Népszava, 1919. március (47. évfolyam, 52–76. sz.)

1919-03-12 / 61. szám

1919 március 12. NÉPSZAVA előtt kardlta pozgatd­a az elvtársakat, ha kenye­ret és jogot mertek követelni. Franck Adolf (Miskolc) néptörvényt kivár az ellenforradalmi gyűlések betiltására.. Vizsolyi, elvtárs (Mis­kolc) a nemzetőrség hűségének bejelentése után az elnöklő Tóth elvtárs a vitát bezárta. Grosszmann Zsigmond párttitkár válaszolt az elhangzót­ panaszokra és indítványokra és ajánlja, hogy Póta, Mogyorósi elvtársak és Ádámné elvtársnő indítványát fogadják el, a többit pedig tegyék át a végrehajtó bizott­sághoz. PÁRTÜGYEK # * * Szerdán este minden szervezett munkás­nak kötelessége, hogy a lakóhelyéhez legköze­lebb eső pártszervezetbe menjen és részt vegyen annak munkájában! Ugyanakkor lehet beirat­­­kozni és pártadót befizetni. I. választókerületi pártszervezet. II. választókerületi pártszervezet. (Fehérvári­út 30.) III. választókerületi pártszervezet központja I. Mészáros­ utca 18 (Róka­ utca felől a bejárat). Előadás a forradalmak történetéről. IV. választókerületi pártkör (Margit-körút 7. szám, vas- és fémmunkások otthona). V. választókerület. (Óbuda.) Este '/18 órakor a­ Korona Vigadóban előadás. Az újlaki-új­világi csoport 7 órakor gyűlést tart a Lajos­utca 1. szám alatt levő polgári leányiskolá­ban. Gázgyár kültelki csoport. Gázgyári kan­tin, 5 órakor összejövetel. Mindhárom helyre központi küldött megy. VI. választókerületi pártszervezet. IV. Cukor­utca 4. szám alatt levő iskola tornatermében. Este­­7 órakor márciusi ünnepély az össz­nyomdász-dalkar közreműködésével. Az ünnepi beszédet Brandtstein Illés elvtárs tartja. VII— VIII. választókerületi pártszervezet. V. Visegrádi­ utca 40 (mintakészítők szakegye­sülete). Délután 5 órakor a vezetőség, 6 órakor az utcai bizalmiak tartanak ülést. A IX., X., XI. és XII. választókerületek vég­rehajtó bizottságai szerdán este külön-külön tartanak ülést és válasszák meg kiküldötteiket a 2. választókerület központi végrehajtó ta­nácsába. A választás a taglétszám alapján történik: SOOO tagig egy, minden további 3000 tag­ után még egy-egy ins választható. IX. választókerületi pártszervezet. (Király­utca 52. Kávéházi és éttermi alkalmazottak egyesülete.) X. választókerületi pártkör. Izabella- és He­gedűs Sándor-utca sarok. Felső Kereskedelmi Iskola tornaterme. — A nő bizottság 7 órakor tart ülést. XI. választókerületi pártszervezet (Rajza­nta 31. polgári leányiskola). XII. választókerületi pártkör. I. szavazókör. V. kerületi Népház. Vág-utca. II. szavazókör, Weinberger-féle vendéglő (Váci-út 100). 111. szavazókör (Gömb-utca 25), IV. szavazó­kör, Csaplár-féle vendéglő, Szentlászló-út és Országbíró-utca sarok. V. szavazókör: Fób­i­út 27. A fuvar-ipari munkások szervezete V/a körzet. Lehel-utca 26, Schömman-vendéglő. Nő­nap: VI. szavazókör: Váci-út 21. sz. alatti is­kola. Szekszárdi-úti körzet: jutagyári óvoda. Csavargyár­ körzet: Vasasotthon, Váci-út 97. Este 7 órakor minden körzetben értekezlet. XIII. választókerületi pártszervezet új he­lyisége a Kertész-utcai polgári iskola torna­terme. Napirend: Készülődés, a választásokra. A nőbizottság, valamint az agitációs bizottság is teljes számban nyomtatványok és röpiratok átvétele végett jelenjen meg. XIV. választókerületi pártszervezet, I. kör­zet: szabók szakegyesülete, Almássy­ tér 2. Este 7 órakor alakuló értekezlet. II. körzet: Dohány­utca 65. (Elemi iskola). Este 7 órako­r alakuló értekezlet. III. körzet: Cipézek szakegyesülete (Alsó erdősor­­32. I. em.) Fél 8 órakor Vincze Sándor elvtárs tart előadást. IV. körzet: Szű­csök szakegyesülete (Csengeri­ utca 1). 