Népszava, 1922. december (50. évfolyam, 274–297. sz.)
1922-12-01 / 274. szám
L. évfm Budapest, 1922 szecemnber 19 péntek Ára J© korona AZ ELŐFIZETÉS AEA : Begyed évre es« kor. — lt»!I3l 'ro..8M kor. p?y hóra ... S80 kor. — kölfiSlUrc . . Gl» kor. EGTES SZAM AHA: Maffjarorsitisui to korona, Jugoszláviában eju«'. korona, Ausztriában tOOC. osztr. korona. MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK. HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3 -29 és József 3-31) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 2—31 és József 3—3I) A kormány úgynevezett új rendtörvénye amint ezt a belügyminiszter egy újságíró előtt kijelentette — e hó elején a nemzetgyűlés elé kerül. Csak azt nem lehet megérteni, hogy miért kell ide „új" rendtörvény, amikor mindenre van törvény, még a rendre is, csak épp, hogy a háború kitörése után ezeket a törvényeket fölfüggesztették és a háború idejére alkotott kivételes törvények alapján kiadott kormányrendeletekkel helyettesítették. Ezeknek a száma légió és — bár a háború már 1918-ban, a forradalmi mozgalmak 1919-ben megszűntek — egy nagy részük még ma is érvényben van. Az a módszer, amellyel a kormány a még érvényben álló rendeleteket hatályban tartja, maga is teljesen páratlan az alkotmányos élet gyakorlásában, mert sehol a világon nem történt még meg az, hogy a szoros értelemben vett állami pénzügyi fölhatalmazást kérő indemnitási törvényben kért vagy kapott vagy igényelt volna egy kormány fölhatalmazást bizonyos irányú kivételes állapotok föntartására. Nálunk azonban rég lejárt a csodálkozások ideje, itt ma mindent természetesnek tartanak, amit a kormány a maga és pártja érdekében jónak és szükségesnek véleményez. A nemzetgyűlés által a kormánynak megadott ideiglenes fölhatalmazás most lejár. Ennek logikus következnénye az lenne, hogy most már — az alkotmányos érzületnek megfelelően — hatályát veszítse minden kivételes állapot, visszaállíttassanak a régi alkotmányos törvények és ezzel tétessék egy nagyobb lépés a valódi konszolidáció felé. De a kormány fél megtenni ezt a lépést vagy — megint csak a maga és pártja uralmát tartván fontosabbnak — nem akarja ezt megtenni, mert nem éppen ismeretlen cirkulusaikat zavarhatná az eredeti alkotmányos törvények érvénye. Jön tehát a numerus clausus, a botbüntetés, a társadalom hatályosabb védelmére alkotott kitűnő törvények után az új „rend"törvény, amely fölébe helyeztetik a régi büntetőtörvénynek, fölébe a sajtótörvénynek. Amelyben mai sem lesz, ami az egyéni szabadságot megvédelmezi az esetleges hivatalos hatalommal való visszaélésektől, a sajtót az egyoldalú pártos üldözésektől, az esküdtszéki bíráskodásról, a politikai vétségeknek a közönséges bűncselekményektől való elkülönítéséről, — csak újabb jogok a közigazgatási és állami hatóságoknak arra, hogy amit ma a reakciós irányzatok vádként sugalmaznak minden és mindenki ellen, aki velük szemben áll, azokat az új rendtörvény paragrafusai alapján lehessen lakat alá dugni vagy Zalaegerszegre internálni és sajtójukat megfojtani. E reakciós sugalmazásokra eleven példa most éppen az a koncentrált támadás, amely egyszerre két különböző szélsőségből irányul tít." Hebert Ede nemzetgyűlési képviselő elvtársunk ellen. A fekete reakció esti lapja tajtékzó dühvel kiabál „hazaárulásról", a konzervatív reakció esti harsonája „elvetemült tanokról" fecseg és igyekszik olvasóinak bőszét fölborzolni. Szorom kép ez mindenképen. Nem szent ezeknek sem a szólásszabadság, sem a parlamenti szószék, sem a sajtószabadság, sem az egyén szabadsága, sőt élete sem, nem biztos k- ezek sem a nemzetgyűlés tekintélyében, sem