Népszava, 1919. november (47. évfolyam, 217–242. sz.)

1919-11-01 / 217. szám

XL­VII. évfolyam, 217. szám Budapest, 1919 november 1. szombat. e@mzM.paus Monteanu» AZ ELŐFIZETÉS ARA: egy 60­0 ....... 169 kor. fél évre 89 tor. negyed évre...... 45 kor. eg­y hóra 15 kor. EGYES SZÁM ARA 60 FILLÉR A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ, (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ, (Telefon: József 3-31 és József 3-32) Commandantul Trupelor de Ocupaţie Regale Romane din oraşul Budapesta. Constatanduse ca neliniştea provocata la întrunirile trecute a fost provocate in mod in­tentionat de anumiţi oameni platiti cari au urmărit scopuri de politica personala. Comandamentul ridica restrictiunea ce o pusese si face cunoscut, ca pe viitor va per­mite numai acele intruniri pentru care se va cere aprobarea din vreme, prezentând odata cu cererea: a) Programul intrunirei. b) Persoanele care vor vorbi (aratand pe curt­e­ o va vorbi fiecare). c) Locul (sala), ziua si vara intrunirei. d) Cererea sa fie facuta cu opt zille inainte. e) Persoanele car© sunt respunzatoare, ca se vor respecta obligatiunile de mai sus, si ca nu se va atinge sub nici o forma drepturile na­tiunei si armatei romane. Comandantul Trupelor de Ocupaţie Regale Romane din oraşul Budapesta. General ss. Mosoiu. A román királyi megszálló csapatok pa­rancsnoka Budapesten." Mivel megállapítást nyert az a tény, hogy a múlt alkalmak­kor megtartott gyűléseken föl­merült zavargásokat bizonyos emberek idézték elő szántszándékkal, akiket megfizettek és sze­mélyes politikai érdekeket hajszoltak, a pa­rancsnokság felfüggeszti az eddigi szigort és tudomására hozza az érdekelteknek, hogy jö­vőre csak azokat az összejöveteleket fogja en­gedélyezni, amelyek eng­edélyezésére a kérvé­nyek elég korán fognak beadatni és egy­szersmind mellékelni fogják. a) A gyűlés programját. b) Azon személyek névsorát, akik szónokla­tokat fognak tartani (külön-külön minden szó­noklatnak tartalmával). c) A megtartandó összejövetel helyét (helyi­iécét), napját és óráját. d) A kérvényezést nyolc nappal előbb kell beadni. e) Azon személyek névsora, akik felelősek azért, hogy tiszteletben fognak tartatni a fenti kötelezettségek és hogy semmiféle formában nem fognak érintetni a román nép és hadsereg jogai. A román Mr. megszálló csapatok parancs­noka, Budapesten. Mosohi, s. 7c. tábornok. Szépszerivel bell­ merni Azt olvassuk, hogy Friedrich trrék­­­szűk** baráti körben, a politikai válságról tanács­kozva, újból megállapodtak abban, hogy az ő elkotródásukba „az ország" nem tudna belenyugodni, mert az ellenforradalom és a tényleges hatalom, jogán a kormányzás őket illeti meg. És — így folytatják Friedrichék­­— nem is adják ők át a kormányhatalmat senki másnak, legföljebb annak a nemzet­gyűlésnek, amely — majd lesz. Ebben a hírben nem az az érdekes, amit Friedrichék mondanak, mert nem először mondják és nem először történt meg, hogy a rendnek ezek a fanatikusai a forradalom jo­gára hivatkoznak; persze csak azért, mert most a forradalmi jog az ő javukra szol­gálna. Ismételjük, ebben a híradásban nem ez az új és nem ez az érdekes. Ha csak eny­nyiről volna szó, akkor — mint Friedrichék­nek már ismeretes vesszőparipájáról — ez­zel olvasóinkat