Népszava, 1923. június (51. évfolyam, 122–145. sz.)
1923-06-02 / 122. szám
LB, évf. 122. sz. Budapest, 1923 Junius 2, szombat Ura 50 korona _ ..._. I, i.iiii«»i»i ••.•••• '—r'^n'^TTÍV AZ ELŐFIZETÉS ARA: Negyed évre 20»0 kor. — külföldre . 5608 kor. Egy hóra ... 101*9 kor. — külföldre . 3080 kor. Ausztria egy hóra 1500 magyar korona. EGYES SZÁM AHA: Magyarországon SO korona, Jugoszláviában 10 jus. kor., Ausztriában 1EOO osztr. kor. Bit MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE A KSJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3—29 és József 1-31) do KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3—31 és József 3—32) Szakaszhatár - kiszállni! A visszafelé való nagy koncentrálódásban föltámadnak a múltnak már rég eltemetett módszerei a politikában, a közigazgatásban, a gazdasági életben. A főváros elől járt a kurzusi módszerekben mindenben s igy nem csoda, ha eljutott a régi „liberális" korszak politikai jogfosztásainak és hamisításainak magasabb szinvonalon való új életre keltése mellett a főváros közlekedésügyének a „reformjában" is ugyanennek a korszaknak a módszereihez. Természetes, hogy szintén „magasabb szinvonalon". Amint a régi szavazóeltüntetések és listahamisítások közönséges kontármunkák voltak a mai nagystilű szavazatirtáshoz, azonképpen nem mutatkozhatik a régi szakasz jegyrendszer sem a most tervbevett „magasabbrendű" közlekedési reform mellett. Csak vissza — mindig és mindenben vissza: ez az ő jelszavuk, ez a módszerük és a szakaszhatárok fölállítása csak szimbolikusan juttatja kifejezésre ezt a törekvésüket. Hiszen a szakaszhatárokat fölállították ők már uralmuknak a legelején. Amíg az emberiség nagy gondolkodói és legnemesebb harcosai azt tudták mindig a legszentebb emberi feladatnak, hogy az emberek között a korlátokat lerombolják, addig ők minden erejüket arra összpontosították, hogy minél több korlátot állítsanak föl ember és ember között. Szétszakítani az emberi kötelékeket, szembeállítani egymással az embereket, az iskolában, az óvodában, a műhelyben, a hivatalban, a lakóházban: ez volt az az új erkölcs, amelynek ők szárnyat adtak és amely folytatja végzetes munkáját mind e mai napig. Közben pedig állítódtak föl a korlátok, állítódtak föl a szakaszhatárok tovább. Soha ebben a városban olyan nagy ellentét ember és ember, polgár és polgár között nem volt, mint most. Ha valaha hitelt adott valaki annak a szándékos félrevezetésre kieszelt tanításnak, hogy a politikának és gazdaságnak nincs köze egymáshoz, úgy a fővárosi tiszta kurzusuralom szemléltető példát nyújtott ennek a tanításnak a hamisságáról. Soha szembetűnőbben nem mutatkozott a politikai reakció és a gazdasági leromlás közötti szoros összefüggés, mint a fővárosi kurzusuralom mai szomorú napjaiban. A főváros dolgozó népessége mindenütt szakaszhatárokba ütközik. Át nem hágható korlátokkal védett szakaszhatárokkal találkozik mindenekelőtt a piacokon s minden olyan helyen, ahol valami szükségletet kellene beszereznie. A szakaszok nagyon szorosan s nagyon szigorúan vannak elválasztva egymástól s a dolgozó emberek a legnagyobb erőfeszítés mellett sem tudnak áthaladni ezeken a határokon. A főváros hatósága pedig még szaporítja a korlátokat, szaporítja a szakaszhatárokat, amint azt a közlekedési „reform" tervezete olyan szimbolikusan kifejezésre juttatja. A lakosság életének könnyebbé