Népszava, 1922. március (50. évfolyam, 49–74. sz.)

1922-03-01 / 49. szám

1922 március 2. Lloyd George új választásokra készül? A „Manchester Guardian" vezércikkében azt írja, hogy a kormány a parlamentet valószínűen föloszlatja, mihelyt az új választásokra elkészült. Az addig hátralevő idő azonban komoly jelentőségű. Lloyd George és Poincaré boulognei tárgyalásai az ország jövőjére talán egy emberöltőn át befolyást fognak gyakorolni. A miniszterelnöknek nem szabad az országot oly kötelezettségekbe belevinni, amelyek a jövőben veszedelmeket rejtenek magukban. Katonai kötelezettséget Franciaországgal szemben nem szabad vállalni. A külön egyezmény a népszövetségi szerződés szellemével és határozmányaival ellenkezik. A külön szerződések és külön kötelezettségek politikáját a jövőben semmiféle liberális vagy munkáspártnak nem szabad folytatnia és a legutóbbi események nem arra vallanak, hogy e két párt valamelyike az új választásoknál vereséget fog szenvedni. Ennek a két pártnak joga van követelni, hogy ebben az életbevágó fontosságú kérdésben nézeteit figyelembe vegyék. NÉPSZAVA v. A Népszava áremelése: életkérdés. Ha nincs Népszava, a munkásságának nincs fegyvere politikai téren, fegyvertelen gazdasági harcaiban és nincs fegyvere a drágaság és a drágítás ellen. fegyverünk a A rossz békét csak a demokrácia teheti jóvá A brutális béketzerződések 161, az imperialista fegyverkezéseik ellen minden országban csak a szocialista pártok emelik föl szavukat S ha alkalmuk van rá, cselekedetekkel is csak ők harcolnak az imperialista politika rombolása ellen. Európa helyreállítását az igazságtalan béke revízióját, az elnyomott népek fölszabadítását nem is lehet más erőktől várni, csak azoktól, amelyeik a szociáldemokrata munkásmozgalomból erednek. És ezek az erők annál hatékonyabban nyilatkoznak meg, minél nagyobb tért hódít az országok kormányzásában a valódi demokrácia és a tömegek ereje. Azokból az országokból, amelyeikben már van befolyása a munkásosztálynak, hangos tiltakozás indul el a népeket és országokat nyomorító békeszerződések és a győző államok telhetetlensége és elvakult fegyverkezése ellen. A szocialista tiltakozás egyre hevesebb és ha sikerrel járnak azok a munkálkodások, amelyek az egységes Internacionálé megteremtése érdekében immár nagyon biztató kilátásokkal folynak, akkor hamarosan összeomlik a „békemű". A frankfurti szocialista értekezlet, amelyen öt ország szocialista pártjai: Németország, Belgium, Franciaország, Anglia és Olaszország munkáspártjainak kiküldöttei tanácskoztak, már ennek a munkálkodásnak a jegyében hozta meg határozatát A szocialista értekezlet ebben a határozatában megállapítja, hogy „a kényszer és az erőszak politikája teljesen csődöt mondott. Németország szolgáltatóképességének kérdése közvetlen összefüggésben áll az egész világgazdasággal és Oroszország talpraállttásával, ezért elkerülhetetlen, hogy Gérniáiban ezekről a kérdésekről is tárgyaljanak". Kimondotta az értekezlet hogy Anglia, Franciaország, Németország, Belgium és Olaszország szocialista és munkáspártjai országaik parlamentjében „követelni fogják a fegyverkezések korlátozását, a katonai megszállások megszüntetését, mert ezek ellentétben állnak a valódi béke helyreállításával. Másrészt a német munkásosztály folytatni fogja a maga akcióját annak érdekében, hogy a lefegyverzést a munkásság hivatott szervezetei éber ellenőrzéssel kisérjék". A határozati javaslat végül kiemeli, hogy a nemzetközi megértést tartós módon csak úgy lehet megvalósítani, „ha valamennyi ország munkásai szolidáris akcióba lépnek". A legyőzött országok kormányai tehát rossz politikát követnek, ha a reakciót és nem a demokráciát szolgálják. Mert csak a demokrácia útján lehetséges megszüntetni az igazságtalan béke gazdasági és politikai következményeit. Csak ezen az úton lehet a lerongyolt országokat a gyógyulás útjára vinni és oktalanság, ha a kulturnemzetek sorához