Népszava, 1923. október (51. évfolyam, 221–246. sz.)
1923-10-02 / 221. szám
mány teljesen passzív módon viselkedik. A béremelés kérdésébe nem avatkozik be, ha csak nem a rendőrsége útján, a munkások hátrányára. A drágítást azonban nagyon aktív módon elősegíti végig az egész vonalon. Ez az oka annak, hogy ma már a nagy számok világában csupán csak a bérért dolgozók azok, akik nem találják meg a békebeli paritást. A közszükségleti cikkek a kenyértől a gyufáig mind eljutottak a békeparitáshoz — egyesek két-háromszorosán túl is haladtak —, eljutottak a békeparitásra az állami illetékek és a közvetett adók is. A közalkalmazottak létminimumáról is gondoskodik az állam: csak a munkások és magánalkalmazottak keresete az, ami hónapról-hónapra lejjebb sülyed vásárlóerejében. Világos bizonyítéka ez annak, hogy a munkások részesedése a termelt javakból folyton kisebb lesz. Az egyoldalú kapitalista álláspont ezt kedvező dolognak minősítheti, az állam vezetőinek magasabb szempontokból kellene az ilyen jelenségeket megítélni s a dolgok ilyen alakulását meg kellene akadályozniok. A Bethlenkormány azonban épp az ellenkezőt cselekszi. Amivel szemben a munkásságnak csak egy feladata van: visszatérni a magyar munkásmozgalom hagyományaihoz: senkiben és semmiben sem bízni, csak a saját erejében. A munkásszervezetek számszerű és belső erejének a fokozása az egyedüli eszköz, amellyel a munkásság életszínvonalának további csökkenését fel lehet tartóztatni s amellyel a dolgozó emberek létminimumát is biztosítani lehet. 2 NÉPSZAVA •1923. október 3. és más hatisigi tuukipisokka * * Sfárism EiessámolegyiiSés a f&véroskSrnySki fcerigeSis©«. — BsssáresoSék a vidékéé«. — ^asármajsl csokor a saélÉsssa&adsság és haSásságS ttörvénytiszteSet „konszoliggSSt* wirág ésifeat. Az elmúlt vasárnap a főváros környékén és a vidéken parlamenti frakciónk tagjai több helyütt beszámológyűlést tartottak. A gyűlések mindenütt lelkes tömeg, jelenlétében folytak le és bizonyítékait szolgáltatták annak, hogy a munkásság a vele érző kispolgári elemekkel egyetemben legnagyobb elszántsággal folytatja a harcot a reakció ellen és öntudatos áldozatkészséggel támogatja azt a küzdelmet, amelyet képviselőink vívnak bent a nemzetgyűlésben a demokrácia ellenségei, a kormány és a mögötte ülő többség ellen. De ezek a gyűlések részben bizonyítékait szolgáltatták annak is, hogy ez a reakció nemcsak, hogy nem gyöngült, hanem ma még fokozottabb mértékben, mint ezelőtt, tettre készen les minden alkalmat, hogy a tömegek legelemibb szabadságjogaiba belegázoljon. A hatósági önkénynek, a szolgabírói és csendőri brutalitásnak számos újabb tanújelét szolgáltatták ezek a gyűlések és egyben útmutatóul szolgáltak arra vonatkozóan is, hogy a sokat hangoztatott konszolidáció idején mit várhat a munkásosztály ettől a kormányzati rendszertől. Jellemző, hogy egy napon, alig néhány óra leforgása alatt négy pártgyűlésünkön történtek a legpéldátlanabb hatósági túlkapások és — minden alkalommal képviselő elvtársainkkal szemben, így Kispesten Várnai elvtárstól, aki ott beszámolóbeszédet mondott, a kirendelt rendőrközeg egyszerűen azért vonta meg a szót, mert Várnai elvtárs a mai kormányzati rendszer szellemét kritizálta. Rákosszentmihályon az ottani rendőrkapitány a hatósági törvénytiszteletnek azzal adta fényes és egyenesen a történelem lapjaira kívánkozó tanújelét, hogy kijelentette, hogy a mentelmi joggal mit sem törődik és Knaller Győző elvtársunkat — hogy ezt a törvénytisztelő, helyesebben tiszteltető elméletét meg is erősítse — elő akarta vezettetni, egyszerűen azért, mert Knaller elvtárs éppen a rákosszentmihályi rendőrség eljárását bírálta. A dorogi kerületben pedig, ahol Peyer Károly elvtárs tartotta meg beszámolóját, kéthelyütt is lehetetlenné tették a kirendelt hatósági közegek, hogy Peyer elvtárson kívül a parlamenti frakció nevében még Györki Imre elvtárs is fölszólaljon és ezt az eljárásukat röviden azzal indokolták meg, hogy a főszolgabíró úr intézkedésének tesznek eleget, amikor egy nemzetgyűlési képviselőt nem engednek szóhoz jutni. Ezeket a hatósági túlkapásokat egyébként parlamenti frakciónk tagjai nyomban a nemzetgyűlés összeillése után szóváteszik a törvényhozás házában is. Várnai elvtárs már hétfőn interpellációt jegyzett be a kispesti gyűlés föloszlatása tárgyában. Peyer Károly elvtárs ugyancsak szóváteszi a nemzetgyűltben a dorogi kerületben történt hatósági atrocitást és a nemzetgyűlés elé kerül majd annak a rendőrkapitánynak az