Népszava, 1922. augusztus (50. évfolyam, 172–197. sz.)

1922-08-01 / 172. szám

gvL sz» AZ ELŐFIZETÉS ARA : e­­ty évre.. .. 22­10 kor. negyed évre 560 kor. fél évre.... 1180 kor. egy hóra . . . 200 kor. Jugoszláviában egy szám ára 6 Jae• korona. EtiYES SZÁM ARA 10 KOHON'A m 1 Budapest, 1322 augusztus 1, kedd /# ....:/ Mpd­ Ilf korona —.. . ' * __ MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP SZERKESZTŐSÉG : VIII, CONTI-UTCA 1. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3—30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3—32) A Konokság, mint kor­mányzati módszer. Az indentitási vita végeztével végre meg­szólaltak a kormány tagjai. A miniszterek, leginkább ped­ig a miniszterelnök megnyilat­kozását kétségtelenül bizonyos érdeklődés előzte meg, mert még mindig akadnak­ ott fölös számban hiszékeny és jóhiszemű lel­kek, akik hajlanak afelé a lehetőség felé, hogy okos szóval, rábeszéléssel, érveléssel meg lehet javítani azt a kormányzati rend­szert, amely immár három éve terpeszkedik az ország nyakán s amely még Bethlen-féle Változatában sem egyéb a szélső reakció képviseleténél. A szakminiszterek megnyilatkozásai is hű tükrét adták annak a konokul maradt poli­tikai fölfogásnak, amely azután természet­szerűen érleli a gazdasági összeomlást és szüli az anarchiát. Sehol, egyetlen miniszter összefoglaló beszédében sem fedezhető föl egy eredeti ötlet, egy bátor kijelentés, amely biztató hatást gyakorolhatna, nem­ is szólva az objektivitásról, amely szó, úgy látszik, emigrációba kényszerült a miniszterek szó­tárából. Koncepció, tisztánlátás, szükségletek föl­fedezése és elismerése — mindez hiányzik a miniszterek beszédéből. Az egyoldalú párt­politika, a partikuláris pártérdekek szenve­délyes szolgálni akarása, az ellenforradalom rettentő bűneinek takargatása — mintha csak ebben a kormány valamennyi tagja köz­vetlenül érdekelt fél volna —, végül görcsös ragaszkodás az ellenforradalom reakciós in­tézményeihez, ezektől hemzseg minden mi­niszteri beszéd. Nem kivétel e tekintetben a pénzügyminiszter hattyúdalszerű­ expozéja sem, amiben nem volt ugyan nagy adag pro­vokáció, de viszont olyan koncepció sem volt benne, amilyenre a mai szétdúlt gazda­sági helyzetben szükség volna. Külön fejezetet érdemel a miniszterelnök beszéde. Erről a beszédről röviden azt mond­hatnók: hamisítatlanul bethleni volt. A való gondolatok elrejtése holmi „Kraftaus­druck"-ok spanyolfala mögé. Ehelyütt köz­helyek ügyes csoportosítása, olcsó hatás­keresés, óvatos lengedezés jobbra és balra, ajtók nyitvahagyása előre látott eshe­tőségek céljából és itt-ott e­gy kis tudat­os rosszhiszeműség.­­ Ha eh­ez még hozzá­vesszük az egész minisztere­lnöki gondolat­meneten átütő, egészen a munkapárti konok­ságig fokozódó irtózást minden haladástól s a vágyakozást vissza a középkorba, meg­kapjuk Magyarország ez idő szerint való mi­niszterelnökének kormányzati programját. Hogy mindjárt a rosszhiszeműségnél kezd­jük a bizonyítást, ki kell jelentenünk, hogy a miniszterelnök ama kijelentése, amely sze­rint Garami elvtárs legutóbb, amidőn a mi­niszterelnök Bécsben járt, stafétát küldött hozzá avégből, hogy vele (Garamival) a mi­niszterelnök „álljon szóba": téves, de minden­esetre rosszhiszemű beállítás. Rosszhiszemű pedig azért, mert a miniszterelnöknek eset k­lán tudomására adták, hogy az illető úr pri­vát diligenciából szorgoskodott. Eltekintve tehát attól, hogy Garami elvtárs egyáltalá­ban nem kereste