Népszava, 1923. február (51. évfolyam, 25–47. sz.)

1923-02-01 / 25. szám

2 * Nungeában a tojásdrágítók.­­ Néhány nappal ezelőt­t írtunk arról, hogy a kávésok keveslik azt az árdrágítást, amit leg­utóbb az Árvizsgáló Bizottság engedélyezett nekik és újabb árfölemelés miatt indítottak ostromot. Már akkor megjósoltuk, hogy a múl­tak tapasztalatai után el lehetünk készülve arra, hogy az Árvizsgáló Bizottság meg fogja sajnálni a kávésokat és némi újabb árdrágítá­sok irányában engedékeny lesz velük szemben. Ez be is következett és hamarabb, mint vártuk. Az Árvizsgáló Bizottság február 1-től kezdve újabb árdrágítást engedélyezett a kávéházaknak. Az úti árak szerint a­ tejeskávé cukorral ez­után 6 koronába, fényűzési adóval 50 koro­nába fog kerülni, tea rummal ugyanannyi, rum vagy citrom nélkül 32 korona, fényűzési adó­val 36 korona. Ezze­l egyidőben a tejivócsarno­kok és kávéméréseik árfelemelési kérését is szintén jóváhagyták. Ezeken a helyeken 2 deci tejeskávé 2 drb kockacukorral 30 korona, tejes­kávé utcán át kimérve deciliterenként 9 ko­rona, tej felszolgá­lva édesítő nélkül deciliteren­ként 12 korona, utcán át kimérve 10 korona. A tejcsarnokokban­­ kiszolgáltatott egyéb ételne­műek árát szintén hasonló mértékben megdrá­gították. Mondanunk sem kell, hogy különö­sen a kávémérések és tejivócsarnokok árdrágí­tása megint csak a legjobban nyomorgó dolgo­zókat sújtja. (Most meg a rozsot és a tengerit drágítják.) Tudvalevő, hogy a gabonatőzsdén az úgyneve­zett határidőüzleteket betiltották. Ez a betil­tás azonban csak a búzára vonatkozott, ami­nek most az lett a következménye, hogy a spekuláció az egyéb gabonafélékre vetette ma­gát és azt drágítja állandóan. Különösen a tengeri körül tülekednek nagyban az árdrágí­tók és az árát napról-napra följebb emelik. Az utóbbi napokban határidős üzletkötéseknél áprilisi szállításra már 10.500 koronás kötések történtek. A tengeri drágításnak természetesen az lesz a következménye, hogy a disznóhizlalás költsége emelkedik és így közvetve a kukorica­drágítók manővere elsősorban a­­ zsírpiacon fogja éreztetni a hatását, az amúgy is horribi­lis zsírdrágaság még jobban fokozódik majd. Itt volna az ideje, hogy a kormány végre a terménypiacon is tiltsa be az úgynevezett határidős üzleteket. * (A spekuláció megakadályozá­­a tojásárak leszállítását.) Az úgynevezett tojásszezon meg­kezdődött már, ennek azonban a forgalomba­egyáltalában nem lehet érezni a hatását. Már­hetekkel ezelőtt azzal vigasztalták az elárusí­tók a közönséget,­­ "hogy a tojáspiacon jelenté­keny olcsóbbodás fog bekövetkezni, és azon­ban nem történt m­eg, sőt az utóbbi hetekben m­isawiiyi iratot. * Tovább drágítják a kukoricát, még jobban megdrágult a tojás. Január köze­pén még 25—26 koronáért lehetett tojást vásá­rolni. Amikor azután megkezdődött a hava­zás, akkor azzal az indokolással, hogy meg­szűnt a szállítás, egyszerre 34—35 koronára emelték föl a tojásárakat. A helyzet az, hogy vidéken nagymennyiségű tojás van és 20—22 koronáért is lehet vásárolni, az exportőrök ügynökei azonban szintén munkába léptek és összevásárlásaik révén napról-napra följebb szorítják az árakat. Készülnek a tavaszi tojás­kivitelre, amelyre a tojásérdekeltségek egyéb­ként már nagy előkészületeket tettek. Illetékes helyen máris kérték