Népszava, 1922. február (50. évfolyam, 26–48. sz.)
1922-02-01 / 26. szám
NI SP SZAVA Foristia! az olasz szocialista párt taMMjá&an. * J? szafcszQT'wz.etaZ*. Savasiesta a prfj'tve&ei&sca etötf. (A Népszava római tudósítójától.) A belpolitikai helyzet növekvő kiélesedése és akülpolitika bizonytalansága miatt támadt gondok anost már arra birják az olaszországi munkásmozgalmat is, hogy a párttaktika kérdését, mint nyomban megoldásra váró kérdést, mérle-kelte. Az általános munikásszövetést vezető választmányának január 32-én tartott ülése "határozatot fogadott el, amely a szocialista parlamenti csoportszámára azt a jogot követeli, hogy támogathassa azt a kormányt, amely ,,biztosítja a legelemibb népjogiak helyreállítását és a legpürgősebb profetá-követelések megvalósítására hajlandó". Ez a határozat nyílt szakítást jelent a Milanóban kifejezett rendületlen állásponttal és az Avanti! vezércikke „A romlásiba vezető út"-nak minősíti. Néhány szóban elmondhatjuk, mi indította az olasz szakszervezeti mozgalom központját arra, hogy a munkásosztályt erre az útra irányítsa. Felső- és Középolaszországnak körülbelül egyharmad része ma a fascisták diktatúrája alatt és Némely vidéken annyira jutottak, hogy az egyik helységből a másikba a helyi fascistáiktól kiállított útlevélre van szükség! Továbbra is módszeresen lerombolják szakszervezeti szusokat és iminkáskamaráinkat. A napokban a fascisták elpusztítással fejetyegettek meg egy egész várost, a toscanai Prascot, amelynek 57.000 lakosa van és anarchista hagyományairól nevezetes. Falragaszok útján kihirdették, hogy fölgyújtják a várost, ha közülök valaki a zavargásokban kapott sérüléseibe belehalna. Tehát új végrehajtó hatalomról van szó, amely a meglévő törvények figyelembe vétele nélkül a saját „jogait" gyakorolja minden akadály nélkül. Ha pedig szánnításba vesszük, hogy a fateista mozgalom az ország legerősebb politiikai pártja, a szocialista párt ellen irányul, amelynek 125 képviselője van a parlamentben és 2000 községet igazgat, valamennyi tartományi közigazgatás egyharmadrészében többségben van, megérthetjük, hogy ilyen körülmények között a tömegek követelik, hogy megvédjék őket ez ellen az erőszak ellen vagy pedig módot adjanak arra,hogy önmagukat megvédelmezhessék. A párt eddig sem az egyiket, sean a másiélat nem tettemeg. A fascizmus ellen való védelemnek két módja volt: fölfegyverezni a tömegeket és erőszakot állítani az erőszakkal szembe. Vagy arra kényszeríteni a kormányt, hogy törvényes eszközökkel zabolázza meg a fascizmust A tömegek felfegyverzése a kommunisták szempontjából technikailag könnyen kivihető és emberileg érthető intézkedés. Pártunk azonban másként látja a dolgokat. Azt is tudja, hogy a törvényhozás mostani kezelése mellett nem olyan egyszerű dolog a proletártömegeket a fascistákhoz hasonló módon fölfegyverezni. Vezető személyiségeink nagy többsége azonkívül undorral fordul el a polgárháború fölidézésének a gondolatától. Végül pedig minden erkölcsi mérlegelést leszámítva, kevés sikert remélhetünk a tömegek fegyveres ellenállásától,amellyel a páncélautókkal és gépfegyverekkel technikailag fölényesen fölszerelt rendőrség szállna szembe. És amikor a párt nem szervezheti meg az erőszakos védelmet, a megkínzott lakosság érdeke nem kívánja, hogy ezt a tehetetlenséget be is ismerje, így a párt a saját tehetetlenségének az elhallgatásával, amire