Népszava, 1923. február (51. évfolyam, 25–47. sz.)
1923-02-01 / 25. szám
2 * Nungeában a tojásdrágítók. Néhány nappal ezelőtt írtunk arról, hogy a kávésok keveslik azt az árdrágítást, amit legutóbb az Árvizsgáló Bizottság engedélyezett nekik és újabb árfölemelés miatt indítottak ostromot. Már akkor megjósoltuk, hogy a múltak tapasztalatai után el lehetünk készülve arra, hogy az Árvizsgáló Bizottság meg fogja sajnálni a kávésokat és némi újabb árdrágítások irányában engedékeny lesz velük szemben. Ez be is következett és hamarabb, mint vártuk. Az Árvizsgáló Bizottság február 1-től kezdve újabb árdrágítást engedélyezett a kávéházaknak. Az úti árak szerint a tejeskávé cukorral ezután 6 koronába, fényűzési adóval 50 koronába fog kerülni, tea rummal ugyanannyi, rum vagy citrom nélkül 32 korona, fényűzési adóval 36 korona. Ezzel egyidőben a tejivócsarnokok és kávéméréseik árfelemelési kérését is szintén jóváhagyták. Ezeken a helyeken 2 deci tejeskávé 2 drb kockacukorral 30 korona, tejeskávé utcán át kimérve deciliterenként 9 korona, tej felszolgálva édesítő nélkül deciliterenként 12 korona, utcán át kimérve 10 korona. A tejcsarnokokban kiszolgáltatott egyéb ételneműek árát szintén hasonló mértékben megdrágították. Mondanunk sem kell, hogy különösen a kávémérések és tejivócsarnokok árdrágítása megint csak a legjobban nyomorgó dolgozókat sújtja. (Most meg a rozsot és a tengerit drágítják.) Tudvalevő, hogy a gabonatőzsdén az úgynevezett határidőüzleteket betiltották. Ez a betiltás azonban csak a búzára vonatkozott, aminek most az lett a következménye, hogy a spekuláció az egyéb gabonafélékre vetette magát és azt drágítja állandóan. Különösen a tengeri körül tülekednek nagyban az árdrágítók és az árát napról-napra följebb emelik. Az utóbbi napokban határidős üzletkötéseknél áprilisi szállításra már 10.500 koronás kötések történtek. A tengeri drágításnak természetesen az lesz a következménye, hogy a disznóhizlalás költsége emelkedik és így közvetve a kukoricadrágítók manővere elsősorban a zsírpiacon fogja éreztetni a hatását, az amúgy is horribilis zsírdrágaság még jobban fokozódik majd. Itt volna az ideje, hogy a kormány végre a terménypiacon is tiltsa be az úgynevezett határidős üzleteket. * (A spekuláció megakadályozáa tojásárak leszállítását.) Az úgynevezett tojásszezon megkezdődött már, ennek azonban a forgalombaegyáltalában nem lehet érezni a hatását. Márhetekkel ezelőtt azzal vigasztalták az elárusítók a közönséget, "hogy a tojáspiacon jelentékeny olcsóbbodás fog bekövetkezni, és azonban nem történt meg, sőt az utóbbi hetekben misawiiyi iratot. * Tovább drágítják a kukoricát, még jobban megdrágult a tojás. Január közepén még 25—26 koronáért lehetett tojást vásárolni. Amikor azután megkezdődött a havazás, akkor azzal az indokolással, hogy megszűnt a szállítás, egyszerre 34—35 koronára emelték föl a tojásárakat. A helyzet az, hogy vidéken nagymennyiségű tojás van és 20—22 koronáért is lehet vásárolni, az exportőrök ügynökei azonban szintén munkába léptek és összevásárlásaik révén napról-napra följebb szorítják az árakat. Készülnek a tavaszi tojáskivitelre, amelyre a tojásérdekeltségek egyébként már nagy előkészületeket tettek. Illetékes helyen máris kérték a