Népszava, 1920. május (48. évfolyam, 105–129. sz.)
1920-05-23 / 123. szám
Súlyozták, 1901-ban és 1907-ben módosították, Franciaországban 1850-től, Belgiumban 1850-ben, Angliában 1882-ben, Spanyolországban 1908-ban, Luxemburgban 1911-ben, Szerbiában 1910-ben, Romániában 1912-ben szabályozták az aggkori- és rokkantbiztosítást az utóbbi években pedig majdnem minden ország megalkotta a maga idevágó törvényét. Nálunk a bányamunkások, a közalkalmazottak, a véglegesített vasúti alkalmazottak a bányatársládákban, illetve saját nyugdíj- és nyugbérintézményeikben vannak valamennyire biztosítva, a mezőgazdasági munkások és cselédek pedig az Országos Gazdasági Munkáspénztárnál önként biztosíthatják magukat. Ez az utóbbi egyáltalában nem kielégítő X X XX XXXXX X xxxxxx ipari munkások és alkalnazottaik is biztosít-Skinták magukat önként a több évtraeidóta működő Magyarországi Munkások Rokkantés Nyugdíjegyleténél. Ez az egyesület a maga szűkös eszközeivel és az állam nagyon minimális szubvenciójával aránylag szép eredményeket ért el Nagy apparátusával alkalmas lehet arra is, hogy magva legyen egy megalkotandó kötelező aggtkori-, rokkant- és hátramaradottakat biztosító intézménynek, de egymaga, mint szervezetében, fakultatív rendszerével, csupán a tagok járulékaira támaszkodva, természetesen képtelen az aggkor- és rokkantbiztosítás nagy problémáját véglegesen és intézményesen megoldanni. Törvényes és főleg gyors megoldásra van szükség — külföldi mintára — a terhek hármas megoszlásával. Az állam és az ipari és kereskedelmi tőke köteles hozzájárulni ahhoz, hogy azok, akik erejük, fiatalságuk vagy életük fogytáig kiszolgálták őket, azután ne kerüljenek az utca szögletére, vagy ne azzal a fájdalmas érzéssel búcsúzzanak az élettől, hogy ittmaradt családjuk feneketlen nyomorúságba kerül. A kötelező aggkori- és rokkantbiztosítás, az özvegy- és árvaellátás ma már nem munkásérdek vagy legalább is nem csak munkásérdek: az állam és az egész társadalom egyetemes érdeke, hogy a nagy ember pusztítás után megnyíljon az embermentés korszaka, ehhez pedig szorosan hozzátartozik ennek a kérdésnek gyors és gyökeres megoldása. Általános emberi és állami kötelesség és érdek például a hadirokkantak, hadiözvegyek ésárvák emberséges ellátása, de semmivel sem tartozik az állam és a társadalom kevesebbel azok iránt a harcosok iránt, akik a termelés harcmezején vívják az örök nehéz harcot a térrel, s az idővel, az igába fogott természettel és mindazzal az akadállyal, amelyet a kulturális haladás érdekében le kell gyűrnie az emberiségnek. Igen! A munka nagy hadseregének minden tagja rászolgált arra, hogy harcképtelensége esetén ne vesszen éhen, ne szoruljon mások odavetett alamizsnájára: a harcképesek, a továbbharcolók erőt, kedvet kapnak a további küzdelemhez, ha tudják, hogy bajaikban gondoskodás történik róluk. Meg kell tehát alkotni az aggkori rokkantbiztosítást és a hátramaradottakról való gondoskodást a következő alapelvek figyelembevételével: 1. A biztosításnak kötelezőnek kell lenni és ki kell terjednie minden foglalkozási ágra. Ezenkívül — esetleg önkéntes biztosítással — alkalmait kell adni a kis- és függő exisztenciáknak arra, hogy a biztosítás előnyeit megszerezhessék maguknak. 2. A terhek túlnyomó részét a munkáltatók és az állam vállalják magukra. 3. A biztosítottaknak széles önkormányzati jogot kell adni, hogy a biztosítás ne kerüljön bele az állami bürokrácia útvesztőjéig P. S. TARCA * * .* „ Temetben" •. • Csak most ne halják meg, Most százszor jobban fáj a bánat, Romok fölött bolyong Hideg szele az elmúlásnak... S langyos tavasszal is Fekete varjak szálldogálnak. Csak most ne halják meg, Hisz élve is halottan járunk Halott utcák során... Föltámadásra meddig várunk? Álmodni sem lehet: Lidércnyomás a legszebb álmunk. Csak most ne halják meg, Nagy temetőben hosszú árnyak Sürü, bús ciprusok Integetnek az éjszakámrt És hire-hamva sincs Száz színbe játszó skvordgnak. Csak most ne halják meg. •Körülvenne bánat sötétje, Halottak közt futó Dermedt gyökérnek ölelése. 