Népszava, 1920. szeptember (48. évfolyam, 207–231. sz.)

1920-09-21 / 223. szám

előbbre." XXXXXXXXXX XXXXXXXXXXXXXX XXX „Az eddigiekből következik, hogy a földbirtokreform nem jelent harcot a nagy­birtok ellen" X X nagybirtokot e reform nem fogja fölöslegessé tenni, csak arányait változtatja meg és túltengéseit nyirbálja meg."" XXXXX X XXXXXX XXXXXXXXXXXXXX XXXXXXXXXXXXXX XXXXXXXXXXXXXX XXXXXXXXXXXXXX XXXXXXXXXXXXXX X XXXXXX X a törvényjavas­lat 1. §-ának első bekezdése a következőket mondja: „Ennek a törvénynek az a célja, hogy a magyar földbirtok megoszlását helyesebbé tegye. Evégből a törvény a lehetőséghez ké­pest előmozdítja a földszerzést főleg azok ré­szére, akik a föld gondos és szorgos művelé­sére képesek is és hajlandók is, de eddigi vi­szonyaik között önhibájukon kívül földhöz nem juthattak." De e­zt a rendelkezést sikeresen el­lensúlyozza már a 2. amely kimondja, hogy „a földbirtok helyes megoszlása közérdek lévén, egyéni jogcímen senkinek nincs követelési joga arra, hogy neki földet juttassanak. Amennyi­ben azonban a törvény célja megengedi (!) és evégből elegendő föld is áll rendelkezésre, föld az „erre érdemeseknek" lehetőleg a következő sorrendben és nagyságban juttatható: 1. Hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek, fel­nőtt hadiárváknak, ha sem házuk, sem házépí­tésre alkalmas ingatlanuk nincs, családonként 600 négyszögölnél nem nagyobb házhely és bel­sőség, továbbá megfelelő nagyságú törpebir-­­tok amelynek területe azonban legföljebb há­rom kataszteri hold lehet. 2. Mezőgazdasággal foglalkozó, földnélküli, önállóan kereső, önjogú férfimunkásoknak csa­ládonként legföljebb három kataszteri hold te­rületű törpebirtok. 3. Mezőgazdasággal foglalkozó, önállóan ke­reső, de már törpebirtokkal rendelkező önjogú férfiaknak mezőgazdaságaik kiegészítése vé­gett rendszerint még egyszer annyi, mint amekkora földjük van, ez azonban tíz katasz­teri­ holdnál nagyobb nem lehet 4. Földnélküli közszolgálati alkalmazottak­nak és kisiparosoknak családonként legföljebb egy kataszteri hold föld. 5. Az önhibájukon kívül végkielégítéssel vagy nyugdíjjal elbocsátott földnélküli köz­szolgálati alkalmazottaknak és hivatásos kato­náknak legalább is a törvény szerint nekik já­ró végkielégítés, illetve nyugdíjmegváltási tőkével fölérő értékű mezőgazdasági mivelésre alkalmas terület. 6. Községeknek, közbirtokosságoknak legel­tetési társulatoknak vagy­­más hasonló közös­ségeknek közös legelő létesítésére vagy kiegé­szítésére nélkülözhetetlenül szükséges terület. 7. A törpe- és kisgazdaságok között a több­termelés és a mezőgazdaság fejlesztése érdeké­ben mintagazdaságok és középbirtokok alakí­tására szükséges terület. Joga van azonban az államnak egyeseknek a gazdasági célszerűséghez képest nagyobb ingat­lanokat is juttatni. Előnyben részesülnek, akik­nek vitézségi érmük vagy több gyermekük van, vagy akik hadiszolgálatuknak becsülettel eleget tettek. (Itt a cenzúra 22 sort törölt.) fWWWX ^S^nn/'tfVt/XSVVUVVAA/^/VVWV^fVVV'VtA/lSVXAn/UUWWWWMM Követség lett a német főkonzulátusból Amint a „Budapesti Tudósító" jelenti, a német kor­mány a budapesti főkonzulátust követséggé változtatta át. Fürstenberg-Staarmheim gró­fot, a főkonzulátus eddigi vezetőjét a német