Népszava, 1920. augusztus (48. évfolyam, 182–206. sz.)
1920-08-07 / 187. szám
ében magas búzaárakat ígértek a gazdáknak. Elhatározták ezután, hogy a legközelebbi ülést szombatom délelőtt tartják. Gróf Teleki miniszterelnök válaszolt Tomori Jenőnek Kun Béla és társai kiadatási ügyében hozzá intézett interpellációjára. Megállapította, hogy a külügyminiszter megbízottait semmiféle mulasztás nem terheli és a késedelem kizáróan technikai körülmények folytán állott be. A német kormány kétségkívül a bijlseváki előnyomulás befolyása alatt állott és így azok az okok, amelyeket Kun Béla továbbengedése mellett fölhozott, csak kifogásoktnak minősíthetők. A német kormány megbizottja egyébként sajnálkozását fejezte ki a magyar kormánynak. A választ tudomásul vették. Az ülés délután 1/42 órakor ért véget. NÉPSZAVA 1920 augusztus 7. A Tisza-ügy a katonai bíróság előtt 9f3dik nags sXXXXXXXXXX X XXXXXXX XX XXXXXXXXX Pénteken volt a Tisza-per tárgyalásának ötödik napja, amelyen megkezdték a tanúkihallgatást. A következő tanukat idézték meg: Tisza István özvegyét és unokahugát, Almássy Denise grófnőt, továbbá Tisza alkalmazottait: Dömötör Lászlót és Wessey Margitot, a Roheim-villa háztartási vezetőnőjét: Csermák Rezsőnét, valamint a villa tulajdonosait: Roheim Samut és Gézát A tárgyalásról a „Magyar Távirati Iroda" a következőket jelenti: Mondada tárgyalásvezető bejelenti, hogy Tisza István özvegye orvosi bizonyítványt küldött, amellyel igazolja, hogy beteg és ezért nem tud megjelenni a bíróság előtt. Ezután a gyilkosság másik szemtanúját, Almássy Deniset hallgatják ki, aki részletesen elmondja, mi történt az emlékezetes októberi napon a Roheim-villa kürül és hogy hogyan támadták és ölték meg Tisza Istvánt. Almássy Denise: Délelőtt néhány ember ődöngött a ház tájékán. Akkor az volt az impresszióm, hogy vigyáznak a házra, hogy ne mehessen ki. Reggel jöttem a villába. Nagybátyám már mindent tudott, mert elolvasta a reggeli lapokat. Figyelmeztettem, hogy itt veszély van, kértem, hogy menjünk el a villából. Azt mondta, hogy senki házába hívatlanul nem megy. A soffőr, akit kiüldtünk, azt mondta, hogy elmenni nem lehet, mert katonák állanak az Erzsébet királyné-útnál. Több-kevesebb csoportosulás volt a Hermina úton a délelőtt folyamán, sőt később a külső kaput is benyomták. Én velem kijött Konrád Péter, az édesanyám házmestere és őt arra kérte nagybátyám, hogy két levelet vigyen el a városba. Az egyik levelet Ziukachich városparancsnokhoz, a másikat Hadik János miniszterelnökhöz. Azután késő délelőtt nagyon izgatottan megérkezett Sándor János volt belügyminiszter. Ottléte alatt nagy lárma, volt és bejött egy csomó katona. Kimentünk eléjük és elénk állott egy alak, aki kissé nervózusan. Ittasan, nagyon kezdett könyörögni, hogy csak egy pár szót kíván szólni a kegyelmes úrral négyszem között. Nagybátyám, akinél revolver volt, ezzel az emberrel a szalonba vonult, a többi katona pedig, lehettek hatan vagy többen is, a hallban foglaltak helyet, mi pedig a szalon ajtajában állottunk. Tisza épp aznap reggel mondta, hogy meg van töltve a revolvere és ha látja, hogy segíthet rajtunk vagy magán, akkor lőni fog. Gartnernek is mondta, gondolja meg, mert egész biztos, hogy abban a percben, amikor a nadrágzsebében levő revolverhez nyúl — úgy látszik, észrevette, hogy Gartnernél revolver van —, elsüti revolverét és nem fog hibázni. Gärtner mondta, hogy ő nem akarja bántani, csak valamit akar