Népszava, 1920. szeptember (48. évfolyam, 207–231. sz.)

1920-09-17 / 220. szám

2 ProSiSszka püspök a humerus clausus meSSett. A kSzéposstányért történik minden. .A nemzetgyűlés csütörtöki­­ülésének elején­­végeztek az illetékemelő javaslattal. Buda­vári László módosítást nyújtott be a kártya­illeték fölemelése céljából, de Korányi pénz­ügyminiszter fölszólalása után a módosítást elvetették. Ezzel a részletes vita véget ért, minthogy azonban összesen csa­k 27 képviselő ,volt a teremben, jó negyed óráig várni kellett, amíg határozatképes számban gyűltek össze, akkor azután a többség részleteiben is megsza­­vazta a pénzügyminiszter javaslatát. Napirend szerint ezután a numerus clausus a mult­­isten félbeszakított vitáját folytatták. Schaner Károly (kormánypárt) volt az első szónok, aki természetesen megszavazta a főiskolai beiratkozást szabá­lyozó javaslatot. Habovszky elnök közben bejelentette, hogy 30 képviselő indítványt nyújtott be avégből, hogy a javaslat tárgya­lásának tartamára az ülések idejét egy órával hosszabbítsák meg. A házszabályok értelmében az indítvány fölött a leg­közelebbi ülésen szavaznak. Prohászka Ottokár (kormánypárt) behatóan fejtegette a javaslat céljait. Ezek között a legfontosabb: megmenteni a középosztályt. Azokat az erőszakosságokat — mondotta —, amelyeket a keresztény ifjúság követett el az egyete­men, nem védi, de megérti. Az egyetemen tanulni kell, nem politizálni. A keresztény ifjúság jövőjét és kenyerét féltette. Azt, hogy kit vegyenek föl az egyetemre, első­sorban a tehetség szerint kell eldönteni, de a tehetség szerinti kiválasztást nemcsak a fakultásokra kell bízni, ha­nem szerepet kell ebben adni a középiskolai tanároknak is. Vigyázni kell, hogy ne érvényesüljön protekció, de éberen meg kell védeni az egyetemet, azok ellen, akikre „rásütöt­ték a hazafiatlanság, a destruktív irányzat bélyegét". Kern vár óriási lendületet a keresztény ifjúság szempont­jából a numerus clausustól, de az intézményes beavatko­zás bizonyára növelni fogja a keresztény ifjúság munka­kedvét. A javaslatot csupán a helyzet kényszerűsége foly­tán szavazza meg, nem pedig gyűlölségből. A numerus cla­isus behozatalát antiszemitizmusnak tartják. Erre a lépésre a keresztény magyarságot az vitte, hogy 1887 óta a közgazdaságot teljesen a zsidóság foglalta, le, míg a magyarság a hivatalokat lepte el. A gazdasági föllendü­lést a zsidók csinálták. A zsidóság hatalmas gazdasági érzékével, szorgalmával, aktualitásokra berendezkedett intelligenciájával leszorította a középosztályt vezető­helyéről. Nem tagadható — mondotta —, hogy a zsidóság teremtette meg a magyar kereskedelmet. A magyar nép sohasem volt­ antiszemita és nem tud meglenni zsidó ke­reskedő nélkül. A baj onnét van, hogy a zsidóság nem­csak integrális része lett a magyarságnak, hanem túl­súlyba jutott, nemcsak föltört, hanem a magyarságot le­szorította. A zsidóság rávetette erős intelligenciáját a sajtóra is. Ami most történik, nem antiszemitizmus, ha­nem faji önvédelem. Majd így folytatta: — Ne vegyétek, zsidó polgártársaink, gyűlölködésnek!, ha védekezünk. Az ügyvédek fele, az orvosok többsége zsidó és ezt a gyermekei jövőjét féltő társadalom nem tűrheti el. A zsidó értelmiség térfoglalása a magyar iro­dalom elzsidósodását jelentette. Szívesen megadja a jogot, a szabadságot a zsidó inspirációnak, de meg kell védeni a magyar kultúrát... "Pető Sándor: „Koszoséi akarunk lenni a magyar kulturának!") Erről csak akkor lehet szó, ha teljesen asszimilálódnak. A zsidóság értékes elemeit hajlandók bekapcsolni a magyar kulturába. A liberaliz­musról elismeri, hogy nagy előnyei vannak­: Kossuth, Deák, Széchenyi liberálisok voltak, mert azt az akkori korszellem megkövetelte, hogy kiemelkedjünk a kö­zépkorból. Most azonban már láthatók a liberalizmus kinövései is és a magyar kultúrát meg kell védeni, még ha ez a liberalizmussal való szakítást is jelenti. A zsidóság fejlődése most már cs­ak a zsidó