a tojásexportőrök, hogy most engedjék meg a tojáskivitelt, egyelőre azonban ehhez nem járultak hozzá, hanem márciusra tettek ígéretet. Annak idején, ami­kor egyszerre 34 koronára drágították a tojást, az Árvizsgáló Bizottság kifogásolta ezt az indo­kolatlan árdrágítást és uzsorabíróságot helye­zett kilátásba, ha le nem szállítják az újakat. A tojásérdekeltségek azonban — úgy látszik — nem nagyon félnek az Árvizsgáló Bizottságtól és nyugodtan folytatják tovább árdrágító munkájukat. Éhség. Irta Sxtomal Mexic. A hideg kőkolosszusokra borzongva hajolt az alkony és a színek fáradtan omlottak össze. A villanylámpák­ még nem fényesedtek föl, a készülődő este horizontja szorongatta tom­pát a­ várost. Csak a hangorkán tarajo­sodott szé­lesen és a városi lárma rikoltan hullámzott az utcákon. Az alkony pedig szürkén súlyosult a kőkolosszusokra, mint egy széteső lepel. Az asszony rogyósan botorkált, megbicsakló lábával mindenbe beleakadt, kiálló kőbe, el­dobott papírb­a és lihegve cipelte testét, mint egy görnyesztő zsákot. Kicsi fia topogott utána, sinicsi árnyék, kicsi emberind­ulás. Rongyokat lóbált rajtuk az alkonyi szél, furcsa arcukon rémület révült és a szemük sírósan merevült az utcán, amint lassan kínlódtak előre a­ feke­tedő alkonyban. Körülöttük öblösödön a lárma, a város kígyózott, vonaglott, mint egy hisztérikus asszony és észrevétlenül dobta rájuk a nyomor takaróját, az estét. Az este rájuk kizörkött. Fényes sugarasság tárította elevenné a várost. A­­fénykávéik bele­vetődtek az asszony szemébe és megsuhanta a városi esték parádés láza. Megfogta a fiu ke­zét és töredezve mondta — Gyere... Mellékutcába fordultak. .Jóleső sötétség buj­tatta ölébe l­ét éhező vándorát a városnak. Az asszony öreg volt már vagy öregnek lát­szott, mert­ kimondhatatlan, fájdalmak árkol­ták­­az arcát, a szeme letargiáissá hanyatlott, a t­estében reszketett az éhezés kitörni akaró kínja és előre kellett vonszolódni,­­ tovább, tovább, hova — ki tudja? Mint ahogy ki tudja, hogy honnan jöttek? A város melyik tanyája rúgta ki őket, az életnek mily­en tragédiája nehezült rájuk, honnan vetődtek ki halál­ pré­dának és miért *mennak, mennek, mindig és hova? A zsibongó város idegenül­­zúgott át rajtuk. Ismeretlen két ember, anya és fia, a szenvedés mázsás súlya alatt vergődni előre — hová, honnan, minek, kiért, mióta, meddig? A város nem kíváncsi és az utcák, fekete kőhá­zak labyrintvsa végtelen. A gyerek kicsi fia volt. Nyomorékos, vézna teste kullogott, kúszott, mint egy elkínzott féreg. Néha fölrepedt belőle a jaj: — Éhes vagyok, anya, fáj a fejem, adjál ke­nyeret ... , A város a könyü­rges kriptája. Magába temet minden esdést és semmit se­em teljesít. És a sírós, rekedt hang mindig vékonyabban jajon­gott az estében: — Adjál kenyeret! . . . Mentek. A­, asszony folyton botlott. Szeme előtt karikázott a világ. Az utcák összefeketed­tek és úgy érezte, hogy megvakult. Az agyá­ban bent dübörgött valami és hirtelen iszonyu szédülés tótágasra állította szemében a háza­kat. Belefogódzott a fiába, akinek rémült, szeme átfonódott az asszony megsárgult szemétbe: — Anya, mi az? Mélyről dobódott elő a lihegő válasz: — Semmi Józsi, csak gyere... De Józsiból újra előszakadt: Adjál kenyeret, fáj a fejem... A város nem felelt. A város, mint egy