7 órakor Szerdahelyi Sándor elvtárs tart előadást. V. körzet: (Dob­ utca 85. Elemi iskola). Fél 8 óra­kor Singer Vera elvtársnő, tart előadást. A körzet tisztikara fél 6 órakor ülést tart. XV. választókerületi pártszervezet. (Aréna­út 68.) XVI. kerületi pártkör. Uj helyisége VIT, Thököly­ út 48. sz. alatti kereskedelmi iskolá­ban.­­ választások ügyében értekezlet. XVII. választókerületi pártkör (Csokonay­utca 6, földszint, külön terem). A vezetőség:­0 órára jelenj­en meg. XVIII. választókerületi pártszervezet. (Köl­csey­ utca 2). V. csoport: Kálvária-tér 19. I. XIX. választókerületi pártszervezet este 7 óraikor a Csobánc­ utcai és a Mária Teréziia­téri iskoláiban két népgyűlést tart. Előadók a központból. Befizetések 6 órakor a Dug­onits­utcai és a föntemlített két iskolában. Központi titkársági Dugoni­ts-utcai iskola, f. 44. ajtó. XX. választókerületi­ pártszervezet központi helyiségében (Bakáts-tér 14. I. em.) este 7 óraikor előadás a­ politikai helyzetről. Az I. csoportban (IX. Soroksári-ut C, Kriskó-féle vendéglő) este 7 órakor előadás. XXI. választókerületi pártszervezet. Központ Munkásotthon, IX. kerület, Ferenc-tér 1. szám. Kültelki csoport: Soroksári-út és Kén-utca sarok (Stéger-vendéglő). Gyáli­ úti csoport: (Fi­emi iskola nagyterme). XXII. választókerületi pártszervezet: I.­ és I. körzet. Központ, X. kerület, Martinovics­ tér 3. Előadás este 7 órakor. III. körzet: Kerepesi­út 40, Ferenc József-szálloda. Este 7 ór­akor. IV. körzet: Északi főműhelyi kaszinó. Este fél 0 órakor. IV/a körzet: Százados-út, MTK klub­helyiség. Este­­16 órakor a­ vezetőség ülést tart. A bizalmi férfiak és a házfelügyelők 7 órakor tartanak értekezletet. IV.­­ körzet: Gépgyári kantin. Golgota-utca. Este 6 órakor. V. körzet: Kőbányai-út 42. városi házak, iskolahelyiség. Este 7 órakor. V/a körzet: Ceglédi-úti városi házak, óvodahelyiség. Este 7 órakor. VIII. kör­zet: Maglódi-út 101. Spitzer-féle vendéglő. Este 7 órakor. IX. körzet: Rákosfalva. Templom­téri iskola. Este Vs8 órakor. X. körzet: Angol-utca 25. iskola tornaterme. Este Vz­ óra­kor. Újpesti pártszervezet. Mindenütt este 7 óra­kor előadás. I. kerület, Becskny- és Új-utca sa­rok, Bányász-féle vendéglő. Előadó Kuncz Mi­hály elvtárs. II. kerület, Attila-utca 6. Bérmun­kás-otthon. Előadó Weisz Sándor elvtárs. III. kerület: Apponyi és Szt- Gellért-utca sarok, Horn-féle vendég­lő. Előadó Lévai Gyula elv­társ. IV. kerület: a szíjgyártók szakegyesületi helyiségében. Károly-utca 19. Előadó Szatmári Sándor elvtárs. V. kerület, újpesti Munkás­otthon, Gyár-utca 41. Előadó Paksi József elv­társ. VI. kerület, Erzsébet-utcai is­kola. Előadó Magyar Elemér elvtárs. VII. kerület, Ösz- és Rózsa-utca sarok, Mass-féle vendéglő. Előadó Polyon­di­ József elvtárs. VIII. kerület, Ró­'­a-és Jókai-utca sarok. Demokrata-kávéház. Elő­adó dr. Fora­helm Ernő elvtárs. IX. kerület, Mező-utca 26. szám. Szociális-telep. Előadó dr. Deutsch Jenő elvtárs. X. kerület, Váci-út és Vörösmarty-utca­ sarok. Tündér­ mozgó. Előadó Ferner Hermann elvtárs. Erzsébetfalvai pártszervezet. I. kerület: Munkásotthon. Posta- és Izabella-utca sarok. II. kerület: Kálmán-utcai iskola. III. kerület: Erzsébet-utcai iskola. IV. kerület: Pancz-féle mozgó. V. kerület: Népmozi. VI. kerület: Vörös­marty­ utca. Pollák-féle vendégn­ő. Pestszentlőrinci r­­­rt kör. Helyiségét áthe­lyezte a Szemere Miklós-féle lövöldébe. (Villa­mos végállomás.) Minden szerdán este 7 óra­kor pártnap. Tudományos felolvasások, orszá­gos és községi ügyek, központi irányítás, jogi tanácsadó és könyvtár az elvtársak rendelke­zésére áll. Minden