Népszava, 1923. április (51. évfolyam, 74–97. sz.)

1923-04-01 / 74. szám

LI. évf. 74. 62. Budapest, 1923 flyrtus 19 vniftmip­ffk­a korona AZ ELŐFIZETÉS AKA : negyed évre 1790 kor. — külföldre . 4889 tor, egy hóra ... 699 kor. — klüföldre . 1590 kor. Ausztria egy hóra 1866 magyar korona. EGYES SZÁM AHA,: May­arországon 30 korona, Jugoszláviában •SO jag. kor., Ausztriában "3SOO osztr. tor. MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP SZERKESZTŐSÉIG: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József S—23 és József 3—31) cos KIADÓHIVATAL: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József S-M és József 3—32) A húsvéti ünnepet már régebben a mo­dern állami életben az eszmék melletti hitval­lásnak szánták, innen van az a szokás, hogy a különböző politikai hitvallások képviselői vagy reprezentánsai húsvét ünnepén nyi­latkoznak meg és mondják el reményeiket, vágyaikat vagy törekvéseiket a közvéle­mény számára. Az­ emberiség örök küzdel­mében a haladásért, a magasabb kultúr­fokért, a szebb és érdemesebb létért, az álta­lános emberi igazság megvalósulásáért két­ségtelenül legnagyobb jelentősége van a krisztusi eszméknek. Sajnos, az ideális tö­rekvéseknek régen szárnyát szegte az embe­riségre legnagyobb hatóerővel bíró mate­rializmus, amit ugyan még mindig próbál­nak tagadni, ami azonban semmiféle taga­dással nem lesz másként, mert megállapított igazság, hogy: „az emberiség története nem más, mint osztályharcok története", valamint az is, hogy „az egyén nem más, mint az őt körülvevő gazdasági és társa­dalmi körülmények szülötte". A kapitalisz­tikus termelési és társadalmi rendszer soha nem képzelt arányokban élesítette ki az osztá­lyok harcait egymás ellen. Ha valamikor kétezer év előtt volt még remény arra, hogy a krisztusi eszmék alapján létrejöhet az „egy nyáj, egy akol" világa, a kapitalisztikus tár­sadalmi rendszer ezt az ideált véglegesen félretolta és a maga uralma alatt teljesen le­hetetlenné tette. Minden osztályállam lényege a­z uralkodás és elnyomás, a termelő eszközök magántulajdona és a tömegek kizsákmányo­lása. Ebben a helyzetben pedig nincs más ki­vezető útja az emberiség többségének, mint osztályharc az osztályuralom ellen mind­addig, amíg az osztályharc okai meg nem szülnek. A szocializmus ezt a célt szolgálja, ezért nem bíznak vele ellenfelei, ezért hódít állandóan tért és tömegeket az egész civilizált világ minden részében és válik mind széle­sebb néptömegek lelkében ideállá, amelyért küzdeni, harcolni, áldozni és üldöztetéseket elszenvedni épp annyira érdemes és szüksé­ges, mint amennyire érdemesnek tartották fsel a kereszténység hívei, Krisztusnak kö­vetői. A két eszmeáramlat közötti rokonság és különbség kimutatása nem lehet feladata a napisajtónak, hiszen ezt mélységes búvárko­dások alapján végzik jobbról is, balról is tu­dósok és nagy gondolkodók. Rájuk is kell ezt hagyni, mert ezeknek nem rabolják meg nyu­galmukat, látásukat, elmélyedésüket a min­dennapi küzdelmek sivárságai. Sivárságok! Mennyi sok van ebből! Ha ma elmélyedünk itt a magunk sorsába, ha­­gy sorra veszünk mindent, ami körülöttünk tör­ténik, ha visszapillantunk és előre tekintünk, mennyi sok itt a köd, a homály, a bizonyta­lanság, a harc, a küzdelem, a rosszra és jóra törekvés, a rossznak győzelmei a jó fölött és így