Népszava, 1920. október (48. évfolyam, 232–258. sz.)

1920-10-07 / 237. szám

0 TÖRVÉNYSZÉK * * « (§) A népbiztosok üsrja körül. A népbiztosok perében súlyos komplikációk álltak be azáltal, hogy a perben szereplő összes védőügyvédek lemondtak. A lemondás következtében a bíró­ság kétnapos szünetet rendelt el.X XXX X XXXXX X xxxxxx xxxxxx x xxxxxx X XXXXXXXXXXA hiva­talból kirendelt védők azonban aligha vállal­ják el a megbízatást, mert a per eddigi anyaga annyira terjedelmes, hogy annak áttanulmá­nyozásához hetekre volna szükség. Szó van arról, hogy a három ügyvéden kívül, akiket a bíróság kizárt, a többit hivatalból rendelik ki védőképen. Egyébként a lemondott védők között hárman kirendelt védők voltak. Ezek­nek a lemond­ását a bíróság esetleg nem veszi tudomásul. A védők azonban szolidárisak a kizárt védőkkel és amint Mrlik, a további vé­delmet még akkor sem látják el, ha a bíróság fegyelmi eljárást indít ellenük. A védőügyvé­deknek kifizetett tiszteletdíjak ügyével az ügyvédi kamara most foglalkozik. Négy védő ellen, éspedig dr. Gál Jenő, dr. Székely Aladár, dr. Gedő Árpád és dr. Balázs Dezső ellen már most megszüntették a fegyelmi vizsgálatot, mert ezek az ügyvédek a Bécsből érkezett pénzből nem kaptak. Dr. Gonda Béla védő el­len a proletárdiktatúra idején tanúsított ma­gatartásának tisztázása miatt a kamara külön igazoló eljárást indít. (§) Három halálos ítélet a dömsödi „rend­csinálók" ügyében. A pestvidéki törvénysz­élk rögtönítélő bírósága szerdán délben hirdette ki az ítéletet a dömsödi zsidóül­dözések ügyé­ben. A vádlottak közül Szőke Gedeon 24 éves földbirtokost, Hajdú János 20 éves és Hajdú István 23 éves földmiveseket bűnitisne­k mon­dotta ki a bíróság rablás bűntettében, amit azzal követtek el, hogy a múlt év szeptember 22-én Dabon több család ellen fegyveres táma­dást intéz­tek, azokat puskatussal ütlegelték és megöléssel fenyegetve őket, arra kényszerí­tetté­k, hogy pénzüket adják oda. Ezért a rög­tönítélő bíróság Szőkét,­ Hajdú Jánost és Hajdú Istvánt halálra itélte. Bajmóczi János, Takács István, Kun Bálint és Pá­lföldi Gá­borra vonatkozóan a bírósági úgy határozott, hogy ellenük a statáriális eljárás nem alkal­mazh­a­tó és ezért ügyüket áttették a rendes bírósághoz. Azontívü­l a bíróság elrendelte a négy vádlott ezabedlibra helyezését. A bíró­ság az ítélet kihirdetése után kegyelmi ta­náccsá­l alalkult át és a „Magyar Híradó" jelen­tése szerint úgy döntött, hogy mind a három halálraítéltet kegyelemre ajánlja. (§) A katonai hatóság nevében. Ez év elején Grünberger Vilmos 29 éves gyárost a rendőrség letartóztatta. A cel­lában a föl-b letartóztatottak arról beszélgettek, hogy a töredebizományosok a külföldi valutákkal való kereske­dés révén rengeteg vagyont szereztek. Szóba került Wein­berger Antal bizományos neve is, akiről megemlítették, hogy több millió koronát keresett. Amikor ezt Grünberger Vilmos meghallotta, elhatározta, hogy ha kikerül a fog­ságból, Weinbergert megzsarolja. Nemsokára ki is enged­ték de első dolga az volt, hogy tiszti uniformist öltött és mint tartalékos