az érintkezést, eltekintve attól is, hogy a Garami elvtárssal való szóban­állás ma nem lehet egyéni gusztus, hanem esetleg messzebbmenő politikai szükséglet: a dolgok ismeretében egy hívatlan urnak a tolakodását vagy enyhébben, privát szorgal­mát nem­ volt ildomos a miniszterelnök ré­széről Garami elvtárs ellen fölhasználni. A rosszhiszeműség számlájára kell írnunk a miniszterelnök úrnak azt a fölhívását is, hogy a szociáldemokrata párt nyugtassa, meg a közvéleményt hovatartozandósága fe­lől. A miniszterelnök nagyon jól tudja, tud­hatja a parlamentben elmondott beszédekből, tudhatja cikkek és nyilatkozatok egész régió­jából, tudhatja az 1919. évi augusztus hó 23-án megtartott pártkongresszus határozatá­ból, hogy a magyarországi szociáldemokrata párt a II. Internacionálé alapján áll. Ami már most a miniszterelnöki meg­nyilatkozás érdemi részét illeti, arról sajnos, nem sok mondanivalónk van. A miniszter­elnök látja a kibontakozás útját, de nem fiul vagy nem akar arra rálépni. Fönn akarja tartani a kivételes hatalom gyakorlását, nem hajlandó amnesztiát adni az ellenforradalom szerencsétlen üldözöttjeinek, nem akar le­mondani a magyar Cayenne föntartásáról, túlliberálisnak tartja a házszabályokat, men­tegeti, sőt glorifikálja a választójogi jogfosz­tást és a választási erőszakoskodásokat, fön­tartás nélkül tapadja a vasutasok szervezke­dési jogát, miközben nagy kegyesen meg­engedné, hogy a villamos alkalmazottak pipázó klubot alapítsanak erőteljes gazdasági érdekképviselet helyett —­ és mindezt össze­véve elkereszteli fokozatos fejlődésnek. Mondott azután még valamit a miniszter­elnök, ami szót érdemel: egységes polgári frontot sürgetett a szociáldemokraták „előre­törése" ellen. Egységes polgári frontot kíván — korántsem a „szociáldemokrata veszede­lem" ellen. Nagyon jól tudja a miniszter­elnök, hogy a szociáldemokraták résztvétele az alkotmányos életben nem veszedelem, ha­nem előny az országra. A miniszterelnök a mai feudális-agrárius uralom reakciós poli­tikája alá szeretne erős tartóoszlopokat épí­teni a polgári rétegekből. A miniszterelnöknek ez a szerénytelen óhaja nem fog megvalósulni. A polgárok tisz­tán látnak, jól ítélnek, tudják, tapasztalják a saját bőrükön, hogy van ugyan szükség egységes frontra, de nem a haladásért és a polgári szabadságjogokért küzdő szociál­demokraták ellen, hanem az ellen az osztály­pusztító politika ellen, amely itt,három esz­tendő óta dúl. Erre különben külön is példát szolgáltatott a kormány és a kormánypárt a hétfő délutáni ülésen, amikor a szociáldemokrata párt és az ellenzék indítványait tárgyalták. Indítvá­nyok létettek, amelyek alkalmasak lettek volna a lelkek megnyugtatására, a belső béke és a polgári szabadságjogok helyreállí­tására, a legsürgősebb szociális igények ki­elégítésére, a gazdasági élet megindítására és föllendítésére, szóval az országépítő munka megkezdésére. Az egységes párt, a kormány feladásaira valamennyi indítványt leszavazta és ezzel egyelőre megint lehetetlenné vált a kibonta­kozás. Ez mindenesetre a kormány bűne, de nem jelentheti azt, hogy a szociáldemokrata párt föladja a küzdelmet. Ellenkezően: még keményebben, még elszántabban kell ezután küzdenie a demokráciáért, a közszabadsá­gokért és mindazért, amivel az országot meg lehet menteni. Napóleon nyomában fut a búza ára. A hétfői valutapiacon a Napó­leon­ arany ára 8025 koronáig emelkedett, de a búza ára is elérte ugyanakkor a 7000 koronát, ahonnan