szám

XL­VII. évfolyam. Budapest, 1919 március 12. szerda. 61. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre.. 71—kor. I negyed évre..... 18.—kor. fél évre.,­, SC.— kor.­­ egy hóra 6.— kor.­ egy hétre­­.50 korona. SEVES SZÁM ÁRA 24 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIIL, COPTH-UTCA 4. (Telefon: József 3-29 és József 3-30.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.)­­ , KÖZPONTI KÖZLÖNYE. A Munkástanács úgy határozott, hogy kívánja a nemzet­gyűlési választások rövid időn belül való megerlését. Ebben a határozatban kifejező­dik a munkásságnak az az akarata, hogy követeléseit parlamentáris úton vigye ke­resztül és az a bizalma, h­ogy erre képes is lesz. Az egész ország érdeke követeli, hogy a munkásság akarata érvényesüljön és re­ménye teljesüljön. Követeli a munkásság érdeke, mert ha egyáltalában lehetséges, el kell kerülnünk a problémák erőszakos megoldását és az azzal járó szörnyű — a berlini példa is mutat­ja, milyen szörnyű — áldozatokat. De követeli a polgárság érdeke is, mert ránézve is jobb, hogy aminek úgyis meg kell történnie, az nagy rázkódtatások nélkül történjék meg. A polgárság most­ már tudja, hogy kiváltságos helyzetéről le kell mondania, hogy likvidálnia kell és jobb neki, ha a likvidálás békés eszközökkel, legális úton megy végbe. Körülbelül azzal is tisztá­ban lehetnek a polgári osztályok, hogy a munkásság, ha legális úton nem viheti ke­resztül jogos kívánságait, kénytelen lesz más utat keresni. Nagyon kevés a valószínűsége annak, hogy bármiféle hatalom föltartóztathasssa a szo­ciáldemokrácia győzelmét a megtartandó választásokon. A munkásságban olyan erős a győzelmi akarat és az áldozatkészség, hogy ezzel szemben minden más akarat és tényező el fog törpülni. A szociáldemokrata párt most fogja leszedni a gyümölcsét évtizedek óta tartó szervező és, tanító munkájának, amellyel tömör, megbonthatatlan tábort teremtett programjának keresztülvitelére. A magyar polgárság pedig viselni fogja sivár politikai múltjának a következmé­nyeit: sohasem alkotott szilárd elvi alapon álló, tömören szervezett pártokat, hanem mindig, a hatalom és korrupció eszközeivel terelte össze alkalmi többségeit. Hosszú éveknek ilyen súlyos mulasztásait nem hoz­hatja helyre a polgárság rövid pár hónap alatt, viszont több évtizedes kitűnő politikai munka eredményeitől nem lehet megfosztani a szociáldemokrata pártot. Ezt tudva, a „legnagyobb bizalommal ké­szülhetünk a választásokra. Bizalommal, de nem elbizakodottsággal. Készen kell len­nünk ugyanis arra, hogy minden ellenforra­dalmi elem összefog ellenünk, hogy a meg­bukott, de még meg nem semmisült elnyomó osztályok mozgósítani fogják ellenünk a tudatlanságot, a bigottságot, az eddig még közönyös, politikailag át nem dolgozott mun­kásrétegeket és harcba fogják elle­nü­nk vinni az alávaló rágalmaknak, a nacionalista és klerikális heccelődésnek egész nagy fegyver­tárát. Ezzel szemben minekünk most min­den eddigi erőfeszítésünket fölülmúló, ok­tató, fölvilágosító és szervező munkát kell végeznünk. Minden szociáldemokratának agitátorrá kell lennie, aki éjt-napot egybe­téve dolgozik, abban a meggyőződésben, hogy a győzelem az ő munkájától függ. Mert valamennyiünknek a­ vállvetett mun­kája fogja meghozni a győzelmet és ne higyje senki se, hogy az ő munkája nélkü­lözhető. Ha kivétel nélkül minden elvtársunk meg­teszi a kötelességét, akkor pár hét múlva megülhetjük a nagy győzelmi ünnepet. A militarizmus halála. Az öröm lobogóját kell a koporsó felé meg­lengetni. Ujjongva kell a sírföliratot elolvasni: itt nyugszik a Militarizmus, amely a dolgozó emberek millióit gyilkolja le, amely a vagyo­nok milliárdjait­ pusztította el, amely a törté­nelem legnagyobb katasztrófáját zúdította az emberiségre.­­ • A párisi konferencia­ két határozata semmi­sítette meg végleg a már halódó militariz­mus!» Az a konferencia, amely nem a demo­krácia követelményei szerint tárgyalja és ké­szül megoldani a béke­ kérdését, de amelyen mégis csak mind­­több szerepet kap a józan ész. Amint belátták, hogy a kiéheztetés nem jó fegyver Németországgal szemben, mert igen könnyen visszafelé sülhet el, úgy belátták azt is, hogy az osztályuralmi, imperialista célokat szolgáló militarizmus nem tartható fönn to­vább, a béke folytonos veszélyeztetése nélkül. Ezért határozták el, hogy az embertelen, de emberbutító militarizmus helyébe a zsoldos hadsereget állítják. A szociáldemokráciának, nem ideálja ugyan a zsoldos sereg középkorias intézménye, de tisztában kell lennünk azzal, hogy átmenetileg ez igen hatásos eszköze lesz