a bíróságok és törvények függetlenségében és pártatlanságában, csak a maguk vad ösztöneit szeretnék ráerőszakolni a közvéleményre, a kormányzatra, bíróságokra, hogy akikre ők elvakultan halált kiáltanak, az vesszen el, csukassék be, száműzessék a viszavuk, egy gondolatuk sínesen arra, hogy amely panaszokat és Magyarország jóhírének és belső konszolidációjának ártó állapotokat dr. Hebelt a parlamentijén interpellációja keretében elmondott, azokat igyekezzék a kormány megszüntetni, orvosolni, erejének és komoly kormányzatának bizonyítékául a magyar közéletből kiküszöbölni, ellenben rendőrt, börtönt kiáltanak, mert elemük és lelkiviláguk a nyers, vad erőszak, amelyre létüket bízzák. Valóban, ha ezeken múlna Magyarország jövője, elveszettnek kellene azt tekintenünk. De nem rajtuk múlik. És szerencse, hogy vannak és lesznek Hebeltek, akik minden „fenaitsd meg" ellenére is ostorozni fogják azt, ami káros, ami árt, ami bajt hoz az országra, ami ellenkezik a demokrácia elveivel, ami elzár bennünket a civilizált népek egyetemétől. Magyarország csak a szabadságban és a demokráciában támadhat föl újra egész nagyságában és csak addig fog vergődni és hányódni mai sorsában, addig a rendőrállamok közé szorítják, amíg ujabb és újabb rendtörvényekkel, kormányozzák. Az igazi rend alapja az állampolgárok szabadsága és az eszmék szabad mérkőzése. Senkinek sincsen természetes joga arra, hogy csak a maga fölfogása és elképzelése alapján gyakorolja a hatalmat és az ország alkotmányos életét, mert ez egyoldalú párturalomnak szolgáltatja ki az ország lakosságát. Az ország a népé és a népnek joga van arra, hogy a jó helyett jobbat, az okos és célszerű helyett bölcsebbet és célszerűbbet tűzzön maga elé életcélul az államéletben is. És aki ezt az országot igazán szereti, aki nemcsak a száján, de a lelkében hordja a haza képét, annak nem szabad elzárkózni, az elől, hogy az ország sorsának legjobb irányba való fordításánál minden cél, minden terv, minden törekvés kifejezésre és a nagy, egész közvélemény elé kerülhessen, szóban, sajtóban, a publicitás minden módjaival és eszközeivel. Így lesz konszolidáció, így lesz erőssé a magyarság, így teremtődlhet meg az a lelki egység, amely nélkül semmi sikereket alkotni nem lehet sem nálunk, sem más nemzeteknél. A kormány új rendtörvénye tehát, méltán ad okot úgy a bizalmatlanságra, mint újabb aggodalmakra mindazok részéről, akik komolyan rendet és a vergődések további kerülését akarják. Bethlenék beláthatnák, hogy sem a kivételes állapotok föntartása, sem a kivételes törvények alapján életben tartott rendeleteik helyettesítése új kivételes törvényekkel, nem elég szilárd, sőt egyáltalán nem szilárd talaj a kormányzás számára. Ha nem látják be, magukra kell venniök a felelősséget e sokat szenvedett nép további szenvedéseiért és az ország jövőjének további bizonytalanságáért. * * «Szeény kell, avmely a betegség és baleset ellen való átötelező biztosítást kiterjeszti a mezőgazdasági munkásokra. (tj.) Az 1922. évi TI. törvénycikk fölhatalmazta a fökknivelésügyi minisztert, hogy a balesetbiztosítás alá eső mezőgazdasági cselédek után a munkáltató által fizetendő évi 120 filléres hozzájárulási díjakat, valamint a gazdasági munkásoknak és az Országos Gazdasági Munkáepénztár rendkívüli tagjainak évi koroma tagsági díjait, továbbá a pénztár által kifizetendő segélyeket vetülelettel fölemelhesse. A születése pillanatától fogva sorvadó intézménynek ezzel a törvénnyel adták volna a negyedik injekciót, azonban szakemberek állítása szerint ezzel sem sikerül megóvni az enyészettől a magyar koldus-szociálpolitikának ezt a legkoldusabb