Népszava, 1921. december (49. évfolyam, 270–294. sz.)

1921-12-01 / 270. szám

1921 december 1. NÉPSZAVA Az osztrák isemz®fgg^8l­és jóváhagyta a velencei egyezményt. * * Schober kancellár beszéde a nyugatmagyarországi kérdésről. — Az osztrák csapatok tervszeren haladnak előre Nyugatmagyarország déli részén. Az osztrák nemzetgyűlés szerdán ,tárgyalta a külügyi bizottságnak a velencei jegyzőkönyv jóváhagyására vonatkozó kezdeményező indít­ványát,­­amelyet lapunk keddi számában is­mertettünk A külügyi bizottság jelentésének és javaslatainak előadója Mayr dr. rámutatott arra, hogy a velencei jegyzőkönyv csupán kö­telezettség nélküli tárgyalások eredményét foglalja magában és csak az alkotmányos jóváhagyással, amelyet a kormány a nemzet­gyűléstől kér és az erre következő ratifikálás­sal kapja meg ez az egyezmény államszerződés jellegét f és kihirdetése után úgy nemzet­közi jogi tekintetben, mint befelé is hatályba lép. Mivel ezt a jóváhagyást nem tehetjük bizo­nyos feltételektől függővé, a nagyköveti kon­ferenciának a terület előzetes pacifikálása és a szavazás biztosítása tekintetében tett ígé­retei jóváhagyásunk és ennek folytán hozandó határozatunk egyszerű előföltételének tekin­tendők. Emellett újólag megállapítjuk, hogy reánk nézve csak a saintgermaini szerződés határozmányai lehetnek mértékadók, hogy mi a­ magyar kísérőjegyzéket el nem ismerjük és hogy az antant súlyos nyomása alatt vagyunk kénytelenek a velencei jegyzőkönyvhöz hozzájárulni. Schober kancellár mondott ezután hosszabb beszédet Ismertette a nyugatmagyarországi kérdés egész anyagát, a diplomáciai tárgyalá­sokat az antanttal és a magyar kormánnyal egészen a velencei tárgyalásokig. Beszédének ebben a részében utalt arra, hogy Budapesten és egész Magyarországon nem szabad elfelej­teni azt, ami a nyugatmagyarországi kérdés keletkezésére és Ausztria és Magyarország jövendőbeli viszonyára alapvető jelentőségű, azt a tényt, hogy a saint Germaini és trianoni békeszerződésekben a győztes autóutállamok voltak azok, amelyek megállapították, hogy a nyugatmagyarországi vármegyéket Ausztria kapja meg és az antanthatalmak voltak azok, amelyek megállapították hogy ennek­ milyen körülmények közt kell megtörténnie. Magyar­ország igazán nem kívánhatja, hogy a dr. Renner, akkori kancellár által vezetett béke­delegáció Ausztria nevében, amelytől a né­met faj testvérek millióit, virágzó gazdasági területeket és történelmi jelentőségű birtoko­kat erőszakkal vettek el, ennek az ősnémet nyelvterületnek, Nyugatmagyarországinak oda­ítélését viszautasítja, mert a német-osztrák népnek joga volt arra, hogy meg ne fosszák ettől az egyetlenegy kárpótlástól. Ezután rátért azoknak a tárgyalásoknak az ismertetésére, amelyet az Ausztria-Magyaror­szággal az antant kívánságára több ízben foly­tatott. Eze­ket mondotta: A magyar kormány az átadás utáni augusztus 31-én az osztrák kormánynak ajánlatot tett, amelyben az Ausztriának ítélt területnek több, mint negyedrészét az egész nyugatmagyar­országi lakosságinak több, mint kétheted részét Magyarország számára követeli. Ezt az aján­latot az osztrák kormány, a­­külügyi bizottság­nak augusztus 13-i­ki és 27-i­ki határozataira tá­maszkodva, azzal utasította vissza, hogy a ne­künk odaítélt területek sima átadása előtt ezek a tárgyalások lehetetlenek. Ami azután a soproni nemzetközi tábornoki bizottsá­g diktátuma és vezetése alatt történt átadás alkalmával