Népszava, 1920. április (48. évfolyam, 79–104. sz.)

1920-04-01 / 79. szám

(?) Róbert Oszkár sajtóperel. Az „Új Nemzedék" 1918 m­ájus 8-iki számában „Forradalom batyubállal" címén Cikket írt, amelyben a munkásság május 1-i ünnepe kap­csán korholta a munkásságot, hogy nem elég forradalmi. •Róbert Oszkár a Népszavá­hoz írt egy levélben, ame­lyet mi közöltünk, rámutatott arra, hogy mily frivolitás, mja éppen az „Új Nemzedék" nem tartja elég forradalminak a munkásságot és támadást intézett a lap provokáló iránya ellen. A szerdai tárgyaláson, Milotay István szerkesztő képviseletében G. Jeszenszky Géza kijelentette, hogy miután szerinte az az ítélet, amellyel a gyorsított tanács a­ minap sújtotta Róbertet, beigazolta, hogy az­ újság­írásra sem erkölcsi, sem­más hivatottsága nincs, vissza­vonja a pert. Róbert a főmagánvádló által használt sértő indokolás folytán kérte, hogy okvetlenül folytassák le elene az eljárást, de a bíróság úgy határozott, hogy a pert beszünteti.­­­ Ugyancsak szerdán tárgyalta a bíró­ság a Bene és Wein-cégnek Róbert Oszcker ellen indított sajtóperét. A nevezett cég ellen feljelentést te­ttek a vá­rosházán, hogy a Gellért-fürdő építkezésétől jogtalanul elvitetett kábeleket. Róbert a tárgyaláson azt vallotta, hogy cikkében csupán­ azt reprodukálta, amit a hivatalo­san kiküldött vizsgáló bizottság vezetője, Benedek Dezső műépítész, városatya neld nyilatkozatban mondott. Ő ezek ellenkezőjéről nem győződött meg és amennyiben­ Benedek öt hivatal ITS Információival félrevezette volna, a cég Benedeken keresse a maga igazát. A Bene és Wein­cég ezt az elégtételt elfogadta. PÁRTÜGYEK "W" 'Jg­ í^c Terc] XI. választókerület. Lövölde-tér 2. mám. (Könyvkötők szakegylete.) Hivatalos órák kedd és szombat kivételével délutáni 5—7-ig, vasár- és ünnepnapokon délelőtt 9—12-ig. Befizetések, beiratkozások ezen időben történnek. A XII. választókerület körzeteinek vezetőségei április 1-én csütörtökön este 6 órakor Váci­nt 97. szám alatt ülést tart. A XII. választókerületben (Váci­nt 91. szám, rokkant­iskola) minden kedden és csütörtökön délután 5—7-ig, vasárnap délelőtt 9—12-ig hivatalos órákat tartanak. Be­fizetések és beiratkozások ugyanott. A XIV. választókerületi pártszervezet minden hétfőn, szerdán és pénteken este 5—7-ig hivatalos órákat tart AJSó erdősor 32, 1. emelet alatt. Beiratkozások és befizeté­sek ugyanott. A XVII. választókerület végrehajtó bizottsága április 1-én, csütörtökön este fél 6 órakor a szokott helyen ülést tart. SZAKMOZGALOM :'•* '* A" Magyarország! Földmunkások Országos Szövetsége és a Földmunkások és Kisgazdák Országos Szövetsége 1920 április 4-én, húsvét vasárnapján a szövetség­ központi helyisége­iben (Budapest, VII. Erzsébet­ körút 41, L eme­let) rendkívüli közgyűlést tart. A Magyarországi Szociáldemokrata Föld­munkások Országos Szervezete április 5-én, húsvét másodnapján, az Építőmunkások Ott­honában (Budapest, VII. Aréna­ út 66. szám alatt) országos kongresszust tart. A színházak műszaki személyzetének szakosztálya ápri­lis 2-án, pénteken délután 2 órakor vezetőségi és 3 órakor taggyűlést tart. ‡ A faipari gyárakban dolgozó vas- és fémmunkások áp­rilis 1-én, csütörtökön délután 2 órakor (Thököly­ út 5fi) ülés­t tartanak.