Népszava, 1919. március (47. évfolyam, 52–76. sz.)

1919-03-12 / 61. szám

XL VII. évfolyam. Budapest, 1919 március 12, szerda. 61. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre.. 71—kor. I negyed évre..... 18.—kor. fél évre.,j, SC.— kor. | esy hóra 6.— kor.' egy hétre 1.50 korons. S&YES SZÁM ÁRA 24 FILLÉR. A KÄ6XÄR0RSZÄ6I SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT ^ , KÖZPONTI KÖZLÖNYE, Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VJIL, COPTH-UTCA 4. (Telefon: József 3-29 és József 3-3",) KIADÓHIVATAL: VIII., OONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) Ä Munkástanács ugy határozott, hogy kívánja a nemzet­gyűlési választások rövid időn bedül való megc; +É«ét. Ebben a határozatban kifejező­dik a munkásságnak az az akarata, hogy követeléseit parlamentáris uton vigye ké­résziül és az a bizalma, liogy erro képes is lesz. Az egész ország érdeke követeli, hogy a munkásság akarata érvényesüljön és re­méóye teljesüljön. Követeli a munkásság érdeke, mert ha egyáltalában lehetséges, el kell kerülnünk a problémák erőszakom megoldását és az azzal járó szörnyű — a berlini példa is mutat ja: milyen szörnyű ~ áldczatokat. De követeli a polgárság érdeke is, mert ránézve is jobb, hogy aminek úgyis meg kell történnie, az nagy rázkódtatások nélkül történjék meg. A polgárság most-már tudja, hogy kiváltságos helyzetéről le kell mondania, hogy likvidálnia kell és jobb neki, ha a likvidálás békés eszközökkel, legális uton megy végbe. Körülbelül azzal is tisztá­ban lehetnek a polgári osztályok, hogy a munkásság, ha legális uton nem viheti ke­resztül jogos kívánságait, kénytelen lesz más utat keresni. Nagyon kevés a valószínűségé annak, hogy bármiféle hatalom íöltartóztathasssa a szo­ciáldemokrácia győzelmét a megtartandó választásokon. A munkásságban olyan erős a győzelmi akarat és az áldozatkészség, hogy ezzel szemben minden más akarat és tényező el fog törpülni. A szociáldemokrata párt most fogja leszedni a gyümölcsét évtizedek óta tartó szervező és, tanitó munkájának* amellyel tömör, megbonthatatlan tábort teremtett programjának keresztülvitelére. A magyar polgárság pedig viselni fogja sivár politikai múltjának a következmé­nyeit: sohasem alkotott szilárd elvi alapon álló, tömören szervezett pártokat, hanem mindig, a hatalom és korrupció eszközeivel terelte össze alkalmi többségeit. Hosszú éveknek ilyen súlyos mulasztásait nem hoz­hatja helyre a polgárság rövid pár hónap alatt; viszont több évtizedes kitűnő politikai munka eredményeitől nem lehet megfosztani a szociáldemokrata pártot. Ezt tudva, a „legnagyobb bizalommal ké­szülhetünk a választásokra. Bizalommal, de nem elbizakodottsággal. Készen kell len­nüúk ugyanis árra, hogy minden ellenforra­dalmi elem összefog ellenünk, hogy a meg­bukott, de még meg nem semmisült elnyomó osztályok mozgósítani fogják ellenünk a tudatlanságot, a bigottságot, az eddig még közönyös, politikailag át nem dolgozott mun­kásrétegeket és harcba fogják elle'niink vinni az alávaló rágalmaknak, a nacionalista és klerikális heceelődésnek egész nagy fegyver­tárát. Ezzel szemben minekünk most min­den eddigi erőfeszítésünket fölülmúló, ok­tató, fölvilágosító és szervező munkát kell végeznünk. Minden szociáldemokratának agitátorrá kell lennie, aki éjt-napot egybe­téve dolgozik, abban a meggyőződésben, hogy a győzelem az ő munkájától függ. Mert valamennyiünknek a-vállvetett mun­kája fogja meghozni a győzelmet és ne higyje senki se ; hogy az ő munkája nélkü­lözhető. Ha kivétel nélkül minden elvtársunk meg­teszi a kötelességét, akkor pár hét múlva megülhetjük a nagy győzelmi ünnepet. A militarizmus halála. Az öröm lobogóját kell a koporsó felé meg­lengetni. Ujjongva kell a sirföliratot elolvasni: itt nyugszik a Militarizmus, amely a dolgozó emberek millióit gyilkojía le, amely a vagyo­nok milliárdjait/pusztlfotta cl, amely a törté­nelem legnagyobb katasztrófáját zúdította az emberiségre. ' • A párisi konferencia* két határozata semmi­sítette meg végleg a már halódó militariz­mus!» Az a konferencia, amely nem a demo­krácia követelményei szerint tárgyalja és ké­szül megoldani a béke' kérdését, de amelyen mégis csak mind -több szerepet kap a józan ész. Amint belátták, hogy a kiéheztetés nem jó fegyver Németországgal szemben, mert igen könnyen visszafelé sülhet el, ugy belátták azt is, hogy az osztályuralmi, imperialista céiökat szolgáló militarizmus nem tartható fönn to­vább, a béke folytonos veszélyeztetése nélkül. Ezért határozták el, hogy az embertelen, de emberbutitó militarizmus helyébe a zsoldos hadsereget állítják. A szociáldemokráciának, nem ideálja ugyan a zsoldos sereg középkorias intézménye, de tisztában