való kapcsolódást rossz és rövidlátó politikával lehetetlenné teszik. HVVVVWVVVWVWVVVIMfWWMIWVWWVmMMWAMmWWWWVW föntartása, fejlesztése és erősítése: nehéz napokban a szervezett munkásság áldozatkész«ségének próbaköve. Ne engedjük egyetlen lapunkat, a népszavát elbukni, mert dzsigaság elleni i^egsfMiuU a tavaszi arigasági lavina... * * É3eibe2éps£3 a fSlemen ffarcga'mi add. — Általános drr.gisfás az egén vonalon. — Megtörtént a Fs'votaSos «Mfeordrágitás. * * Mef^rágulft & Ssafésági kenyér és liszt álra is. Azok a tömegek, amelyek a háború szörnyű gyötrelmeit, a harctéri borzalmakat az állandó drágulást, sorban tiltást a háborús nélkülözések végnélküli skáláját átélték, az ágyuk elnémulása után azzal lélegzettek föl, hogy ennyi szenvedés után már csak a jobb jöhet. Akkor azt hittük, hogy több nyomorúságot már amúgy sem lehet kibírni és most már az enyhülés következik. Ma már tudjuk, keservesen érezzük, hogy mindez a föltevés hiú remény volt A drágaság és vele együtt a nyomor még hatványozottabb mértékben növekedett, a szenvedések olyan skáláját járják a dolgozók, amilyenre azelőtt még gondolni sem lehetett és a háború befejezése óta nap-nap után csörnyűbb ez a kálváriajárás. Finnek a mind sötétebb helyzetnek oka, a világ gazdasági egyensúlyának megbillenésén kívül, a mértéktelenül fölburjánzott spekuláció. A tőke a háborús konjunktúra alatt igényében megnövekedett és nem akar lemondani a magasabb profitról, hanem még többet kivár, még többet akar kisajtolni a tömegek szenvedéséből. Hogy ez nem frázis, legjobban bizonyítja az új gazdagok jólétben tobzódó osztálya és a dolgozó tömegek életnívójának ijesztő mértékű lesülyedése. A vállalkozás ma már nem a termelésre és az ebből származó, úgynevezett normális haszonra helyezi a súlyt, hanem a spekulációra. Ez a mindinkább intézményessé váló nemzetközi „sikolás" fő okozója annak, hogy az árak állandóan szédítően rohannak a megfizethetetlen magasságba és a helyzet napról-napra szomorúbb. Bármerre nézünk, mindenütt csak a drágulás ijesztő réme nyújtogatja felénk fojtogató karjait. A dolgozó tömegek keresete már régen alul maradt a puszta létföntartáshoz szükséges minimumon, a drágaság azonban tovább emelkedik. A dolgozó emberek élete állati sorban való tengődés, végsőkig fokozott szörnyű küzdelem a nyomorúsággal. És hiába a jajszó, hiába a pusztulás szörnyű eredményei, nincs megállás, nincs tekintet semmire, a drágaság szörnyű rohamában minden legázolva rohan megfékezhetetlenül előre pusztító útján. Most az áremelések újabb pergőtüzet zúdítottak rá ismét a tömegekre és a főintézőre, az elindítója ennek a legújabb drágasági hullámnak maga az állam. Tudjuk, hogy a pénzügyi politika nálunk, már régen azon a végzetes úton jár, hogy mindent a dolgozó, nincstelen tömegekkel akart megfizettetni, minden terhet ennek az agyonsanyargatott, kifosztott osztálynak a nyakába sóz." Kezdték a búzaárak emelésén, folytatták a húsárakon, most, azután itt van a kenyér, a liszt, a vasúti tarifa a villamos viteldíj, a házbér és ki tudná hirtelenében fölsorolni, micsoda áremelések. És ennek a legújabb drágasági áradásnak ez még csak a kezdete — mondják — és el is hisszük, hogy pedig a vége hol lesz, hol lesz a megállása, azt ugyan ki tudná megmondani? Egy azonban bizonyos, jó vége nem lehet ennek az állapotnak. Hiába, nem bírjuk, képtelenek vagyunk mindezt kiírni. Amint tudjuk, ma, szerdán léptették ésszbe a 3%-ra fölemelt forgalmi adót és a 21%-ra emelt úgynevezett luxusadót Mától kezdve tehát a közszükségleti cikkeid már a fölemelt forgalmi adóval megterheltenkerülnek forgalomba. Ennek legelső beharangozója a főváros, amely sietett először bejelenteni, hogy szerdától kezdve ,1 hatósági liszt és kenyér árát fölemelik. Az új árak szerint a hatósági tésztaliszt és búzadara kilója 22.60 korona, főzőliszt 16 korona, kenyérliszt 6.30 korona, hatósági kenyér, 6 korona 30 fillér. Ezzel egyidőben — amint már