vele közölni. Az egész dolog csak egy-két percig tartott. Ezután Gärtner társaival eltávozott. Megkérdeztük nagybátyámat, hogy mit mondott neki Gärtner. Azt mondta, hogy csak azt kérdezte, nincs-e nála elrejtőzve Ruzicska nevű ügyész vagy hadbíró, aki Gärtnernek személyes haragosa és ezért, ahol rátalál, végez vele. Nem sokkal távozása után visszaérkezett Konrád a két levéllel, amelyeket már nem tudott kézbesíteni. Csendőrt a délelőtt folyamán egyet sem láttam, de tudom, hogy az őrmester jelentkezett. Az Inassal beszélt, aki mondta, hogy az őrmesterben kevésbé bízik, a legénységében azonban teljesen biztos. Délután azután a csendőrökről nem hallottam többet, öt óra tájban közeledő lövéseket hallottunk. Ekkor már sötétedett. Amikor már nagyon hallatszottak a lövések, kértem nagybátyámat, hogy a pipázóból menjünk olyan szobába, amely nem annyira exponált. Alig pár perc múlva éles csengetés hallatszott. Bejött Dömötör inas és izgatottan, eirva mondotta: ».Kegyelmes uram, ugorjék ki az ablakon. Nyolc katona jött, kegyelmes uramat, halálra keresik." Amint kiléptünk, ott állt néhány katona közvetlen a szalonajtó előtt. A fegyvert lövésre készen fogták. Középen állt, akiben Dobót ismertem föl, balról egy magasabb barna ember állt. Ez lehetett a®, akit Pogánynak mondottak. Mondada: Látta Pogányt? Almássy Denise: Nem. Képen láttam, de nagyon elmosódott kép volt. Azon a képen nem tudtam fölismerni. A negyedik a hall ajtójában volt és csak a sziluettjét láttam. Nagybátyám kérdezte, mit akarnak. Mondták, hogy őt keresik és kérdezték, mi van a kezében. Azt felelte: az enyémben revolver, a derékben puska. Azt mondták, hogy tegye le. Végre többszöri fölszólításra letette a revolvert. Akkor kezdődött a párbeszéd, hogy hát ki tehet mindenről, ki az oka a háborúnak, a sok bajnak, a vérnek, mindennek.") azt mondta: Azt nem tudom, fiam, én nem. Ezután Dobó a fejét visszafordította és azt kérdezte Sztanykovszkytól: megvan-e végig az összeköttetés, mire az azt felelte, hogy végig megvan. Akkor azt mondta : „Kegyelmes úr, ütött a végső óra!" Ebben a pillanatban nagybátyám egy kiáltással nekiugrott Dobónak. Én is előre ugrottam. Ebben a pillanatban eldördült a sortűz. Legalább négy, és hat lövés is lehetett és éreztem, hogy nagybátyám hogy dől el. Még élt s azt mondta: „a fejem". "Az első lövés, amit én észrevettem, a haslövés volt. Csak rövid pillanatokig élt, ezután szenvedés nélkül lelkit kilehelte. A csendőrségnek a legkisebb kísérlete a védekezésre nem történt. Mondada: Föl fogja ismerni a tetteseket! Figyelmeztetem, hogy életről-halálról van szó. Almássy Denise a szembesítésnél kijelenti, hogy Huttnert nem ismeri. Sztamykovszkynak sziluettjére emlékszik. Dobóban határozottan fölismeri azt, aki középen, állott és úgy emlékszik, hogy Dobó utolsó pillanatban a fegyveresével félretolta. Elmondja továbbá, hogy a merénylők zöld katonaruhában voltak és nyakig begombolt kabátban. Mondada: Az esti órákban miféle események történtek. Almaxiv Demise: Éjjel az újságírók és a rendőrség részéről jöttek. A hadügyminiszter megbízásából egy főhadnagy is jött meggyőződni arról, hogy „Tisza István egészen és igazán meghalt-e?" Török védő kérdésére elmondja, hogy az egyik gyilkos fegyverét megfogta, azét, aki közvetlenül szembenállt neki baloldalról. Tisza István Dobó fegyverét fogta meg. Törül: Az ön emlékezése szerint hány lősob volt, Tiszán? •Almássy: Tudomásom szerint egy hátul a