Népszava, 1919. december (47. évfolyam, 243–267. sz.)

1919-12-02 / 243. szám

3XYII. évfolyam, Bu­dapest, 1916 december 2. kedd, 243. szám. AZ­ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre ......... 16» tor. fél évre . . 80 tor. nygyed évre ....... 0 kor. ejrg hóra ........ 15 kor. EGYES SZÁM ÁRA 69 FILLÉR A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) Hét millió tagjuk van Németországban a szociáldemo­krata szakszervezeteknek... ezt jelentette be a német-osztrák szakszervezetek most vasárnap megnyílt kongresszusán Ambreis­ Pál elvtárs, a németországi szakszerveze­tek kiküldöttje. És hozzáfűzte még: a há­ború előtt a szakszervezeti tagok száma harmadfél millió volt, azután a háború alatt 950 ezerig csökkent, de a háború má­sodik szakában és a háború óta rohamos emelkedéssel kétmillióig szökött föl. Ennél a meghatóan örvendetes számnál meg kell állnunk néhány szóra. A háború előtt harmadfél millió volt a németországi szakszervezeti tagok száma, de már két esztendővel előbb az általános választásoknál majdnem ötöd fél millió sza­vazója volt a szociáldemokrata pártnak. Eket szíveskedjenek tudomásul venni azok a kedves ellenségeink, akik — — kiszá­mították, hogy Magyarországon a háború előtt a szakszervezeteknek 100.000 tagjuk volt, tehát aránylag ennyi szavazatra szá­míthat most a szociáldemokrata párt és csak ebben az arányban (4%-os arányban) kívánhat magának részt a közhatalomból. A másik, ami nagyon fontos: a szakszer­vezetek óriási föllendülése.. A háború ta­pasztalatai, és tanulságai tehát nem a régi ideológiának, nem a régi szent és profán tekintélyeknek táborába terelték a munkás­ságot, hanem a szociáldemokrácia nagy­szerű hadseregébe, amely építő munkával új világot akar teremteni a háborútól el­pusztított világ romjain. És a harmadik nagyon fontos dolog: a német proletárság a háború borzalmas szen­vedései után nem a bolsevizmusban keresi üdvösségét. A bolsevisták — hiszen nálunk is tapasztaltuk — meg akarják semmisíteni a szak­szervezeteket, minden hatalmat a munkás- és katonatanácsoknak követelve. A proletárság erre azzal válaszol, hogy mil­liószám tódul a szakszervezetekbe. Nyil­vánvaló: a munkásság nem akarja tűrni a kapitalista kizsákmányolást, de ennek a rend­szernek a megváltoztatását nem a vér és vas, nem a rombolás és pusztítás eszközei­vel akarja elérni, hanem rendszeres, céltu­datos átalakító és építő munkával. Ugyanennek az iránynak a megerősödé­sét látjuk Ausztriában is, de Belgiumban és Olaszországban is, valamint az új álla­mokban: Cseh­szlovákországban és Jugo­szláviában. A francia választási kudarc okai nagyon szövevényesek és — a külföld­del való összeköttetésünk hiányossága kö­vetkeztében — most még nem deríthetők föl, de egyes jelentések szerint a szakszer­vezetek ott is nagyon megerősödtek. An­golországban a községi választások ered­ménye : a­­ munkáspárt igen nagy meg­erősödése, és ezenkívül is egész sor példa és bizonyság mutatja meg, hogy nagy vi­lágáramlat az, ami a proletárságot — még­pedig nemcsak a fizikai munkások töme­geit — a szociáldemokrácia felé hajtja. Nagy világáramlat, amely nagy társa­dalmi átalakulásnak a hirdetője. És nem­sokára óriási csalódás fogja érni azokat, akik bátorul azzal a reménységgel áltatják magukat, hogy Í­­rországra nem érvé­nyesek azok a jogi törvényeik, ame­lyek az egész világot mozgatják. Van fülük a hallásra