Népszava, 1923. augusztus (51. évfolyam, 171–195. sz.)

1923-08-01 / 171. szám

1923. augusztus 5. HSPSZAVA 3 A képviselők valamennyi határozati javaslatát. * * A miniszterek bekonferálása után leszavaztak min­den határozati javaslatot, azaefig a munkásságnak a drágaság ellen vaó védelmire, a szabad szervezke­z­­sre, a sajtószab­adságra, az általános titkos választésg törvény beiktatáséra irányult. — A miniszterelnök azt a határozati javaslatot sem tartotta elfogad­ásai­nak, hogy birák ne lehessenek titkos szervezetek tagjai. — Általánosság­ban megszavazták az indemnitást és elkezdték a részletes tárgyalást. A nemzetgyűlés keddi ülése nagy házszabály­vitával indult meg. A vita akörül forgott, hogy a zárszó jogán fölszólaló képviselők szi­gorúan kötelesek-e ragaszkodni az általuk be­terjesztett és az őket zárszóra följogosító hatá­rozati javaslat szövegéhez. Az elnök ugyanis az ezirányú „kötelesség" mellett döntött és ez­zel az ellenzék elesett annak lehetőségétől is, hogy a miniszterelnök és a pénzügyminiszter múlt heti beszédére reflektáljon. Az elhang­zott zárszavak után a benyújtott határozati javaslatok fölött döntött a nemzetgyűlés. En­nek során a többség a miniszterek megfelelő be­harangozása nyomán elvetette pártunknak mind a huszonhárom javaslatát, amelyeket parlamenti frakciónk tagjai terjesztettek be a munkásság és a fix fizetésből élő egyéb osztá­lyok megélhetése, szabad mozgása és politikai jogaik érvényesítése érdekében. Ezután a többség az indemnitási javaslatot általánosságban elfogadta, majd áttértek a részletes tárgyalásra. Itt újabb vita kerekedett akörül, hogy az előadó a jövedelmi- és vagyon­adó valorizációjának sommás elintézéséről és a késedelmes adófizetőknek adópótlékkal való megterheléséről két új szakasz beiktatását ja­vasolta. Farkas István elvtárs fölszólalásában rámutatott arra, hogy olyan fontos kérdést, mint amilyen az adózás kérdése, nem lehet ilyen ötletszerűen elintézni. Hiszen az egész adózási rendszerünk beteg alapokon épül föl és elsősorban arra volna szükség, hogy itt tervszerű progresszív adózás rendszerét épít­sék ki és az adóterheket a kisemberek, a dol­gozók vállairól azokra hárítsák át, akik va­gyoni helyzetüknél fogva a terhek viselésére hivatottak. A többségnél azonban ezek az ér­velések s­iket fülekre találtak és az egységes párt hozzájárult a két indítványozott szakasz­nak az indemnitási javaslatba való „becsempé­széséhez". _ Fél 11 óra után nyitotta meg az ülést Szci­tovszky elnök. A napirendre az indemnitás folytatólagos tárgyalása volt kit­űzve. Előzően Strausz István személyes kérdésben szólalt föl és válaszolt Orffy előadónak rája vo­natkozó megjegyzésére. Visszautasította azt a leckét, amit az előadó adott neki. Majd az elnök jelenti, hogy az indemnitás általános vitája befejeződött és most a zárszó jogán szólalhatnak föl azok a képviselők, akik megfelelő számú aláírással ellátott határozati javaslatot nyújtottak be,­­így a zárszó jogán szólalt föl Baross János, aki a föklreformnovella érde­kében benyújtott határozati javaslatának elfo­gadását kérte. Őrffy Imre személyes kérdésben válaszolt Strausz Istvánnak. Ezután Gaál Gaszton akart a zárszó jogával élni, közben azonban figyelmeztette az elnök, hogy határozati javaslatának tárgyától felszóla­lása során nem térhet el (Felkiálltások az ellenzéken: „Ez nem áll!") Erre Gaál Gaszton kijelenti, hogy ilyen kö­rülmények között nem­ folytatja zárszavát, de nyomban szót kér