'Jaj, melyik szörnyűbb itt. 'Az élők vagy a halottak szenvedésen Vág Gyula. mm .*. A szakszervezetek alkotmányáról*) A Népszava e hő 14-iki és 19-iki számaiban T. K., utána pedig K. M. elvtársak foglalkoztak a szakszervezeti alkotmány revíziójának kérdésével. Nézetem szerint a kérdés mindnyájunkat érintő fontossága kötelességünkké teszi, hogy a pro és kontra fölmerülő aggályokat és tévedéseket való értékükre leszállítsuk. Polgári politikusok és publicisták részéről megszoktuk, hogy rólunk helytelen ítéletet mondjanak, a legtöbbször rosszhiszeműen. De szocialistáktól — akiknél a jóhiszeműséget természetszerűen föltételezzük — megköveteljük, hogy véleményük alapja a szigorú tárgyilagosság legyen. Ezek előrebocsátása után megállapítom: tévedés az, mintha ,,a tapasztalt, megfontoltan határozó és cselekvő" tagokat háttérbe szorították volna a közelmúltban bármikor is a f fiatalos hévvel, de kevés tudással és élettapasztalattal rendelkezők". Tévedés pedig azért, mert legjobb tudomásom szerint éppen a szakszervezeti vezetőségek azok a szervek, amelyekben az elmúlt két év alatt a legkevesebb személycsere történt, úgyannyira, hogy a szervezetek vezetőségeinek nagy része ma is olyan elvtársakból áll, akik nemcsak a diktatúra alatt, hanem jóval előtte is vezetői voltak a szakszervezeti mozgalomnak és lesznek továbbra is. De azt hiszem, a szakszervezeti *) A szakszervezetek alkotmányának revíziója kérdésében a Népszava majd csak a vita befejezésével foglal állást. vezetőségek magatartását és politikáját nálamnál sokkal ékesebben igazolja a szovjetpolitikusoknak rólunk táplált véleménye, akik éppen (és joggal) a szakszervezeti vezetőségekben látták a mérsékeltek erejét, a mérsékelt irányzat „főfészkét" és természetesen minden erejükkel odahatottak, hogy a szakszervezeti vezetők ily irányú törekvését bármily eszközzel már eleve is lehetetlenné tegyék. Azt hiszem, ez a körülmény eléggé igazolja mindazt, amit föntebb állítok. Hogy voltak „megtévedtek"? n Mindig voltak, vannak, lesznek. Azonban, ha szemügyre vesszük a „meg- tévedtek" csoportját, a „fiatalos hévvel, de kevés tudással és élettapasztalattal rendelkezők" mellett látunk olyan embereket is, nem egyet, akikre ezek a jelzők talán mégsem alkalmazhatók ... A fölvetett revízió terve a szervezeti vezetővé való választhatóság megszorításában merül ki. Ennek, megvallom, csak árnyoldalát látom, nem is egyet, többet. Először: fölösleges és mert fölösleges, csak káros lehet. Másodszor: antidemokratikus. Bárha sokkal fontosabb és több intelligenciát követelő feladatnak tekintem a szakszervezeti vezetői szerep betöltését. xxxxxxxxxxx X XXXXX mindazonáltal egyetértek K. M. elvtársammal abban, hogy „csupán a tagsági időtartam még a tapasztaltságot sem biztosítja, annál kevésbé a tudást és intelligenciát." Márpedig, ha ezt nem biztosítja, céltalanul gyakorolnánk jogfosztást azokkal szemben, akiknél esetleg mindezt az említett föltétel nélkül is megtalálhatjuk. Harmadszor: sérelmes, mert kétségbe vonja a tagok helyes ítélőképességét, ami elvégre mégis csak az egyedüli helyes és megfelelő valami volt eddig és lesz ezután is annak elbírálására, ki alkalmas vezető szerepre és ki nem. Végül negyedszer: nemcsak Magyarországon van munkásmozgalom és várjon melyik külföldi testvérszervezetnél találjuk meg a választhatóság hasonló korlátozását? De ha ez megvan másutt és hasznosnak bizonyult, ám tessék javasolni az elkövetkező szakszervezeti kongreszszuson, (reméljük, eredményszerűen). De ha már erről írunk és beszélünk, soha ne feledjük el, hogy a munkásmozgalmat nem a vezetőségek, nem a vezérek csinálják, bizony nem. XXXXXXXXX,XX X X X X X X A munkásmozgalom vezérek nélkül is halad és fejlődik aszerint, hogy melyik tömegtényező benne az erősebb és így az irányító elem: az alkotó, építő és csak egyedül eredményes hatóerő: az öntudatossági vagy a kalandokra csábító, kudarcokba döntő öntudatlanság. Hogy e kettő közül melyik váljék a munkásmozgalom vezérlő motívumává, ezt meghatározni és elősegíteni: íme, ez a vezetőség feladata! Ne