már nem is untatnék. Az új és az érdekesebb ebben a dologban az, hogy Friedrich­éknek ezen a konventikulumán —­ hogy ne mondjuk összeesküvésén — magas­rangú katonatisztek is részt vettek, a híradás pedig fontosnak tartja, hogy erről is tudjon a világ. Ez a körülmény azután már minden­esetre érdekesebbé teszi a dolgot és — mit is tehetnénk egyebet — tudomásul is vesszük ezt a „hadseregüzenetet". Tudomásul vesz­szük, hogy Friedrich úrék hadserege azt a kardot, amely még nem ér el a tulaj­donké­pem( hatalomig) megtoldja egy lépéssel és följön a Várba­n politizálni. És tudomásul vesszük, hogy ez a­­politizáló hadsereg is a forradalom jogán cselekszi ezt. De amikor mindezt ilyen szépen tudomá­sul vesszük, félünk, hogy ezzel ez az ügy még egyáltalán nem tekinthető elintézettnek és ezért egynéhány megjegyzést még teszünk a dologhoz.. Először is: mi az a forradalmi vagy pláne ellenforradalmi jog és még hozzá mit jelentsen ez jámbor, keresztény, isten­félő, rendszerető polgárok ajkán? Kun Béla ajkáról még hangzott valahogy ez az „isten­káromló" kijelentés, de — és ez a fontos —• Kun Bélát is nagyon elhallgattatták az egye­sült, győztes világhatalmak azzal, hogy ki­jelentették neki, hogy kormányát nem te­kintik az ország igazi képviseletének, tehát­ nem is fogják elismerni soha. Sőt, súgunk valamit a kardcsörtető Friedrich-generáli­soknak, Kun Béláéknak is volt hadseregük. Sőt: olyan hadseregük volt a Kunéknak amely valamelyes katonai sikerekkel is el tudott dicsekedni és az antant mégis meg­tudta Kunékkal értetni, hogy menjenek el! És ha nem tévedünk, szép szóval már Fried­richék társaságának is megüzenték, hogy Párisban őket sem tekintik olyan kormány­nak, amely az ország igazi képvisele­tét jelentené. És most Friedrich úrék ezt az eddig — sajnos — túlságosan udvarias üze­netet azzal akarják jelentőségétől megfosz­tani, hogy forradalmi jogaikon kívül ellen­forradalmi hadseregükre hivatkoznak? Hát ez is jogforrás? Hát vájjon bele­menne-e Friedrich úr — ez a közjogi tréfa­csináló — abba­, hogy például a főváros több százezernyi munkásnépe — aki a fegyver­gyártáshoz is ért és a fegyverforgatást is megtanulta egy kissé a négy és féléves há­borúban — a friedrichi forradalmi közjog alapján fölfegyverkezne és Friedrich urat tisztelt tábornokaival együtt a forradalom és a többség jogán a pokolba kergetné? Nos hát: a lánchídi csata hőséről mi föltételez­zük, hogy ő még ilyen „tréfától" sem riad vissza. Csakhogy — és erre szeretnék még fölhívni a figyelmet — most nem erről van szó. Most a helyzet az, hogy az egyesült ha­talmak — nagyon helyesen— úgy vélik, hogy a Friedrich-kormány nem olyan kormány, mint amilyenre Magyarország­nak ezekben a nehéz időkben szük­sége van. Friedrich úr, aki ezt tudja, „hadseregére támaszkodva" azt feleli, hogy ők pedig innen nem hajlandók elmenni. Ez csak azt jelentheti, hogy szép szerével nem hajlandók elmenni. De azért bizonyosak vagyunk benne, hogy mihelyst nyomatéko­sabban meg fogják az illetékesek magya­rázni ennek a szerénytelen társaságnak, hogy most már azután menjenek, akkor­­ el is mennek! 