talán taktikailag szükség volt, egyrészt alkalmat adott a kommunistáknak, hogy a párt magatartását a bátorság hiányával magyarázzák, másrészt megingatták a tömegeknek a pártba vetett hitét, mert az életében és legdrágább javaiban fenyegetett tömeg nem láthatja be, hogy erkölcsi és elvi szempontokból megtagadtassák az erőszak alkalmazását Az a gondolat, hogy a kormányra gyakorolt nyomással kényszerítsenek ki védelmet a raecizmus ellen, éppen olyan régi, mint maga a fascizmus. Ezt a nyomást azonban eddig csak állandó ellenzékiséggel kísérelték meg. Márpedig a szocialista ellenzék gyöngíti és nem erősíti azt a kormányt, amely komolyan igyekezne letörni a fascizmmust A baloldalról jövő ellenzék a jobboldalra szorítja a kormányt, ahol támogatást kell keresnie. És amit ezektől a pártoktól parlamenti támogatás révén kap, azt a fateistákra való tekintettel kell visszafizetnie. Ezzel szemben most az általános munkásszövetség azt követeli, hogy a párt támogassa azt a polgári kormányt, amely megígéri a törvényes állapotok biztosítását, aminek következtében a kormány abba a helyzetbe kerül, hogy lemondhat annyi jobboldali szavazatról, amennyit szocialista részről fölajánlanak neki. Termésrtesre még a „reformista" körökben sem titkolják el, hogy itt csak kísérletről van szó, hozzá egy kedvezőtlen körülmények között megtett kísérletről A mostani kormánynak van többsége. Csak akkor buktathatnák meg a szocialisták, ha a klerikálisok cserbenhagynák. Minél érzéketlenebbek a polgári pártok a mai helyzet bomlása és jogtalansága iránt, annál kevésbé forog veszedelemben a mai kormány és annál kevesebb kilátása van a munkásszövetségtől javasolt kísérletnek. A fascieta csapás kiélesedésén kívül a gazdasági válság is késztette a munkásszövetséget arra, hogy nyíltan javaslatot tegyen a párt taktikájának a megváltoztatására. Ehhez járul még az európai helyzet, amely nagy szerepet játszik az olasz gazdasági válságban. A középeurópai köztársaságok pénzügyi és gazdasági bénultsága lényegesen befolyásolja az olasz termelés pangását. Mi sem természetesebb tehát, hogy a munkásszövetség eltávolodni igyekszik a milanói pártkongresszuson megállapított nemzetközi politikától. Ebben az értelemben már legutóbb is tettek egy lépést, amikor azt javasolták az amsterdami szakszervezeti Internacionálénak, hogy a génuai értekezleten követeljék valamennyi ország szakszervezetének a képviseletét. A helyzet súlyos nyomása alatt, amelytől a tömegek szabadulni vágynak, az olasz munkásmozgalom jobboldali irányba kanyarodik, azzal a szándékkal, hogy közvetlen befolyása, alá helyezze a kormányt és hogy ma a kormányzat hatalmi eszközeivel küzdhesse le a gazdasági válságot és a fascizmust, a háború ikergyermekeit. A legközelebbi napok fogja megoldani ezeket a kérdéseket. Vagyis: a fordulat idejekorán történt-e meg, avagy a burzsoázia nem erősödött-e meg már annyira, hogy lemondhat a szocialisták támogatásáról, másrészt pedig, hogyan fogadja a pártvezetőség a javaslatot" „A szabadforgalom felé — ám ssafe lassan * * Petriaevia-Horváth államtitkár nyilatkozata a lakásügyekben. — A lakáshivatali bírák üsetmébe közigazgatási hivatalnokokat tesznek, akik előtt „csak másodrangú az eljárási szabályok formatiszelete". — A háztulajdonosok tovább mozgolódnak. A lakáshivatali bírák lemondásával, úgy látszik, nem fejeződött be a bírák kiválási folyamata a lakásügyek intézéséből. A népjóléti miniisztérium lakásügyi főosztályának helyettes vezetője kijelentette ugyanis egy újságíró előtt, hogy a főosztály bíráinak lemondását, illetően csatlakozásukat az eddigi lemondásokhoz lehetségesnek tartja. Megírtuk már, hogy Bernolák népjóléti miniszter a lakáshivatali bírák lemondásával kapcsolatban elhatározta a Lakáshivatal átszervezését és a lakáskérdés „megoldását" Petrichevich-Horváth Emil államtitkár tervei alapján. E tervekre vonatkozóan az államtitkár úr máris kifejtette egyes részletekre kiterjedően az álláspontját. Ki kell emelnünk nyilatkozatának ama részét, amely szerint a bírák szerepének meg kell szűnniök a lakásügyek intézésében, véleménye szerint ugyanis ez nem igazságügyi feladat és„a közigazgatás útján a lakásügyek sokkal könnyebben elintézhetők". „A bírói ténykedés — mondotta — voltaképen az eljárási szabályok szigorú betartására és a tényállás szabatos megállapítására szorítkozik. Ezzel szemben a közigazsítás főként az eredménnyel, törődik, csak másodrangú nála az eljárási szabályok merev formatisztelete." Az államtitkár úr ugyan a gyors és eredményes elintézésre helyezi a hangsúlyt és annak ellenére, hogy a Lakáshivatal eddigi működése és szelleme ellen minden kifogást osztottunk, a legsúlyosabb aggodalommal fogadjuk a közigazgatás szerepének kiterjesztését oly súlyos kérdésekben, ammelyeket még a bírák sema tudtak megfelelően megoldani. Petrichevich-Horváth államtitkár egyebekben kijelentette, hogy őt nem a Lakáshivatal élére nevezték ki, hanem mint államtitkárnak a felügyeleti jogköréie utaltatott a lakásügyek intézése. Ezzel függ össze — mondotta — az a házivizsgálat, amelyet a Lakáshivatalban elrendelt és mely több napon át fog tartani. Megállapította, hogy a vagonlakók száma apad. Amíg 1921 júliusában az egész ország területén 4300 vagonban 15.000 menekült élt, ebből Budapesten 1200 vagonban 4100 menekült, addig most az ország egész területén 2700 vagonban 1000 menekült húzódik meg, ebből Budapesten 645 vagonban 1900 ember. A Budapesten most levő menekültek elhelyezése — szerinte — nem okoz majd nagyobb nehézséget; ha másképen nem megy, minden, hatóságtól, hivataltól, vállalattól, intézettől ideiglenesen elkérnek egy-egy fűthető helyiséget és ezzel a hatszázegynéhány családot pár hét alatt fedél aláfuttatják. A lakásrekvirálásokra — mondotta a továbbiakban — többé nem lesz szükség. Ennek előfeltétele azonban, hogy szigorúan ellenőrizzék a Budapesti költözőket és az itt letelepülni szándékozókat, mert — véleménye szerint — meg kell szűnnie annak az állapotnak, hogy minden menekült tisztviselő a fővárosi hatóságoknál keres elhelyezkedést. Mindazonáltal számítani kell — szerinte — arra, hogy 1922 júliusában újabb rajokban jönnek majd a megszállott területekről azok, akik a magyar állampolgárságukat föntartják. Hangsúlyozta végül ama programszerű kijelentését, hogy a viszonyok kialakulása a szabadforgalom felé halad és fokozatosan föl kell oldani a lakások lekötöttségét, elsősorban pedig a luxuslakásokat, üzleteket kell átadni a szabadforgalomnak. De ez alatt az idő alatt — mondotta — meg kell indulni egy nagy építkezési akciónak, amely nézete szerint nem megoldhatatlan feladat. Itt írjuk meg, hogy a változás szagára a Háztulajdonosok Szövetsége nagyhirtelenében deputációzott a népjóléti miniszternél, ahol boldogító