óriási, gyilkos kés, a torkukra feküdt. Loholtak tovább. Cyulladó teste az asszony­nak mindig rángóbbig reszketett és kibírhatat­lan forróságok kezdték gyújtani. Aztán fázott és belülről millió lángnyelv parazsolt. Minden lépésnél előre kellett vennie a testét, előre, dobni, előre rángatni, kínok gyehennájának újabb stációja volt minden lépés és aztán már könnyen ment. Nem is vette észre, hogy megy, nem vett észre­­semmit, a fejében forgott a semmi és végtelen bágyadtság települt belé. A feje megbillent, a karja lóbált és a lábai min­dig lassabban lökődtek előre. Csak a fiu sírása ütközött még a fülébe. — Fáj a fejem, adjál ... Meggyérült a város. Az este éjfélbe kezdett húzódni és a hold ezüstre, színezte az asszonyt. A csittuló zajba hosszú pauzákat vágott a csönd. A házak földszintesekké alacsonyultak, a háztetőkön csúszott a hold és besuhant a sikátorok zegzugaiba is. A némára társult este innenve áradt. Józsi zokogni kezdett. Mint egy éles panganét, ug­y nyiszálta szét a csöndet. Megállt. — Nem tudok menni . . . anya . . . adjál . . . kenyeret! . . Az asszony is megállt. Egy kapunak lán­­sz­a­ködöt­t. Fejét nekiemelte az égnek. Borzalmasra változott, az arca, mély szakadékok nyomódtak a húsába, a szeme megtörpült és a két görbült karját a­ holdnak tárta. Csak egy pillanatig, aztán lehullott, mint­­két eltörött karó. A fia­ pedig zokogott hangosan és pana­sz kodón. Alacsony, külvárosi­­lázak fölött, függőlegesen hintált a hold és fehérre knétázta őket. Az asszony megrángott, aztán a földre bu­kott. Lent viaskodott az erejével, hosszú tusa után fölült és a melléből egy darab kenyeret húzott elő. Odaadta a fiúnak. — Nesze .. . vedd ... az utolsó .. . edd . . . meg ... én . . . most . . . elalszom . . . Ereje alá igasította a karját és ráfeküdt. A szemét leszorította és nem köszöntötte a várost — elaludt, bucsuzatlanul. JÓZISI evett. Mohón, kapdosva, kapálódzva, mint, egy kis gnóm. (Talán a halál gnómja volt.) Egy perc — egy perc milyen rövid idő ilyenkor! — és nem volt kenyér. Kis gyerek­szeme még körüljárta a házak feketén medrek­­­ sorát, a fekete kaput, amelyik előtt az anyja feküdt és a fekete kapui mögött, a gyárat, ame­lyik mérhetetlen kínosként terpedt az éjbe, a kéményeket, amelyek az égre árnyékolódtak, a csillogó szenet az udvaron, a® épülettömböké", — aztán lefeküdt az anyja mellé és szótlanul, kicsit boldogan elaludt. Szép éjjel csöndet ringatott rájuk. A város is némán komorlott és nem látta a két űzetve tévedt alvót. Honnan űzték őket, hova, meddig, miért? Ki tudja?! A váro­s a titkok tarsolya . . . Hajnal szökell szelíden az égből. A város még aludt. Józsi is aludt. Az asszony is aludt, mozdulatlanul, sárgán, kinyúlva, hidegen és pihegéstelenül. Honnan jött a­ városba? Ki tudja! Hova megy? Ki tudja! Szemfedőjét pediglen a piros sainti hajnal szőtte ... majm NÉPSZAVA 1923 február 1. Nagyarányú doh­ánycsempészetet lepleztek le Miskolcon * * A jászóvári prépostság uradalmából csempészték ki a trafikot Magyarországn ÉI. A tábornok­né trafikosaő összeköttetése a dohánycsempészekkel. A dohányzók körében az utóbbi időben ál­talános volt a panasz, hogy jobbfajta szivaro­kat és cigarettákat alig lehet beszerezni. Kü­lönösen a különlegességi dohányfajtánál volt föltűnő a hiány. Ez az általános