Népszava, 1919. október (47. évfolyam, 190–216. sz.)

1919-10-10 / 198. szám

Úgy látszik, az autodafék korát hozta vissza­, újra a gyönyörű jelen, amelyet a túlsó par­tokon egyszerűen csak a „nemzeti újjászüle­tés" korának szokás nevezni. Az autodafé nem valami irodalmi lélek­vesztő és rem holmi szimbolikus skócium dicsőséges jele­nünk arculatján,­ hanem komoly valóság, amelyen ha nem is emberek, de emberi gon­dolatok égnek el.­Ha az utcán járunk, komoly polgá­mesteri fölhívás komoly kormányren­deletre figyelmeztet mindnyájunkat, hogy a­ kommunista iratok beszolgáltatandók, mert elégetésre ítéltettek. A kommunista iratok címén aztán a kultúra nagy harcosainak, Marxnak, Engelsnek, Lassallenek és Keelus­nak a munkáit hordják tűzre. Ha olvassuk a kormány lapjait, minden hasábon egy-egy szörnyű mél­ta­tlnkodásba ütközünk, hogy itt ne volna szabadság? sajtószabadság?! itt, a nemzeti újjászületés nagy epoehéjában?! Vi­szont ha a beérkezett postát olvasgatjuk á­t és a panaszokat hallgatj­uk végig, a sajtósza­badságnak nagy napjaiban arról kell meg­győződnünk, hogy a lapjainkat hiába írjuk meg, hiába nyomatjuk re és hiába fizet­j­ük meg a vasútnak a szál­litás költségeit: a­ lap csak a legközelebbi állomásig juthat el. S ott nem az előfizető, a jog szerint leszerződött fél, hanem máglya fújja a szegény halálra­ítéltet. Napok óta írják pékünk és napok óta írjuk a nyilvánosságnak, hogy jólelkű embe­rek napról-napra elégetik a Népszavát, mert az új idők sajtószabadsága sok mindent meg­enged, csak a sajtó szabadságát nem. Eddig azt hittük, hogy túlbuzgó, vad és barbár egyéni akcióról van szó, most szóróban tudo­másul kell vennünk, hogy mindez rendeletre történik. . . • Székesfeh­érvárról a következő, hivatalos, hatóságokat járt, írást küldték be hozzánk. A Magyar Nemzeti Hadsereg fővezérlete, 1309/V. m. (vagy 1360/V. m.) számú rendeleté­­vel az alábbi újságok árusítását megtiltotta és e tilalom ellen vétőket letartóztatni ren­delte el. Ezen ,újságok a következők­: Az Újság, Népszava, Az Est, Volksstimme, Neue Freie Presse, Arbeiter-Zeitung, Neues Politisches Volksblatt, Világ,­­ 4 Pesti Napló, Neues Pester Journal, Földnépe, Szabadság, Jövőnk, Köztársaság, Rendkívüli Kiadás, Pesti Élet, Egyenlőség, Szociáldemokrata Röpiratok, Magyar Érdek, Garami Ernő gazember. Kérem ezen rendeletet­ tudomásul venni, Székesfehérvár, 1913 október hó 6-án. "A rendelet valóban katonás. Nem sokat okoskodik, nem indokolhat, mint ahogyan gyönge civil népek­­ilyenkor mégis csak meg szokták cselekedni. Megtilt és letartóztat! De éppen a minap olvastuk valahol, hogy a legérzőbb szív a katona kebelében dobog és alighanem emiatt folyik az a kegyes pro­filaxis, amely jóelőre elégeti a tilalmas új­ságokat, nehogy valaki az árusítás bűnébe találjon esni... Nem tudjuk most hirtelenében, hogy a kormánynak volt-e tudomása erről a főve­zéri rendeletről, mielőtt kiadatott volna, tudjuk ellenben, hogy a kormány és ebben is a legilletékesebb férfiú, m­a már tud róla. És ez a legilletékesebb, Friedrich István úr, nem tiltakozott a katonai diktatúrának ilyetén életrekelése és működése ellen, ha­nem mentegette és magyarázgatta. Hogy így meg amúgy, a Dunántúl haditerület és ott már nagyon gyönge vagy éppenséggel egészen erőtlen a kormány kompetenciája. Végre tehát azt is megtudjuk, hogy a Du­­­nántúl hadi területnek nyilváníttatott, csak azt nem tudjuk­­még, hol az az ellenséges, fegyveres hatalom, amellyel a nemzeti had­sereg szemben áll és a Hinterland­ját ilyen rendszabályokkal kell biztosítani?... A ha­­­juknál előráncigált ürügyeken túl mi csak azt látjuk, hogy egy immár nyíltan jelent­kező katonai dikta­túra a szabadságjogok legfontosabbját, a sajtószabadságot tiporja el és azt látjuk, hogy a kormány ennél az egy­­esetnél valóban örül annak, hogy az országban sehol és semmiben nincs kompe­tenciája-Sajtószabadság nincs! Ezt a szurony mondja, tehát tudomásul kell venni annál is inkább, mert a szurony nem hajlandó okoskodásra. Azonban szuronyokon nem lehet sokáig­ ülni és szuronyokkal nem lehet sokáig kormányozni, öt éven át próbálgat­ták ezt a kitűnő módszert és ime — nézzünk körül nagy nyomorúságunkban! —, milyen messzire jutottunk általa! Ilyen messzire most is eljuthatunk, amikor a nemzeti újjászületéssel újjászületett a szurony is! Oíl$ p­a? ország, K . 