a házszabályokhoz. Ezután nagy házszabályvita kerekedett akörül, hogy a zárszó jogán fölszólaló képvise­lők kitérhetnek-e olyan tárgyra, amely nem függ szorosan össze az általuk beterjesztett ha­tározati javaslattal, illetve reflektálhatnak-e a miniszterelnök és a pénzügyminiszter pénteki expozéjára. Elsőnek Gaál Gaszton szólalt föl a házsza­bályokhoz. Kijelentette, hogy a zárszó jogán a vita egész anyagához lehet fölszólalni, ez meg­felel az eddigi gyakorlatnak is és ha az elnök ezzel szembehelyezkedik, akkor csak egyéni fölfogásának ad kifejezést. Szcitovszky elnök kijelentette, hogy föntartja fölfogását, a sür­gősségnél még csak kérni sem lehet a tárgytól való eltérést. Gaál Gaszton újra hangsúlyozta, h­ogy nem fogadhatja el az elnök álláspontját. Szakács Andor arra hivatkozott, hogy lehetet­lenség, hogy a miniszterelnöknek és a­ pénzügy­miniszternek a vita során elhangzott fölszóla­lásaira az ellenzék ne válaszolhasson. Közben Szcitovszky elnök egyre erősködött, hogy az ő álláspontja a helyes, ezért nem térhet el attól. Szilágyi Lajos hivatkozott arra, hogy a miniszterelnök fölszólalása során több izben po­lemizált Gaál Gasztonnal, meg kell tehát az al­kalmat adni Gaál Gasztonnak is, hogy vála­szoljon a miniszterelnöknek az ő beszédeire vonatkozó részeivel. Hivatkozott arra, hogy az indemnitási javaslatot szakbizottság nem is tárgyalta és az egész vita alatt a­ kormánynak csak egy-egy inspekciós tagja volt jelen. Végül mindennek csattanójaképpen két egészen új szakaszt iktattak be az indemnitási javaslatba. Mindez amellett szól, hogy a parlamentarizmus szempontjából nem helyes a zárszó jogával élő fölszólalót kritikájában korlátozni. Farkas Ti­bor azt javasolta, hogy a nemzetgyűlés hozzon határozatot, amellyel megengedi a további föl­szólalást. Szcitovszky elnök azonban kijelen­tette, hogy erről a kérdésről nem határozhat a nemzetgyűlés és precedensekkel próbálta iga­zolni a maga álláspontját. Ekkor Farkas István elvtárs szólalt föl. Fejtegette, hogy az elnök által említett prece­dens nem fedi a mostani helyzetet. Máskor az indemnitási vitát a miniszterek tájékoztató be­széde vezette be. Most fordítva történt, a mi­niszerek a vita végén nyilatkoztak és ha a nemeztgyűlés tagjai nem foglalkozhatnak a mi­niszteri nyilatkozatokkal, akkor ezáltal fikcióvá válik az egész parlamentarizmus. Gaál Gaszton ismételten fölszólalt és rámu­tatott arra, hogy áruig régebben az indemni­tási javaslat egyszerű fölhatalmazás volt, a kormány számára, most az indemnitás subása alatt egész sor olyan kérdést intéz el a kor­mány, amelyeket külön törvényjavaslattal kellene rendezni. Amikor Szcitovszky elnök újra csak azt hangoztatja, hogy a képviselők a zárszó jogán csek szigorúan a határozati ja­vaslatuk tárgyáról beszélhetnek. Szilágyi La­jos ingerülten közbeszólt: „Akkor menjünk haza!" — Friedrich István: „Így nem tárgya­lunk tovább!" — Az elnök hivatkozik arra, hogy a kisebbség érdeke is azt kívánja, hogy ilyen kérdésekben ne a nemzetgyűlés többsége, hanem az elnök pártatlansága döntsön. Isza­kács Andor az alkotmányossággal űzött frivol játéknak mondotta azt, hogy a kormány tagjai megtehetik észrevételeiket az ellenzék kifogá­saival szemben, az ellenzéket ellenben e­l akar­ják ütni attól a jogától, hogy a kormány nyi­latkozataival foglalkozzék. Ezután Propper Sándor elvtárs kért szót a házsza­bályokhoz. Azokban az időkben — mondotta —, amikor az elnök által közölt precedensek