tojásexportőrök, hogy most engedjék meg a tojáskivitelt, egyelőre azonban ehhez nem járultak hozzá, hanem márciusra tettek ígéretet. Annak idején, amikor egyszerre 34 koronára drágították a tojást, az Árvizsgáló Bizottság kifogásolta ezt az indokolatlan árdrágítást és uzsorabíróságot helyezett kilátásba, ha le nem szállítják az újakat. A tojásérdekeltségek azonban — úgy látszik — nem nagyon félnek az Árvizsgáló Bizottságtól és nyugodtan folytatják tovább árdrágító munkájukat. Éhség. Irta Sxtomal Mexic. A hideg kőkolosszusokra borzongva hajolt az alkony és a színek fáradtan omlottak össze. A villanylámpák még nem fényesedtek föl, a készülődő este horizontja szorongatta tompát a várost. Csak a hangorkán tarajosodott szélesen és a városi lárma rikoltan hullámzott az utcákon. Az alkony pedig szürkén súlyosult a kőkolosszusokra, mint egy széteső lepel. Az asszony rogyósan botorkált, megbicsakló lábával mindenbe beleakadt, kiálló kőbe, eldobott papírba és lihegve cipelte testét, mint egy görnyesztő zsákot. Kicsi fia topogott utána, sinicsi árnyék, kicsi emberindulás. Rongyokat lóbált rajtuk az alkonyi szél, furcsa arcukon rémület révült és a szemük sírósan merevült az utcán, amint lassan kínlódtak előre a feketedő alkonyban. Körülöttük öblösödön a lárma, a város kígyózott, vonaglott, mint egy hisztérikus asszony és észrevétlenül dobta rájuk a nyomor takaróját, az estét. Az este rájuk kizörkött. Fényes sugarasság tárította elevenné a várost. Afénykávéik belevetődtek az asszony szemébe és megsuhanta a városi esték parádés láza. Megfogta a fiu kezét és töredezve mondta — Gyere... Mellékutcába fordultak. .Jóleső sötétség bujtatta ölébe lét éhező vándorát a városnak. Az asszony öreg volt már vagy öregnek látszott, mert kimondhatatlan, fájdalmak árkoltákaz arcát, a szeme letargiáissá hanyatlott, a testében reszketett az éhezés kitörni akaró kínja és előre kellett vonszolódni, tovább, tovább, hova — ki tudja? Mint ahogy ki tudja, hogy honnan jöttek? A város melyik tanyája rúgta ki őket, az életnek milyen tragédiája nehezült rájuk, honnan vetődtek ki halál prédának és miért *mennak, mennek, mindig és hova? A zsibongó város idegenülzúgott át rajtuk. Ismeretlen két ember, anya és fia, a szenvedés mázsás súlya alatt vergődni előre — hová, honnan, minek, kiért, mióta, meddig? A város nem kíváncsi és az utcák, fekete kőházak labyrintvsa végtelen. A gyerek kicsi fia volt. Nyomorékos, vézna teste kullogott, kúszott, mint egy elkínzott féreg. Néha fölrepedt belőle a jaj: — Éhes vagyok, anya, fáj a fejem, adjál kenyeret ... , A város a könyürges kriptája. Magába temet minden esdést és semmit seem teljesít. És a sírós, rekedt hang mindig vékonyabban jajongott az estében: — Adjál kenyeret! . . . Mentek. A, asszony folyton botlott. Szeme előtt karikázott a világ. Az utcák összefeketedtek és úgy érezte, hogy megvakult. Az agyában bent dübörgött valami és hirtelen iszonyu szédülés tótágasra állította szemében a házakat. Belefogódzott a fiába, akinek rémült, szeme átfonódott az asszony megsárgult szemétbe: — Anya, mi az? Mélyről dobódott elő a lihegő válasz: — Semmi Józsi, csak gyere... De Józsiból újra előszakadt: Adjál kenyeret, fáj a fejem... A város nem felelt. A város, mint egy óriási, gyilkos