1 # ErÉ'í'eáiB'seEB és a Jtt^enáHs pöEsápa ^ÉPtQffc fófgysSáss­s ííE©gMsssMÍSai6cf Azok a polgári pártok, amelyek belátták, hogy a Friedrich-féle politika végső romlásba sodorja az országot, kiléptek tartózkodásukból és akciót indítottak arra nézve,, hogy a kor­mányhatalomba furakodott orszá­gb­ontó tobzó­dást megakadályozzák. Elsősorban, igen helye­sen, az egymás között való helyzetet igyekez­tek tisztázni, ami eredménnyel is járt A sok töredékre szakadt szabadelvű polgári pártok két nagy pártban egyesültek. És ezek­ után pedig így megszervezetten fogtat munkájukhoz és egyrészt a tömörülés erejével, másrészt pedig a­ meggyőzés eszközeivel igyekeztek befo­lyást is verni Friedrich­ékre. A­mint az alább következő tudósításból kiderül,­­az ezirányú tárgyalások megindultak és­­ befejeződtek. Befejeződtek eped­ig úgy,­ ahogy ezt a most ha­talmon levő kalandorpolitikától máskép nem is lehetett elvárni. Amint Friedrich István ak­kor, amikor a radikális forradalmiság volt szá­­mára a peripa, amelyen az érvényesülés felé vágtathatott, nem volt rábírható a legkisebb mérsékletre sem, úgy most, amikor a reakció és felekezeti visszavonás szolgálják ennek az akarnoknak a céljait, ezekből sem h­ajlandó engedni. A tárgyalásról szól a következő részletes tudósításunk: Friedrich a Koncentrációs Kormány ellen. A liberális irányú polgári pártok körében megindult és részben sikerrel járt egyesülési, mozgalom arra késztette Friedrich Istvánt, hogy, bár nem szívesen, de mégis szóba álljon a liberális hajlandóságú csoportokkal is, így történt, hogy szerdán este Friedrich tanácsko­zásra ült össze Vázsonyi Vilmossal, aki a már fuzionált demokrata, nemzeti szabadelvű és szabadelvű polgári pártokat­­képviseli, úgy szintén Heinrich Ferenccel, akinek magyar polgári pártja már egybeolvadt a Lovászy­féle függetlenségi és 48-as­ párttal. A liberális polgári pártok vezérei közölték Friedrichhel nézeteiket, hogy mely úton és módon lehetne a mostani sötét és zavaros helyzetből való kibontakozást megtalálni és közölték vele azokat a teendőket, amelyek tel­jesítése ezt a célt szolgálni! Friedrich végig­hallgatta a Vázsonyi és Heinrich előadását, de nem mutatott hajlandóságot a liberális polgári pártok álláspontjának­­honorálására. Mereven és makacsul zárkózott el minden ez­irányú követeléssel szemben. A szerda esti megbeszélés­ alkalmával első­sorban a kormányzat kérdése került szóba, ne­vezetesen az, hogy új koncentrációs kabinet alakuljon, amely m­egfelel az ország igazi han­gulatának és magában foglalja az ország la­kosságának minden réteg­át és nem szolgálná egyedül a „keresztény" jelszó alatt toborzott, de ve­le mivoltukban reakciós pártok politikai céljait. Friedrich semmi jelét nem adta annak, hogy hajlandó volna az új koncentrációs alakulatba bele­menni, különösen akkor, amikor a vele tárgyaló politikusok előadásából, kivette, hogy ez az új alakulat az ő föltétlen hatalmának végét jelentené. A koncentrációs kormányalakítás céljából folytatott tárgyalások tehát Friedrich kényuri hajlandósága miatt egyelőre nem vezettek eredményre. Hésik a polgári pártoló fúziója. A polgári pártok egy része, a demokraták és a szabadelvűek, már egyesült pártot alkotnak. Hátra van a Heinrich Ferenc elnöklete alatt álló Magyar Polgári Párt, a Lovászy-féle Füg­getlenségi Párt, a nagyat.Vís Szabó elnöklete alatt álló Kisgazdapárt,­­­­ mint a Köztársa­sági Párt fúziója. E pártokinak egyesülésében " azonban késedelem állott be. A késedelmet a munkapárt demokratikus elemeinek magatar­tása is okozza, akiknek aggályai merültek föl a csatlakozás dolgában. Szabó István is meg­gondolta magát utóbb