­­­ A budapesti ácsmunkások vezetősége április 1-én, csü­törtökön este 0 órakor ülést tart.­­ A faárugyárakban dolgozóó vas- és fémmunkások április 1-én, csütörtökön délután 5 órakor Thököly­ út 16. szám­­alat­t ülést tartanak. Az újpesti famunkások bizalmi testülete április 2-án, pénteken este 7 órakor a szokott helyen ülést tart. A cementmunkások I. számú («»pártjának Vezetősége ,április 1-én, csütörtökön este 11 órakor ülést tart. Az „Ifjúmunkás" megjelent. Kérjük a cwikmai csopor­tokat, hogy az „Ifjúmunkás" példányaiért kü­ldjenek be a kiadóhivatalba. A kőbányai, új­pesti, erzhébetfalvai ét,. c­sepeli csoportok is lehetőleg még a csütörtöki nap fo­lyamán vigyék el a nekik járó példányokat. Az iflmm­un­ktás­ok a lapot a szakmai cso­portoknál kapják kézhez. A vas- és fémmunkások központi­ munkaközvetítő hiva­tala közvetít a vasipar minden ágában jártas elsőrendű szakmunkásokat. Cím: VII. Thököly-Krt 56. (Telefon: Jó­zsef SO—52.) A szállítási és közlekedési munkások V—VI. kerületi csoportja helyiségét VI. Mohács- és Lehel-utcák* sarkán levő Babráty-féle vendéglőbe helyezte át. Befizetések és­­munkaköz­vetítés a rendes hivatalos órák alatt már az uj h­elyiségben­ eszközölhetők. Az építőmunkások április 2-án, pénteken este 6 órakor a szokott helyen összvezetőségi ülést tartanak. A II. E. V. V. műszaki munkások ösö­­zli szalgi­­tóstesete április 1-én, csütörtökön délután 5 órakor a szövetség házában ülést tart. A bőripari munkások szövetségének központi vezetősége április 1-én csütörtökön este 6 órakor a szokott helyen ü­lést tart. Az erzsébet­falvas famunkáscsoport vezetősége április hó 1-jén, csütörtökön este 7 órakor ülést tart. A M. É. M. O. Sz. építész,szakosztálya április 1-én, csü­törtökön délután 1 órakor tagösszejövetelt és választmányi ülést tart. (WWVWVWVWWVWWWWWWWWWWWWWWWVWftW VEGYES Felhívás. Kérik azokat a budapesti elvtársakat, akik a földmunkások közgyűlésére és kongresszusára érkező" vi­déki küldöttek részére április 1s, 4 és 5-én éjjeli szállást tudnak adni, szíveskedjenek címü­ket levelező­lapon vagy személyesen a földmunkások szövetsége titkár­ságában (VII. Erzsébet­ körút 43. I. em.) bejelenteni. Föl­kérik a budapesti szakszervezeteket és csoportokat, szí­veskedjenek kérelmüket tagjaiknak megfelelő módon tu­domására hozni és az éjjeli szállást fölajánló elvtársak fontos címeit titkárságunkhoz juttatni. — A Magyar­országi Földmunkások Országos Szövetsége Vezetősége. NÉPSZAVA (E rovatban közlöttekért sem a szerkesztőség, sem a kiadó­hivatal felelősséget nem vállal.) Budapest,VI Rev. SZÍk­háZ Szerecsen­ u. 