történtek, stabil gazdasági és politikai viszonyok voltak. Hogy erről a jelen körülmények között meny­nyire nem lehet szó, annak a legjobb bizonyí­téka, hogy az indemnitási vita kezdetén a ma­gyar korona Zürichben 7 centimeon állott, míg most már 3 centime alá sülyedt. Tehát egészen a mi gazdasági helyzet előtt állunk és az ellen­zék az új helyzet által keletkezett új problé­mákhoz és szempontokhoz köteles hozzászólni. Ha már föltétlenül ragaszkodni akarnak a precedensekhez, hivatkozom arra, hogy a kép­viselőknek az indemnitási javaslat címénél jo­guk van hozzászólni még olyan kérdésekhez is, amelyeket az általános vita folyamán nem említettek. Ha a jó precedenst meg lehet vál­toztatni, akkor annál inkább változtatni lehet a rossz precedensen. Kéri, hogy az elnök tér­jen el az álláspontjától. Hiszen az ellenzéknek nemcsak joga, hanem kötelessége, hogy a kor­mány programját bírálja, márpedig a kor­mány, illetve a miniszterelnök és a pénzügy­miniszter csak a vita végén nyilatkozott a kor­mány politikai és gazdasági célkitűzéseiről. Ezután Szabó Sándor, majd Létai Ernő szó­lalt föl. Utánuk nagy vihart keltett Orffy Imre egységespártinak, az indemnitási javaslat elő­adójának az a megjegyzése, hogy a­ zárszó jo­gán fölszólaló képviselők feleselési joggal akarnak élni, amikor a miniszteri beszédekkel kívánnak foglalkozni. Az ellenzék fölháboro­dással fogadta­ Örffynek ezt a megjegyzését. A szélsőbaloldalról többen rápirítottak Örffyre: „Üljön le!Fölháborító,hogy mit mond." — Esz­tergályos János kioktatta: „Nem szovjetház­ban beszél!" — Reisinger Ferenc: „Vonja visz­sza a kijelentését!" — Klárik Ferenc: „Üljön le és hallgasson!" Ezután Örffy azzal védekezett, hogy ő a feleselés szót nem úgy értette, ahogy hangzott. További szavait azonban a nagy zaj miatt nem is hallani. Fried­­rich István hivatko­zott arra, hogy a pénzügyminiszter csak pénte­ken mondotta el expozéját, ehhez az expozéhoz tehát más formában, mint a zárszó jogán nem szólhatnak hozzá Esztergályos Jílból elvtárs szólalt föl ezután ugyancsak a házszabályokhoz és kije­lentette, hogy ha a kormány nem ad módot arra, hogy a miniszterelnök és a pénzügymi­niszter expozéjával az ellenzék foglalkozzék, ez jo­ggal azt a látszatot kelti, hogy tudatosan, tet­ték lehetetlenné az ellenzék számára a minisz­teri beszédekre való reflektálást. Haller Istvárt fölszólalása után Bethlen miniszterelnök rendes szokásához hí­ven, az ellenzéket vádolta meg­ azzal, hogy hozza-halasztja a vitát. Nagy derültséget kel­tett a miniszterelnök, amikor kijelentette, hogy az ellenzék az oka annak is, hogy nem lehet, költségvetést tárgyalni. Rupert Rezső próbálta meg rábírni az elnököt, hogy másítsa meg az álláspontját, erre azonban az elnök nem volt kapható. Ezzel a házszabályvita véget is ért és a zárszó jogán Szakács Andor (ellenzéki kisgazda) szólalt föl. Kijelentette, hogy nem mondotta azt, amit a miniszterelnök imputált neki, hogy azé le­gyen a föld, aki megműveli. Az történelmi tény, hogy a nagybirtokosok nagy része haza­árulással szerezte birtokát. Daruváry külügy­miniszter azt mondotta, hogy a kisántanttal való tárgyalás sürgetése eltévelyedés. Szóló hivatkozik a miniszterelnökre, aki szintén azt jelentette ki, hogy a kisántánttal tárgyalni kell. A nép ismerje meg a kisántánt föltételeit és azután maga a nép döntsön, hogy ezek a föltételek elfogadhatók-e vagy sem. Az két­ségtelen, hogy a nép a mostani erőszakos kor­mányzatot szívesen fölcserélné