Népszava, 1919. december (47. évfolyam, 243–267. sz.)
1919-12-02 / 243. szám
3XYII. évfolyam, Budapest, 1916 december 2. kedd, 243. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre ......... 16» tor. fél évre . . 80 tor. nygyed évre ....... 0 kor. ejrg hóra ........ 15 kor. EGYES SZÁM ÁRA 69 FILLÉR A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) Hét millió tagjuk van Németországban a szociáldemokrata szakszervezeteknek... ezt jelentette be a német-osztrák szakszervezetek most vasárnap megnyílt kongresszusán Ambreis Pál elvtárs, a németországi szakszervezetek kiküldöttje. És hozzáfűzte még: a háború előtt a szakszervezeti tagok száma harmadfél millió volt, azután a háború alatt 950 ezerig csökkent, de a háború második szakában és a háború óta rohamos emelkedéssel kétmillióig szökött föl. Ennél a meghatóan örvendetes számnál meg kell állnunk néhány szóra. A háború előtt harmadfél millió volt a németországi szakszervezeti tagok száma, de már két esztendővel előbb az általános választásoknál majdnem ötöd fél millió szavazója volt a szociáldemokrata pártnak. Eket szíveskedjenek tudomásul venni azok a kedves ellenségeink, akik — — kiszámították, hogy Magyarországon a háború előtt a szakszervezeteknek 100.000 tagjuk volt, tehát aránylag ennyi szavazatra számíthat most a szociáldemokrata párt és csak ebben az arányban (4%-os arányban) kívánhat magának részt a közhatalomból. A másik, ami nagyon fontos: a szakszervezetek óriási föllendülése.. A háború tapasztalatai, és tanulságai tehát nem a régi ideológiának, nem a régi szent és profán tekintélyeknek táborába terelték a munkásságot, hanem a szociáldemokrácia nagyszerű hadseregébe, amely építő munkával új világot akar teremteni a háborútól elpusztított világ romjain. És a harmadik nagyon fontos dolog: a német proletárság a háború borzalmas szenvedései után nem a bolsevizmusban keresi üdvösségét. A bolsevisták — hiszen nálunk is tapasztaltuk — meg akarják semmisíteni a szakszervezeteket, minden hatalmat a munkás- és katonatanácsoknak követelve. A proletárság erre azzal válaszol, hogy milliószám tódul a szakszervezetekbe. Nyilvánvaló: a munkásság nem akarja tűrni a kapitalista kizsákmányolást, de ennek a rendszernek a megváltoztatását nem a vér és vas, nem a rombolás és pusztítás eszközeivel akarja elérni, hanem rendszeres, céltudatos átalakító és építő munkával. Ugyanennek az iránynak a megerősödését látjuk Ausztriában is, de Belgiumban és Olaszországban is, valamint az új államokban: Csehszlovákországban és Jugoszláviában. A francia választási kudarc okai nagyon szövevényesek és — a külfölddel való összeköttetésünk hiányossága következtében — most még nem deríthetők föl, de egyes jelentések szerint a szakszervezetek ott is nagyon megerősödtek. Angolországban a községi választások eredménye : a munkáspárt igen nagy megerősödése, és ezenkívül is egész sor példa és bizonyság mutatja meg, hogy nagy világáramlat az, ami a proletárságot — mégpedig nemcsak a fizikai munkások tömegeit — a szociáldemokrácia felé hajtja. Nagy világáramlat, amely nagy társadalmi átalakulásnak a hirdetője. És nemsokára óriási csalódás fogja érni azokat, akik bátorul azzal a reménységgel áltatják magukat, hogy Írországra nem érvényesek azok a jogi törvényeik, amelyek az egész világot mozgatják. Van fülük a hallásra