38 Minden esto­­/1 7 órakor: A kislány. Vasárnap délután 6 órakor mérsékelt helyárakkal: P­itkösdi rózsa. F Ő V Á R O S M­ ORFEUM PALLAY ANNA nagyhírű táncprimadonna és művésznövendékei első föllépése, valamint a rendkívül nagy áprilisi műsor bemutatója. — Kezdete este W órakor: NEMZETI R­OYAL ORFEUM Ma este VIL órakor: Uj Hifisor! Uj operett! Uj artisták! Először: ZSIEZSU, Harmath Imre és Zerkovitz Béla szen­zációs operettje és a kitűnő uj színházi és varieté-műsor. Royal Kabargt Fél 8! Uj műsor? Kőváry Gyula konferál fis Orient-Norgé Aradi-u. sarok Hamis ösvényen. A megbélyegzettek II. rész. — Dicky-Dicky. Előadások: 4,VI. és V, vasár- és ünnepnap 3 órától Telefon: 197­4S ÍF©V0F©SÍ CirkUSZ Városliget fényesmegnyitó előadás! Jegyek kaphatók a Cirkusz pénztáránál délelőtt 10­1-ig és délután 4 órától és az összes jegyirodákban. Erzsébetfalvai.... lakásomat mely két szép utcai szobából, elő- és fürdőszobából, konyhából és elesetből áll, vízvezetékkel és villannyal fölszerelve, újonnan festve, a város központjában, közúti és városi _ m _ „ villamosmegállónál p | f S @ p | B p bármilyen pesti lakásra. Minden­nemű költséget magamra vállalok, élelmiszerkészletemet maximális ár­ban átengedem. Meghívásokat Ház­tulajdonos jeligével Leopold Cornél hird. irodája Teréz-körút 3 továbbit reketamín delikénél Ml­­MllCaA133MICl­9 drágábban veszek! Vágó Sánd­or, VIII. Népszinh­áz-n. 7. Telefon József 42-29 Pénteken: SUfölök­efe cirokból 4. K-ért kapható Zafír Somo kefenagykereskedő kicsinybeni osztályában: Király-utca 16. szám, I. udvar. Telefon 33-6,".. gyöngyöket, ékszere­­­ket mindenkinél dránjábban veszek: Székely Emil, Kírály-utca 51, ÍSSJSTÍSKS BS8 Briliánsokat platinát, aranyat, ezüstöt legmagasabb árban vesz: Spann éKsserész, Wesselényi-utca 6. sz. Árasig, Ékszer, briliánsokat gyöngyöt, platinát, ezüstöt vásárlók a legmagasabb árban SCocítiiigifiEei' éSts^eréss VII, Wesselényi-utca 8. sz. — Címre tessék figyelni ! fényképészeti sza­k­­üzlet BUDAPEST, Eladás nagyban és kicsinyben. isrsIliaBisifs SiSfA kei mindenkit ho­fd­mnao "Jwl­ion SEILER ékszerész fölülmúló HdiailIiaS­ul Bal­­vi, Aradi­­ utca 18 Csak­ s lakásán viselt férfi­ruhát, cipőt Izabella­ tér 2. Telefon 54-43 'f Levelezőlaphívásra jövök! arany, ezüst, platina és brilliánsért legtöbbet űzet GOL.3I1 ER XA93LY, VII, Rottenbiller­ utca 64. szám. Telefon: 185-83 HTEf Ö Törött hangle-CdSaBMfiSisisfi mezeit legma­hangszer-gyár­gasabb árban •I - • 1 mm, n-m­. vásárolunk! t aKönzi-yf ara.iy-, ezüst-, pla­tina-ékszert veszek a legmagasabb árban FRIED A. ékszerész, b­udapest, VII. Rákóczi-út 2. Brilliánst, opngpkel, 1920 április 1.