nemzeti eszme, a cioniz­m­llis irányában képzelhető el. (Sándor Pál közbeszól: ,,Os­tobaság, nem kérünk belőle!") Világszerte mutatkozik a cionizmus fejlődése és ezért biztosítani kell a magyar szellemi uralmat. Nem tűrhető tovább, hogy Magyarorszá­gon nagyobb százalékban legyen a zsidóság, mint kivál D A Ítország óriási bűnt követett el Andrássy Gyula, Tisza Kálmán és Tisza István idején, hogy a liberalizmus cé­gére alatt megtűrte a Felvidéken a zsidóság beszivárgá­sát A zsidó egyetemi hallgatók kérvényére megjegyzi, hogy mindazok előtt, akik a fronton voltak és szenvedtek, meghajtja az elismerés lobogóját, akár keresztények, akár zsidók. Statisztikai adatokra hivatkozott azonban ez után, amelyekből kitűnik, hogy a zsidó katonák közü­l aránylag kevesen haltak hősi halált. Elismeréssel van a zsidóság szerencséje, képességei és kulturális munkája­ iránt, de ha a zsidóság a magyar fajt akarná támadni, őt is magá­val szemben fogja találni ... (Ekkor a nemzetgyűlés­­tagjai helyeikről fölállva éljenezték és tapsolták Prohász­kát) A javaslatot Bernolák Nándornak a felekezeti arány­számra vonatkozó módosításával fogadta el. Rövid szünet után Herman Miksa kormány­párti beszélt, szintén a javaslat mellett Fejte­gette, hogy a numerus claususra már csak ne­velésügyi szempontból is szükség van, mert az egyetem zsúfoltsága lehetetlenné teszi a szak­képzést. Majd minden fordulat nélkül fölhívta a kultuszminisztert hogy a már kereső felnőtt embereknek is módot kell nyújtani az egyetemi szakképzettség megszerzésére. Ekkor a vitát megszakították és folytatását a legközelebbi ülés napirendjére, péntek dél­előttre tűzték ki. Az ülés délután 2 órakor ért véget V/VVVVWWWVWWVWrvWWWWl.­WWW.r.V/JVWWWVWWWl A prágai baloldali munkásság és a kormány­válság. Prágából jelentik: Szerdán délután Nagy-Prága munkássága népgyűlést­ tartott, amelyen állást foglalt a szociáldemokrata pártvezetőség határozatainak tárgyában A munkások a gyűlésen elfogadott határozati ja­vaslat értelmében a pártkongresszus megtar­tását kíván­ják, mégpedig ez év december 25-én. •Kijelentették még, hogy mindenki a szélső­balpárt leghevesebb ellenállására számíthat, ha a munkásságot kizsákmányolni vagy an­nak a bőrén meggazdagodni akarna. A hatá­rozati javaslatot a Pravo Lidu szerkesztősé­gébe vitték, amelyet fölkértek a határozat közzétételére. Ez olyan, híresztelésekre adott alkalmat mintha a Pravo Lidut a szélsőbal­párt hatalmába kerítette volna. NÉPSZAVA U1555 szeptemb­er 17. A min # A politikai zavarok és a munkás­mozgalom. (A Népszava svájci tudósítójától.) Mi itt Európában alig tudunk valamit a mexikói za­varokról, amelyek pedig már évek óta tarta­nak. Az amerikai kábeltáviratok­­ néha-néha hírt adnak politikai merényletekről, lázadá­sokról, bandaharcokról, idegenüldözésekről, az Egyesült Államokkal való konfliktusokról, de még ezek a hírek sem érkezhettek el a háború folyamán eredeti formájukban a központi ál­lamok sajtójához. Ha ma nem lenne Európa annyira elfoglalva önmagával, lehetne tisz­tább képet alkotnia arról, mi történt és törté­nik ebben a természeti kincsekben olyan gaz­dag, területileg is hatalmas országban. Meg­próbálom pár sorban összefoglalni a helyret Mexi­kó iöraszépessége nyelvébe­n elspanyo­losodott és leszármazásában is spanyol vérrel keveredett indián faj. Vagyontalan, művelet­len és a spanyolok sok évszázados uralma alatt rabszolgává aljasult dolgozó tömeg, ame­lyet az ország természeti kincseivel együtt kül­földi (angol és északamerikai) tőke kerített a múlt század vége óta teljesen a hatalmába. Az állam (helyesebben: államszövetsé­g) nemzeti önállósága éppen olyan fikció lett mint a dol­gozó állampolgárok személyi jogai. A mexikói munkás ténylegesen és testileg is tulajdona volt a mexikói föld termékenységét és a mexi­kói bányáikat bitorló külföldi nagytőkének és a saját politikusai egyszerűen rabszolgakeres­kedővé züllöttek. Mexikóban a legutóbbi évekig még a nemzeti