Népszava, 1920. március (48. évfolyam, 53–78. sz.)
1920-03-26 / 74. szám
e 1920 március 26. $kz ^IséSiSg&aiv interpeSBáltak * * „Nem 8efee6me«e waSasmni stemsai azoknak as embereinek magswenSére ércSekéSianj «aänk eSSew a mostani ítéletek szélnak?" — A székárjai hadifoglyok hazaszállításának sásgyáS a négsssSwetsé© wet-Se a kszéfee. (Páris, március 25. — A „M. T. I." sarkratávirata, a budapesti rádióállomás útján.) Az angol alsóház hétfői ülésén Harmsworth külügyi alállamtitkár egy hozzáintézett interpellációra a következő kijelentéseket tette: — A szovjeturalom alatt Magyarországon nem voltak rendes miniszterek. A közigazgatást úgynevezett népbiztosok intézitek, akiknek száma körülbelül ötvenre rúgott. Angolország budapesti főmegbízottjának jelentése szerint a népbiztosok túlnyomó része elmenekült, a Magyarországon maradt 14 népbiztos fogságban van. Az eljárás folyik ellenük gyilkosság, pénzhamisítás, rablás, lázadás, erkölcstelen tanúk hirdetése és más vádak alapján. A vád minden egyes esetben más és más, aszerint, hogy az illető népbiztos mit követett el. Valamennyit vádolják azonban pénzhamisítással és budapesti értesülésünk szerint ez a vád megáll és jogi alapon nyugszik. Budapesti főmegbízottunknak nem tartozik hatáskörébe az, hogy beleavatkozzék a bírói eljárás rendes illenetébe, sőt a magyar alkotmány a magyar kormányt is eltiltja attól, hogy az igazságszolgáltatásba közvetlenül belenyúljon. Kenworthy képviselő kérdi a kormányt, vájjon Kun Béla idejében a szövetségeseknek Budapesten működő megbízottai nem léptek-e sikerrel közbe az akkori ítéletek mérséklése érdekében és vájjon Angolországnak magyarországi megbízottja nem léphetne-e föl erélyesebben annak a kormánynak ténykedéseivel szemben, amelynek megalakításáért mi, angolok vagyunk felelősek? Harmsworth alállamtitkár: Azt hiszem, a tisztelt képviselő úr kérdésének első fele helyes, kérdésének második részére azonban nem mondhatok mást, mint amit az előbb mondottam. Kemworthy: Kérdem a miniszterelnök úrtól, akihez tulajdonképpen interpellációm szól, nem lehetne-e valamit tenni azoknak az embereknek megmentése érdekében, akik ellen a mostani ítéletek szólnak? Lloyd George miniszterelnök erre a kérdésre nem ad választ. Kemworthy képviselő kérdi azután, várjon a szibériai magyar hadifoglyok hazaszállítása érdekében történtek-e további lépések és várjon a legfelsőbb tanács küld-e segítséget ezeknek a szerencsétleneknek arra az időre is, amíg a behajózásra várnak? Harmsworth alállamtitkár kijelenti, hogy a hadifoglyok hazaszállításának és támogatásának ügyét a népszövetség vette a kezébe és az angol kormány a maga részéről minden tőle telhető támogatást meg fog szerezni, mihelyt a népszövetség konkrét javaslatokat tesz. A „Morning Post" Harmsworth alállamtitkárnak a volt magyar szovjetekre vonatkozó válaszát ezen a címen közli: „A gazemberek szovjetje." Enyhe gazdasági módosítások a magyar békeszerződésben. * Újabb magyar Jegyzék a megszillott területekről. ,,Az_ Est" párisi tudósítása szerint a magyar delegáció már legközelebb megkapja a szövetséges és társult hatalmak válaszát az előterjesztett ellenjavaslatokra. Ez a válasz majdnem egészen visszautasítja az ellenjavaslatokat, nem ad semmiféle területi engedményt, nem teljesíti a népszavazásra vonatkozó kérelmetlen és egyedül csak gazdasági tekintetben engedélyez bizonyos enyhébb