tovább,­ szinte a végtelenségig. A világháború megmérgezte' az egész embe­riség lelkét,' tönkretette az anyagi javak és közkincsek mérh­etetlen' gazdagságát, szegény­séget és nyomort hagyott maga­ után „győző" és­­ „legyőzött" népek között , egyaránt",­­ de tönkre tette a lelki kincseket is, mert ami előtte szent volt és a civilizáció fényes záloga és az emberi haladás biztosítéka, a nemzetek egymásközti megértése, az emberek kölcsönös megbecsülése, annak helyébe vérszomjat, pus­kaporszagot, gyűlöletet és lelki elvetemü­ltsé­geket hagyott maga után, aminek példái az egész világon rémségekként merednek felénk. Munkanélküliség, tömegnyomor, rémes gyermekhalandóság, a testi épség satnyu­lása. A dolgos emberek munkateljesítményei­nek csökkenése világ jelenségképen jelentkez­nek, a győzők embertelenségei a legyőzöttek­kel szemben, hadisarc, jóvátétel, hihetetlen állami terhek­, szankciók, fegyveres megszál­lások vagy ilyenekkel való fenyegetések, mind hozzájárulnak a népek megnyomorítá­sához, a nemzetek további romlásához, a pusz­tulás fokozásához. Mindezek tetejébe jön a nemzetközi reakció, nemzeti és internacioná­lis megnyilatkozásban, hogy a fölépülésnek, az emberiség új élethez jutásának még a re­ménységét is elpusztítsa, a népeket még a re­mény vigaszától is megfossza. Magyarország tragédiáját a háború okozta. Olyan igazság ez, amelynél egyebet egyetlen komoly ember sem merne állítani. Mégis azt írjuk, hogy hatalomra törekvő csoportok, egyesek, apró kis érdektársasások tenden­ciózusan a maguk céljai elősegítésére évek óta terelik el a figyelmet erről az igazságról és hol a forradalmat, hol a bolsevizmus!­, hol pedig a szociáldemokráciát teszik felelőssé az ország katasztrófájáért. Ki tud ma mindezek­kel a ferdítésekkel, történethamisítással, tu­datos rágalmakkal és félrevezetésekkel szem­beszállni? Hol ehhez a szükséges konszolidált légkör, a szónak szabad szárnyaltatása, az érvek és ellenérvek fölsorakoztatásának lehe­tőségei? Hol a nép ítélőképességének lehető­sége, amikor egyfelől harc folyik hatalomért és vagyonért, más oldalon az élettel az élet­ért? Magyarországon még nincsen meg az eszmei harcok megvívásának a lehetősége. A hatalmat ma kezelő kormányzatunk ugyancsak hangoztatja az „arany középút" jelszavát s itt-ott erőlködik is, hogy ezt az utat kövesse. Ám az igazi arany középút a kapitalisztikus társadalmi rendszerben csak az igazi demokratikus kormányzati rendszer lehet, amely nem szórni mankókra jobbfelől s nem tart kezében gummibotot ütésre hall elől. Ma pedig ez a helyzet, mert sem a kormány, sem a kormányzó többség nem hajlandó a demokrácia útjára térni, hanem hatalmi esz­közökre támaszkodik és játékává lesz egyol­dalú erőknek, balfelé pedig védekezik és at amennyire lehet és amennyire bír. Itt a po­litikai amnesztia kérdése, amelyről szinte véglegesen elhallgattak, holott más, előre­látóbb kormányzatok igyekeztek ettől a te­hertől minél hamarabb megszabadulni. Finn­ország egy éven belül likvidálta a maga bol­sevizmusát, forradalmait s ma megy előre több reménnyel és több sikerrel, mint vala­mikor. És ugyanígy van a bennünket körül­vevő utódállamokban, csak nálunk van más­kép, csak itt tartogatják­ ezt a szükséges gesztust, amíg­ fölöslegessé nem válik­ valami módon. Itt Zalaegerszeg, itt a belügyminisz­­ter ,legújabb