hadnagy Arenstein Aladár 24 éves pincér társaságában fölkereste Weinbergert, akinek, mint a fő­vezérség kiküldöttje, mutatkozott be. Felmutatott egy szolgálati jegyet, amelynek tartalma az volt, hogy a fő­vezérség parancsára Weinberger lakásán házkutatást kell tartani. A két „kiküldött" nagyon udvariasan lépett föl, de azért kinyittatták a börzés kasszáját és az abban ta­lált 700.000 koronát belerakták egy zsákba, amelyet hivata­los komolysággal lepecsételtek és a pénzt elvitték. Rá­adásul m­ég nyugtát is adtak az elvett összegről. Másnap Weinberger a Gell­ért-szállóba sietett, ahova a „hadnagy" rendelte. Itt azután megtudta, hogy szélhámosok kezébe került. Az ügyet szerdán tárgyalták a budapesti tör­vényszéken, ahol Grünberger Vilmost csalás miatt 10 évi fegyházra, Arenstein Aladárt pedig bűnpártolás miatt 8 hónapi fogházra ítélték. (§) xxxxx xxxxxx X XXXXX X XXXXXX X XXXXX X xxxxxx xxxxxx X xxxxxx xxxxxx X xxxxxx X XXXXXXXXXXX X X X x X , élete«! |Tamilfa Mote megismerni Olvassatok jó könyveket! Zola Emil: A pénz. — — Zola Emil:­­Tó polgári koszt. —, Zola Emil: Nana. — Zola Emil: A patkányfogó. 2 kot. Zola Emil: Az összeomlás. —­ — Zola Emil: Igazság. — Zola Emil: A malom ostroma. TT: Zola Emil: Olivier Becaille halála. , __. __ Anatols France: Pártütő angya-Else jerusalem: Szent Skara-Vanczál, János: Dolgos emberek világa. —. — Kaphatók a Népszava könyvkereskedésben, VII. Erzsébet-körut 35. SO.— K, kötve 45.— K 45.— K, k­ütve CO.— Iv 60.— K, kötve 80— K 40.— IC, kötve 55.— K 30.— K, kötve 45— K 40.- K, kötve 55— K 4.- K, kötve 9— K 5.- K, kötve 10— K 5O— K, kötve 35— K 80— K, kötve 45— K 10.— K Budapest. NÉPSZAVA NYILTTÉR­ ­E rovatban közlöttekért sem a szerkesztőség, sem a kiadó­hivatal felelősséget nem vállalt A hálókocsik ellenőrét adjá­k csütörtökön a Vígszínházban. Főszereplők: Hegedűs, Tanay, Makay Margit. Pénteken a Szerelem vásárát ismétlik. Fedora a Magyar Színházban. Sardon világ­hírű darabjára készül a Magyar Szính­áz, amely előadás a jövő hét kimagasló művészi esemé­nyének igér­kezik. Külön érdekessége lesz az előadásnak, hogy a címszerepben Góthné Ker­tész Ella, Ipán­off Loris szerepében pedig Góth Sándor lép föl mint vendég. Napokkal előbb elfogyott minden jegy a „Marionettek" eddigi előadásaira Már régen volt premier, amelynek ilyen egyhangúan ki­tűnő sajtója, egységes művészi és közönség­sikere lett volna. A négy vígjáték — Shaw, Tristan Bernard, Schnitzler és Karinthy — épp oly lelkes fogadtatásban részesül, mint a gyönyörű díszletek és a művészek tökéletes összjátéka. Pénteken, vasárnap és hétfőn „Marionettek", szombaton a nagysikerű „Poli­tikusok" kerül meinire a Belvárosi Színházban. Vasárnap délután a népszerű „Terike" kerül színre. Ocskay Kornél és D. Hilbert Janka játsszák csütörtökön a Városi Színházban a Három a kislány hősét: Schubert­­ és hősnőjét, Médit. Füzes Anna, Sziklay Jenő, Sík Rez­ső adják a főszerepeket. Pénteken a Hermelines nőt is­métlik. Mozgókép-Otthon. A Morel második és be­fejező része, a Világkalandorok (nyolc felvo­nás) a legklasszikusabb kalan­d­­orfilm, már csak két napig van műsoron. Éppúgy a két kitűnő amerikai Iai­losak. Pénteken a világ­háború Tamm-prem­ierje. Előadások: 4, 8/1 6, Vi 8 és 9 óra után. J'Accuse egész héten a Phönixben. A J'Accuse páratlan sikere arra indította a Phönix-mozi igazgatóságát, hogy Abel Gance mes­terművét közkívánatra egész héten át mű­soron tartsa. Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. A Kőolajfinomító Rt. harminchetedik köz­gyűlését 1020 október 21-én, csütörtökön dél­után 1 órakor Budapesten, a társaság helyisé­gében (V. Dorottya­ utca 7) tartja meg. F­Ő­V­Á­R­O­S­­ ORFEUM Ma és minden este: Rátkai mint harklefily, Torralba Pilar világhírű spanyol Primaballerina. Kezdete 7 órakor Váci Csütörtökön. ÍJ !­­ í!­y ! a 2 Corvinfilm 6 föld. •október 7-én: ERZSÉBET-KÖRÚT 28 ?Elsőrendű­ gyermek- és iskolacipők divatos magas női cipők varrott férficipők­­ óriási választékban! Brilliásisíi aranyért Schwarz: Dániel Budapest, Anker-palota, Anker-köz 1. ez. bárkinél magasabb árat fizetek Még ilyen ár nem létezett! Aranyért 72-tól 135 K-ig, ezüstért 3-tól 7 K-ig brilliánsért, platináért, gyöngyökért óriási árat fizetek £3» gS­­C jg» ékszerész, Vámház-körút 14. szám, tr* 'Off Em­anfc­a. I£yznonti Vásárcsarnokkal rézsut szerszamja VESSEK 2 L,!.kat0«' bádogos, ** fcKSfflüBEi«» • műszerész stb. GÉPEKET ÉS SZERSZÁMOKAT, teljes mühelyberendeléseket a leg­magasabb árakon. Naponta d. u. 2—6. Dautsch Alfréd VII, Budapest, Deb­­l. 10, II. 34 BRILLIÁNSQ K­AT drágábban Székely Emil 51 • • Q X£RNBERG MI? hangszergyár —— Rohócei-ut ©a 70 korossá tő­l veszem aranyait, brilliánst, 1 ezüstöt, régiségeket, órákat SCHILLER József-körut 14. szám. Népszinház­ utca mellett. 1920 október 7. arbistida villamos-, gáz- és acetyloncik­kek nagyban és kicsinyben és égők Általános Gázizzófény és Villamossági Rt. Qanfonest Vörösmarty­ utca 5. és József-körút 44. szám Aranyat, brilliánst, gyöngyöket, ezüstöt és régiségeket a legmagasabban vesz: Schwarz ékszerü­zlete, Múzeum­ körút 21. Telefon J. 103-73 Kossáry - Király Emmy Ernő elragadó duettjei az „Ezüstsirály"-ból. Király Em­i? uj dalai: „A szivem, a szivem..Hallói vasárnap délután..." stb. Berkes Béla modern tánc-zenefel­vételei és uj csárdásai. Hallgassa meg $YERfi€5jgg?g§|g hangszer­gyár gramofontermében: r­ákócai?-ut­án. Hivásra Jövünk ! itt is! POPPER TESTVÉREKNÉL VI. Siondy-utt­i 23. szánt (Vörösmarty-utca sarok) uraságoktól levetett férfi- és fluruha nagyáruházában Most jelentek meg! Munkások, tisztviselők és egyéb alkalmazottak adói ,,,,,,, 6 Ki­s fölemelt adók. Jövedelem-,vagyon-, hadinyereségadó, kereseti adó , 15 Kj A fényűzési forgalmi adó , , , , , 6 K­i­­ A fölemelt illetékek ,,,,,,,, 12 Ki összeállította: dr. Pongrácz Jenő. Kaphatók a Népszava könyvkeres­kedésben, VII. Erzsébet­­ körút 85 TESTEDZÉS * # * Elabd.awugAs. A bajnokságok állása. A vasárnapi mérkőzések nem változtatták meg lényegesen az I. osztályú bajnokságban küzdő csapatok sorrendjét. A jelenlegi sorrend a követ­kező: 1. MTK 9 p. (14:1). 2. III. ker. TVE 9 p. (6:2). S. UTE 8 p. (8:1). 