alkotását. A negyedik törvény ez a pénztár létesítése óta, amely kiegészíteni volna hivatott az eredeti törvényt A kiegészítő törvények valamennyije megegyezik abban, hogy az intézmény reakciós szellemét megóvja s rendelkezéseik csak toldozást-foldozást jelentenek. Ezt jelenti az 1922:11. tc. is, amelynek végrehajtása tárgyaiban ez év február 22-én adták ki az első rendeletet Ez a rendelet a tagsági díjakat, harmincszorosára, a baleseti járadékot pedig húszszorosára emeli föl. Halálos balesetnél azonban, a hátramaradottak részére egyszersmindezkor,a nyújtott segély csak négyszerese az előző rendelkezések értelmében kifljtott 400 korona haláleseti segélynek, vagyis összesen 1600 korona. A földművelésügyi miniszter most újabb rendeletet adott ki, amellyel az előző rendeletet egyidejűleg hatályon kívül helyezi. A rendelet értelmében a tagsági díjak évi 200 koronára, a legföljebb 10 héter- minden napra járó baleseti segélyek napi 120 koronára emeltetnek fö. A tagsági díjaknál tehát kétszázszoros, a segélyeknél ellenben csak százhúszszoros az emelés. Halálosbalesetnél, a hátramaradt család részére egyszersmindenkorra nyújtandó segélyezésnél még szűkkeblűbb a rendelet mint az előző vol, mert ellenére annak, hogy a tagsági díjakat kétszázszorosára emelik, a 400 korona haláleseti segélyen fölül járó különsegély csak 3200 korona, vagyis az egész összegnél kilencszeres az emelődés. Az előző rendelet értelmében, amint Hítuse, harmincszoros tagdíjendelésnél négyszeres volt. Ha az elhaltnak kettőnél több 14 éven aluli gyermeke marad, a harmadik gyermektől számítva fejenként az eddigi 100 korona helyett 800 koronát kap az özvegy. Ez esetben tehát csak nyolcszoros az emelkedés. Mármost, ha abból a szempontból indulunk ki, hogy az Országos Gazdasági Manskspénztárt komoly szociális intézménynek ismerjük el s csupán a fölmerült díjak és segélyek összegének békebeli vásárló értékét hasonlítjuk össze, akkor is nagy visszaesést tapasztalunk. A kék kispénztár ma még koldúsabb, mint 20 évvel ezelőtt A pénztár balesetiből származó és eéy hétnél tovább tartó munkaképtelenség esetén, annak idején napi 1 korona segélyt adott, ebből vehetett a munkaképtelen tag 5 kilogram kenyeret, ma a 120 koronásból csak 1 kilogramot vehet. Halálos balesetnél, a hátramaradottaknak egyszersmmindenkorra adott 400 korona segély annak idején jelentett valamit ha nem is sokat. Az özvegy vehetett rajta néhány darab jószágot vagy egy kis rossz viskót amely valamit mégis csak segített élete során. Az új rendelet alapján megállapított 3600 koronából egy pár lábbelit, nem vehet a kenyérkereső nélkül maradt család. Nagyon jellemző ez a legújabb rendelet is az „agrárszínezetű" kereszténységre. Annyi bizonyos, hogy ezt a koros intézményt toldozással-foldozással életképessé tenni nem lehet Hiszen valóságos karikatúrája a szociális gondoskodásnak ez a „mankárfoiztosítás". Ezzel az intézménnyel a mezőgazdasági munkások semmi közösséget nem éreznek, olybá veszik, mintha nem is volna, sőt a leg-, többen létezéséről sem tudnak.. Az intézményt csak az érdekeltek bekapcsolásával lehetne életképessé tenni. De akkor új alapokra kell építeni az egész intézményt, önkormányzattal és nem szolgalbíróval lehet csak megalkotni azt az ideális munkásibiztosítást amely a munkaerő megvédésén keresztül szolgálná a termelés fokozását, az igazi fajvédelmet s ezzel együtt az ország talpraállítását. Az eddigi magyar kormányok azonban már nem jutottak el odáig, hogy ennek jelentőségét fölismerték volna. Pedig a kormányhoz közel áló egyik agrárius ojtóág nemrég sirány feogott a falusi népszaporodás visszaesésén. A