és nem hallanak; van szemük a látásra és nem látnak. Az ő bajuk, nem a mienk. iVWVwWwwiA/uwtintání katonai misszió Sátoraljaújhelyen. A „M. T. I." jelenti: Öt nappal ezelőtt egy cseh ezredes lovagolt be tisztikarával Sátoraljaújhelyre és bejelentette, hogy a csehek megszállják a várost. A polgármester értesítette erről a kormányt és Horthy fővezért, akik utasítást adtak a magyar hatóságok magatartására. A csehek nem merték az egész várost megszállani és csakis a főutcákat tartják megszállva. Szerintük a város Főutcája alkotja a demarkácionális vonalat. Ez valósággal kettészelné a várost, megaggóztana minden közlekedést, lehetetlenné tenniük kivitelt és a behozatalt és éhínségbe döntené a lakosságot. Szombat reggel 9 órakor érkezett Sátoraljaújhelyre Troismont francia őrnagy és egy olasz tábornok. A misszió tagjai átmentek az ősettekhez, akik a Rongy vápotokon túl tartják megszállva a várost. A csehekkel való tárgyalások után délután 4 órakor megszemlélték a sátoraljaújhelyi karhatalmat, amelyet elég erősnek találtak a város rendjének fentartására.. A francia őrnagy beszédet intézett a karhatalomhoz. Felhívta a katonákat, hogy ne tekintsenek a múltra, a jövő kérdésének elintézését pedig bízzák a politikusokra. Rájuk csak egy feladat vár: a rend föntartása. Az antanttisztek Budapestre utaznak, hogy a cseheknek a város megszállására vonatkozó igényét elintézzék, mégpedig olyan formában, hogy a cseheknek a városból ki kelljen vonulniuk. * * (Írta: Zola Emil; fordította: Schöner Dezső, — Kapható a Népszava Könyvesboltjában 30 koronáért.) Zola méltatásához gyönge e toll. írói értékét és a hatást, amelyet elért, megmérni nincsen kezünk ügyfébe eső eszköz. Szinte egyedülálló az a siker, amelyet Zola Emil elért, írói pályája — nem kényszeríttet hasonlat ez — üstökösébe® hasonló. Úgy csapott le az előtte való irodalmai, formákra, mint a pöröly, hogy új formát kovácsoljon a mondanivalói számaira. Valóban, olyan mondanivalói voltak, amelyek kiformálásához pöröly kellett és nem cizelláló kalapács. Zola harcos ember volt mindvégig, de nemcsak az Íróasztalánál, nemcsak könyveiben, hanem künn, a társadalom porondján is. Ebből, az egész emberiességéből ered hallatlan sikere s ma sem fakult dicsősége. Szenvedélyesem szerette az igazságot és nyughatatlan hevülettel küzdött érte. Amikor elindult, ezernyi leskelődő ököl sujított feléje, de még útjának közepéig sem élt, amikor már erőtlenül hanyatlottak le a sújtó öklök. Kellett, hogy lehanyatlottak legyen ezek az öklöik. Zola nem művelte az irodalmat az irodalomért, művészete nem a művészetért magáért volt. Hatalmas kérdéseket markolt meg, azokat gigantikus erővel formálta ki csak azért, hogy még nagyobbra nőjenek azok szemében, akik elé oda vetette. Zolát nem fogadhatta közömbösség; ha megszólalt: a dispitte vihara száguldott végig mindenütt. A korát irta meg, annak minden bűnével és erényével. Noha a naturalizmus jelszavával jött, kevés írónak adatott meg olyan hatalmas elképzelő tehetség, mint amilyen az övé volt és ahogyan Mau- passant írja róla: hiába védekezett ellene, — mindig engedett ne'14- Nyers, néha brutális a szókimondása. De ezen csak apokriták akadnak fönn és akik a legveszetebbül ordítottak ellene, olvasták legmohóbban, — csak azért. A nyersessége, a brutalitása is érték. Kendőzetlenül, kegyetlen