módosításokat. (Neuilly, március 25. — A „Magyar Távirati Iroda" szikratávirata.) A magyar békeküldöttség a békeértekezletnek újabb jegyzéket nyújtott át azokról az atrocitásokról és elnyomó kísérletekről, amelyek a megszállott területen állandóan megismétlődnek. A jegyzék rámutat arra, hogy noha mind a mai napig nem hallgatták meg a delegrációnak azt a kérését, hogy ezekre a területekre ellenőrző bizottságot küldjenek, az emberiességgel szemben tartozó kötelesség, hogy ezt a kérdést ismét benyújtsák és a delegáció reméli, hogy azt sürgősen teljesíteni fogunk. Kié lesz a Bánát? A bécsi szerb diplomáciai képviselet megcáfolja a román sajtóirodának azt a hírét, amely szerint a legfelsőbb tanács a Bánát kérdésében Románia javára döntött és hogy a Maros torkolata, továbbá Versec és Fehértemplom városa Romániáé lesz, mint teljesen alaptalant. („M. T. I") Oroszország nem szünteti meg a szovjetrendszert. Berlinből jelenti a „M. T. I.". A Socialdemokraten norvég újság kérdést intézett az orosz külügyminiszterhez, vajjon igaz-e az „Associated Press" ama közleménye, hogy Szovjetoroszország Amerikához intézett utolsó békeajánlatában kijelentette, hogy hajlandó Oroszországban a polgári demokratikus elveket megvalósítani és alkotmányozó gyűlést egybehívni. A miniszter erre szikratávíró útján azt válaszolta, hogy Szovjetoroszország a a legkevésbé sem gondol a szovjetrendszer megszüntetésére és a polgári parlamentarizmushoz való visszatérésre. Ez egyenlő volna a kapitulációval, márpedig a szovjet kormány sohassm fog kapitulálni. a bűnöst —, gyorsan, hogy az igazi bűnösök minél nagyobb biztosságban legyenek. Froment csak maga van: a küzdelemhez társakat, a bizonyításhoz adatokat akar szerezni, tesz-vesz, beszél, látogat és keresése, fürkészése, tapogatódzása során fölvonul előttünk az egész vidék: a közigazgatás rabszolga népe, a tanítók, tanítónők különböző egyedekből álló tömege, a butaságban tartott,beletörődő tisztviselők, iparosok proletárok csapatja, a megalkuvóké, a félénkeké, a meggyőzhetetleneké — és látjuk, hogyan lesz a szellőből vihar, a suttogásból lárma, hogyan válik — következetes ingerlés hatása alatt — antiszemitává, pogromossá a tömeg, jámbor családapák és családanyák miként lesznek rabjai egy érthetetlen hiedelemnek, mint tartja fogva a vidék, az egész ország nagy csoportjait egy szuggesztiv... Nincs néposztály és embercsoport, amelyből egy-egy jellemző (valamennyire jellemző) egyedet elénk ne hozna az író, mindjárt azzal ez eltökéltséggel, hogy ezt azután az igazságért folytatott nagy küzdelem egész során végigkíséri. Mindez a tétele igazolására, való: az embereket csak a tanítás, csak a nevelés, az egész emberré neve-lés, nem a hivésre, hanem a tudásra, nevelés, tarthatja meg, válthatja meg. Csak a nevelés, csak a tudás — más nem, semmi. Csak magában a szeretet sem, a szerelem sem, hiszen Geneviéve (a nagyanyai és anyai részről vakbuzgósággal terhelt feleség), aki komoly, őszinte, rajongó szerelemmel csüng Fromenten, „hité"-ért és a „piszkos zsidó" miatt, az „ügy" miatt otthagyja az urát, a családját és csak akkor tér vissza, amikor már győzött az igazság... Csak a tanítás és a nevelés változtathatja meg és válthatja megg az embereket; és mert, a tanítás az, egy iskolát már végigjárt embereket, a fölnőtteket, az elhatározott utunkat már nem foghatja meg — mi dolgozgatunk és dolgoznunk is kell —, várjuk