­ Dohánypác­­tilódi egyiptomi, a legrosszabb dohányt is finommá és­ illatossá teszi. Kapható City-drog­­éria, IV. Eskü­-út 5. sz. és Honvéd­drogéria, I. Attila­ körút 2. sz. 100 gram dohányhoz próbaüveg ára IS kor. és postaköltség. Fél kilogram dohányhoz elegendő 35 kor. és postaköltség Aranyat, brilliánst, _'„, „_„„,, ' _ „_,• x„ ' ± platinát, régiséget, régi arany- és ezüstpénzt magas árban veszek. Frivaldsacky Ferenc, Dohány-utca 90. sz., ékszerüzlet Hamis fogakat legmagasabb áron veszek. Wyschogrod, Tisza Kálmán­ tér 13. Hívásra jövök! ístí K-'90 ezüstöt, brilliánsait «tiUilM^ SBe la rendkívül magas árban veszeia. SCHILLER József-körut 14. száza. Népszínház-utca mellett. Aranyat, brilliánst, ezüstöt és régiségeket a legmagasabban vesz. Schwarz ékszerüzlete, IV. Muzeum-körut 21. sz. TESTEDZÉS * * * A húsvéti nemzetközi mérkőzések. Sohasem állítottuk, hogy a footballintézők hiúságban nem állják ki a ver­senyt akár a primadonnákkal vagy akár a balerinákkal. Tudósokról mindig szabad volt komoly, tárgyilagos bí­rálatokat mondani és ezek sokkal kevésbé ütköztek meg tudományos tételeiknek fellepülése miatt, mint a tisz­telt footballintézők, ha történetesen a kritika azt állapí­totta meg, hogy éppen az a csapat nem üti meg a klasz­szikus színvonalat, amelyiket leleményességük néhány budapesti vendéglátékra meghódított. Nagyjában ez a helyzet a húsvéti in­ogram­mal, amelyet az érdekeltek szer fölött izgalmasnak ígérnek. Egyik sportlap meg is írja, hogy derék intézőinknek sikerült színesre festeni a foot­ballsport piros tojását. Nem szólt azonban a tudósítás a ssiu értékéről. Eddig ugyanis a legjobb osztrák csapatok mozogtak húsvétkor a budapesti pályákon és valóban nívós sportélvezetet nyújtottak a kiváló attrakciókhoz szokott sportközönségnek. Ez idén elmaradnak az osztrá­kok és ha a sportköröknek törekvései a művelt nyugat irányába mozognak is, nem angolok kerekednek útnak, hanem csak németek, a stuttgarti Kickers. A nyugat, irányába való mozgás mindenesetre dicséretreméltó, ha ezúttal nem is nyújt egyéb sporteseményt egy német csa­pat vendégjátékánál. Távol áll tőlünk, hogy a rendező egyesületek számításait rontsuk, hiszen közönség bőven fog akadni, csak éppen meg akarjuk állapítani, hogy a stuttgartiak, — figyelemmel a footballintézők megkülön­böztetett érzékenységére —, nem jobbak a bécsi csapa­toknál. Nem akarjuk szigorúbb mértékkel folytatni az összehasonlítást éppen az osztrák csapatokkal, mert a magyar bajnokság résztvevői között is akad összehasonlí­tásra alkalmas csapat. Az ETO úgyis szembekerül a né­metekkel, nyugodtan bevallhatjuk tehát, hogy a vendég, szereplő németek az FTC-nál sem jobbak. Tudjuk, hogy az ITC az utóbbi időben szeszélyes formát mutat, még így is nagy meglepetés lenne azonban, ha a vasárnapi mérkőzés eredményéből más sülne ki. A két vezető egye­sület húsvéti programja már végleges. Mindegyik nemzet­,­közi játékot valóban érdekes bajnoki küzdelem előzi meg. Húsvét vasárnapján a Hungária-úti pályán, délután. Vi3 órakor MTK—Törekvés, bajnoki mérkőzés; délután 4 órakor FTC—Stuttgarter Kickers. Húsvét hétfőn az illlői­ útt pályán: délután­­/43 órakor FTC—MAC, bajnoki mérkőzés; délután 