szerdán este és vasárnap dél­előtt befizetés és beiratkozás. Kispest, I. csoport: Állami munkástelep. Hun­gária-mozgó. TC. csoport: Kisfaludy­ utca 52. volt Polgári kör helyisége. III. csoport: Polgári­­leányiskola tornaterme. Sárkány- és A­rnád-utca sarok. IV. csoport: Szemere-telep, Toldy-ven­déglő. Neferejts- és Szegfű-utca sarok. V. cso­port: Reith Mihályné vendéglője, Nagy Sándor-és Üllői-út sarok. VII. csoport: Pénteken a Flórába. Csömöri pártkor (Schlick-féle vendéglő), ösz­szejövetel. Mátyásföldi pártkör. Sass Ede tart előadást. Tárgya: Az ember legjobb barátja. Rákospalotai pártszervezet. Bocskay-utca 11­. Munkásotthon. Minden csoport 1—1 kikül­döttel képviseltesse ipa­rát. Ehmann-telepi pártkör. Riesmayer-féle ven­déglő. A vezetőség ülést tart. Rákoscsaba­ pártkör. Csepeli pártszervezet. (Munkásotthon.) Pestújhelyi pártkör. (Gróf Andrássy Gyula­ut /ip. -i endérrm­.) Dunaharaszti pártkör (Munkásotthon, Fő-út). Péceli pártkör. Este 8 órakor előadás. T­íztarcsai pártszervezet. Gyári kantin. Rákosszentmihály. A végrehajtóbizottság 8 órakor Birón­ál ülést tart. Soroksári pártkör. A Hack-vendéglő kister­mében. Budafokon a Kossuth Lajos­ utca 82. alatti ma­gánh­elyiszfzben. Göd­öllői pártszervezet. Este 7 órakor a köz­ségháza nagy tanácstermében. # & Fölhívjuk összes vidéki szervezeteinket és az egyes elvtársakat, hogy az ország­ egész terü­letén kisérjék figyelemmel a reakció minden fészk­elődését, minden ellenforradalmi mozgo­lódását s ha valami gyanúsat tapasztalnak, erről rövid uton, sürgősen tegyenek jelentést a párttitkárságban (VII. Erzsébet­ körút 41.) Veszteségünk. Morócz Jenő betűszedő, a nyomdászok Segélyző Egyesületének tisztvise­lője, március 10-én, kínos szenvedés után pro­letárbetegségben elhunyt. Morócz elvtárs a leg­szebb proletárkölteményekkel gazdagította a magyar szocialista irodalmat. A munkás­dalok egyik legszebb gyöngye: „Itt van újra május elseje!" Morócz elvtárs szerzeménye. Ezenkívül még, nagyon sok alkalmi és mara­dandó értékű költeményt irt, amelyek több­nyire elszórtan jelentek meg különböző mun­kásszaklapokban és szépirodalmi hetilapokban. Egy kötet verse, „Költemények" címen 1893-ban látott napvilágot,de ez a legtöbb szakszer­vezeti könyvtár birtokában van. „A munka nemtője"­zinten­­ fölvonásos színdarabot is irt, amely annak­ idején a munkásmatinék műsorán, gyakran szerepelt. Halálával a munkásmozga­lom egyik legmélyebb érzésű proletárköltőjét, vesztette el. Temetése e hó 12-én, szerdán dél­után fél 4 órakor az Illés­ utca 22. számú gyász­házból megy végbe, ahonnan a rákoskeresztúri köztemetőbe kísérik nyugalomra. Vasárnap temették a Szvetenai­ utcai halot­tasházból Biles József elvtársat, a Lukács­fürdő tragikus végű főgépészét munkástársai nagy részvéte mellett. A temetésen a vas- és fémmunkások szövetsége nevében Weinberger elvtárs, munkástársai nevében Horvát elvtárs, pártunk képviseletében Schön Vilmos elvtárs mondtak búcsúztatót. A dalárda éneke zárta be a megható végtisztességet. A Népszava védelmében elesett és megsebe­sült hősök családjai részére befolyt összeg­ek: Székesfővárosi Gázművek, felszerelési iroda személyzete 30.—, Cserei Vilmos bizalmi útján 36.—, Széles József cipész 10.—, Egyesitett Vil­lamosok H. É. V. Cinkota műhely munkásai 307.—, Liget- és Parkszanatórium szerv. alkal­mazottainak gyűjtése 1752.—, Báró György Sa­muné 20.—, Dupnis Lajos gyűjtése 147.—, Adria Biztosító Társulat tisztviselői 109.—, Első Ma­gyar Általános Biztosító Társulat tisztviselői :-151.—, Jászberényi famunkáscsoport 176.—, Zsidó kórház szociáldemokrata, orvosai és al­kalmazottai 346.