követség ügyvivőjévé nevezték ki. Emellett Magyarországra vonatkozóan továbbra is reá ruházták rá konzuli jogokat. Monarchist­a tüntetés Németországban. Ber­lini jelentés szerint a szociáldemokrata sajtó fen­tartja, azokat a híreket, hogy a szeptember 25-ére tervezett birodalmi lövészverseny alkal­mával monarchista puccsot terveznek. Igaz, hogy ezen az ünnepélyen Lajos király, Hinden­burg és Ludendorff is megjelenik és a mon­archista párt nagy monarchista tüntetést fog rendezni. Benes a kis­ántant céljairól. A párisi Havas­ügynöks­­g jelenti: A „Petit Párisién”* dr. Benes cseh külügyminiszter cikkeit közli, aki a kis antantra vonatkozó különböző nyilatkozatokról azt mondja, hogy a belgrádi és bukaresti tár­gyalásokban Középeurópa jövendő politikai és gazdasági újjáépítésének alapjait fektette le. Őt mindig az az alapgondolat vezette és fogja is vezetni, hogy a békére és Középeurópa re­organizálására föltétlenül szükség van. Vállal­kozására a nagy ántant politikája késztette, amely az 1918. évi fegyverszünet óta hallgató­lag mindig arra törekedett, hogy azt a szerve­zetet, amelyet a régi osztrák-magyar mon­archia jelentett, más, új politikai rendszerrel" pótolja, amely egyesí­ti magában a régi rend­szer előnyeit, annak hátrányosságai nélkül. Vé­gül hangsúlyozza dr. Benes, hogy a kis­ántant barátságos politikát szándékozik követni Ausztriával és Magyarországgal szemben. („M. IT. L"). ­ NÉPSZAVA 1920 szeptember 18. A numerus clausus nem a zsidónak, hanem a szegénynek árt. * — Kemsellyülés. — A" numerus clausus hétfői vitájában az el­lenzők jutottak szóhoz: Ruppert Rezső és Sán­dor Pál mondtak el ellene két hosszú beszédet. A javaslat lényegéből Ruppert végre nap­fényre teregette azt, amit eddig vagy nagyon enyhén érintettek vagy letagadtak, hogy a nu­merus clausus nem a zsidóknak árt, hanem a szegényeknek, a szegény kereszténynek éppen úgy, mint a szegény zsidónak s ezt a fajtát vágja orron a javaslat, egy kissé olyan mér­tékben, hogy ezután csak pénz és protekció segíthet­ majd be az egyete­m szent berkeibe. Olyan nemes erények tehát, amelyek nem ad­hatók útravalóul szegény szülők fedele alól. Csak egyszer kell átolvasni a javaslatot s a Ruppert megállapításait nyomban alá lehet firkantani. Ez pedig meglehetősen fura egy kissé a mai időkben, amikor széltében-hosszá­ban azt hallja az ember, hogy demokrácia... ok keresztény lelkű, igazi demokrácia... Rup­perttel ellentétben Sándor Pál abba a téve­désbe esett, hogy a numerus clausust csak a zsidók ellen támadónak találta. Különben pe­dig nem is annyira, a javaslatról, mint inkább a zsidóság háborús és forradalmi szerepléséről beszélt. Ezzel viszont egészen fölöslegesen ugrott be olyan provokációknak, amelyeket jobban leszerel egy fanyar mosoly, mint a legkomolyabb statisztika. De hát Sándor Paleknak van mit védelmezniük a felekezeti érzékenység­ükön kívül is és ezt azért is szíve­sen csinálják, mert a támadóiknak nem min­dig van igazuk és egyáltalában nem őszinték... Huppert J­ózse (kormánypárt), a vita első szónoka, abból a szempontból bírálta a javaslatot, megfelel-e a társa­dalmi szükségletnek. Úgy találja, hogy a társadalmi lélek most beteg és ez a lelkiállapot diktálta ezt a beteg javaslatot is. A megtörtént