hónaalja alatt, egy, amely a bal felsőkart eltörte és egy, amely a hasfalat érte. Tűrök: Lehetséges az, hogy a tettesek, amikor tettüket is kiégették, hátrálás közben lőttek vissza! Almássy: Nem hátráltak, csak amennyire a nagybátyám ráugrott Dobóra. Láttam, hogy az, akit Pogánynak neveznek, nijgodlappetapíva lőtt rá. Török: Méltóztassék nekem arra felelni, hogy a csendőrök mikor jöttek a villába, honnan jöttek, kinek a rendelkezésére! Almássy: Fogalmam sincs, hogy kinek a rendelkezésére. Úgy tudom, megelőzően este. Meggyőződésem, hogy a csendőrök erőszakos lefegyverzésére nem volt szükség és nem volt idő. Ketten vagy hárman mentek le és a csendőrök nyolcan voltak. Lennyei (védő): Tud arról, hogy Károlyi Mihály milyen feliratú koszorút küldött Tiszának? Almássy: Úgy tudom, hogy még aznap este küldte a koszorút. Másnap egy táviratot: „Legnailvobb politikai ellenfelem tragikus halála alkalmából fogadja Nagyméltóságod részvétemet." Lennyei: Kiket tartott annak idején a merénylet hátamögött álló fülbujtóknak? Almássy: Kétségkívül Károlyi Mihályt és környezetét. Török: Amikor Károlyi miniszterelnök lett, tud-e arról, hogy Tisza azt az utasítást adta pártjának, hogy támogassák még Károlyit is, ha az az ország érdekében van! Almássy: Azt nem tudom. Lengyel: Kihallgatta-e önt a rendőrség és mikor? Almássy: A gyilkosság napján vagy éjjelén Szentkirályi és vele néhány rendőrtisztviselő volt kint. Azután több nem történt egészen 1919 szeptember 5-éig, amikor Gyulán két detektív jelent meg. Röviden kihallgattak. Figyelmeztettek, hogy kitérhetek a vallomás elől, mert megszállott területen vagyok. Én kijelentettem, hogy nem fogom megtagadni a vallomást, sőt Pestre is kész vagyok felutazni. Mondták, hogy legkésőbb nyolc nap múlva,ha lejönnek értem, de eltelt négy hét is nem jöttek vissza. Október 19-én érkeztem föl és telefonáltam a rendőrséghez. Mondták, hogy Nagy Károlyhoz menjek, de csak másnap vagy harmadnap délután. Csodálkozásomnak adtam kifejezést, mert azt hittem, hogy sürgős a dolog. Néhányszor kihallgattak a rendőrségen, azután néhai Kovács vizsgálóbíró. Ezután a vádlottak intéznek kérdéseket a tanúhoz. Dobó: Az első szembesítésnél, igaz, szakállam volt s akkor a grófnő azt mondotta, hogy csak a hangra és az alakra emlékezik, de ekkor mindig megmondták előre, ki jön be és mi annak a szerepe. A második szembesítésnél a grófnő kijelentette, hogy engem nem ismer. A rendőrségnél való szembesítésnél szintén kijelentette, hogy nem ismer. Én vagyok Dobó — mondottam. — Arra azt felelte: „Hát igen, maga az." Én egyáltalán nem lettem. Kérem megvizsgáltatni a grófnő látóképességét és emlékezőkérvességét arra, hogy egy év után . . . * Mondada: Rendreutasítom! Maira meri indítványozni más elmebeli állapotának megvizsgálását? Hüttner: nyilatkozzék, hogy az a legmagasabb fórum, akitől a gyilkosság kiindult, Károlyi volt-e? Hüttner: Erre a kérdésre válaszon nem tudok, mert nekem semmi tudomásom sincs, hogy Károlyi Mihály ehhez a dologhoz hozzányúlt volna, de még arról sem tudok, sem pedig támogatható sejtésem nincs, hogy előzetesen tudott volna a dologról. Sztrinykovszky: Nem tudok semmit. Dobó: Nincs tudomásom róla. Engem csak Kéri, Csernyák, ezek az intézők preparáltak. (Derültség a hallgatóság körében.) Ezután szünetet rendelnek el. Szünet után következik Csermák D Dezsőné tanúvallomása. Kijelenti, hogy a vádlottakat nem ismeri, majd a gyilkosság előzményeit és részleteit