4. VII. ker. SC 7 p. (3:2). 5. FTC 7 p. (10:6). 6. Törekvés 7 p. (6:5). 7. BTC 6 p. (5:10). 8. MAC 5 p. (5:5). 9- KAO 4 p. (3:5). 10. Vasas 3 p. 7(:13). LL 33 FC 2 p. (1:4 . ,n mrpi^ , „ ci. n\ ,o Drnr i, _ . - • .. S. „ --. -- ' "in V­er. .aiujciiKU lovu számok a goalarányt jelzik. — A Hlavay-dijban is az MTK vezet jobb goalaránya révén a III. ker. TVE ellen Óriási küzdelem folyik a II. osztályú bajnokságban. A helyezések hétről-hétre változnak. Az összetömörült rtte­,­­ v. ....urMficiuiuuruH me­zőnyben egy pont veszteség vagy nyereség nagyon sokat jelent. A II. osztálynak a Stobbe-csoport az erősebb része A küzdelem nagyságát és a csapatok egyenlő mivoltát mutatja a bajnokság. Jelenlegi állása: 1. VAC 7 p. (8: 2. Húsiparosok 7 p. (13:6), 3. URAK 7 p. (9:6), 4. Testvé­rég 7 p. (7:6), 5. Ékszerész 6 p. (12:3). 6. Zugló V C­ r . « wwiruirwujjun 11­/. cuitttJUU ^._ftnzdelem na^yságjá­t _ és_ a csapatok egyenlő mivoltát " " " " '* 1 '11 " VAC Ii i. xjiíiooucnaivoi jLUicavt» O p, V<it>/. O. IMIlukáS TE 5 T) (7:5). 9. V. ker. SC 5 p. (7:7). 10. UTSE 4 p. (8:4). — Még x«.^,. v. v. noi. uv w \I.IJ. j.v. U J.OXJ * p. lOi^j. JVieg nagyobb a tömörülés a Kárpáti-csoportban, amint ez lát­rt n f­A­a­i­on 1«rri tinlmint k^l. 1 Ton r /­n i\ n­­i­» « _ i , ; '*• wuiyimco «. ivaiyau-usuijonanu, amint ez le­ható a jelenlegi helyzetből: 1. ISO 6 p. (3:1). 2. BSC 6 fA»Ol 9 A aX j­g­p A­K 11" X Tf # A p. (7:6.. I ,HH 9. OTE 4 p. (5:7). lfl. VMTE 4 p. (6:8). («ig, 1 Tcél TjfWsV'^'lilv "c/'BTKjts p (l­!l * P. (5:3). KAOE 6 p. 7:6) 7. NSC 5 p. (5:2). 8. BTK Kerc­ptív. Az Edison KB és a Törekvés vasárnap revanche mér­kőzést rendez Uhareczky—Velvart magyar és Perreson—. Töpfer osztrák versenyzők között. A Turul KE vasárnap rendezi 100 km.-es­ kerékpáros bajnokságát a gödöllői országúton. Start órakor a 6 km.-es kőnél. Tűzilsztika, Kazár Ggörő vetítőkéj­ és ábrázoló és magyarázó előadást tart ..Tereptan' címen 7-én, csütörtökön este órakor a Természetbarátok Turista Egyesülete (VIII. Bérkocsis­ Utca 1. szám, I. em.) helyiségében. Vendégeket szívesen lát a rendezőség. SZERKESZTŐI ÜZENETEK T. József, Kispest A román misszió a Rákóczi-úton van. az Adria-szallóban.­­ O. Vilmos, Budapest. Az elő- rendszer rossznak bizonyult, azért változtatták meg _ Budapest. Iparengedélyt kell kérnie, különben följelentik. — Bajnok­ utca 21. számú ház lakói. Levelüket nem írták alá. Ha igazolják az abban foglaltakat akkor helyt adunk soraiknak. — P. J. Csak teljes névvel el­látott panaszokat közlünk. sznmik 7 MK. Operaház _ u. _ . Nemzeti — — Víg Magyar — — k-i í-í — . Király — Városi — — —­­Belvárosi — — — t- -Budai — — — — Andrássy-ntl — — Eskil-téri Csütörtökön, október ,T-én: v. . . „ . Kezdet Bohémélet 147 Rómeó és Júlia­­7 A hálókocsik ellenőre 7 Maria del Carmen 7 Az utahi lány 7 Három a kislány 7 Politikusok 7 Lengyelvér Végkielégítés, Százarcú ember, Házasság Tündér­országban A baba 7 X X X X X X X XXXXX X X X X X X X x X X X Felelős szerkesztő: Vanczák János Kiadó: Szabó Imre. Viláspolig"­künyvnyoi£da rt, Budapest, VIII. Conti-1. 4.

Next