4 órakor MTK— Stuttgarter Kickers. A Budapesti Torna Club már el is utazott. Csütörtökön Bécsben játszik az Amateure csapatával, vasárnap a FC Nürnberggel, hétfőn pedig a Spelvereinigung Fü­rth-tel. A BTC négy nap alatt három mérkőzéssel képességeihez­ mérten sokat markol. Az eredmények fogják megmutatni, hogy milyen keveset ért el. A Kiszpesti Atlétikai Clubnak oly bravúrosan szereplő csapata a húsvéti ünnepeken Bécsben játszik. Vasárnap a WAF, hétfőn pedig az Amateure csapatával. A sport­társadalom bizalomaml kíséri a kispestiek első komoly­külföldi szereplését. A népszigeti pályán a bécsi Vienna, fog mérkőzni. Vasárnap az UTSE, hétfőn pedig az UTE lesz az ellenfele. A MAFC mezei futóversenyei. A Műegyetemi Atlétikai és Football Club április 18-án, délelőtt 10 órakor a MAFC lágymányosi sporttelepe körül II. osztályú ifjúsági mezei versenyt rendez körülbelül 4 kilométeres távon ötös csa­patok részére. Egy órával később rendezi 6 kilométeren távon II. osztályú szeniorversenyét. Nevezési zárlat 1320 április 12-én, este 14 órakor. Nevezések a MASz titkársága címére (Veres Pálné­ utca 9), tétek a MAFC titkársága címére (1. Műegyetem) küldendők. A Vándorkedv Kerékpáros Kör vasárnap rendezte ki­rándulással egybekötött házi térd­enyversenyét. Első lett Popelka Gusztáv, második Pany József, harmadik Hor­váth Gyula, negyedik Skrobanek Sándor. EGYLETI HÍREK A Budapesti Általános Munkás Zeneegyesület műked­velő gárdája (I. Budaf­oki­ út 14) április 4-én, vasárnap este 6 órakor nagyszabású s­zinielőadást rendez. Utána tánc. Jegyek a helyszínen válthatók. . Az egyesület vá­lasztmánya április 6-án ü­lést tart. A M. I. M. O. Ss. április 5-én, hétfőn délelőtt 10 órakor taggyűlést tart. A budapesti szervezett munkások dalkörének vezetősége fölkéri a dalosokat, hogy április 1-én, délután 3 órakor V. Váci-út 108. szám alatti temetésen jelenjenek meg. A M. I. Trf. O. Sz. április 4-én, h­úsvét vasárnapján este 11 órakor a vas- és fémmunkások szövetségében (VII. Thö­köly-út 56) vendégszerepel. Színre kerül: „Az erkölcsi erő" és ..Festenberg gróf". Salten Félix két e­­ry fel­vonásos drá­m­ája és Petőfi Sándor „Az apostol" című­ jelenete, ame­lyet Fehér Artúr dramatizált. Színi rendező Fehér Artúr, a Vígszínház volt tagja. A „Jövő" műkedvelő társaság április 4-én (húsvéti va­sárnap), este 8 órakor kabaréval és tánccal egybekötött kedélyes estét rendez a VI. Király­ utca 332. szám alatti helyiségben.­­Belépődíj nincs, műsor ára 10 korona. szmetszajc. Április 9-én, csütörtökön« Operaház: A bibliás ember (6). — Nemzeti: Bánk bán­ (6). — Víg: A­zsába (0). — Király: Cigánygrófné (fát 7). — Magyar: Éva és a férfiak (fél 7). — Városi: I­igoletto (8).­­- Belvárosi: Patika (fát 7). — Andrássy-úti: Új mű­sor (7). — Kevü: A kislány (fél 7). Felelős szerkesztő: Vanczák János. Kiadó: Szabó Imre. • Világ 066 ág"-könyvnyombo­rt. Budapest,­­VIII. Conti-n. i.

Next