türelemmel az új generáció fölcseperedését. Így van már a regény derekán előttünk a tendencia: rajzolni akarja az író az egyházi iskola és az állami iskola küzdelmét, amelyben, a legvégén, a tudást adni akaró állami iskolának kell győztesnek lennie. Ezért szélesíti Zola ebben a kötetben fejezetre al-fejezetre a mesét: uj falvakkal, uj falvak népével, uj falvak papjaival, de különösen új falvak oktatóival ezért ismertet meg bennünket, szinte kifogyhatatlanul. Az iskolaemberek milyen légióját vonultatja föl: a pap szekerébe fogottat, a harangozót, a csak a hasznát lesőt, a, megalkuvót, a megfélemlítettet, az ingadozót, a gondolkozót, az önállót, az elhatározottat, a harcosat, a társadalom rendetlenségei ellen céltudatosan küzdőt és a lázadozót. És a papok milyen légióját sorakoztatja el előttünk! És milyen izgalmasak a párbajok, arait tanítók és papok vívnak előttünk, miközben statisztáléként munkások, parasztok, kereskedők, tisztviselők, politikusok rajai vonultak föl — minél inkább megyünk a kifejtés felé, annál inkább a tudás, az igazság pártján. Az üldözött, mert szegény zsidótól a megfőurasodott zsidóig — arisztokraták és főpapok barátjáig —, a gondolkodóén vallásos embertől a dühösen vallásosig milyen nagy tömegek hullámzanak a regény lapjain! És látjuk, hogy az új élet és az igazság tanítóinak, az uj tanítóknak a keze alatt miként nő lassan és miként formálódik át erészen emberivé az új generáció, amely már képes lesz — tud és mer — igazságot szolgáltatni és ez igazságnak élni. Családok szentelik magukat az igazságért, az igazi nevelésért való küzdelemr ők és az üldözött, kínzott zsidó meg az igazságok, küzdő katolikus gyermekei együtt ünnelik az igazság diadalmas napját és mennek elébe a már zoknek nélkül mutatkozó útnak, amely az igazságra vezet, az „igazságra, ami a méltányosságnak, emberi jóságnak és boldogságnak egyedüli forrása". A franciaországi Dreyfus-per megrázó eseményeihez kapcsolódik az igazság minden fejezete, — de azért kell-e külön mondanunk megint, hogy soha könyv nem volt annyira aktuális, mint ez a két évtizeddel előbb és messze Franciaországban megjelent regény, aktuális most és itt... Nemcsak a zsidók miatt, nemcsak a két világnézet harca miatt, hanem a küzdelem miatt, amelyet most talán erősebben látunk magunk előtt és magunk körül, de amely mindig megvan, az igazság miatt, amelynek elnyomottságát most talán erősebben látjuk és érezzük, de amelyért mindig, mindig, minden poklok ellenére is küzdenünk kell! Ha valaki, éretteszű ember, nő vagy férfi, azzal jön hozzám: „uram, érzem, hogy neked van igazad, de tudni szeretném a te igazadat, meggyőződöttnek, szilárdnak akarom tudni az igazamat, jókedvvel, nyugodtan szeretnék küzdeni ezért az igazamért, — igazíts útba, mit tegyek?"... ennek én Zola Igazságát és Bebel Nő és szocializmusát adnám a kezébe és azt mondanám: „vedd és olvasd, együtt a kettőt, odaadván magadat az élevezetnek és az igazságnak; és azután menj és ha látsz még ilyen ingadozót, add tovább ezt a két könyvet, azután biztasd a barátaidat, hogy olvassák ők is, együtt a kettőt, odaadván magukat az élvezetnek és az igazságnak, így szaporodnak majd az igazság, a küzdelem, a haladás barátai." Szocialisták, testvéreim az igazságért való küzdelemben, vegyétek és olvassátok Zola igazságát, tanuljatok meg fáradhatatlanul küzdőnek megingathatatlanul igazságosnak lenni. És