és nagyon kétes, hogy lehet-e rá számítan­i a polgári pártok fúziójá­nál. A Kisgazdapárt különben vasárnap Kapos­várott országos nagygyűlést rendez, amelyen nagyatádi Szabó István fogja kifejteni a párt jövőbeli magatartását. Itt fog eldőlni, részt­vesznek-e a kisgazdák a fúzióban vagy csupán kívülről támogatják-e a demokratikus polgári pártokat. A volt munkapárti politikusok fölfo­gása csak szombaton válik ismeretessé, akkor érkezik Budapestre a vezérük, Simontsits F­le­mér. Nagy György, a köztársasági párt, elnöke,­egyelőre tartózkodó magatartást tanúsít, a fú­ziónál­­ rá se lehet biztosan szállítani. A Lovászy-féle függetlenségi párt pénteken délután választmányi ülést tart, amelyen Lo­vászy fog beszámolni az eddigi fúziós törekvé­sek eredményeiről. Ha szombaton a munka­pártiak készségüket fejezik ki az egyesülésben való résztvételre és vasárnap a kaposvári nagy­­gyűlés is a kisgazdák csatlakozása mellett dönt­, hétfőn az egyes csoportok közös értekezletet tartanak a fúzió ügyében. 1919 október 10. If . FS­Z­AVA 5 D­e G­e­d­ik Nóta beszélni mit talán erről is? Az úgynevezett nemzeti gondolatnak egyik régi­ sajtóorgánuma is kénytelen végre meg­állapítani a politika fölött el­uralkodó rémes kapkodást és tanácstalanságot. „Nem tud­juk, mihez kellene fognunk, mit kellene cse­lekednünk!" A nagy zavarban ugyan emel­kednek hangok, amelyek nagyon is tudják és nagyon is tanácsolják, mi volna a cseleke­deteknek eredményt hozó iránya, azonban a hazafiak nagy hurrázásában és a „nemzeti"* hevületnek vásári csinnadrattájában mini­dent inkább jól meg lehet hallani, csak ép­­pen ezeket a józan, aggodalmas és becsüle­­­tes hangokat nem. A nagy start, amely a sajtót ismét elindította hódító útjára, nap­ról-napra jobban mutatja a futás irányát és napról-napra igazolja, hogy központilag mű­­ködő, szervezett irányítás készül itt neki­­szalajtani mindent az újabb fölbomlásnak. A „jogfolytonosság" című vesszőparipát fur­, rangos elmék vezették ki a sötét célok istál­lójából és a „nemzeti", a „keresztény" és egyéb cégtáblájú sajtó olyan vad vágtatást visz véghez, hogy a totalizatőr egész Ma­gyarországot fizetheti ki nemsokára a tisz­telt játszó uraknak. „Sötét bű­­löket", különböző „hazaáruláso­­kat", „tolvajlásokat" és „sikkasztásokat" kap, parasztiak ki a fantáziák és agyrémek szeny­nyéből most már amaz idők terhére is, ami október 31-től március 21-ig elterlett. Nem­csak az időt, hanem a szereplő személyeket is, nemcsak az októberi forradalmat, hanem a forradalom intézményeit is egymásután­ éri a jól szimulált fölháborodás köpködése. Mindent megírnak, csak egyet hallgatnak el: a háborút. Minden igazi és vélt bűnöst kifürkésznek, leálcáznak és megfeszítenek, csak a háború bűnöseiről nem beszélnek. A­ nagy sajtóáld­­ozásban mindent hallani, csak azt nem, kit vagy kiket vegyünk elő, ha az ötesztendős nyomorúságért, a félmillió meghalt férfiért, összeroppanásunkért és minden nagy szerencsétlenségünkért egyszeri valakit felelősségre akarnánk vonni? A házi ránézésnek ez a sötét handabandája csodálat­­os módon mindig megtorpan a forradalom kezdetének dátumánál és nincs az a valódi nagy bűn, ami csak egy hónappal is hátrább ösztökélné a kutató szemek tekintetét A Friedrich-bankókkal fizetett történelemku­tatás makacsul kitart a gyönyörű módszer mellett, amely október 31-ében látja a nem­­zeti összeomlás kezdetét és se nem eszmél, se nem mutat arra az időre, amely a „mindent meggondoltam, minden megfontoltam" jel­?­szavával elindította a lavinát. . Mi megértjük ezt a szívós hazódozást az igazi dát­umoktól, az igazi bűnöktől és az igazi bűnösöktől és látjuk, hogy kétségbe­esett bűnpalástolás és gyáva mentőmunka folyik itten olyan intézmények és olyan bűntettesek érdekében, akik is amelyek beleillenek az új kurzus számításaiba. Ez a munka azonban nem folyhatik sokáig. A­ valódi, nagy bűnöket nem takarhatja el semmiféle sajtómanőver — s fogunk mi még, nagyon is fogunk még beszélni a há­borúról is.

Next