kés, a torkukra feküdt. Loholtak tovább. Cyulladó teste az asszonynak mindig rángóbbig reszketett és kibírhatatlan forróságok kezdték gyújtani. Aztán fázott és belülről millió lángnyelv parazsolt. Minden lépésnél előre kellett vennie a testét, előre, dobni, előre rángatni, kínok gyehennájának újabb stációja volt minden lépés és aztán már könnyen ment. Nem is vette észre, hogy megy, nem vett észresemmit, a fejében forgott a semmi és végtelen bágyadtság települt belé. A feje megbillent, a karja lóbált és a lábai mindig lassabban lökődtek előre. Csak a fiu sírása ütközött még a fülébe. — Fáj a fejem, adjál ... Meggyérült a város. Az este éjfélbe kezdett húzódni és a hold ezüstre, színezte az asszonyt. A csittuló zajba hosszú pauzákat vágott a csönd. A házak földszintesekké alacsonyultak, a háztetőkön csúszott a hold és besuhant a sikátorok zegzugaiba is. A némára társult este innenve áradt. Józsi zokogni kezdett. Mint egy éles panganét, ugy nyiszálta szét a csöndet. Megállt. — Nem tudok menni . . . anya . . . adjál . . . kenyeret! . . Az asszony is megállt. Egy kapunak lánszaködött. Fejét nekiemelte az égnek. Borzalmasra változott, az arca, mély szakadékok nyomódtak a húsába, a szeme megtörpült és a két görbült karját a holdnak tárta. Csak egy pillanatig, aztán lehullott, mintkét eltörött karó. A fia pedig zokogott hangosan és panasz kodón. Alacsony, külvárosilázak fölött, függőlegesen hintált a hold és fehérre knétázta őket. Az asszony megrángott, aztán a földre bukott. Lent viaskodott az erejével, hosszú tusa után fölült és a melléből egy darab kenyeret húzott elő. Odaadta a fiúnak. — Nesze .. . vedd ... az utolsó .. . edd . . . meg ... én . . . most . . . elalszom . . . Ereje alá igasította a karját és ráfeküdt. A szemét leszorította és nem köszöntötte a várost — elaludt, bucsuzatlanul. JÓZISI evett. Mohón, kapdosva, kapálódzva, mint, egy kis gnóm. (Talán a halál gnómja volt.) Egy perc — egy perc milyen rövid idő ilyenkor! — és nem volt kenyér. Kis gyerekszeme még körüljárta a házak feketén medrek sorát, a fekete kaput, amelyik előtt az anyja feküdt és a fekete kapui mögött, a gyárat, amelyik mérhetetlen kínosként terpedt az éjbe, a kéményeket, amelyek az égre árnyékolódtak, a csillogó szenet az udvaron, a® épülettömböké", — aztán lefeküdt az anyja mellé és szótlanul, kicsit boldogan elaludt. Szép éjjel csöndet ringatott rájuk. A város is némán komorlott és nem látta a két űzetve tévedt alvót. Honnan űzték őket, hova, meddig, miért? Ki tudja?! A város a titkok tarsolya . . . Hajnal szökell szelíden az égből. A város még aludt. Józsi is aludt. Az asszony is aludt, mozdulatlanul, sárgán, kinyúlva, hidegen és pihegéstelenül. Honnan jött a városba? Ki tudja! Hova megy? Ki tudja! Szemfedőjét pediglen a piros sainti hajnal szőtte ... majm NÉPSZAVA 1923 február 1. Nagyarányú dohánycsempészetet lepleztek le Miskolcon * * A jászóvári prépostság uradalmából csempészték ki a trafikot Magyarországn ÉI. A tábornokné trafikosaő összeköttetése a dohánycsempészekkel. A dohányzók körében az utóbbi időben általános volt a panasz, hogy jobbfajta szivarokat és cigarettákat alig lehet beszerezni. Különösen a különlegességi dohányfajtánál volt föltűnő a hiány. Ez az általános