aki közületek most agitátor akar leírni: adja oda ezt a könyvet azoknak a barátainak, akiknek a könyvtárába nem kerülhet mostanság negyvenkoronás könyv. Borgisz. a hüalellátás chipei. (Miért drága a cipő?) E cím alatt az „Omke** legutóbbi számában egy szakember foglalkozik a cipődrágasággal és arra a következtetésre jut, hogy a „cipőárak mindaddig, ameddig valutánkban lényeges javulás beállni nem fog”, a behozatal folytán a világpiaci árakat fogják követni". A világpiaci árakhoz igazodva — a cikkíró szerint — a cipő Magyarországon a legolcsóbb. „Nálunk — mondja a cikk — egy pár elsőrendű tömegtermelésű cipő jelenlegi ára a mi pénzviszonyaink folytán 3—4 dollár. Ezzel szemben Amerikában egy hasonló minőségű cipő 15—20 dollárba kerül. Svájci frank szerint nálunk az 1000 koronás árat alapul véve, 22—25 frank, Svájcban 60—70 frank. Hasonlóaz arány Anglia-, Francia- és Olaszországban és csak a szintén leromlott valuta folytán Németországban és a szomszéd nemzeti államokban kisebb a különbözet" Ha a cipőkereskedő szemüvegén nézzük a dolgokat, a cikkírónak igaza van. Azonban mi kiegészítjük a „világpiaci árakat" a mi munkabéreinkkel és így nyomban látható lesz, hogy a „magyarországi legolcsóbb cipő" csak azoknak olcsó, akik frankot és dollárokat keresnek és költhetnek. Míg Amerikában egy vasmunkásnak legföljebb három napot kell dolgoznia egy pár cipőért, addig a budapesti vasas három hetet kénytelen robotolnia, hogy egy pár cipőt vásárolhasson. A magyar famunkás a sokkal olcsóbb cipőért két hetet dolgozik, míg a svájci szaktárca két nap alatt megkeresi a cipő árát. A cipőnagykereskedő cikkíró szerint „behozatalra feltétlenül szükségünk van",, mi ezzel szembeni azt mondjuk, hogy a magyar cipőgyárak és kéziipar egy kis akarattal a lefokozott igényeket ki tudná elégíteni, ha az illetékes tényezőkben megvolna a kellő igyekezet ahhoz, hogy a technikai termelés mentül előbb meginduljon. (Az Árvizsgáló Bizottság erélyes.) Felebarátom, akihez e sorok eljutnak, bámulva meredsz majd erre a címre. Hát ilyen is van még! Árvizsgáló Bizottság? Rátekintesz a rongyos cipődre, amelynek rendbehozásáért félhónapi jövedelmedet elkérik vagy amelynek ujjal való pótlása egy egész hónapi jövedelmedbe kerülne, kezeddel végigsimítod már két évvel ezelőtt kifordított ruhádat, amilyen most újonnan, mér negyedévi összjövedelmedet emésztené föl, félretolod bableves és káposztafőzelékből való 50 koronás ebédedet... azután megkérdezed: ilyen is van, Árvizsgáló Bizottság? Hát igenis van! Mégpedig mennyire van! Árvizsgáló Bizottság, amely ellenőrizteti, hogy betartják-e rendelkezéseit és ígéri, hogy az indokolatlan áremelkedéseket szigorúan meg fogja büntetni. Igen, szigorúan meg fogja büntetni azokat, akik 200 koronát kérnek cipőtalpalásért, 1600 koronát egy pár cipőért — indokolás nélkül Mert az indokolás, az a fő! (Zsemlyét akarnak sütni, a pékek.) A pékek ipartestülete beadványban kérte a főváros közélelmezési ügyosztályát, hogy engedje meg a zsemlyesütést. Ezt a kérést a vendéglősök is támogatják. A pékek olcsóbban akarják adni a zsemlyét, mint amennyibe most a tiltott úton forgalomba kerülő kalács kerül, sőt a lisztet sem kérik a fővárostól, mert ezt is direkt uton akarják beszerezni. A közélelmezési ügyosztály nem pártolta a pékek kérelmét és ezért a pékek a közélelmezési miniszterhez fordultak a zsemlyekészítés engedélyezéséért.