Népszava, 1920. szeptember (48. évfolyam, 207–231. sz.)
1920-09-01 / 207. szám
1920 szeptember 5. NÉPSZAVA Megnyíltak az iskolák kapui. * * Beávatási gondok. — A háborús iskolázás. — Vizsgadjuk év elején. — A drág* könyvek és tanszerek. A nyári pihenőidő elmúlt, itt van a szentember. Az iskolák kapui újra megnyíltak. Az iskola soroz. Visszafogadja régi katonáit és újoncokat soroz a gyermekek világából. Megkezdődtek a beiratkozások, de a régi idők kedves és derűs képe: a csicsergő gyereksereg, a mosolygó, örvendező anyákkal, apákkal eltűnt. Gondterhes szülők vonulnak gyermekeikkel az iskolák felé, mert míg azelőtt az iskola arra törekedett, hogy a szülői gondok egy részét magára vegye, ma újabb gondokkal terheli meg a már-már roskadozókat. A háborús évek alatt az iskolai oktatás teljesen leromlott Az iskolai épületek egy részét más célokra foglalták le. Több iskola növendékeit egy-egy épületbe zsúfolták. A tantermekben kora reggeltől késő estig folyt a tanítás. Ilyen viszonyok mellett a tantermeket sem szellőztetni, sem tisztán tartani nem tudták kellőképen. Azután itt volt a sok szénszünet. Az iskolai év néha csak négy hónapig tartott A gyermekek alig tanulhattak valamit és ezek a viszonyok nagyjából még ma is így állanak. Legalább nem sok javulás történt. Az iskolaépületek egy része most is más célt szolgál és a tüzelőanyag kérdése éppen olyan bizonytalan, mint a háború alatt volt. A szülők lelkére teljes súlyával nehezedik a kérdés: mi lesz a fiamból, leányomból? Az iskola rengeteg pénzbe kerül. Fölemelték a beiratási díjakat és a középiskolák tandíja olyan nagy, hogy a szegény ember nem tudja előteremteni. Mintha a kormányok arra törekednének, hogy könnyítés helyett újabb gondokat és terheket rakjanak a lakosság vállaira! De a gyermekek arcán sem tükröződik az öröm paránya sem. Hogyne! Itt a fölvételi vizsga! Vizsgadrukkal, tortúrával kezdődik az iskolai év. Az évvégi vizsgálatok céltalanságát is belátta már a közvélemény és íme, most szeptemberben kezdődik a tortúra. Ha már a számos akadályon keresztül a " gyermek bejutott az iskola padjába, akkor uj gondok támadnak. -Hogyan szerezzük be a tankönyveket? Új könyvet vegyünk vagy antikváriusnál vásároljunk! Egyformán drága az mindenütt. Az uj középiskolai könyveket a békebeli ár tizenötszörösén hozzák forgalomba Az elemi iskolai könyvek ára is öt-hatszorosára emelkedett. A füzetek, irkák és más iskolai szerek is sok pénzbe kerülnek. Azután már szinte dühvel mondta: — Hát tudtok másról beszélni most? — A tenger! — beszélt Jordán mélyre tompított hangján, lehunyt szemei alatt, amiket csak egy-egy pillanatba nyitott föl olykor. — Az apám már negyvenöt éve birkózik vele. Ötéves volt, a mikor elkezdte, ma már ötvenéves, de erős mést, mint egy árbóc... Sokat megölt azóta a tenger, de vele nem birt. Arca hirtelen figyelő lett, szemei ráncba siklottak és összeszűkültek, tenyeréből ellenzőt csinált föléjük, úgy nézett szembe a nappal. Parányi pont látszott ott, nem lehetett tudni, úszó fatönk-e vagy a mi csónakunk. — Igen — folytatta azután, — mert mi, halászok, örökké harcban állunk a tengerrel. Vagy ő győz le minket és akkor végünk, vagy mi győzünk és akkor kicsikarjuk tőle pár hétre az életünket. Aki nem elég erős, jaj annak, izgalmat sohase reméljen... Barras Apollóniának három gyermeke volt, amikor elsülyedt a „Sólyom", együtt úsztunk már vagy hat kilométert, amikor mindjobban elmaradt. — „Barras!" — kiáltom és visszanézek. Láttam, hogy vége már. — „Jocó, isten veled" — mondta Még küzködött, de tudta már, hogy hiába