kell lennünk azzal, hogy átmenetilég ez igen hatásos eszköze lesz a béke biztosításának. Mert a leghatalmasabb államok sem lesznek képesek oly nagy zsoldos hadsereget tartani, mint a milyet tartottak az általános hadkötelezettség idején. Egyrészt normális gazdasági viszonyok mellett nem akad oly nagyszámú önkéntes ajánlkozó, más­részt pedig a magas zsold következtében meg­százszorozódott költségeket egy nép sem lesz hajlandó elviselni. A dolgozni akaró munkás nem lesz többé „katóna-anyag" és az öntudatos gondolkozást nem fogja elfojtani a kaszárnya­fegyelem. A másik határozat ennek szinte'csak kiegé­szítése: a német hadsereg létszáma legföljebb 100.000 ember lehet. A német polgárság ma még telve van a militarizmus téveszméivel. A né­met polgár már, revansról álmodik és uj, nagy hadsereget akar teremteni. Ezt aka­dályozza meg a párisi konferencia és ez nem csupán az ántánt, de a.z egész békés emberiség érdekében történik. A német munkás ezentúl csakugyan munkás lesz s nem Európa réme. A militarizmus meghalt. A osászár katonái helyébe az egész világos a munka-hadserege lép. A berlini proletárvér. Berlinben proletárvér folyik. És a proletárok ezreinek kifolyt vére intő szava szerte kiáltja a világba: bűnösök, akik a proletárok ellen fordítják a proletároktól nyert hatalmat, de százszor bűnösek azok, akik azt hiszik, hogy a forradalmat a proletárok többségének hkarata ellenére, spt a proletárok ellen megkísérelt puccsokkal lehet megcsinálni. Mindenki okulni fog a Berlinben kiömlő proletárvér intő szavából, csak a magyarországi „kommunisták" nem. A magyar kommunisták, akiknefk cégére „a világ proletárjai egyesülje­tek", de akik ellentétet, szakadást akarnak tá­masztani a magyar szociáldemokrata párt egy­séges táborában, — a magyar kommunisták néni Seheidemannékat gyűlölik,' nem az ellen­forradalmárok ellen izgatnak, nem a szocia­lista világnézetet akarják kiépíteni még meg­maradt híveik kisded csoportjában nem, a ma­gyar kommunisták a szociáldemokrata párt. el­len készülnek és fegyverkeznek. Nem akarják belátni, hogy a tömegek szervezett erejét nem pótolhatja az erőszak; s nem akarják tudomá­sul venni azt, hogy amitxők mint programot vallanak, azt vagy a szociáldemokrácia táborá­ban tömörült proletariátus fogja megcsinálni, vagy — senki. A folytonos „fegyverre" kiáltás kiválthat ugyan szerencsétlen és borzalmas kö­vetkezményű puccekiséi-letekct, de szociali­zálni, 'földreformot végrehajtani, uj társadal­mat teremteni fegyveres erőszakkal nem lehet. Itt a proletártömegek egységes, céltudatos, szo­cialista akarata és munkája szükséges. Ez az akarat és cz a munka vérontás és" puccsok nél­kül is el fogja érni célját. M megszállók erőszakosságai. * Ä szes'beh még mSndtig botoznaft. — Jl pécsi sxűrújft tcv&bb tavt. — Cseh katonák. Ungvdron (agyomütöttek egy magyar* embewt, — Semleges zóna Erdélyben* - Mint kaposvári tudósítónk jelenti, a pécsi és pécsvidéki munkásságnak a szerb imperia­lizmus erőszakával szemben való ellent­állása változatlanul tovább tart. A munká­sok rendületlenül folytatják a sztrájkot, noha a szerbek a legkülönbözőbb kényszereszközök­kel akarják rábírni őket a munkára. A szerb erőszakosságok miatt a vasutasok és a bányá­szok tömegesen elhagyták a megszállott terü­letet, Dombovárra, Kaposvárra, Sásdra és a környékbeli helyiségekbe menekültek. Akik Pécsett vagy a bányatelepen rekedtek, azok­nak a szerbek rettenetes terrorját kell elszen­vedniük. A szerbek fegyverrel próbálják mun­kára hajtani a sztrájkolókat. Március 4-én Pécs és Pécsbányatelep között Krajning nevü 20 éve« bányászt állítólag főbelőtték, mert nem akart dolgozni és tiltakozott az erőszakos mun­kárakenyszerités ellen. Meesekszabolcson és Györgyaknán az aknászok njból beszüntették a munkát. A bányászok körében nagy az elke­seredés amiatt is, hogy a bánya urai a legjobb barátságot tartják a szerbekkel. A tőkének az idegen elnyomókkal való szoros kapcsolatára jellemző a Dunagőzhajózási Társaság esete is. A társaság a napokban fölszólította a szerbeket, hogy fizessék meg a szerb katonák által elfo­gyasztott élelmiszerekét. A szerb parancsnokság a fizetést megtagadta, azzal az indokolással, hogy a Dunagpzfcajózási Társaság kérte a szerb katonákat a munkásság megfékezésére, tehát ő köteles a rendelkezésére bocsátott katonasá­got élelmezni és ellátni. A mégszállt területről érkező menekülők besülik, hogy a szerbek még mindig botoznak és nyilt utcán is elkövetik az ismert erősza­koskodásokat. Miután a szerb parancsnak be­látta, hogy az eddig alkalmazott eszközökkel nem törheti meg a sztrájkot, ki akarja éheztetni Lapunk mai száma 8 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék