Népszava, 1920. november (48. évfolyam, 259–282. sz.)

1920-11-26 / 279. szám

XLVIII. évf. 279. szám Budapest, 1920 november 28. péntek. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre BSO kor. | negyed évre..... 100 kor. két évre 280 kor. | egy hóra SO kor. .Jugoszláviában egy szám ára­­ Jugoszláv korona. EGYES SZÁM ÁRA 2 KORONA A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT . KÖZPONTI KÖZLÖNYE Megjelenik hétfő kivételével minden nap. f&ra­ftOPofia SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 1 SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) .(\ Gazdasági haláltánc az a hihetetlen pénzhajhászás, amely úgy­szólván minden társadalmi osztályt rabul ejtett s viszi az országot és az ország népét a tökéletes összeomlás felé. Üzérkedni valu­tával, áruval, ingókkal, ingatlanokkal, min­dennel, ami ér vala­mit — s ma minden többet ér a pénznél — tehát mindennel; élni, gaz­dagodni, javakat halmozni produktív munka nélkül, majdnem mindenki fanatikus betege ennek a szörnyű társadalmi és gazdasági nyavalyának. Mindenki tudja, mindenki unos-untalan hangoztatja, hogy munka, munka és munka kell, ez segít az országon, ez az út vezet ki a háború folytán fenekes­től fölfordult gazdasági káoszból, ez és csaló ez képes újra országgá tenni az országot és emberré tenni az embert. Mindenki tudja — s ez még szörnyűbbé teszi a tragédiát —, de senki sem vonja le ennek a konzekvenciáit, tisztán látó szemmel rohan az ország a leg­borzasztóbb örvény felé. „Valuta, árfolyam, nyereség, veszteség, hogy zárult, hány pont­tal emelkedett" — még a csecsemők is erről csuklanak s áll a rettenetes haláltánc: má­sodpercek alatt milliókat nyernek va­gy vesztenek. Jó szimat, finom kis összeköttetés máról-holnapra milliomost csinál koldusok­ból s egyetlen szerencsétlen ötlet koldus­botra juttat, földönfutóvá tesz munkára al­kalmas embereket. A háborús pszichózisnak ez a legrettene­tesebb kiágazása nem magyar különleges­ség: máshol is megvan, ha nem is ilyen nagy mértékben vagy ha ilyen vagy még nagyobb mértékben dühöng is — olyan megsemmi­sítő következményekkel bizonyára sehol sem­­jár, mint nálunk. A gazdaságilag erősebb országok könnyebben bírják és hamarabb fogják kiheverni ezt a szörnyűséget, mint a területében megcsonkított, gazdaságában szétbomlott, közviszonyaiban megromlott Magyarország. Ez a szempont egyúttal arra is kötelezi az ország felelős intézőit, hogy sokkal komo­lyabban, sürgősebben, nagyobb körültekin­téssel s alaposabban bánjanak el ezzel a rém­mel, mint bármely más ország. Módszereket nem ajánlunk, az ország felelős tényezőinek jobban kell tudniok és látniok a bajokat és elkészíteni hozzájuk a gyógyszereket. Csu­pán egyetlen körülményre akarunk rámu­tatni, arra, amelyre nem gondolnak odafönt vagy ha látják, nem méltatják s nem foglal­koznak vele érdem szerint. A spekuláció, a hirtelen meggazdagodás iránt való vágy szerintünk azért harapódzott el olyan ve­szedelmesen s azért öltött olyan félelmetes arányokat, mert a munkának nincs becsü­lete — nem is szólva a tisztességes megélhe­tést biztosító eredményről. Valahogyan el­terjedt és gyökeret vert az a tudat, hogy Magyarországon ma munkabérből, fizetés­ből, munkából származó jövedelemből nem lehet megélni. És joggal. Valóban az a helyzet, hogy­­ aki dolgo­zik, az nélkülöz. Beállott, tartósan folytató­dik, sőt kezd veszedelmesen állandósulni az a paradox állapot, hogy a legfontosabb kér­dést, az életet, a jövendőt, a mindent és a mindennél is többet jelentő termelő munkát méltatják a legkevesebbre, holott minden figyelmet, a megértés és szeretet minden melegét, a gondolat minden szikráját ide kellene koncentrálni és minden osztálynak, politikai, gazdasági, felekezeti vagy akármiféle más ellentétre való tekin­tet nélkül arra kellene törekednie, hogy végre