eszméiket részletesen kifejtették. A miniszter megmondta a küldöttség tagjainak, hogy „belátja a háziurak súlyos helyzetét", ámde nem szabad figyelmen kívül hagyni a lakók érdekeit sem. 1922 február 1. Feláslítják a vízmérőórákat. * Kajstinger igazgató nyilatkozata a vízmixériáról A főváros népességéhez viszonyítva a pesti oldalon aránytalanul kevés a parkjainknak és a befásított területeknek a száma. Mivel egy nagy város sétányainak és növényzetének nemcsak díszítés a feladata, hanem a kormos levegő megtisztítása is, így tehát nem lekicsinyelni való veszteséget jelent Budapest közegészségének számláján, hogy egyrészt a forradalmak alatt kipusztított erdőket, sétányokat és fákat nem tudják az illetékes hatóságok pótolni, másrészt az öntözésre szolgáló víz hiánya miatt a még megmaradt vegetáció is tönkremegy. Azok a kis erdők és fasorok, amelyek a Rákos felől elzuhogó porviharokat fölszívták, a tüzelőfainség idejében egyszerűen eltűntek Most szabadon száguldanak be onnan a légáramlatok hátán a legkülönfélébb bacillusok tömegei és a 8 évi hiányos táplálkozás nyomán lerongyolódott test melegágya minden rettenetes kórnak. Általánosan ismert panasz, hogy a főváros területén egész városrészek vannak, ahol a vízszolgáltatás nem elégíti ki az igényeket Különösen a magasabb emeleteken lakók a csap bugyborékoló pöfögésén kivül mit sem kapnak. Hogy az utcák öntözése, a por lerögzítése körül is nagy hiányosságok tapasztalhatók, ennek oka természetszerűen közös eredőjű. A főváros illetékes ügyosztályán már számtalan terv került megvitatás alá amelyek mind azt célozták, hogy a már-már tűrhetetlen helyzetet enyhítsék. A legújabb terv— értesülésünk szerint — az lenne, hogy egy vonalcsatornával tehermentesítsék a vizműveket. A csatornába nyers dunavizet nyomnának át és ezzel a vízzel látnák el a nyugati és keleti pályaudvarokat, a régi lóversenyteret, a Városligetet, a Népligetet és a közbeeső nagyobb ipari vállalatokat. A terv különben még a kezdet kezdetén van, hiszen a meglévő hálózat rendbehozatala is 30—40 millióba kerülne. Budapesten a vízszolgáltatás terén egészen speciális állapotok vannak. Amíg a nyugateurópai városokban a lakosok napi vízszükséglete fejenként 60— 80—100 liter, addig nálunk 240—280 liter víz-, fogyasztás esik minden fővárosi lakosra. Azokban a városokban az említett mennyiségbe beleértődik a köztisztasági és egyéb fogyasztás is, Budapesten pedig ezen téren meglehetősen szigorú korlátozó rendszabályokat alkalmaznak. De ez még csak kirívóbbá teszi az ellentétet-Fölkerestük ez ügyben a vízművek igazgatóját is. Bajlinger igazgató úr nyilatkozata így hangzik: „Annak a minduntalan hallott panaszos óhajnak, amely azt kívánja, hogy hozzuk rendbe a vízműveket, nincen semmi létjogosultsálga. Az üzemek teljesítőképességük telte® kihasználásával dolgoznak, a termett vízmennyiség eléri a békeévek nivójáit. Mit hozzunk rendbe! Fegyelmezze magát a közönség és minden rendben lesz. Hallatlan mennyiségű víztömag pazarlódik el azáltal, hogy a házakon belül a mellékhelyiségek vezetékei minden második esetben el vannak romolva. Karbantartásukkal a házimak nem, a lakók meg még úgy sem tiltődnek. Elprédálják a közvagyont, azután szidják a vízműveket. Ezeken az állapotokon fog segíteni az a készülő rendelet, amely rövid időn belül napvilágot lát majd. Az anabályzat elrendeli minden húgban a vízmérő órák