katasztrófák után a nép bűnbakot keres, mert azzal, ami tulajdonkép a baja, nem szállhat harcba. A szenvedések igazi okozóit nem lehet büntetni, helyettük két bűnbakot kerestek ki: a liberalizmust és a zsidóságot. Akik eddig a liberalizmus ellen beszéltek, voltaképen összetévesztették a kapitalizmussal és noha a nemzetgyű­lés tagjai a magántulajdon elve alapján állanak, a libe­ralizmus ellen szólván, a magántulajdon ellen harcoltak. A gazdasági liberalizmusnak tulajdonítják a gazdasági romlást. Úgy látja azonban, hogy a kereskedelem terén és a szabad pályákon, az ügyvédség és az orvosi foglal­kozás terén, ahol a zsidóság nagy számban szerepel, nincs nyomor, ellenben nyomor van a katonaságnál és a hiva­talnoki pályán, pedig e helyeken nincsenek zsidók. (Holler kultuszminiszter közbeszól: „A bányákba nem mennek a zsidók!") Nem csodálja, ha valaki nem megy oly pályára, ahová maga sem vágyakozik. A meglevő bajon az "segí­tene, ha a keresztény intelligencia elmenne a kereske­delmi pályára és nem keresné mindenáron a közalkalma­zotti pályát.­Rátért az egyes felekezeteknek a hadseregben való résztvétele kérdésére és utalt arra, hogy szembe szál­lott a mostanival ellentétes pathologikus állapotai, ami­kor a bolsevisták diktáltak... (Dánéz Béla közbeszól: „Az ön beszéde is pathologia!" — Az elnök rendreutasí­totta a közbeszólót.) Gömbös megvádolta a zsidókat, hogy nem harcoltak a fronton. Ennek csak a hadvezetés lehetett az oka, attól függött, ki h hol teljesítsen szolgálatot. Álta­lános volt az, hogy senki sem ment szívesen háborúba, a katonák nem szívesen harcoltak az ismeretlen ügyért. Elmentek kisemberek, földműverek, proletárok, kishivatal­nokok, de a történelmi osztályok nem mentek a harctérre, G Gömbös képviselő úr is itthon maradt... (Bottlik elnök megjegyezte, hogy Gömbös a háború idején katonai szol­gálatot teljesített. — Huppert folytatta: Igen, a front mögött,­ hadtápvonalon. Hazai mellett, ugyanott, ahol sok zsidó is szolgált! ...) Cáfolta, mintha a zsidóság részvét­lensége miatt vesztettük volna el a h­áborút... (Budavári közbekiált: „Rossz bakancsot szállítottak!" — Sándor Pál: „Miért fogadták el?! És kik fogadták elt!") A front a háború végén a bolgár vereségek után már meggyöngült, a katonák rongyosak voltak, éjteztek. A király békemoz­galma is gyöngítőleg hatott a­­fegyelemre. Ilyen körül­mények között kezdtek dolgozni a fronton zsidó és magyar kalandorok egyformán.­­ Megállapította, hogy a javaslat, éppen úgy, amint az előző javaslatok, vétkezik az ország érdeke ellen. Azt a szegény keresztény ifjúságnak is, amely a látogatási kényszer folytán nem tud majd kenyeret szerezni. A vá­logatás azzal a rettenetes kárral járhat, hogy nem vesz­nek fel valakit, akiből egy Pasteur vagy Semmelweiss válna. A numerus clausus nem felel megg a keresz­tény eszmének, mert a szeretet helyett a gyűlölet jelensége. Reális keresztény politikát a földreform jelent, nem pe­dig az egyetemi oktatás korlátozása. A javaslatot, amely terrorisztikus cselekedetek következménye, nem fogadja el. Gömbös Gyula személyes kérdésben megjegyezte Ruppert szavaira, hogy 23 hónapig a fronton szolgált mint vezér­kari tiszt. Bizonyítgatta, hogy a front mögött túltengett a zsidóság és főszerepük