és nem hallanak; van szemük a látásra é­s nem látnak. Az ő bajuk, nem a mienk. iVWVwWwwiA/uwt­intání katonai misszió Sátoraljaújhelyen. A „M. T. I." jelenti: Öt nappal ezelőtt egy cseh ezredes lovagolt be tisztikarával Sátoraljaúj­helyre és bejelentette, hogy a csehek megszáll­ják a várost. A polgármester értesítette erről a kormányt és Horthy fővezért, akik utasítást adtak a magyar hatóságok magatartására. A csehek nem merték az egész várost megszáll­ani és csakis a főutcákat tartják megszállva­. Sze­rintük a város Fő­utcája alkotja a demarkácio­nális vonalat. Ez valósággal kettészelné a vá­rost, megaggóztana minden közlekedést, lehetet­lenné tenniük kivitelt és a behozatalt és éhín­ségbe döntené a lakosságot. Szombat reggel 9 órakor érkezett Sátoraljaújhelyre Troismont francia őrnagy és egy olasz tábornok. A misszió tagjai átmentek az ősettekhez, akik a Rongy vá­potokon túl tartják megszállva a várost. A cse­hekkel való tárgyalások után délután 4 órakor megszemlélték a sátoraljaújhelyi karhatalmat, amelyet elég erősnek találtak a város rendjé­nek fentartására.. A francia őrnagy beszédet intézett a karhatalomhoz. Felhívta a katonákat, hogy ne tekintsenek a múltra, a jövő kérdésé­nek elintézését pedig bízzák a politikusokra. Rájuk csak egy feladat vár: a rend­ föntartása. Az antanttisztek Budapestre utaznak, hogy a cseheknek a város megszállására vonatkozó igényét elintézzék, még­pedig olyan formában, hogy a cseheknek a városból ki kelljen vonul­niuk. * * (Írta: Zola Emil; fordította: Schöner Dezső, — Kap­ható a Népszava Könyvesboltjában 30 koronáért.) Zola méltatásá­hoz gyönge e toll. írói értékét és a hatást, amelyet elért, megmérni nincsen kezünk ügyfébe eső eszköz. Szinte egyedülálló az a siker, amelyet Zola Emil elért, írói pá­lyája — nem kényszeríttet hasonlat ez — üstö­kösébe® hasonló. Úgy csapott le az előtte v­a­ló irodalmai, formákra, mint­ a pö­röly, hogy­­ új formát kovácsoljon a mondanivalói számaira. Valóban, olyan mondanivalói voltak, amelyek kiformálásához pöröly kellett és nem cizelláló kalapács. Zola harcos ember volt mindvégig, de nemcsak az Íróasztalánál, nemcsak könyvei­ben, hanem künn, a társadalom porondján is. Ebből, az egész emberiességéből ered hallatlan sikere s ma sem fakult dicsősége. Szenvedélyesem szerette az igazságot és nyug­hatatlan hevülettel küzdött érte. Amikor el­indult, ezernyi leskelődő ököl sujított feléje, de még útjának közepéig sem élt, amikor már erőtlenül hanyatlottak le a sújtó öklök. Kellett, hogy lehanyatlottak legyen ezek az öklöik. Zola nem művelte az irodalmat az irodalomért, művészete nem a művészetért magáért volt. Hatalmas kérdéseket markolt meg, azokat gi­gantikus erővel formálta ki csak azért, hogy még nagyobbra nőj­­enek azok szem­ében, akik elé oda vetette. Zolát nem fogadhatta közöm­bösség; ha megszólalt: a dispitte vihara szá­guldott végig mindenütt. A korát irta meg, annak minden bűnével és erényével. Noha a naturalizmus jelszavával jött, kevés írónak adatott meg olyan hatalmas elképzelő tehetség, mint amilyen az övé volt és ahogyan Mau-­ passant írj­a róla: hiába védekezett ellene, — mindig engedett ne'14- Nyers, néha brutális a szókimondása. De ezen csak a­­pokriták akad­nak fönn és akik a legvesze­­tebbül ordítottak­ ellene, olvasták legmohóbban, — csak azért. A nyerse­ssége, a brutalitása is érték. Kendő­zetlenül, kegyetlen