panasz tudo­mására jutott az illetékes hatóságoknak és ku­tatni kezdték az okát annak, hogyan lehetséges az, hogy a­ különlegességi trafik áruban hiány van. Megállapították, hogy nagymennyiségű különlegességi szivart, cigarettát és dohányt csempésznek ki Csehszlovákiába és ezért a határmenti városokban figyelni kezdték az uta­sokat és a különlegességi trafikokat. E meg­figyelések során Miskolcon nagy dohánycsem­pészetnek jöttek a nyomára. A csempészek központjában a miskolci különlegességi trafik egyik tulajdonosnője, __ Kálnássy Kornélia, egy tábornok felesége v­ált, aki a jászóvári prépostság gazdatiszt­jével szövetkezve, nagymennyiségű külön­legességi trafikárut csempészett ki Cseh­szlovákiába. Erről a nagyarányú dohánycsempészési ügy­ről a következőket jelentik Miskolcról: A miskolci rendőrség utasítást kapott, hogy kísérje figyelemmel a különlegességi dohány­tőzsdét, mert, bár a tőzsdének elég árut szol­gáltattak ki, a miskolciak mégis csak nagy­ritkán juthattak különlegességi dohányhoz és cigarettához. A detektívek két héten keresztül figyelték a Széchenyi utcában a különlegességi tőzsdét, amíg végre észrevették, hogy a tőzsde látogatói között egy fiatalember nagyobb cso­maggal távozik. Megállapították, hogy az il­lető ,Riedl István, a jászóvári prépostság pere­csei uradalmának intézője, aki gyakran jár be Miskolcra és mindannyiszor nagy csomaggal távozik a­ különlegességi dohány­tőzsdéből. A detektívek nyomon követték Riedlt és megál­lapították azt is, hogy az intéző nemcsak a tőzsdéből visz el nagyobb csomagokat, hanem a tőzsde egyik tulajdon­ogy­éjének, Kálnássy Kornéliának a lakásáról is na­­­yobb csomagokkal megrakodva szokott távozni. A napokban Riedl ismét bejött Miskolcra és a különlegességi dohánynagyárudából megint, nagyobb csomagokkal távozott. Az intéző, úgy látszik, neszét vette annak, hogy figyelik és a detektíveket ki akarta játszani. Beült egy ko­csiba és nem a pályaudvarra hajtatott, hanem a zsolcai országúton egészen a perecsei urada­lomba vitette magát.« A detektívek nyomon követték a prépostság uradalmáig, amely rész­ben magyar, részben cseh megszállott terüle­ten fekszik. Az uradalom lakói természetesen akadály nélkül közlekedhetnek a birtok meg­szállott területén is. Riedl mintegy másfél óráig tartózkodott a magyar területen levő kastélyban, majd ismét kocsiba ült és átment a birtok megszállott része felé. Másnap a gazdasági intéző ismét Miskolcra jött és ekkor a detektívek a trafik előtt várták, ahonnan Riedl mintegy 40.000 ko­rona értékű különlegességi dohányáruval akart Perecsébe utazni. A gazdasági intézet ekkor bevitték a rendőrségre, és vallatóra fogták. Riedl csakhamar bevallotta, hogy a dohány­neműeket cseh megszállott területre akarta csempészni és az árut Kálnássy Kornéliától — a külön­legességi dohánytőzsde egyik tulajdonosnő­jétől— jóval a rendes beszerzési áron fölül vásárolta. Riedl vallomása után a detektívek előállí­tották Kálnássy Kornéliát, aki tagadta azt, mintha dohánycsempészekkel állott volna, ö­s­szeköttetésben és azoknak magasabb áron t­aitotta volna a dohányneműeket. Amíg Kál­nássy Kornéliát kihallgatták, azalatt rend­őrség emberei a lakásán házkutatást tartott A raktárban üres ládák mögött és a szén alatt 26.000 Princessast, nagymennyiségű. Tra-

Next