gondolat sem ébredt föl, nem­hogy a munkásöntudat lehetne tényező. Ami­kor a világháború meggyöngítette a külföldi tőkét amely másfelé lévén katonailag elfog­lalva, nem fejthetett ki akkora nyomást mexi­kói rabszolgáira, mint addig tette — hirtelen ráeszmélt a mexikói nemzet a helyzetére. Rá­jött olyan szembeszökő tényekre, mint például az, hogy a mexikói lakosság 95% a a bér-„szer­ződés" értelmében rendszerint egy életre el­adta magát néhány garas előleg fejében a bánya és a föld gazdáinak, akiknek törvény­szerű pallosjoguk volt. A hajcsárnak joga volt annyi és olyan munkára kényszeríteni a „szer­ződött" munkást, amennyire és aminőre neki tetszett. A munkásnak, szóval a­ mexikói nép óriási többségének­,nemcsak lehetősége, hanem joga sem volt a, magántulajdonra, családi "ügyek­ (házasság, gyereknevelés, stb.) a tőkés­nek volt jogában intézni, stb., stb. Szóval a leg­teljesebb jogi rabszolgaságban élt­­ az egész nép, arról nem is szólva, hogy az országa ide­genek tulajdona volt (hogy a tulajdon sokszor állami bérletek vagy hasonló leplezett bir­tokbavételek formájába volt burkolva, az nem változtat a tényeken, amint a rabszolgaság tényén sem változtat az, hogy az analfabéta, munkára alig érett fiatal mexikói szerződéses alapon adatta el magát az apja rabszolga,tar­tójának, mint rabszolga-növendéket). Ezekre a tényekre ráeszmélni nehéz volt a nagyon alacsony kultúrfokú tömeszeknek, de a ráeszmélés mégis megtörtént a háború folya­mán. Következménye egy idegenellenes, tehát nemzeti forradalom lett, amely azonban a té­nyek szükségszerűségénél fogva egyben min­kásforradalommá is vált A szocializmusnak szinte semmi befolyása sem v­olt és ma is ke­vés van Mexikóban, sem a Hó részben analfa­béta tömegeket, sem a vezetőket nem vezette szocialista elmélet amikor a forradalom ered­ményeként olyan alkotmányt teremtettek meg, amely elvben eltörölte a jogi és gazdasági rab­szolgaságot, az ország természeti kincseit vissza kívánta venni az állam tulajdonába. Sőt a tények kényszere odáig fejlesztette a helyzetet, hogy némely vidékeken fölöslegessé vált maga a pénz, mint csereeszköz: mindenki­nek, aki dolgozott, meg voltak az életszükség­letek beszerzéséhez való utalványai, amelyeket sokkal egyszerűbben cserélhetett be árura, mint­ a pénzt Az az államszövetség, amelyben maigsan sem sokan akadnak a szocialista elmé­let ismerői, a gyakorlatban kénytelen volt kö­zeledni a szocialista társadalomhoz. Ideje azonban alig volt a konszolidálódáshoz, mert az európai háború befejeztével az érde­kelt tőke figyelt le Mexikóra, ereje Mexikó el­len fordulhatott A nyílt háború helyett belső villongások­­kezdődtek, amelyeket pénzzel és munícióval az érdekelt tőkések támasztottak, a forradalom vezérét (Carranzát akinek sze­mélyiségéről különben szocialista források is kevés jót tudnak mondani) megölették és a legutóbbi mexikói hírek azt bizonyítják, hogy a mai rezsimmel nagyon meg van elégedve az északamerikai nagytőke, hogy a forradalmi­­vívmányoknak­ visszacsinálása az egész vona­lon folyamatban van, hogy rendeletek és tör­vények gondoskodnak az osztálytudatos mun­kásmozgalom elnyomásáról. Mert ma már kezdődik a munkásmozgalom Mexikóban is. Az északamerikai állítólag nem politizáló unionok és az I. W. W. (a Világ Ipari Munkásainak Szövetsége, amely szocialista alapon áll) egy időben indítottak agitációt és nem eredménytelenül. A legutóbb érkezett hírek arról is szólnak, hogy Mexikóban újra kitört a forradalom, né­hány tartomány akarja elcsapni a szövetségi kormányt amely­et külföldi kapitalisták ügy­nökének tart. Az egyik mexikói tartomány (ál­lam) kormányzója már elfoglalt egy hadihajót leölette a központi kormány haditengerészeit és bár vagy 40.000 katonát mozgósítottak a csapatai ellen, erősen védi katonailag is a világháború alatt elért vívmányokat XXX XXXXXX X XXXXXX XXXXX / Az olaszországi nagy kizárás. A háborún ateghisoSS tőke félti a 6©Bí&­profilját. Zürich, szeptember 