meginduljon és szakadatlanul folyjon a munka és jöjjenek azok az új javak, ame­lyek nélkül nincs talpraállás, nincs új élet, akármennyit politizálnak, akármilyen szép programokat termelnek a politikus agyvelők és akárhányszor forgatják is meg és drágít­ják az égig azt a kevés értéket, ami még ta­lálható ebben a szerencsétlen országban. Ott kellene tehát kezdeni, hogy munka­alkalmat biztosítsanak minden dolgozni akaró ember számára. Azután következnék a munka és munkás megbecsülése, de nemcsak elméletben és erkölcsiekben, hanem rendes megélhetést biztosító anyagi ellenszolgálta­tás képében is. Tessék csak kísérletet tenni — elsősorban az állami és városi üzemek­ben — olyan bérekkel, amelyekből meg lehet élni. A munkaalkalmak hiánya, a munkabérek elégtelensége, az elhagyott csa­ládok rászorultsága az oka annak, hogy­­ mind több és több ember alakul át termelő- t A németországi szak­szerve­zetek 1919-ben. * JX aievez­etek eddig példáítan meg­erősödésről számolnak be. A németországi szakszervezeti szövetség (Allgemeiner Deutscher Gewerkschaftsbund) most teszi közzé a kötelékébe tartozó szakszer­vezetek 1919. évi működéséről szóló­­ jelentést Mint minden évben, úgy most is terjedelmes, részletes táblázatok számolnak be a szakszer­vezetek tag- és pénzforgalmáról, az egyes mű­ködési ágakról a segélyezésekről, a bérmoz­galmakról. Az 1919. esztendő a németországi szakszerve­zetek fejlődésében egy új korszaknak a kez­detét jelent. A forradalom után új tömegek jöttek a szakszervezetekbe, olyanok, akiket az­előtt szelib­ vagy kevésbé szolid nyomással visszatartottak a szervezkedéstől és olyanok, akik csak akkor csatlakoznak valamely irány­hoz, amikor annak a győzelmét a munkának az eredményét látják. Kétfelől duzzadt meg az általános szövetség taglétszáma, egyrészt a régi szervezetek tagjai gyarapodtak, másrészt pedig új szervezetek csatlakoztak a szakszervezeti közösséghez. Ezzel párhuzamosan egy másik folyamat is megindult nevezetesen a rokonszakmák egyesü­lése Ilyen egyesülés révén is csatlakoztak olyan szervezetek a szövetséghez, amelyek azelőtt a szakszervezetek közösségén kívül álltak. A szövetség kötelékébe az 1919. évben 52 or­szágos szövetség tartozott amelyeknek 23.862 helyi szervezetük volt A helyi szervek száma 1918-ban 10.365, a háború előtt pedig 12.296 volt Tehát a háború előtti szám is majdnem meg­kétszereződött ebben az esztendőben. És ebből az óriási gyarapodásból csak 359 helyi szerv jut az újonnan csatlakozott szervezetekre, a többi mind a régi szervezetek terjeszkedésének az eredménye Különösen nagy jelentőségű ez a terjeszkedés a mezőgazdasági munkások szer­vezeténél, amelynek 1918-ban 287 helyi csoportja volt 1919-ben azonban már 7800. A csatlakozott szervezetek összes tagjainak száma az év végén 7.338.132 volt. Az évi átla­gos taglétszám pedig 5,479.073. Az előző év vé­gén az összes tagok száma 4,472.120 volt az 1919. évi szaporulat tehát 2,860.012. Különösen jelentőséggel bír a nőtagok szá­mának az emelkedése. Amíg 1913-ban az összes tagok között csak 8% volt nő, addig most míx a nőtagok aránya 21.8%. 11 országos szövetség­ben a tagok nagyobb része nő. Ennek a 11 szövetségnek összesen 525.128 nőtagja van. Ezek között van a háztartási alkalmazottak szövetsége is, amelynek 25.043 tagja közül 24.840, azaz 99.2% nő. Az ipari munkások szer­vezetei között legtöbb nőti°ja van a dohány­munkások szövetségének (745%), a könyvkö­tőknek (68.9%) és a textilmunkásoknak (66.4%). Abszolút számokban a textilmunkások szerve­zetében van a legtöbb nő, nevezetesen 204 982. A taglétszámszaporodás természetesen nem oszlott meg egyenlő arányban az egyes szer­vezetek között Azok a szervezetek, ame­lek­ből közvetítővé és válik így a produktív ter­melés szempontjából passzív szereplővé. Sürgősen cselekedni kell. Az egész