mondja el. Csermákné: Tíz óra tájban nagy csoport jött, katonák, civilek. Kiabáltak, hogy engedjem be őket. Odamentem egy lakóhoz és mondtam neki, hogy talán ő menjen ki, vele, mint munkással, inkább szóbaállanak. Az illető azonban nem ment. Akkor én akartam a kapuhoz menni, de láttam, hogy már benyomták a kaput. Ott állott egy civil, mögötte pedig három fegyveres katona. Mondták, hogy Tiszát keresik. Mondatlan kérdéseire elmondja a tanú, hogy ezzel az egyénnel a polgári bíróságnál szembesítették. Határozottan fölismerte és úgy hallotta, hogy az illetőt Gärtnernek hívják. Majd a délutáni eseményekre tér át. Csermákné: A csendőrök nem fejtettek ki ellenállást. Szép csöndben átadták a fegyvert. Én az ablakon keresztül láttam mindent és azt mondtam, milyen furcsán néz ki egy csendőr, amikor a tollakat leszedik kalapjáról. Ekkor egyszerre előttem termett egy katona és utána még három katona is jött. Három egyént, akik a kegyelmes úr előtt voltak, nem láthattam, mert oldalt álltak. Csak egyet láttam, Sztanykovszkyt. Dulakodást nem láttam. Mikor a kegyelmes úr előrelépett, eldördült az első lövés, de nem tudom, hogy ez hány lövés volt. Ez sortűz volt, olyan, mint amikor a gépfegyver ropog. Mikor a kegyelmes úr már a földön feküdt, akkor is belelőttek, hogy ki, azt nem Miután a bírák, védők és vádlottak intéztek még kérdéseket a tanúhoz, áttértek Dömötör Lászlónak, Tisza inasának kihallgatására. Dömötör nagy részletességgel, épp úgy adja elő a Roheimvillában történteket, mint az előző tanúk. A délelőtti látogatót egy régebbi szembesítésnél Gärtnerben fölismerte. A jelen levő vádlottakban nem ismeri föl a gyilkosság tetteseit. Török kérdésére elmondta, hogy a gyilkosság előtt két nappal hozták oda a csendőröket és roppant sokan voltak. Látta azokat a katonákat, akik a csendőrükhöz kimentek, de nem tudja, hogy ugyanazok voltak-e, akik visszajöttek. Elmondja a csendőrökről, hogy rettenetesen kártyáztak. Eleinte rendesen teljesítették a szolgálatot, később azonban már lógtak. A következő tanú: Weízeli Margit. Roheimek alkalmazottja, a délelőtti látogatót szintén fölismerte Gürtnerben. Látta, amint a leszerelt csendőrök elmentek. A gyilkosság részleteiről az előző tanúkéval egyező vallomást tesz. A következő tanú, Roheim Samu földbirtokos, csak a délelőtti látogatásról tud, a gyilkosságról ő csak utólag az utcán értesült. A tanú fia, Iloheim Géza, akit szintén kihallgatnak, elmondja, hogy neki sincs közvetlen tudomása a merényletről. Ezután még Szamosi Armard hírlapírót hallgatják ki, aki önként jelentkezik tanúzásra. Elmondja, hogy amikor a rendőrségre érkezett a gyilkosság híre, a rendőrségről nyolc-tizen autón kimentek a villába. Ott később jelentkezett Linder hadügyminiszter parancsortisztje. Sas László hadnagy és a kormány nevében részvétét fejezte ki. A rendőrségen másnap olyan tessék-lássék nyomozás volt, mert mindenki csak állás után vetette magát. , , , Ezután a targyalást szombat délelott 9 óraira halasztották. A mentelmi bizottág Friedrich kiayadását határolla el. Friedrich István mentelmi ügyében pénteken délben tartott ülést a mentelmi bizottság. A bizottság 21 tagja közül 16 volt jelen. A tanácskozás másfél óráig tartott. Mikovényi Jenő előadó beterjesztette az ügyészség átiratát. Az ügyészség Friedrich Istvánt gyilkosságba való felbujtással vádolja. Előadja, hogy a hadosztálybíróság előtt Tisza István gyilkosainak ügyében most folyó tárgyaláson