13. (Saját tudósítónktól.) Olaszországban is óriási jövedelmeket hozott a háború a vas­iparba fektetett tőkének. Akadt vállalat, amely az alaptőke ötszörösét fizette ki osztalék fejé­ben 5 év alatt s azonfölül megtízszerezte a tő­kéjét tartalékok s tőkeemelés formájában. Tiszta képet a vas- és fémipari háborús tőke egész háborús jövedelméről alkotni lehetetlen, hiszen ott is igyekszik a nagytőke elhallgatni, eldugni az adózás elől a jövedelme igazi nagy­ságát Az ilyen adatok, mint a fenti, csak vé­letlen leleplezések révén kerülnek nyilvános­ságra é­s inkább kisüzemekre vonatkoznak. A vas- és fémipari munkásság azonban nagyjá­ban tájékozva van felőlük s mivel a munkás­ságnak ott is az életnívója nagymértékű le­szállítását jelentette a háború, általános a tö­rekvés ennek az életnívónak helyreállítására. A gyakorlati követelések azonban sokkal sze­rényebbek ennél a kívánságnál: a felét sem követelik annak a bérnek, amely a­ régi élet­nívó helyreállításához szükséges volna De a nagytőkének még ez is „teljesíthetetlen" köve­telés annyival is inkább, mert a háború újra föl­élesztésére irányuló kísérletek (Jugoszlávia, Albánia) eredménytelenek maradtak és a há­borús iparról a békeiparra való visszatérés a fölhalmozott óriási tartalékok egy részét is igénybe venné. Ezek a szempontok magyarázzák meg a hely­zetn^kj igeg ^a^oku kiélesedését: a vasipari nagytőke reszteges szít&jkokra, amerikázásra országos kríáá-Mtek­'ftm '.­Ez a kizárás más iparágakat is kezdett bénítani s az egész olasz munkásság közös ügyévé vált. A vasas szerve­zetek s a munkáskamarák nem mara­dtak tét­lenül, k­angoi olyan eszközt alkalmaztak a ki­zárás ellen, amely gazdasági harcokban eddig ismeretlen volt. A munkásság szerte egész Olaszországban elfoglalja a nagy vas- és fém­ipari üzemeket. Fegyveres őrséget állít az el­foglalt üzemek védelmére és­­ nem pusztít vagy rabol, hanem folytatja a munkát ott, ahol a kizárás előtt elhagyta. A gyár készleteit ren­des elszámolás mellett feldolgozza. Az üzemek pár napos zavar után többet termelnek, mint az amerikázás idején, majdnem elérik a nor­mális teljesítményt az üzemi vezetés szabotázsa ellenére is. _Az üzemek elfoglal­ti sa nem mim­id­enüttt­ ment simá­n, néhol, mint G­óniában, a­­katonasággal való fegyveres összetűzésre is került a sor, különböző helyekem összesen öt halottat is vesztettek a munkások. De a hatóságok a leg­több helyen­ még­sem nagyon merik­ magukat véres rendszabályokra elszánni, hiszen az ilyen kísérletek rendesen nem járnak eredménnyel, illetve általános sztrájkot provokálnak. A mozgalom mér majdnem valamennyi jelentős városira kiterjedt: Milánó, Turin, Genuo, Bo­logna, Velence, ahol a katonai arzenált inci­dens nélkül foglalták el a munkások, Livorno, Florenc, Temi, Alexandria, Piacen­za, stb. már benne vannak. A­­kevésbé iparos Délolasz­ország városaira később kezdett átharapódzni, olyan heverű­séggel, hogy a kormány a vas­gyáross szövetiséég©t igyekszik engedékenységre bírni, attól tartva, hogy az eredetileg gazda­sági­­ jellegű harc politikai jelleget kap. Olasz­, ország politikai állapota pedig alig bírna ki rázkód­tatás nélkül egy ilyen hevességű poli­tikai-gazdasági harcot, amelyben ma már az egész munkásság s a parlament legerősebb pártj­a (a szocialista párt) közvetetlenül érde­kelve van. Minthogy a vasasokkal az egész ország mun­kásságosa s a fémipari kapitalistákkal az egész gyáriparosság a végsőkig menő szolida­ritást vállalt a harc kimenetele nem lesz sima, ha a gyárosok az utolsó pillanatban meg nem gondoljál-: magukat Mert rajtuk­­áll most minden, övék teljesen a felelősség, amint nem­csak a szocialista, hane­m a polgári lapok i­s m­egáll­apitlásse. A frigyk­apitalista „N. Z. Z." például ebben a markáns formában hárítja a felelősséget az olasz fémipari tőkére: „Minden az fémiparosoktól függ. A munkabérek emelé­sének részükről való megtagadása azzal fenye­get hogy szociális fölfordulásra ad okot"

Next