9t£­ti amely a keresztény-szociális párt és a ke­resztény nemzeti párt egyesüléséből alakult meg és amely zord bástyaként akar az or­szág modern fejlődésének útjába állani, kel­lemetlen baleset áldozatává lett csütörtökön este. Elvesztette az­­egységét, ami a frontok­nál nem éppen harmadrendű szükségesség és erélyes konkurrenseket kapott, ami vi­szont meglehetősen zavarba ejt afelől, hogy melyik cég képviseli igazabban a keresz­ténységet. Giesswein Sándor prelátus veze­tésével kü­lön alakulás történt ugyanis és akik az alakulást csinálják, Keresztény Szociális Gazdasági Párt címen fogják to­vábbcsinálni a „keresztény" mozgalmat. Hogy a keresztény blokk mellett-e vagy el­lene, az még nem tisztázódott egészen. A párt mindenesetre megalakult, illetve ki­mondta, hogy az egyesülésben nem akarja önmagát megszüntetni, a világnak tehát tu­domásul kell vennie, hogy immár két he­lyen mérik a „keresztény" eszméket. Mindaz, ami nálunk a keresztény jelsza­vakkal mostanig csinálódott, annyira távol áll a valódi kereszténység eszmei és erkölcsi, tartalmától, hogy a Giesswein-esettel kap­csolatban nem mondhatjuk azt: megkezdő­dött a keresztény kurzus válsága. Nem, itt valami más dolog történik s ennek földerí­tése azért lehet könnyű feladat, mert a ke­resztény-szociálisok továbbműködésének pro­klamálása valójában éles kritikai megnyi­latkozás a keresztény egyesülés pártja ellen. Giessweinértnak bizonyára semmi okuk nem lett volna a külön szervezkedésre, ha a ke­resztény egyesülés pártjában biztosítva lát­ják a maguk „keresztény" és „szociális" tö­rekvéseinek szolgálatát, viszont az egyesü­lésben résztvevő volt keresztény-szociálisok csak azért mondhattak le olyan könnyedén a régi jelzőkről, mert nem láttak bennük ele­gendő varázserőt híveknek a csalogatására. Az egyik föllépés fényt dorit a másikra s a kontra nyomába ugrott rekontra voltakép­pen arról beszél, hogy milyen szédelgő játék folyik itten a kereszténység körül. Giesswein Sándor azt mondja egy újság­nyilatkozatában, hogy ő „büszke a­ keresz­tény-szociális névre". Ez ellen senkinek sem lehe­t kifogása, azonban ez egyáltalán nem elegendő ahhoz, hogy megmentse a címet at­tól a kompromittáltságtól és lejáratottság­tól, amelybe minálunk a keresztény egyesü­lésbe menekült régi hívek nagyon rövid idő alatt eljuttatták. A keresztény­szocializmus, amely pápai rendeletre, az egyház hatalmi érdekében és mindennemű tőke kiváltságai­nak védelmére, mélységes társadalmi és gazdasági szükségességek ellen csináló­dott, lejárta magát mindenütt, olyan ál­lamokban is, amelyekben eddig volt némi látszatsikere. Ausztriá­ban minden választás­ból t­erületveszteséggel kerül ki. Német­or­szágban pedig olyan mély ellentétek morzsol­gatják a keresztény szakszervezeti mozgal­mat, amelyek áthidal­hatatlanok és amelyek mindjobban a szociáldemokrácia táborába terelik a keresztény mozgalom, csapatait. Giesswein prelátus eléggé fölvilágosodott ember ahhoz, hogy meg lehessen tőle kér­dezni : mi végre akar ő mindenáron keresztény-szociális mozgalmat erőszakolni? Aki azt mondja, hogy pártjának az a célja, hogy „a nemzeti gondolatot kibékítse a nemzetköziség gondolatával, mert a modern Európa bizonyos vonatkozás­ban nemzetköziséget is követel", az nem élesztgethet keresztény-szociális mozgalmat anélkül, hogy tudatosan útjába ne akarna A mi­nn­ásság szem­lásnoka­l­atja a szinarch­izmus és a gyűlölség politikáját.

Next