már csak egy ugrás, hogy ismét a búza legyen fölül. A másik oldala ennek a kép­nek pedig az, hogy hétfőn a zürichi tőzsdén már 0,29 volt a korona árfolyama. Együttvéve pedig a búza, a korona, a Napóleon-arany ár­folyama a szegény ember számára abban jut kifejezésbe, hogy ma, holnap és holnapután egyre drágul a kenyérr. Egyszer azért, mert a búza ára túlhaladta az aranyparitást, máskor azért, mert a korona olyan mélyre sülyedt, hogy az arany ismét a búza fölé emelkedett. A buza és a Napóleon kergetik egymást, de bármelyik marad alul ebben a hajszában, akár csak a fegyveres háborúban, mindig a dolgozó és adózó nép fizeti meg az árát. Az ár­folyamok boszorkánytánca egyre őrü­letesebb tempóiban forog. Félünk, hogy az ausztriai viszonyokhoz már nem közeledünk, hanem azt túl is haladtuk. Számszerűleg ugyan a magyar korona még kedvezőbben áll, de kér­dés, hogy meddig és kérdés, hogy a magyar nép és a magyar közgazdaság elbírja-e azt a megpróbáltatást, amit az ausztriai közgazdaság is csak időleges külső­ támogatásokkal bírt el eddig, holott az nem vitatott dolog, hogy ott a n­épérdekeket jobban gondozták és gondozzák, mint nálunk. A magyar munkásosztály, a magyar nép megélhetése , a magyar közgazdaság teljes fölborulásának megakadályozása érdekében vé­get kell vetni ennek a boszorkányláncnak. Meg kell állapítani, hogy mik és kik az okai a ko­rona folytonos leromlásának, meg kell állapí­tani, hogy mik és kik fokozzák a drágaságot és kíméletlenül véget kell vetni minden olyan­ machinációnak, amely a dolgozó milliók ke­nyerének elvétele útján akar nyereség­millió­kat biztosítani. Lássunk már egyszer tisztán: mennyiben idézik elő a korona leromlását és a belföldi drágaságot gazdasági okok, mennyiben járulnak hozzá politikai okok és mennyiben fokozzák azt még a tőzsdei játék „kilengései". Teljesen bizonyos az, h­ogy a magyar korona árfolyamalakulásának sokkal kedvezőbb ter­mészetes előfeltételei vannak, mint akár a né­met márkának, akár az osztrák koronának. Az az egy körülmény, hogy Magyarország nem szorul gabonabehozatalra, hanem inkább még kivitele van gabonából, a mai világhelyzetben döntően befolyásolja a közgazdasági élet ala­kulásainak a lehetőségeit. Ha emellett a döntő körülmény mellett a magyar korona árfolyama mégis folyton esik, ha Magyarországon a meg­élhetés drágább, a munkásság életviszonyai rosszabbak, mint Németországban és Ausztriá­ban, akkor ennek csak politikai okai lehetnek. Ezek a politikai okok ismét különbözők: pénz­ügyiek és jogi természetűek. A pénzügyi vo­natkozik az állami gazdálkodásra, a jogi ter­mészetűek pedig arra, hogy a mindig és min­denütt nagyon érzékeny tőke mennyiben érzi magát biztonságban. Annak az államnak, amely akár a m­agángazdasági üzemek, akár az állam­ céljaira külföldi tőkére szorul, na­gyon erősen ügyelik a gazdálkodását, adózási rendszerét és jogrendjét. És bármilyen anti­patikus legyen is ez a szó a mai rezsim emberei előtt, mégis úgy van, hogy a korona árfolya­mánál mindezek a dolgok igen nagy, sőt döntő súllyal esnek a latba. Akik pedig ezt nekünk nem akarják elhinni, azoknak azt mondjuk, hogy kérdezzék csak meg a professzoraiktól, hogy Széchenyi István miért tartotta annak idején annyira fontosnak az ősiség eltörlését s a váltótörvény megalkotását. A korona elértéktelenedésének okát tehát túlnyomó mértékben belső politikai okokban találhatjuk meg. Emellett nincs semmi okunk tagadni, hogy a tőzsdei játék elfajulásának is

Next