tételére nincs soha egyetlen intézkedése sem. De van özönével olyan, amely tovább nyomorítja, keseríti a lakosság életét. Nagy a drágaság, az élelmiszerárak az égig emelkednek. Látta már valaki a főváros hatóságát, látta már valaki a kurzusuralom vezéreit, hogy csak meg is kíséreltek valamit tenni a drágaság ellen, a lakosság érdekében! Ellenkezően, inkább ők is versenyt drágítanak a többi drágítókkal. Ki tud ma már arról a városházán, hogy a községi élelmiszerüzemnek az volna a hivatása, hogy gátat vessen az élelmiszeruzsorának, hogy olcsóbbá, jobbá tegye a főváros élelmezését? Ilyen feladatokat nem ismernek ma a városházán. De azt sem ismerik föladatuknak, hogy a sok bajjal, nyomorúsággal küzködő lakosságnak az életét bármi tekintetben is kellemesebbé tegyék. A főváros üzemei csak arra valók, hogy drágítsanak, de arra nem, hogy valami előnyt juttassanak a város lakosságának. Itt a nyár, nehéz, fullasztó levegő üli meg az ember mellét, fojtó por rakodik a tüdejére. S ha menekülni akarna egy-egy zöld oázisba, ott még nagyobb a por, ott még tűrhetetlenebb a levegő, mint az utcán. A városnak nincs vize, hogy portalanítsa a parkokat. Ez a kurzusuralom szociálpolitikája. Aki nem nyaralhat a Hűvösvölgyben, aki nem mehet üdülni a külföldi tengeri fürdőkre, az pusztuljon csak el a budapesti porban. A bérkaszárnyákba préselt százezrek ne kívánkozzanak szabad levegőre, hiszen elég jó levegőt szívhatnak egész nap a műhelyekben s egész éjjel az odújukban. Az ő szakaszuk nem terjed tovább, amott már másoknak a szakasza kezdődik. A bérkaszárnyák népe egyáltalán ne kívánkozzék túl azon a szakaszhatáron, amelyet a városházán megszabnak neki — gondolják Wolff úrék és azért egészíti ki az ő városigazgatási módszerüket a szavazatirtás bővített új kiadása. A főváros népe ezzel szemben azt mondja: elég volt már a várospusztításból, elég volt már a népellenes városigazgatásból, a szakaszjegy lejárt, tessék kiszállni! * . Szerinte „nincs akadálya" annak, hogy a magánintézmények is megnlkossaraa il havonként alkalmazottaik bérének a rendezésével. A nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága péntek délután ülést tartott, amelyen letárgyalta „a trianoni békeszerződés egyes gazdasági rendelkezéseivel kapcsolatos belső elszámolásról" szóló törvényjavaslatot. A javaslat tárgyalását megelőzően a bizottság egyik egységespárti tagjának fölkérésére Kállay pénzügyminiszter hosszasabban nyilatkozott a külföldi kölcsön fölvételével kapcsolatos kérdésekről. Beszéde során kitért a tisztviselőkérdés rendezésének ügyére is; ugyanazt mondotta, amit e kérdésről kiadott hivatalos jelentés is a nyilvánosság elé tár. A pénzügyminiszter nyilatkozataihoz többen hozzászólottak, így a bizottság szocialista tagjai közül Várnai Dániel elvtárs is, aki a miniszternek a tisztviselőkérdésről tett nyilatkozatához fűzte mondanivalóit. Mindenekelőtt fölvilágosítást kért arra nézve, hogy az a törvényjavaslat, amelyet a kormány a tisztviselőkérdés renézéséről be fog nyújtani, a kérdés egész komplexumára kiterjed-e majd, avagy csupán a fizetésrendezéstekintetében akar törvényes szabályozást. A másik kérdésem, mondotta Várnai elvtárs, ettől messzebbmenő és a kormánynak arra az elhatározására vonatkozik, hogy ezután gyakrabban és intenzívebben kíván a tisztviselőkérdéssel foglalkozni. Hírlapi közlemények szerint, amelyeket közben