augusztus 28-án lejátszó­dott, mindnyájunk élénk szomorít emlékezeté­ben van. Magyarországhoz való jó viszonyun­nkat nem akarom kedvezőtlenül befolyásolni és Ausztria és Magyarország között nem aka­rok új keserűséget teremteni, ezért ezeknek a sajnálatos eseményeknek visszaidézésével nem fogok sokáig időzni. De teljesen nem mellőz­hetem ezeket az eseményeket. A magyarok részén látszóan minden rend­ben volt, de csak látszóan. Az antant megparancsolta a magyar csapa­toknak, hogy hagyják el Nyugatmagyarorszá­got, a magyar csapatok el is hagyták Nyugat­magyarországot. Helyükre csendőrök jöttek, akik bizony nagyon hasonlítottak a csapatok­hoz. Mikor a csendőröknek is el kellett hagy­niuk az országot, a csendőrök is eltűntek és az úgynevezett „felelőtlen elemek" árasztották el az országot. A csapatok, a csendőrök­­ és a felelőtlen elemek közt való kapcsolatot a magyar kormány maga világította meg, ami­dőn — mint­­később alkalmam lesz kifejteni — villámszerű gyorsasággal megtisztította az or­szágot a felelőtlen elemektől. Ezek a felelőt­len elemek, amelyeket bandáknak is neveznek, Magyarország belsejének minden részéből rek­rutálódtak. Diákok, tisztek, munkanélküliek, menekültek szaporították meg a sorokat és ez előtt az elvitazhatatlanul bebizonyított tény élet semmivé omlik össze a nyugatma­gyaror­szági lakosság fölkeléséről szóló nagyon is átlátszó mese. Nem a nyugatmagyarországiak voltak azok, akik a megszállásnak fegyverrel ellenszegültek, hanem szabadcsapatok, amelyeket bizonyára nem a magyar kormány tudta nélkül, egy messze szétágazó szervezet küldött le Nyugat­magyarországba. Miután megemlékezett a nyugatmagyaror­szági csatározásokról és Ausztriát ért határ­sértésekről, rátért azoknak a tárgyalásoknak­ ismertetésére, amelyeket della Torretta olasz külügyminiszterrel és Benes cseh külügyimi­niiszterrel folytatott a magyar kormány ama ja­vaslatáról, hogy Sopron és környéke maradjon Magyarországé. A külügyi bizottság szeptem­ber 24-én hozta meg azt a rendkívül fontos ha­tározatát, amely nem foglalkozott ugyan a két közvetítés érdemével, de amellett én, aki az osztrák­­külügyi bizottság kívánságairól pon­tosan voltam, informálva, úgy értelmeztem, hogy Nyugatmagyarországnak a bandák kezei­ből való kiszabadítása előtt gondolni sem le­het arra, hogy a Magyarországnak teendő en­gedmények ügyében tárgyalásokba bocsátkoz­zunk. Ilyen érteleimben értesítettem a hatal­makat is és következetesen ezt az eszmét kép­viseltem. A cseh külügyminiszter már szep­tember 27-én közölte velem, hogy közvetítési megbízatását visszaadta. Ugyanazon a napon Pak­sból azt a tanácsot kaptuk, h­ogy Ma­gyarországgal lépjünk egyezségre és október elsején megérkezett Olaszország meghívása a konferenciára, amely Velencében volt megtartandó. Október 8-án Nagybritannia és Franciaország is bécsi megbízottaik útján azt a fölszólítást intézték hozzám, hogy della Torretta márki meghívásának tegyek eleget. A közvetítés és a velencei meghívás elutasí­tása esetén nem láttam utat és módot arra, hogy a nyugatmagyarországi tarthatatlan ál­lapotoknak és a lakosság szenvedéseinek véget vessünk. Ezért el kellett mennem Velencébe. Ott természetesen mindig azt tartottam szem előtt, hogy a külügyi bizottság csak abban az esetben hatalmazott föl arra, hogy Magyar­ország­gal érdemleges tárgyalásokba bocsátkoz­zam, h­a Nyugatm­agyar­ország teljes átadását már­­végrehajtották. A