őszinteséggel vitte a nyil­vánosságnak szemérmes szem­ek elé a selyembe öltöztetett bűnt, az arannyal escomázott romlott­ságot. Nem volt szocialista, mégis egészen közel férkőzött a munkásszívekhez. Az ébredő mun­kásint­elligencia, talán­­ legelőször is­kola­könyveket vett le a szakegyesü­leti­ könyvespol­cokról. Tévedés volna ezt azzal magyarázni, hogy Zola szállt le a tömegek értelmi színvona­lához. Nem. Zola hatalmas egyéniségével és tiszta irodalmi eszközökkel érte el ezt a hatást a munkások között is. A Zola-regények minden más­­regénytől abban különböznek, hogy ezek­ben a regényekben nemcsak a főalakok élnek, mozognak, tesznek-vesznek, kínlódnak vagy ha­ladnak a dicsőség felé, krőzusokká lesznek vagy nyomorba zuhannak, hanem élnek, mozognak a tömegek is, föl­agasodnak a szemünk elé, érezzük a kínjaikat, a szívük lükte­tése átáramlik a szívünkbe, jajgatásuk vagy diadalordításuk zeng körülöttünk. Zola rendkívüli munkásságot fejtett ki, nemcsak minőségileg, hannar mennyiségileg is. A Rougou-Macouart-csoporrt egymaga husz kötet. Ezenkívül is azonban rengeteg munkát végzett, nemcsak regényeket irt, egy­éb iro­dalmi munkát is végzett és csaknem állandó vendége volt a napisajtónak. Egyik leghatal­masabb alkotása A Pénz. A Népszava-könyvkereskedés valóban kul­turmunkát­ végzett, amikor Zolának ezt a re­gényét teljes és hű fordításban kiadta és amely immár a második kiadást érte meg. Óriási betonpillérekre ké­pült föl ez a regény. Szédületes arányú ívek boltozódnak a pillérek fölé. Kellett is ez a hatalmas építmény, hogy tömegek férjenek el benne, hogy nagy mozgá­sok akadálytalanul történhessenek térségein. Valami olyanféle érz­é­s fogja el az embert, amikor a regény olvasásába mélyed, mint azt a valakit, aki este is­ten háta mögötti falaiból London legforgalmasabb útjára kerül. De nem téved el a­ figyelem. Zola okosan vágyás arra, hogy a tömkelegben elvezesse az olvasót az könyv igazi célja felé. A második császárság furcsa, bizarr, a feuda­­­lizmus korhadt gerendázatára épített pénzéhes, vaskhitben és klerikális eltévelyedésben nyögő társadalmát rajzolja meg Zola ebben a regé­nyében és az aranynak, a pénznek őrült, kiszá­míthatatlan, alkotó, romboló, diadalmas és vesztett csatáit. A regény főhőse Laccard, Pá­rizs sarából indul el, hogy a milliók lenyűgöző hatalmával meghódítsa, maga előtt térdre kényszerítse Párist. Ez a Laccard beteges szen­vedéllyel szereti a pénzt. A pénz poétája ő. Már egyszer lebukott, de újra kezdi, terveket sző, alkalmak után szimatol, „hősies harcokról álmodik, amelyekben győzni fog és a parancsa alá került aranysereg segítségével kolosszális zsákkunlányt szerez magának". És sikerül neki Egy álmodozó mérnök terveire építi föl a maga terveit. Bankot alapít. Nagy nehézségek­kel küzd, de végre mégis tető alá hozza. Meg­mozgatja egész Parist, a tőzsdeügynökeik, egész seregét a pénz templomának ez a fanatikus papja. Keze felnyúlik egész a kormányig és elnyúlik mindenüvé, ahol pénzre épített re­ménységek születnek. Laccardi fáradhatatlanul űzi, hajija szenvedélyes, lázas munkára a pénz imádata. Karolin asszony, a­ki nagyszerű, föl­világosan­ nő, tiltakozik a spekuláció ellen. Kér, könyö­rög, aggódik fivéréért, valóságos ellenőr ler­iz, de Saccard megnyugtatja: „a kötelezvény holt A minu­tásség nem tássi©fg®itla@f$« a sf8®itarc!&§zK»ss és a g^Bfi^Sség pe§§n&&fát«

Next