titkos rendelete a szociáldemo­krácia ellen, a földmunkás, népesség, a vas­utasok, közalkalmazottak szervezkedési sza­badságának teljes tagadása, a munkásság egyesülési, gyülekezési jogának különös kor­látozása. Mindezek akadályok és mankók, amelyek egy ép és az ország és a nép érde­keit kellően szolgáló kormányzatot lehetet­lenné tesznek. De lehetetlenné teszik a sike­res gazdaságpolitikát is. Itt a pénz kérdése, a pénz elvonulása a produktív munka teréről, az egeket verő bankspekuláció, az ország lakosságát agyonnyomással fenyegető adó­­zási terhek, a hihetetlen és lebírhatatlan drágaság, a tömegek életszínvonalának ál­landó és fokozódó csökkenése, ennek követ­keztében a tömegek elégü­letlensége, a helyzet változásába vetett minden reménység veszte. Hogy ez hová fog vezetni, azt az új kor bölcsei alig tudnák megállapítani. A magyarországi szociáldemokrácia mind­ezekkel az állapotokkal szemben állja a har­cot, vívja a küzdelmet erejének és a lehető-­ ségeknek teljes kihasználásával és feladatá-­ nak teljes átérzésével. Karácsonyi pártgyű­lésünk, a napokban megtartott szakszervezeti kongresszusunk a bizonyítékai annak, hogy ez a harc, ez a küzdelem a szervezett magyar szo­cialista munkásság összességének lelki har­móniájával folyik. És itt rá kell mutatnunk­­ arra, hogy vannak barátaink, elvtársaink, akik a mai magyar állapotokat távolabbról nézve sok mindent másként látnak, másként ítélnek meg, mint ahogy itt a harc és küzde­lem lehetőségei és körülményei esetről-esetre adva vannak , ezért ítéletük sok esetben könnyelmű is, ártó is és bántó is. Tudjuk, hogy nem­­akarnak ártani, hogy inkább segí­teni szeretnének, de mit használ ott a jó szándék, ahol segíteni nem lehet vele? Hiszen mások is vannak, akik kritikai szemmel ítél­nek fölöttünk, hiszen a pártgyűlésen a szo­cialista Internacionálé elég élesszemű képvi­selői jártak itt, a szakszervezeti kongresszu­son olyan internacionális képviselet jelent meg, amilyen még egy országban sora volt együtt a háború befejezése óta. Hát elhiszik azt, a tetteink és magatartásunk fölött olyan herülékenyen, olyan könnyen, sok­szor olyan fölületesen ítélkező elvtár­saink, hogy az Internacionálé régi, ki­próbált és mindent meglátó fér­fiait mi itt le tudjuk kenyerezni és tisztánlátásukat el­homályosítani? Mi ezt nem hisszük, mi nyi­tott könyvként tárjuk eléjük azt, annii Ma­gyarország és magyar szocialista mozgalom és rájuk bízzuk az ítéletet, meg sem kérdez­zük tőlük, hogy miként vélekednek felőlünk. De ítéletükben megnyugszunk, mert a meg­nyugvás megvan a lelkünkben is, hogy amit itt párt- és szakszervezeti mozgalom végez, az szocialista munka és küzdelem és igaz munka. Elvtársaink velünk együtt látják és átér­zik, hogy a küzdelmek nehezebb része még csak ezután következik. A megélhetés foko­zódó gondjai, a párt- és szakszervezeti életet gátló akadályok fokozása és az ezek elhá­rításáért folytatandó harc, a pártintézmények megtartása és fejlesztése, az ország népének felvilágosítása és a demokráciáért való küz­delem zászlója köré csoportosítása, ellensé­geink és ellenfeleink állandó támadásainak kivédése annyi erőt, annyi bátorságot, annyi lelki emelkedettséget kívánnak, mint még soha., Emelkedjünk föl mindnyájan erre a ma­gaslatra és akkor szemébe nézhetünk félelem nélkül a jövőnek.

Next