csak néhány napig tartó, de izgalmas ve­lencei tárgyaláson a legnagyobb szívóssággal képviseltem ezt az álláspontot. Csak midőn ennek az álláspontnak érvényt tudtam sze­rezni és másrészt kifejtették előttem, hogy vonakodásom Ausztriára nézve is veszélyes jár, csak akkor szántam rá magamat, hogy a n­yugatmagyarországi kérdés szabályozását a békeszerződés területi határozmányainak rész­leges megváltoztatásával hajtja végre és csak annak határozott kijelentésével, hogy aláírá­sommal még semmiféle ígéretet sem teszek, szántam rá magamat arra, h­ogy az önök előtt lévő jegyzőkönyvet aláírjam. Ennek az eljárásnak az lett az eredménye, hogy éppen egy hónappal a jegyzőkönyv alá­írása után Nyuga­tmagyarországot békésen bir­tokunkba vehetjük. És ha önök szem előtt tart­ják azt, hogy a befolyástól mentes népszavazás előfeltételeit megteremteni sikerült, meggyőző­désem, hogy önök a velemeed jegyzőkönyvet he­lyesen fogrják megítélni. Több fölszólalás következett ezután, majd szavazásra került a sor. A nemzetgyűlés a külügyi bizottság jelentését és javaslatát el­fogadta és ezzel a velencei egyezmény jóvá­hagyása megtörtént. * A soproni lapokat az antant-bizottság cen­zúrázza. Sopronból jelentik, hogy a szövetségközi tá­bornoki bizottság elrendelte, hogy a Sopronban megjelenő lapokat további intézkedésig be kell mutatni a cenzúrának. (Bécs, november 30.) Amint az Arbeiter-Zeitung jelenti, az Ausztriának itélt nyugat­magyarországi terület, déli részének megszál­lása tervszerűen halad előre. A menetelés­t a magas hó rendkívül megnehezíti és az ut­án­pótlás is sok akadályba ütközik. („M. T. I.") Tisztelt olvasóink figyelmébe! A Népszava kiadóhivatala fokozottabb mértékben kívánja az olvasói érdekeit kielégíteni, ezért kéri, hogy Ha valaki előfizetni akar, Ha valakinek e­lváltozása van, Hi korábban akarja a lapot, Ha nam kapja a lapot, Ha a kézbesítés körül pantza van Hin­, ki a N»p«zavn ki*dóhiv*t«lthoz (Budak­ost, Conti­ u. 4). Telefon József 3-31 és József 3-32 5 A washingtoni „leszerelési" konferencia eddigi eredményei. Új hatalmi csoportosulás — leszerelés nélkül. A washingtoni értekezlet eddigi pozitív ered­ményei nem túlságosan nagyok. A diplomaták pompázó beszédei ijesztő ellentétben­­állanak a meghozott határozatokkal. Briand, ha nem is a japán, de a római Kato szerepében érezte magát, aki szakadatlanul hangoztatta „ceteran censeo"-ját Németország további fennállása ellen. Ennek ellenére nem teljesült Briand kí­vánsága, amellyel legalább egy garancia­szerződés formájában francia-amerikai szövet­séget óhajtott elérni. Az amerikai diplomaták nyakra-főre dicsérték Briand-t, végül azonban úgy járt, mint Foch generálissimus, akinek mindenütt lelkesen helyeseltek, egyébként azonban nagyon tartózkodóan kezelték. Az amerikai diplomaták tová­bbra is rendű­, tetlenül kitűzött céljaik felé vitorláznak, hogy megvalósítsák a pánamerikai politika nagy irányvonalait. Az Egyesült Államoknak Euró­pában nincsen politikai érdekeltségük. Közöm­bös rájuk nézve, várjon Franciaország vagy Angolország uralkodik-e Európán. Döntő je­lentőségű azonban rájuk nézve a Csendes-ten­ger és Keletázsia jövőjének a kialakulása. Arról volt szó, hogy Japánt, a legveszedelme­sebb versenytársat lefogják és ehhez Anglia éppen elég jó volt. Nem, mintha hangzatos beszédekkel igyekeztek volna megszerezni az angolok jóindulatát, de minden intézkedést, minden megvitatott