világot sújtó pénzkrízis nemcsak a mi bajunk: en­nek szanálására nemzetközi energiák is közreműködnek: a Londonban most ülésező nemzetközi szakszervezeti kongresszus is foglakozik ezzel a kérdéssel és különösen a gyönge valutájú országok javára bizo­nyára olyan határozatokat fog hozni, ame­lyek közelebb hozzák a megoldást. Ámde, a mi saját külön nyomorúságunkkal ma­gunknak kell törődnünk és mielőbb olyan eszközökhöz nyúlnunk, amelyek fokozatosan csökkentik, végül gyökeresen megszüntetik a teljes megsemmisülés felé lejtő gazdasági haláltáncot Ez pedig nem lehet más, mint amit fön­tebb már megjelöltünk: munkát, elégséges kenyeret, illő megbecsülést, érdem szerint való megbecsülést a munkának és a mun­kásnak és európai közszabadságokat a ke­délyek megnyugtatására. már előbb is magukba foglalták a szakmához tartozók nagy részét kisebb arányban emel­kedtek, mint a gyöngébb szervezetek A nyom­dászok szövetsége például csak 20.361 taggal gyarapodott a mezőgazdasági munkásoké azonban több mint félmillióval. Erős eltolódás következett be a szer­vezetek egymáshoz való arányában is. 1913-ban hét szövetségnek volt 100.000-nél több tagja, az 1919. év végén tizenkettőnek. Ujak ebben a sorban: a mezőgazdasági munkások, a vasuta­sok, a városi alkalmazottak (nem tisztviselők), a magántisztviselők és a szabók. A legnagyobb a vasasszövetség, amelynek évi átlagban 1.300.000 tagja van, a százezresen fölüliek kö­zött legkisebb a szabóké 114.000 ta­ggal Meg kell azonban jegyezni, hogy a gyarapodás 1920-ban még folytatódott és az össztaglétszám­ eddig már­ elérte a 701 milliót A pénztári forgalom egyrészt a taglétszám óriási emelkedése, másrészt pedig a pénz elér­téktelenedése miatt — ami úgy a kiadásokat mint a bevételeket is rengeteg­ módon földuz­zasztotta —, össze sem hasonlítható az előző évek forgalmával. Az összes bevétel kerek­számban 247 millió márka volt amivel szem­ben 201 millió márka kiadás áll A kiadásokból segélyekre ment kereken 44.900.000 már­ka- sztrájkokra és kizárásokra 45 millió, művelődési célokra 15% millió. A se­­télyek között a legnagyobb összeget— 27­­ mil­ió — a munkanélküliek segélyezésére f­izették ki. Németországban a szociáldemokrata világ­felfogás alapján álló és az általános szakszer­vezeti szövetség kötelékébe tartozó szakszer­vezeteken kívül még más szakszervezeti cso­portok is vannak, nevezetesen: a szabadelvű irányú, úgynevezett Hirsch-Duncker-féle szer­vezetek és a keresztény szakszer­vezetek. De ezeknek a gyarapodása teljesen eltörpül a szocialista szervezetek erősbödése mellett Sőt az új hely­zetben ennek a két csoportnak a számbeli je­lentősége még kisebb lett, mint­­azelőtt volt A Hirsch-Duncker-féle egyesületek összes tag­létszáma 189.831 volt az 1919. évben, a keresz­tény­­szervezeteké pedig az év végén 1.000.770, évi átlagban pedig 858.283. A három szervezeti csoport aránya a következő: 100 szervezett munkás közül jut: a szocialista irányú szervezetekre: 83.9, a keresztény szervezetekre 13.2, a szabadelvűekre 2.9. Az előző évi arány még a következő volt: 76. 7, 18.1 és 5.2. Látható tehát hogy az új alakulás a három csoport közül a szocialista iránynak a túlsúlyát még az eddiginél is jobban erősítette. A németországi szakszervezeti mozgalom, bizonyára a legnagyobb tömegmozgalom, ame­lyet eddig a világ látott; tömegmozgalom, amelynek ereje nem a nyers tömegekben, ha­nem a világos célkitűzésben, a tagok fegyel­mezettségében, áldozatkészségében és a szerve­zeti munka állandóságában és állh­atatosságá­ban gyökeredzik. Nincs semmi okunk rá, hogy ettől az iránytól és ettől a rendszertől — amely után a mi szervezeteink is rendszerint igazod­tak — elforduljunk és akár jobbra, akár balra botorkálva, lidércfényeket kergessünk. i. Népszava a musakassnak nemcsak fegy­vere a hauern tankönyve is.

Next