olyan kor­mányzattal, amely a közszabadságokat és az alkotmányt helyreállítja Határozati javaslata azt célozza, hogy a kormány haladéktalanul hozzon törvényt a­z általános, titkos választó­jogról és ennek alapján sürgősen hívjanak össze új nemzetgyűlést. Kifogásolja, hogy az ideiglenes államfő állását nem kötötték határ­időhöz, mert­ az így nem egyéb, mint válasz­tott királyság. A ceglédi választás azt bizo­nyítja, hogy a kormány azért szűkítette meg a választójogot és azért ragaszkodott a nyílt szavazáshoz, hogy ugyanazok a különítmények, amelyek Cegléden most a kormány ellen for­dultak, az általános választás idején a kor­mány érdekében járjanak el. Foglalkozott még külpolitikai kérdésekkel. Szükségesnek tartja, hogy a:i kormány alakuljon koalíciós alapon, az csinálja meg az általános, titkos választó­jogról szóló törvényt, azután oszlassák föl a nemzetgyűlést. Kéri határozati javaslatának elfogadását. Dénes István a zárszó jogán megindokolta, a földreform végrehajtását siettető határozati javaslatát. Miután több olyan képviselő, aki a zárszó jogával kívánt volna élni, nem volt jelen, a­ zárszó jogán történő fölszólalások ezzel véget értek. Ezután az elnök szünetet rendelt el, amely félóránál is hosszabb ideig tartott. Néhány perccel 2 óra előtt nyitotta meg újra az ülést az elnök. Jelentette, hogy a határozati javaslatok fölött csak az indemnitási javaslat megszavazása után döntenek. Majd föltette a kérdést, hogy a nemeztgyűlés az indemnitási javaslatot általánosságban elfogadja-e. A többség az­ indemnitási törvényjavaslatot általánosságban elfogadta. Ekkor az elnök az ülést délután 4 óráig fel­függesztette. A esélyszíni ülés fél 5 órakor kezdődött. Ekkor az indemnitási javaslat általános vi­tája során benyújtott határozati javaslatok fölött döntöttek. Giesswein Sándornak (reformpárti) a párbaj szigorú megbüntetését célzó határozati javas­lata ellen Nagy Emil igazságügyminiszter be­szélt, azzal érvelvén, hogy amíg a meglevő tör­vény a becsületet meg nem védi, a párbajt nem lehet megszüntetni. Ha őt valaki megsér­tené, ő is párbajozna, mondotta. A becsület vé­delméről majd az ő büntetőjogi szimfóniája gondoskodik. A többség elvetette a határozati javaslatot. A magántisztviselők jogviszonyainak szabá­lyozására­ irányuló határozati javaslatnál Walkó kereskedelmi miniszter kijelentette, hogy a magántisztviselők jogviszonyait szabá­lyozó törvényjavaslat most van készülőben, ezért a határozati javaslat elvetését kérte. A többség a határozati javaslatot természetesen elvetette. Az általános titkos, egyenlő választó­i jog törvényes szabályozására irányuló határo­zati javaslatok ugyanerre a sorsra jutottak. Bethlen miniszterelnök kijelentette, hogy a nemzetgyűlésnek őszkor igen sürgős dol­gai lesznek, úgy hogy nem lesz ideje az általános választójogról szóló törvényjavas­lattal foglalkozni. A választójognak a törvényben leendő szabá­lyozására a kormány fogja megállapítani az alkalmas időt. A határozati javaslatot tehát a többség elve­tette. Elvetették az államvasúti munkások álla­mosítása és nyugdíjjogosultsága érdekében be­nyújtott határozati javaslatot, is. Rassay Ká­rolynak azt a határozati javaslatát, amely bün­tetés terhe alatt kívánta eltiltani a bíráknak, köztisztviselőknek és a katonatiszteknek, hogy titkos társaságok tagjai lehessenek, ugyancsak­ elvetették. Bethlen miniszterelnök itt azzal érvelt, hogy a kormány ezt a kérdést rendeleti úton fogja elintézni.

Next