őszinteséggel vitte a nyilvánosságnak szemérmes szemek elé a selyembe öltöztetett bűnt, az arannyal escomázott romlottságot. Nem volt szocialista, mégis egészen közel férkőzött a munkásszívekhez. Az ébredő munkásintelligencia, talán legelőször iskolakönyveket vett le a szakegyesületi könyvespolcokról. Tévedés volna ezt azzal magyarázni, hogy Zola szállt le a tömegek értelmi színvonalához. Nem. Zola hatalmas egyéniségével és tiszta irodalmi eszközökkel érte el ezt a hatást a munkások között is. A Zola-regények minden másregénytől abban különböznek, hogy ezekben a regényekben nemcsak a főalakok élnek, mozognak, tesznek-vesznek, kínlódnak vagy haladnak a dicsőség felé, krőzusokká lesznek vagy nyomorba zuhannak, hanem élnek, mozognak a tömegek is, fölagasodnak a szemünk elé, érezzük a kínjaikat, a szívük lüktetése átáramlik a szívünkbe, jajgatásuk vagy diadalordításuk zeng körülöttünk. Zola rendkívüli munkásságot fejtett ki, nemcsak minőségileg, hannar mennyiségileg is. A Rougou-Macouart-csoporrt egymaga husz kötet. Ezenkívül is azonban rengeteg munkát végzett, nemcsak regényeket irt, egyéb irodalmi munkát is végzett és csaknem állandó vendége volt a napisajtónak. Egyik leghatalmasabb alkotása A Pénz. A Népszava-könyvkereskedés valóban kulturmunkát végzett, amikor Zolának ezt a regényét teljes és hű fordításban kiadta és amely immár a második kiadást érte meg. Óriási betonpillérekre képült föl ez a regény. Szédületes arányú ívek boltozódnak a pillérek fölé. Kellett is ez a hatalmas építmény, hogy tömegek férjenek el benne, hogy nagy mozgások akadálytalanul történhessenek térségein. Valami olyanféle érzés fogja el az embert, amikor a regény olvasásába mélyed, mint azt a valakit, aki este isten háta mögötti falaiból London legforgalmasabb útjára kerül. De nem téved el a figyelem. Zola okosan vágyás arra, hogy a tömkelegben elvezesse az olvasót az könyv igazi célja felé. A második császárság furcsa, bizarr, a feudalizmus korhadt gerendázatára épített pénzéhes, vaskhitben és klerikális eltévelyedésben nyögő társadalmát rajzolja meg Zola ebben a regényében és az aranynak, a pénznek őrült, kiszámíthatatlan, alkotó, romboló, diadalmas és vesztett csatáit. A regény főhőse Laccard, Párizs sarából indul el, hogy a milliók lenyűgöző hatalmával meghódítsa, maga előtt térdre kényszerítse Párist. Ez a Laccard beteges szenvedéllyel szereti a pénzt. A pénz poétája ő. Már egyszer lebukott, de újra kezdi, terveket sző, alkalmak után szimatol, „hősies harcokról álmodik, amelyekben győzni fog és a parancsa alá került aranysereg segítségével kolosszális zsákkunlányt szerez magának". És sikerül neki Egy álmodozó mérnök terveire építi föl a maga terveit. Bankot alapít. Nagy nehézségekkel küzd, de végre mégis tető alá hozza. Megmozgatja egész Parist, a tőzsdeügynökeik, egész seregét a pénz templomának ez a fanatikus papja. Keze felnyúlik egész a kormányig és elnyúlik mindenüvé, ahol pénzre épített reménységek születnek. Laccardi fáradhatatlanul űzi, hajija szenvedélyes, lázas munkára a pénz imádata. Karolin asszony, aki nagyszerű, fölvilágosan nő, tiltakozik a spekuláció ellen. Kér, könyörög, aggódik fivéréért, valóságos ellenőr leriz, de Saccard megnyugtatja: „a kötelezvény holt A minutásség nem tássi©fg®itla@f$« a sf8®itarc!&§zK»ss és a g^Bfi^Sség pe§§n&&fát«