megírtuk— a cukor árát is fölemelték. A többi élelmiszeráraiknál ennek megfelelően szintén az egész vonalon fölemelték az árakat. A mészárosok máris bejelentették, hogy a forgalmi adót a közönségre hárítják át és így a húsárak szintén újra megdrágultak. Ezenkívül a kereskedőik máris számításba veszik a fölemelt forgalmi adón és luxusadón kívül a tervbevett vasúti tarifa emelését és az új árakba már ezt is belekalkulálják. Szóval, ismét megindult a drágítás az egész vonalon. Hogy a dolgozó tömegek honnan és miből fogják megfizetni a fölemelt árakat azt igazán csak az illetékesek tudnák megmondani. Luciendorff, a politikus és a szatócs. * néhány idézet Hans Delbrücks könyvéből. (A Népszava berlini tudósítójától.) Hans Delbrück konzervatív történelmi tanár, „A harc művészetének története" című könyv szerzője a napokban újabb könyvet adott ki „Ludendorff önarcképe" cíimen. Delbrück a legelső sorokban álló történettudós Németországban és egyáltalán nem gyanúsítható antimonarchista érzelmeikkel. Mindamellett a történelmi igazság kedvéért szükségesnek látja, hogy olyannak fesse Ludendorffhot minden nacionalistáik istennét, mint amilyen. Ludendorff végzetes szerepet játszott a német birodalom háborog politikájában és ezt a szerepet még továbbra is játszani igyekszik. Egyenesen demagóg módon igyekszik lerázni a végtelenül reánehezedő bűnök súlyát és hősiesen másokra áthárítani. Ezzel a törekvéssel száll szembe Delbrück és a következőképen jellemzi a német nacionalistáik bálványát: „Ludendorff maga törte el az annyira nagyra tartott monarchia gerincét és ezzel előkészítette a jövő forradalom útját amikor arra kényszerítette a császárt, hogy megváljon attól a birodalmi kancellártól, akiiben bízott Ugyanilyen módon kényszerítette fél évvel később arra, hogy eltávolítsa Valentinit magánirodája főnökét, legbizalmasabb tanácsadóját. Hasonlókép buktatta meg Küihlmannt. Hát ez nem volt már katonai diktatúra? Az volt és mégsem volt az. Ez a vita azonban több puszta szóvitánál jellemző arra a félszegségre, következetlenségre és zavartságra, amely Ludendorff lényege... — Egy megőrült kadét kormányoz bennünket — mondotta 1917 végén, a dolgokhoz közelálló ember tompa kétségbeesésben... Ludendorff stratégának ugyanaz, mint politikusnak. Sohasem tudja, mit akar. Állandóan ellentétes törekvések között ingadozik tehetetlenül. Nagy győzelmet akar és mégis elmulasztja, hogy minden erőt a döntő pontra központosítson. Csak részleges csapásokat akar mérni és nem látja, hogy a legnagyobb, sőt ez leghatalmasabb győzelemre való kilátás nem Franciaországban, hanem Olaszországban kínálkozik... Ludendorff pályafutásának legsötétebb pontja, amikor hirtelen sürgősen fegyverszünetet követel. De ezt is tagadja. Ha az ellenség nem hajlandó tisztes feltételeket biztosítani, akkor tovább kell harcolni... Az összeomlás nem a forradalom következménye, hanem a forradalom volt az összeomlás következménye. A francia hadseregben már 1517-ben voltak súlyos, nagyon súlyos lázadások, de legyőzték azokat mert megvolt a végső győzelemben való reménységük. Németországban megszakadtak az engedelmességnek és a hűségnek a kötelékei, amikor ez a reménység megszűnt, amikor Bulgária és Ausztria-Magyarorszg összeomlása elszigetelt bennünket és Ludendorff gyors fegyverszüneti követelése az egész világgal tudatta, hogy elveszítettük a háborút... Ha elítéljük a lázadó hadsereg árulását, akkor nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben a háborúban a legelső lázadó a hadvezér volt, amikor fölmondta a császárnak a szolgálatot, amikor annak a politikáját nem helyeselte. Amint egykorkét nagy ember, Bismarck és Molmke, fölépítette a német birodalmat, úgy tette tönkre két másik: Tirpitz és Ludendorff. Amaz, amikor céltalan Dreadnought építésével és a flottaegyezmény megakadályozásával egészen a dühöngésig fokozta az angolok neheztelését és ezzel ránk zúdította a háborút, emez.