minden tekintetben megerősít a kiadott hivatalos kommüniké, a kormány minden hónap második minisztertanácsán automatikusan láván foglalkozni a tisztviselőkérdéssel s amennyiben a változott viszonyok és a drágaság emelkedése úgy kívánnák, akkor a megfelelő intézkedéseket meg fogja tenni a tisztviselők illetményeinek emelésére. Bármiként nevezze a kormány ezt az elhatározását, ez semmi egyéb, mint az indexrendszer alkalmazása a közalkalmazottak fizetésének rendezésénél, az indexrendszer alkalmazása annál is inkább, mert hiszen a kormány a most már rendelkezésre álló hivatalos ár- és bérstatisztika anyagát és a drágaság emelkedésére vonatkozó adatokat is föl kívánja használni a tisztviselői fizetések havonként való rendezésénél. Szükségesnek látom tehát, hogy a pénzügyminiszter úr nyilatkozzék arra nézve, hogy ő és a kormány hajlandó-e ennek az elhatározásnak a konzekvenciáját levonni és azt a rendszert, amelyet ezután a tisztviselői illetmények rendezésénél követ, a munkásság és a magánalkalmazottak bérének, illetve fizetésének rendezésére is alkalmazásba vétetni. Világosan föltéve a kérdést: hajlandó-ea kormány az indexrendszer áltatlános bevezetését elrendelni? Kállay pénzügyminiszter a kérdések első csoportjára vonatkozóan kijelentette, hogy a benyújtandó törvényjavaslatban a kormány a tisztviselők részére fizetést fog megállapítani az eddigi különböző rendes és rendkívüli segélyek helyébe! Ezt a fizetést kívánja rendezni minden hónap második minisztertanácsán. A kormány nem akar változtatni a tisztviselői kategóriák eddigi rendszerén, de szükségesnek tartja, hogy a különböző segélyek bonyodalmaiban a fizetés megállapításával teremtsen rendet, természetesen figyelembe véve az eddigi fizetési osztályokat. A kormánynak az az elhatározása, hogy minden hónapban foglalkozni fog ezzel a kérdéssel. Leginkább azért, hogy megnyugtassa a közalkalmazottakat és az a véleménye, hogy ezt a módszert vagy rendszert nem lehet az indexrendszernek tekinteni. Neki az indexrendszerről nincs jó véleménye, szerinte az index nem mutatja pontosan a drágaság arányait és éppen emiatt sem ő, sem a kormány nem kívánják az indexrendszer bevezetését. Várnai Dániel: Akárminek nevezi is a miniszter úr, a kormány új módszere mégis csak indexrendszer. Kállay pénzügyminiszter: Egyáltalában nem mondhatom, hogy ez indexrendszer volna. Ami pedig a minisztertanács elhatározásának a „privátokra" való alkalmazását illeti, szerintem semmi akadálya annak, hogy magánintézmények is foglalkozzanak havonként alkalmazottaik fizetésének, illetve bérének rendezésével. Én csak azt jelenthetem ki ismételten, hogy a külföldi tapasztalatok alapján sem vagyunk abban a helyzetben, hogy az indexrendszer bevezetéséhez hozzájáródjunk. A pénzügyi bizottság a miniszter kijelentése után áttért a napirenden lévő törvényjavaslat tárgyalására. Ezúttal magunk sem kívánunk bővebben foglalkozni, a pénzügyminiszternek — a kormány nevében is tett elutasító nyilatkozatával; módunkban lesz erre már legközelebb visszatérni és a nemzetgyűlés fórumán is alaposan megvitatni, amidőn majd tárgyalásra kerül az ebben a kérdésben beterjesztett szocialista indítvány. Csak azt kívánjuk megjegyezni, hogy ami szükséges és lehetsértés a köztisztviselőkre, az ugyanolyan mértékben szükséges és lehetséges a munkásság és magánalkalmazottak életfeltételeinek védelmére is.