a béke biztosításának. Mert a leghatalmasabb államok sem lesznek képesek oly nagy zsoldos hadsereget tartani, mint a­milyet tartottak az általános hadkötelezettség idején. Egyrészt normális gazdasági viszonyok mellett nem akad oly nagyszámú önkéntes ajánlkozó, más­részt pedig a magas zsold következtében meg­százszorozódott költségeket egy nép sem lesz hajlandó elviselni. A dolgozni akaró munkás nem lesz többé „katona-anyag" és az öntudatos gondolkozást nem fogja elfojtani a kaszárnya­fegyelem. A másik határozat ennek szinte­ csak kiegé­szítése: a német hadsereg létszáma legföljebb 100.000 ember lehet. A német polgárság ma még telve van a militarizmus téveszméivel. A né­met polgár már, revansról álmodik és új, nagy hadsereget akar teremteni. Ezt aka­dályozza meg a párisi konferencia és ez nem csupán az antant, de a­z egész békés emberiség érdekében történik. A német munkás ezentúl csakugyan munkás lesz s nem Európa réme. A militarizmus meghalt. A császár katonái helyébe az egész világos a munka­ hadserege lép, „kommunisták" nem. A magyar kommunisták, akikne­k cégére „a világ proletárjai egyesülje­tek", de akik ellentétet, szakadást akarnak tá­masztani a magyar szociáldemokrata párt egy­séges táborában,­­ a magyar kommunisták nem­ Seheidemannékat gyűlölik,­ nem az ellen­forradalmárok ellen izgatnak, nem a szocia­lista világnézetet akarják kiépíteni még meg­maradt híveik kisded csoportjában nem, a ma­gyar kommunisták a szociáldemokrata párt­ el­len készülnek és fegyverkeznek. Nem akarják belátni, hogy a tömegek szervezett erejét nem pótolhatja az erőszak, s nem akarják tudomá­sul venni azt, hogy amit­ ők mint programot vallanak, azt vagy a szociáldemokrácia táborá­ban tömörült proletariátus fogja megcsinálni, vagy­­ senki. A folytonos „fegyverre" kiáltás kiválthat ugyan szerencsétlen és borzalmas kö­vetkezményű puccskísér­leteket, de szociali­zálni,­­földreformot végrehajtani, új társadal­mat teremteni fegyveres erőszakkal nem lehet. Itt a proletártömegek egységes, céltudatos, szo­cialista akarata és munkája szükséges. Ez az akarat és ez a munka vérontás és a puccsok nél­kül is el fogja érni célját. A berlini proletárvér. Berlinben proletárvér folyik. És a proletárok ezreinek kifolyt vére intő szava szerte kiáltja a világba: bűnösök, akik a proletárok ellen fordítják a proletároktól nyert hatalmat, de százszor bűnösek azok, akik azt hiszik, hogy a forradalmat a proletárok többségének akarata ellenére, sőt a proletárok ellen megkísérelt puccsokkal lehet megcsinálni. Mindenki okulni fog a Berlinben kiömlő proletárvér intő szavából, csak a magyarországi Lapunk mai száma 8 oldal. a megszállók erőszakosságai. * A szer­bek még mindtig botoznast. — J1 pécsi szűrnjft tovább tart. — Cseh katonák. Ungváron­­agyomütöttek egy magyar* embert. — Semleges zóna Erdélyben*­­ Mint kaposvári tudósítónk jelenti, a pécsi és pécsvidéki munkásságnak a szerb imperia­lizmus erőszakával szemben való ellent­állása változatlanul tovább tart. A munká­sok rendületlenül folytatják a sztrájkot, noha a szerbek a legkülönbözőbb kényszereszközök­kel akarják rábírni őket a munkára. A szerb erőszakosságok miatt a vasutasok és a bányá­szok tömegesen elhagyták a megszállott terü­letet, Dombóvárra, Kaposvárra, Sásdra és a környékbeli helyiségekbe menekültek. Akik Pécsett vagy a bányatelepen rekedtek, azok­nak a szerbek rettenetes terrorját kell elszen­vedniük. A szerbek fegyverrel próbálják mun­kára hajtani a sztrájkolókat. Március 4-én Pécs és Pécsbányatelep között Krajning nevű 20 éves bányászt állítólag főbelőtték, mert nem akart dolgozni és tiltakozott az erőszakos mun­kára kényszerítés ellen. Mecsekszabolcson és Györgyaknán az aknászok újból beszüntették a munkát. A bányászok körében nagy az elke­seredés amiatt is, hogy a bánya urai a legjobb barátságot tartják a szerbekkel. A tőkének az idegen elnyomókkal való szoros kapcsolatára jellemző a Dunagőzhajózási Társaság esete is. A társaság a napokban felszólította a szerbeket, hogy fizessék meg a szerb katonák által elfo­gyasztott élelmiszereket. A szerb parancsnokság a fizetést megtagadta, azzal az indokolással, hogy a Dunagőzs Hajózási Társaság kérte a szerb katonákat a munkásság megfékezésére, tehát ő köteles a rendelkezésére bocsátott katonasá­got élelmezni és ellátni. A megszállt területről érkező menekülők besülik, hogy a szerbek még mindig botoznak és nyílt utcán is elkövetik az ismert erősza­koskodásokat. Miután a szerb parancsnok be­látta, hogy az eddig alkalmazott eszközökkel nem törheti meg a sztrájkot, ki akarja éheztetni

Next