olyan vallomások hangzottak el, hogy ezek alapján az ügyészség indíttatva érzi magát Friedrich István ellen eljárni. Bizonyító iratokat az ügyészség a vádirathoz nem mellékel. A bizottság hosszas tanácskozás után úgy határozott, hogy Friedrich István mentelmi jogát felfüggeszti. Kilencen szavaztak a kiadatás mellett, öten ellene, ketten tartózkodtak a szavazástól. Somogyi István kisebbségi ellenvéleményt adott be, amelyben előadja, hogya bizottságnak formahibák miatt nem lett volna szabad ilyen határozatot hoznia, hanem szigorútan a törvény rendelkezéseihez kellett volna tartania magát. Minden valószínűség amellett szól, hogy a mentelmi bizottsági jelentését a sürgősség kimondása mellett a nemzetgyűlés szombati ülésén tárgyalják le. (Itt a cenzúra 11 sort törölt.) az orosz javaslatokat. » Minszkben tárgyalnak a békérről. — Lloyd George követeli a fegyverszünet megköstését. — Lenin a parlamentarizmus mellett. (Bécs, augusztus 5. — A „Magyar Távirati Iroda" magánjelentése.) Varsóból jelentik a „Wiener Allgemeine Zeitung"-nak. A nemzeti védelmi tanács a Baranovicsből visszatért kiküldöttek meghallgatása után elhatározta, hogy elfogadja az oroszoknak Minszkben tartandó béketárgyalásokra vonatkozó javaslatát és közli az orosz kormánnyal, hogy Lengyelország kész megfelelő felhatalmazással ellátott, megbízottakat Minszkbe küldeni, ha az orosz kormány kötelezi Irónkat, hogy biztosítja ezeknek a megbízottaknak a varsói kormánnyal való szabad érintkezését. (Páris, augusztus 5.) A „Petit Parisien"-nek jelentik Londonból: Curzon lordnak Csicserovdhez küldött távirata nagyon határozott hangú. Curzon lord értesíti a szovjet kormányt, hogy ha a jegyzékre való válasza elutasító, kitérő vagy halogató célzatú lesz, akkor Kamenov és Knaszin bizottságát azonnal hazaküldik Oros£zországba. A lap megjegyzi még, hogy a jegyzék az ultimátum jellegének elkerülése végett nem állapítja, meg az orosz válasz elküldésének határidejét. A „Petit Journal" értesülése szerint Curzon lord jegyzéke s közli az oroszokkal, hogy a szövetségesek teljes egyetértéssel tesznek meg minden intézkedést Lengyelország védelmére. („M. T. I.") (Páris, augusztus 5.) A „Petit Journal" londoni jelentése szerint a helyzetet rendkívül komolynak tartják. Lloyd George tegnap este fogadta a bolsevista delegáció három vezetőtagját, Kamenevet, Ivraszint és Miljakint. A találkozás nagyon rövid ideig tartott és nagyon hidegen folyt le. Lloyd George nagyon is érthető szavakkal közölte a bolsevista kiküldöttekkel, hogy az angol kormány jegyzék útján értesítette a moszkvai kormányt, hogy arra az esetre, ha a bolsevikiek nem kötnek Lengyelországgal fegyverszünetet, minden összes kötet és helyreállítása ki van zárva. Azt is megmondta, hogy az orosz csapatok előrenyomulásának folytatása is hasonló következményekkel jár. A hatalmak kötelezték magukat Lengyelország függetlenségének föntartására, amennyiben azt veszedelem fenyegeti. A vörös hadsereg előrenyomulása azt vonná maga után, hogy a szövetségesek Lengyelországot mindabban az erkölcsi támogatásban részesítik, amire szüksége van. („M. T. L") (Moszkva, augusztus 5.) A kongresszus tegnapi ülésén élénk vita fejlődött ki a parlamentarizmusról. Bucharin és Lenin, akiket Murphy angol meghatalmazott támogatott, a parlamentarizmus mellett szólaltak föl. A kongresszus igen nagy szótöbbséggel kimondta, hogy a parlamentarizmus kétségtelenül fontos, intézmény. („M. T. I.")