javaslatot az Angliára gyakorolható hatása szerint számítottak ki. Az angol-japán szövetséget minden körülmények között meg kell semmisíteni, hogy a japánokat a Csen­des-tengeren és Kelet ázsiaiban elszige­telhessék. Az amerikaiak rendkívüli ügyesség­gel használták ki Angolország gazdasági és politikai nehézsége s azt a tőr­szúrást, ame­lyet Franciaországtól Kisázsiáiban kapott. Franciaország lassanként már megint a napóleoni kontinentális politika vizein evez: minden politikai vitájának központja az Európa fölött való fölény kérdése. Napóleon egyiptomi­ hadjárata ugyanabban az irányban, mozgott, mint az angolai szerződés megköté­sére irányuló törekvések. Napóleon tisztában­­ volt azzal, hogy Angliát Európában nem győz­­­heti le katonailag. Ebből származtak gazdasági intézkedései, amelyek elsősorban az egyiptomi hadjáratban jutottak kifejezésre, hogy elzárja az angoloknak Indiába vezető útját. Az ango­lai egyezménnyel a franciák ugyanazt a célt érték el, amennyiben az Indiával való közle­kedés útja francia-török ellenőrzés alá jutott. Amellett figyelembe kell vennünk, hogy éppen a napokban hiúsultak meg az egyiptomi-angol béketárgyalások, aminek következtében meg­lehet, hogy Angolország helyzete mé­r nehezebb lesz Egyiptomban. Egyiptomnak Angol­országra való jelentőségét a szuezi csatorna helyzete szabja meg, amelyen egy lázadó Egyiptom rendkívüli módon megzavarhatja a közlekedést, úgy hogy az Indiáival való kap­csolat további hátrányt szenvedne. Nem lehet megállapítani, mennyiben tulaj­donítható az egyiptomi küldöttség londoni viselkedése Kemal basa anatóliai sikereinek, föltehető azonban, hogy Egyiptomban a nacionalista mohamedanizmus még jobban megerősöödött Kemal basa sikerei következtében. Ehhez já­rulnak még az angolok újabb nehézségei In­diában. A moplah-mozgalo­m tisztára muzul­mán­ jellegű. Kétségtelen, hogy a szálak Ango­lából futnak a moplah törzsekhez Indiába, hogy ezzel megrázkódtassák a kisázsiai görög­angol frontot. Ebihez járul továbbá az is, hogy a walesi herceget, az angol trónörököst, Bombayban­rendkívül viharosan fogadták. Az angol áruk bojkotja újabban megint megerősödött Indiá­ban és a hinduk mozgalma megnehezíti az an­golok helyzetét. Mindezekhez az ir-kérdés még mindig nagyon fontos szerepet játszik az an­gol politikában. Képes volt Lloyd Georget tel­jesen távol tartani a fontos washingtoni tár­gyalásoktól. Anglia helyzete tehát sem politikai, sem gazdasági tekintetben nem valami kedvező és érthető, ha az angol diplomaták nagyon érzik a szükségét annak, hogy egy erős, gazdaságilag jól megalapozott hatalomra támaszkodjanak. Briand gazdasági eszközökkel csak nagyon nehezen tud a brit birodalomhoz férkőzni és ezért katonai hatalmának a megerősítésével igyekszik megerősíteni Európában Franciaor­szág fölényét. Hogy Briand ennek a gondolat­nak a megvalósításában nemcsak a­ száraz­földi haderők megerősítésére törekszik, az a körülmény is bizonyítja, hogy az olasz küldöt­tel együtt azt követelte, hogy a francia és az olasz tengeri egységeket a japánéhoz hasonló nagyságra emeljék. Ma még nem lehet tudni, hogyan intézik el ezt a követelést, föltehető azonban, hogy Anglia épp úgy, mint Japán, valószínűen az Egyesült Államok is, a legeré­lyesebben szállnak szembe ezekkel a követelé­sekkel. Anglia nem tűri és nem tűrheti el, hogy Franciaország Európában napóleoni jel­leget öltsön, mert az angol gyárosoknak .

Next