revízióskodjunk tehát, hanem szerezzünk érvényt az örök programnak: tanuljunk és tanítsunk! X X X X X X X X X X X X X xxxxxx x xxxx x X xxxxxx X X X X X X X X X XXXX X X X X X X X X xxxxxx X X X X X X X xxxxxx X X X X K.Gy. M séta. Szím, Jagy Pál. I. Milike volt a legszebb a cukrászda elárusító leányai között Az alakja magas volt, karcsú, a menése könnyű. Nem is járta, hanem inkább sejtette a lépéseket Az arca fehér, de finom, rózsaszínű erek futották be, a szemöldöke szépen, szinte szabályosan árnyékolta a szemét majdnem összeért a nagy, kék szempár fölött A keze természetesen hófehér volt az ujjai hosszúak, a körmeit rózsaszínűre fényesítette és ovál alakúra ráspolyozta. Ha beszélt mindig mosolygott. De ez a mosoly nem volt az az émelyítő arcfintoritás, amely sokszor eljutítja a nők arcát. Csöndes, kellemes villanás volt mint amikor az égből enyhe napsugár szalad le az emberre. A hangja meg úgy hatott, mint az éjjeli bogár csöndes zümmögése. Minden mozdulatán látszott, hogy nem közönséges származás. A jól táplált boltosasszonyok — akik a cukrászdába jártak, sok habossüteményt ettek és mégis karcsúak szerettek volna lenni — irigykedve néztek rá — Olyan, mint valami grófkisasszony. Meg is állapították, hogy bizonyosan valami elszegényedett mágnáscsalád sarja. Nagyon finom hangon beszéltek vele, drága, édes nagyságnak szólították és nem türelmetlenkedtek, ha kicsit elkésett a süteménnyel A származása, az igazán nem volt közönséges. Tulajdonképen maga sem volt tisztában vele. Annyit tudott, hogy a Ferencvárosban laktak kétszobás, csinos lakásban, az anyja szép, magas asszony volt minden elsején pénzt hozott a levélhordó, őt nagyon szépen öltöztette, amiért a szomszédok meg is szólták Azt mondták, jobb volna korán munkába fogni, nem baj, ha "a keze nem lesz olyan szép, mert így nem való másra, csak hogy dáma legyen belőle. Az anyja nem törődött a beszéddel, továbbra is szépen öltöztette, a haját szondásan megfésülte, szép szalagot font a hajába, tiszta, fehér kötényt adott rá. Olyan volt a sok külvárosi gyerek között mint a mesebeli tündér. Szép, egyenes tartású gyermek volt, tizenkét éves korában már egészen kisasszonyt mutatott Nagyon jó dolga volt. Az iskolában is szerették és így nem sokat törődött azzal, hogy a gyerekek összesúgtak a háta mögött: — A Milinek nincs papája. Némelykor elgondolkodott a dolgon, de amikor az anyja nyugodt tekintetű arcára nézett nem sokat törődött a beszéddel. A pénz rendesen megjött szép ruhái voltak, az anyja nagyon szerette és ez elég volt neki. Egy napon hazahívták az iskolából. Az anyja rosszul van. Azt tudta, hogy az anyja szívbajos. Némelykor görcsök fogják el és napokig alig tud magával, alig ismerni rá, az arca sápadt kimerült lesz éső ilyenkor nagyon félt Megremegtette az a gondolat, hogy mi lesz, ha az anyja... Istenem... azt kimondani is nehéz... A nagy baj elkövetkezett az anyja már eszméleten kívül, csak éppen, hogy magához tudta szorítani a kisleány fejét még aznap délután meghalt A szomszédok sopánkodtak, kíváncsiskodtak, hogy mi lesz a kisleánnyal. Még azon a napon eljött egy haragos tekintetű nő, az anyja testvére és magával Vitte Milikét. Egyszerre megváltozott az élete. Nem öltöztette senki olyan szépen, tisztán, mint azelőtt A nénje azt mondta: jó az így is. Szegény leány, nem lehet tudni, mi lesz vele, — szokja meg az egyszerűséget Ha a tükör előtt cicomázgatta magát rászólt: — Eredj onnan, inkább a konyhában dolgoznál! Az unokatestvérei irigykedtek rá, elszedték a szép harszalagjait a fehér kötényeit és ahol lehetett úgy csöndben bosszantgatták A pénz azonban pontosan megjött és miután a nénje egész családja lassanként ebből élt, vigyáztak rá, hogy el ne keseredjen. Egy magas, ősz ar időnként meglátogatta őket. Milikét megsimogatta, cukrot hozott és a néninek aranyakat adott Ilyenkor csupa édesség volt mindenki. A nénivel sokat beszélgettek a leány jövőjéről és abban állapodtak meg, hogy még járjon iskolába, azután majd valamilyen pályára megy. A tervensgettessől nem lett a smmi. A magas. 020 nsájras