panasz tudomására jutott az illetékes hatóságoknak és kutatni kezdték az okát annak, hogyan lehetséges az, hogy a különlegességi trafik áruban hiány van. Megállapították, hogy nagymennyiségű különlegességi szivart, cigarettát és dohányt csempésznek ki Csehszlovákiába és ezért a határmenti városokban figyelni kezdték az utasokat és a különlegességi trafikokat. E megfigyelések során Miskolcon nagy dohánycsempészetnek jöttek a nyomára. A csempészek központjában a miskolci különlegességi trafik egyik tulajdonosnője, __ Kálnássy Kornélia, egy tábornok felesége vált, aki a jászóvári prépostság gazdatisztjével szövetkezve, nagymennyiségű különlegességi trafikárut csempészett ki Csehszlovákiába. Erről a nagyarányú dohánycsempészési ügyről a következőket jelentik Miskolcról: A miskolci rendőrség utasítást kapott, hogy kísérje figyelemmel a különlegességi dohánytőzsdét, mert, bár a tőzsdének elég árut szolgáltattak ki, a miskolciak mégis csak nagyritkán juthattak különlegességi dohányhoz és cigarettához. A detektívek két héten keresztül figyelték a Széchenyi utcában a különlegességi tőzsdét, amíg végre észrevették, hogy a tőzsde látogatói között egy fiatalember nagyobb csomaggal távozik. Megállapították, hogy az illető ,Riedl István, a jászóvári prépostság perecsei uradalmának intézője, aki gyakran jár be Miskolcra és mindannyiszor nagy csomaggal távozik a különlegességi dohánytőzsdéből. A detektívek nyomon követték Riedlt és megállapították azt is, hogy az intéző nemcsak a tőzsdéből visz el nagyobb csomagokat, hanem a tőzsde egyik tulajdonogyéjének, Kálnássy Kornéliának a lakásáról is nayobb csomagokkal megrakodva szokott távozni. A napokban Riedl ismét bejött Miskolcra és a különlegességi dohánynagyárudából megint, nagyobb csomagokkal távozott. Az intéző, úgy látszik, neszét vette annak, hogy figyelik és a detektíveket ki akarta játszani. Beült egy kocsiba és nem a pályaudvarra hajtatott, hanem a zsolcai országúton egészen a perecsei uradalomba vitette magát.« A detektívek nyomon követték a prépostság uradalmáig, amely részben magyar, részben cseh megszállott területen fekszik. Az uradalom lakói természetesen akadály nélkül közlekedhetnek a birtok megszállott területén is. Riedl mintegy másfél óráig tartózkodott a magyar területen levő kastélyban, majd ismét kocsiba ült és átment a birtok megszállott része felé. Másnap a gazdasági intéző ismét Miskolcra jött és ekkor a detektívek a trafik előtt várták, ahonnan Riedl mintegy 40.000 korona értékű különlegességi dohányáruval akart Perecsébe utazni. A gazdasági intézet ekkor bevitték a rendőrségre, és vallatóra fogták. Riedl csakhamar bevallotta, hogy a dohányneműeket cseh megszállott területre akarta csempészni és az árut Kálnássy Kornéliától — a különlegességi dohánytőzsde egyik tulajdonosnőjétől— jóval a rendes beszerzési áron fölül vásárolta. Riedl vallomása után a detektívek előállították Kálnássy Kornéliát, aki tagadta azt, mintha dohánycsempészekkel állott volna, összeköttetésben és azoknak magasabb áron taitotta volna a dohányneműeket. Amíg Kálnássy Kornéliát kihallgatták, azalatt rendőrség emberei a lakásán házkutatást tartott A raktárban üres ládák mögött és a szén alatt 26.000 Princessast, nagymennyiségű. Tra-