minden, ottveszett. — Giovanni szőke volt és vőlegény. Karikagyűrű volt az ujján. A menyasszonyát Ráchelnek hívták és szép volt, mint egy kép... Ő is ottveszett... Elhallgatott... Az ég fölöttünk fényes volt és tüldérkék, de a nyugati tájon olyan vörösbe izzott, mintha frissen csapolt vérrel festették volna át. Már ott ült féltestével a vizén, sugárkezeit még egyszer felénk nyújtva, csókra talán. Felhők úszkáltak benne és egy felhő mögül most hirtelen kikanyarodott a gépmadár. Lassan, kényelmes íveléssel siklott tova, mintha a fény áradatban kéjelegne, átizzott szárnyai boldog mozdulatlanságban nyúltak el oldalt,... lent a vizén már jött a csónak, kis vitorlás, amit órák óta vártunk. Hirtelen ütődve figyeltünk. Hegedűszó hangzott a távolból, a partok felől. A lágy, suttogó zene finoman himbált körülöttünk, elsiklott a haldokló nap felé és bágyadtan hullott a lábainkhoz. — Hallod? — mondtam boldog elragadtatással. • De Jocó velem együtt súgta: — Hallod? — Valami horvát darab. — Inkább dalmát. — De hiszen az olyan mindegy!... És valóban olyan mindegy volt! Én, az én magyar szivemmel, Jordán az ő olasz szivével egészen belé merültünk és a dal szomorú, síró ütemeit könnyezve ittuk. — De hol van Ive? — mondtam én most Ive eltűnt és csak később láttuk meg a lányok közt amott Virágot tépett és egyenként adogatta nekik. Csupa elhajlás, fiatalság volt, az élet maga... Jordán rámnézett én őrá. Mindketten hallgattunk ... . . . Üres, nagy, orditó csönd következett amikor elhalt a zene és ezt a csöndet a pörlekedő tenger is csak soká ölhette meg... De sziveinkben még aztán is ott élt a dal zokogása és kívántuk, hogy csendüljön föl ismét hisz a mi fájdalmunk is ott égett abban. Az a fájdalom, ami Jocóval most ezeket mondatta: — Nekem is van otthon két gyermekem, olyan kicsik ínég, talán meg sem ismernek, ha haza megyek. De azért nagyon szeretnek és nagyon várnak és én nagyon szeretnék mindig ott lenni köztük... De a hajós élete sötét és fellegeikkel terhes és olyan kegyetlen a tenger, ki tudja, egyszer talán hiába is várnánk ... És az a fájdalom is, amivel én igy feleltem erre: : — Nemcsak a hajós élete ez,Jócó, mindnyájunké, az enyém, a tied, az övé. Mert annyian vagyunk, a tengeren, a bányákban, a gyárakban, épülő házakon és ó, mindannyiunknak van miért az életüket félteni!... — Annyian vagyunk, szomorú életremegők... Észak, dél, kelet és nyugat a mi sóhajainktól hangos... És megyünk, megyünk, mi bus csapat valami vaniménnyl apró célok után, mígnem rájzújjf, hogy minden földi cél csalóka délibáb ... Valamit mondani akartam még, de túl nagy volt a csönd, ráült a szívemre. Föl kellett emelni a fejem... a nap már eltűnt az, égen és nem maradt utána más, mint az égő vörösség, ami a vízbe érni látszott beleolvadva valami ájuló ölelkezés alatt... Mögöttünk egyre nőtt a homály, az erdő egyre sűrűbbre vonta fátylát mintha fázna és a mogorva sziklák olybá tűntek most mint fölfuvalkodott békakirályok. — Igaz — beszélt halkan Jordán, tenyerébe hajtva fejét — Mindenkinek van féltenivalója a földön... Olasz, német magyar, orosz és a többiek, mind testvér a bajban... Fölük nagyon-nagyon erősen rám nézett: — Mért nem szeretik akkor egymást? A csónak mind közelebb ért lágy szél dagasztotta a vitorláit és látszott amint gyorsan siklik felénk, arra, mint éles kés fölhasítja a tenger hullámos testét. Már ki lehetett venni: öten ültek benne, öt árnyas, parancsváró ember. — hipp-kopp — hallatszott most a hátunk mögött Ive jött meg kacagva és pirosan. Keresztülugrott a bokrokon, olyan volt, mint