—, Schlick-Nicholson hajógyár összmunkásai és tisztviselői kara 348.—, Illik Viktorné gyűjtése 100.—, Reismann József 300.—, Ungár Adolf 100.—, Fleischmann és Pir­la­csek 300—, Pogány Jenő 100.—, Magyar Föld­bérlők Szövetkezete 100.—, V. Visegrádi­ utca 111. sz. ház lakói 151.80. Mai gyűjtésünk összegre: 4788.80, legzutóbb kimutatott összeg: 245.579 korona 46 fillér, összesen: 250.368 korona 26 fillér. Helyreigazítás. A vasárnapi számban kimu­tatott községi kenyérgyár szakmunkásai 71,a korona téves, mert a nevezett gyár munkásai 171 koronát gyűjtöttek és küldtek be. A XII. választókerületi pártszervezet 2. kör­zete csütörtökön este 7 órakor a Váci-út 59 alatti iskolában négy ülést tart. Előadó a köz­pontból.­­ Az V. kerületben lakó f­ázfelügyelők szerdán este 6 óra­kor a választások dolgában értekezletet tartanak a Visegrádi­ utca 40. szám alatt. Az­­V-VI. kerületi szocialista ifjúmunkások e hó 13-án, csütörtökön este fél 7 órakor taggyűlést tartanak. A XXII. választókerületi pártszervezet végrehajtó bi­zottsága csütörtökön délután 4 órakor ülést tart a Mun­kásotthonban.­­ A házfelügyelők szövetsége felszólítja tagjait, hogy m­inden szerdán vegyenek részt a pártszervezeti munká­ban, különösen most a választási agitációban. A Népszava újpesti előfizetőit kérik, hogy nyugtáikat a lapkihordóknál váltsák be. A kispesti fői végrehajtó bizottság csütörtökön este 7 órakor a Szigligeti­ utca 11. szám­ alatt, ülést tart. A fér­fidelegátusok megjelenése is­ fontos. A szgyes megyei pártszervezet március 23-án reggel 8 órára Gyöngyösön, a városháza nagytermében megyei pártértekezletet hív egybe. Tekintettel a város leéget­t voltára, a szűkös lakásviszonyokra, a megyei városok és községek pártszervezeteit arra kéri, hogy lehetően csak egy-egy"­ taggal, esetleg kettővel képviseltessék magukat. Akik d­ístre váló nap jönnek, szíveskedjenek két nappal előbb értesíteni a pártszervezetet, hogy elhelyezésükről gondoskodhassak. S SZAKMOZGALOM Kérjük az­ elvtársakat, hogy technikai zavarok elk­erüsítse végett a közlésre b­ánt­ó anyagot, tintával megírva, leg­később este 8 óráig juttassák a szerkesztőségbe. Továbbá meg axivlelésre ajánljuk a következőket: Minden h­irdetett gyűlés, értekezlet, vezetőségi ü­lés, fölolvasás stb. olyan fontos, hogy megkívánja az érdekeltek föltétlenül pontos megjelenését. Ne várják tehát, hogy minden közlemény végére odabiggyesszük ezeket a figyelmeztető szavakat. A budapesti cementmunkások és munkálta­tóik között megállapodás jött létre, amelynek értelmében a munkabérek március 3-ig vissza­menőleg a következők: Betonos és vasbetonos 2 4-v's gyakorlattal 4.50, azonfölül 5.50, csoport­vezetők 6.50, rabitzspannolók 4.50—5.50, hézag­mentes padozati munkás 4.50—5.50, terazzista 6.50—7.—csiszolók 4.50 és 5,5 korona órabér. A munkások visszamenőleg követeljék meg a fenti munkabéreket. A férfiszabó munkásokat értesíttik, hogy a tárgyalások tovább folynak és a további érte­sítésig­ mindenki maradjon munkában. A kocsigyártás terén dolgozó kádárok, lakatosok, kocsi, gyártók, nyergének, fényezők összszervező bizottsága e hó 12-én, szerdán este 7 órakor ülést tart a Kálvária­ tér 19. I. emeletén. A gáz-, víz-, gázfűtésszerelők és ások segédmunkásai e hó 14-én, pénteken délután 5 órakor rendkívüli tag­­gyűlést tartanak a Thököly­ út 56. szám alatt. A bádogosok liizalmi férfiai e hó 12-én, szerdán este 6 órakor a Thököly­ út 51. szám alatt pártnapot tartanak. A cementmunkások országos bér- és munkarend­védő bi­zottsága és a szakcsoport vezetősége e. hó 13-án, csütörtö­­kön este 6 órakor együttes ülést tart.

Next