volt a bomlasztásban. (Haller Ist­ván: „Vázsonyi támogatta a bolsevizmust!" — Sándor Pál: „Ez hamisítás! Vázsonyi küzdött ellene!") — Dánér Béla (kormánypárt) megszavazta a javaslatot, m­ert az szerinte siettetni fogja a zsidók kivándorlását. Rövid szünet után Sándor Pál (demokrata) beszélt. Fejtegette, hogy az ország csak úgy állhat talpra, ha minden lakosa összefog. Azokat a bűnöket, amelyeket a zsidóknak tulajdonítanak, bizonyítani nem tudják. A zsidó vallású magyarok nem ismerik el, hogy külön nem­zetiséget alkotnak, törvény alapján magyar polgároknak tekintik magukat. (Tuti Béla közbeszól: ..A törvényt meg lehet változtatni!") Az októberi forradalmat a zsidók számlájára írják. Erre megjegyzi, hogy a nemzetgyűlésen száz­az összes tartományokat szabadoknak nyilvánította. Később a hadseregfőparancsnokságnál tudakolta az udvar, mit akarnak a katonák, királyságot vagy köztársaságot! Krausz tábornok szerint XXXX X XXXX (Bulla Aladár közbeszól: „Ez volt az igazi bomlasztás! Még mielőtt a zsidógyerekek a frontra mentek volna!") A honvédelmi miniszter az októberi forradalmat fog­hagymaizó forradalomnak nevezte, Gömbös Gyula pedig trikolorba burkolt kommunizmusnak. Nos, október 31-én az ittlevő, majdnem összes kiváló politikusok támogatják ezt a forradalmat. A jelenleg itt ülő politikusok írásban és szavakban állandóan dicsérték, sőt dicsőitették ezt a for­radalmat. Én nem tettem le az esküt, mint azok az urak mindnyájan és nem tettem le később sem. (Fölkiáltások: „Neveket kérünk!" Zaj.) Neveket nem akar mondani, de egy nevekkel sűrűn teleírt papírlapot adott át a mellette levő Bassay Károlynak, majd folytatta: Ezek az urak akkor is támogatták Károlyit, amikor Lovászyék otthagyták őt. Még március 21-én is történtek kinevezések ezek közül az urak közül! Ezt a forradalmat nem lehet a zsidók nya­kába varrni! Egy mai vezető férfi 3000 katolikus testület nevében ajánlotta föl szolgálatait a forradalomnak. (Moz­gá­s: Haller István miniszter jelentkezik: „Majd felelek erre!") Vádolták a zsidókat azzal is, hogy dédelgették a román megszállókat. Erre azonban semmi bizonyíték sincs. Vesztegetések, kedvezések legföljebb birtokosok és gyárosok részéről történtek, akik menteni akarták jószá­gaikat, gépeiket. Fölolvasott részleteket Dobay István „Társaság" című­ lapjából, amely szerint kilenc előkelő magyar családnál mindennaposak voltak román tisztek ... (Fölkiáltások: „Neveket!") A kívánságra fölolvasta a kér­déses családok neveit. Foglalkozott végül azzal a váddal, hogy a zsidók nem hoztak elegendő áldozatot a háborúban. Szemere Bertalan könyvével bizonyítja, hogy a zsidók a szabadságharcban is teljesítették kötelességüket. (A szó­nokot a keresztény pártból folytonos közbeszólásokkal za­varják, mire Pető Sándor kéri az elnököt, hogy védje meg őket. Grieger Miklós ekkor fölugrik helyéről és kiabálni kezd Pető felé: „Ez szemtelenség, tartsa a száját!" Az elnök rendreutasította Griegert.