fiatal, csintalan gödölye, aki parányi testében egy világ lobogó kedvét hordja — Itt vagyok, gyerekek... Azt hiszem nem nagyon aggódtatok értem... Kár is lett volna! Odafeküdt közénk, lehelete az arcunkhoz ért Valami szent borzongás járta át a testem, a leheletnek ettől a tüzességétől... Sóvárogva néztem arra, amerről jött de már semmi sem látszott. A leányok eltűntek tarka ruháikkal. Azután pedig már föl kellett állni. A csónakparthoz ért szigorú hang szólította a neveinket. Mielőtt munkához láttam, gyorsan körülnéztem. Már erősen alkonyodott mind feketébb álarcát öltötte magára a világ, az ég mind jobban a tengerbe olvadt mint két szerető, aki elkábulva a viszontlátáson, mámorral dől egymás karjába... A szél egyre nőtt a hullámok egymás hátára kúsztak és most olyan volt a végtelen víz, mintha minden pontjával egy-egy élet indult volna el, hogy ismeretlen céllal rohanjon meg riadt társai után. Tiszta és átlátszó volt a levegő. És ebben a végtelen tisztaságban, káprázatos fényét hintve alá, fölragyogott az első csillag. 5 Az írek háborúja. * Véres harcok Belfastban. — A dublini békekonferencia^ A „Neue Freie Presse" tudósítója jelenti Kopenhágából, hogy Belfastban még tart az utcai harc. A tömeg, amelyben rendkívül sok aszszony és gyermek van, akik állandóan hozzák a muníciót a férfiaknak, megtámadta az unionisták házait és a rendőrség egyik épületét és sok házat elpusztított. A rendőrök és a katonák előbb szuronnyal akarták a tüntetőket szétkergetni, ez a kísérlet azonban eredménytelen maradt. A katonák ezután rálőttek a tömegre. Hat ember meghalt és körülbelül ötvenen megsebesültek. Az egyik városrészben egész éjjel folyt a harc és csak akkor ért véget amikor a katonák vonultak végig a városon páncélos automobilokkal és géppuskával lőttek. Még nem tudják, hogy ezekben a harcokban hány ember halt meg. A „Nouvelle Correspondence"-nak jelentik Londonból. Az ír békekonferencián, amely Dublinban tartja első ülését feltűnő incidens történt. French lord, Írország alkirálya azt indítványozta az ülésen, hogy a kongresszus nagyon erélyesen fejezze ki rosszulását a kormány politikája iránt, amely Írországot egyenesen anarchiába kergeti. French lord, nagyon indulatosan kelt ki a katonaság beavatkozása ellen. Dublini jelentés szerint a dublini érsek felhívást bocsátott ki a néphez, amelyben a rendőrök megölését hidegvérrel elkövetett gyilkosságnak mondja, a kormány magatartását pedig a militarizmus és a brutális erőszak kormányához méltónak. IVVAAA#VWVVVVV\AAaA/WWVWWWVWWWV\rt/VVVVWVVVW*/\rt Őt képviseli. A Szabó Sándor volt kisgazdapárti képviselő lemondásával megüresedett tiszalöki kerületben vasárnap volt a választás és azon Benkei Gábort választották meg. Benkő, hír szerint, a Friedrich-csoporthoz fog csatlakozni. Olvassátok a Világosság-Könyvtárt! Most jelent meg: 77—89. Knut Hamsun: Éhség. Regény. Norvégból fordította: Kitoók Emma. Ara 6 58 kor. A világirodalom remekművei a Világosság - Könyvtárban . Andrejev, Leonid: A kormátozó. Oroszból fordította: Várnai Dániel. Ara 2-8 kor. Balzac, Homré de: A vörös korcsma. Franciából forditotta: Bölöni György. Ara 1 50 kor. France, Anatole: Pontius Pilatus. Franciából forditotta: Kunil Zsigmond. Ara 1'50 kor Irving, Washington: Rip van Winkle. Angolból forditotta: Bartha László. Ara L- kor. Maupassant, Guy de: Az örökség. Franciából forditotta: Sabján István. Ara 4-— kor. Verga, Giovanni: Parasztbecsület. Olaszból forditotta: Cobor Péter. Ara 2'— kor. Zola, Emile: A malom ostroma. Franciából ford.: Bresztovszky Ernő. Ara 4— kor.