­ A zsidóság óhajára indítványt terjesztett be, amelynek értelmében utasítja a nem­zetgyűlés a honvédelmi minisztert, hogy hat hónapon belül vallásmegoszlás alapján mutassa ki, hány magyar vett rési-­t a világháborúban, mennyien a zsidók közü­l, a fronton hány esett el, hány rokkant meg és hányan kap­tak kitüntetést. A zsidók legfőbb törekvése az asszimiláló­dás, hajlandók a legnagyobb áldozatokra, de magyarsá­gukban nem tűrnek megaláztatást és nem hajlandók meg­csókolni a botot, amely üti őket. A javaslatot nem fo­gadta el (Sándor Pált beszéde után más pártbeliek is üd­vözölték, közöttük — Semrecsányi György és Gömbös Gyula! ...) Elhatározták ezután, hogy a legközelebbi ülésen, kedden délelőtt folytatják a javaslat vi­táját Az ülés délután 344 órakor ért véget. (Itt a cenzúra egy 105 soros cikket törölt.) Gróf Bethlen programbeszéde, a m­egértés politikáját sücget. Gróf Bethlen István, akit Hódmezővásárhely I. választókerületében léptettek föl, vasárnap mondotta el programbeszédét, mely ugy a bel-, mint a külpolitika szempontjából nagyon figye­lemreméltó részleteket tartalmazott. Bethlen fejtegetései a külső és belső politika vonat­kozásai tekintetében annál súlyosabban esnek latba, mert sokan benne látták és látják még most is az új külügyminisztert és ha a kül­ügyek irányítását mindeddig nem vállalta, az csak annak tudható be, hogy a belpolitikai helyzetet még mindig nem tartja olyannak, amely mellett eredményes külpolitikát lehetne folytatni. Bethlen egyébként azzal a vallomással kezdte beszédét, hogy a közelmúlt tapasztalatai után sok kérdést másként ítél meg, mint évekkel ez­előtt. Az ország helyzete kétségbeejtő. És­­ahe­lyett — úgymond —, hogy magyar a magyar­ral kézenfova törekednék a hazát , megmen­teni, ahelyett a magyar irigységgel és gyűlöl­séggel tekint a másik magyarra. Elérkezett az ideje annak, hogy a magyar osztályok között a harmónia helyreálljon. Elérkezett az ideje an­nak, hogy a kormány az ipari munkássággal szemben a béke politikájának útjára térjen és a rendkívüli eszközöket, amelyeket még nem nélkülözhetünk, csak a bűnös és hibás emberek ellen alkalmazzák. Hangoztatta ezután, hogy rendbe kell hozni az állami szervezetet és meg kell indulnia a termelésnek. Ezt azonban nem lehet oly parlamenttel megtenni, amely csak a papirost önti magából, hanem olyannal, amely erős kézzel belenyúl a közállapotok helyreállí­tásába és a tekintélyt és fegyelmet újból sze­rephez juttatja. Legyen vége a parlamentben a személyi kérdéseknek. Jó külpolitikát a mai viszonyok között alig lehet csinálni, mert egy ország, amelyben felelőtlen tényezők nap-nap után kardjukat csörtetik, azt a kardot, amelyet csak nemrég csatoltak le oldalunkról, hogy ellenségeink fölkössék, ilyen ország szövetsége­sekre alig talál. Nem lehet addig jó külpoliti­kát csinálni, amíg puccsokról s személyeskedé­sekről van szó a parlamentben, mert nincs meg a bizalmaa, hogy barátságot és szövetséget köt­hessünk. A királykérdésről az a véleménye, hogy amíg a külpolitikai orientáció nem tisz­tázódott és a belső konszolidáció előbbre nem haladt, addig nem lehet hozzányúlni a király­kérdés elintézéséhez. Végül a választójoggal foglalkozott és megállapította, hogy a mai választójog nem egészen felel meg a nemzet érdekeinek. Bethlen különben­, akinek beszédével első cikkünkben is foglalkozunk, a kerület­­egyet­len jelöltje, a Friedrich-párti önjelöltnek annyi válasz­tóhíve­se volt, akik szabályszerű számban ajánlani tudták volna. (Itt a cenaura egy 173 soros cikket törölt)

Next