eljárása is, aki a mentelmi jogra — magyarán szólva — fütyül. Lehetséges, hogy Várnai elvtárs Knaller elvtárssal együtt mentelmi jogának a megsértését is be fogja jelenteni, mert hiszen a hatósági túlkapásokkal törvényhozói kötelességük teljesítésében akadályozták meg őket. A gyűlésekről alább közlünk tudósítást: Erzsébsetfalva. Az erzsébetfalvai Munkásotthont 'Ali óra 'felé már a munkásság és a kispolgárság nagy tömege vette körül és amikor 11 órakor a Munkásotthon szép, impozáns nagytermében megkezdődött a beszámoló gyűlés, a hatalmas terem teljesen benépesedett a hallgatósággal. A gyűlést Kőhalmi Vilmos elvtárs nyitotta meg, aki Erzsébetfalva munkássága nevében üdvözölte a képviselőelvtársakat. Ezután Várnai Dániel elvtárs tartotta meg beszámolóját. — Az a szellem — mondotta Várnai elvtárs —, amely a kormányzatban és a többségi pártban megnyilatkozik, teljesen érthetővé teszi, hogy az ország dolgozó osztályai csak keserűséggel fordulnak a politikai élet felé és kezd megrendülni a hitük a parlamenti harc hatékonyságában. Ezután nagy és erős vonásokkal rajzolta meg a szocialista parlamenti csoport működésének általános képét, törekvéseit és akcióit, amelyek megfeneklettek a kormány és pártjának közömbösségén s a hatalmához ragaszkodó reakciós szellemén. Mi azért nem fordulunk el a parlamentarizmus gondolatától, hanem küzdeni fogunk, hogy a mai álparlamentarizmust és látszatalkotmányosságot valódi alkotmányosság és igazi parlamentarizmus váltsa föl. Ezután a hallgatóság nagy ügyeime közepette ismertette azt a kormányzati rendszert, amely mindezideig képtelen volt segíteni az ország súlyos gazdasági és pénzügyi helyzetén, súlyos adókkal terheli a lakosságot, amely azonban hiába várja a kormánytól a zárszámadásokat! Ilyen körülmények között hirdeti a kormány, hogy az országon csak a külföldi kölcsön segíthet. Valóban, a hitel mindennek az alapja s nagy erkölcsi erőt jelent a hitelképesség, de ennek a kérdésnek sok más, nagyon jelentős vonatkozása van, amit nekünk állandóan figyelemmel kell kisérnünk. — A magunk részéről nem kívántuk zavarni a kormány külföldi kölcsöntárgyalásait. Azt a szívességet nem akartuk megtenni gróf Bethlennek, hogy hazatérve, reánk mutasson s azt mondja, hogy a szocialisták miatt nem kaptam kölcsönt vagy miattuk kaptam súlyos és elnyomó föltételekkel. A mi feladatunk akkor következik el, ha a kormánytól most már biztosra vett kölcsön itt lesz. Azt a kölcsönt a dolgozó néposztályok verejtékes munkájából fogják visszafizetni, nekünk tehát tudnunk kell majd, hogy mire használják fel? Ha az a nagyösszegű aranykölcsön itt lesz, akkor azért legyen itt, hogy az ország álljon lábra tőle, nem pedig a magyar reakció. Ha terhet vesz magára a magyar nép, a magyar nép azt akarja, hogy a maga jövendőjét szolgálja vele, nem azt a múltat, amely csak könnynek, elnyomatásnak és mérhetetlen szenvedésnek volt a forrása. Ezzel a kölcsönnel kapcsolatosan a dolgozó néposztályoknak is lesznek súlyos politikai garancia követelései. Mert ha a miniszterelnök elérkezettnek látta végre az időt arra, hogy kibéküljön a kisantant államaival, itt az ideje, hogy kibéküljön — a magyar néppel is. Esnek a békének azonban nagy ára van: a demokratikus Magyarország! Le kell bontani az ellenforradalmi rezsim valamennyi intézményét, le kell bontani a börtönök és Zalaegerszeg Magyarországát, hogy helyébe a demokrácia Magyarországa épülhessen fel. A demokratikus Magyarország az, amely egy nagy kölcsön legnagyobb biztosítéka, lehet s ez a Magyarország az, amelyért nekünk minden erőnk és minden áldozatkészségünk harcbavetésével küzdenünk kell. Ezután kifejtette, hogy ennek a Magyarországnak még ma is vannak nagy ellenségei: a Bethlen-kormány és egész rendszere s természetesen az úgynevezett „fajvédők" is, akik azért váltak ki a kormány pártjából, mert úgy találták, hogy a kormány nem eléít sötét, nem elég reakciós. Ez a csoport a demokrácia másik nagy aktív ellensége. Ezért volt nagyon különös látvány az, amikor a nemzetgyűlés utolsó ülésén Gömbös Gyula a szociáldemokrata párt szolidaritását igényelte; szinte követelte, hogy vele együtt harcoljunk, hogy adjuk oda erőnket, tiszta múltunkat és politikai becsületünket — az ő céljaihoz... Gömbös Gyula nyilván azt hiszi, hogy mert a jobboldalról átsétált a szélsőjobboldalra, ezzel az ellenforradalom spiritus rectorainak minden bűne el van felejtve! A mi feladatunk az, hogy összeszedjük minden erőnket a mai ellenforradalmi rendszer megbuktatására! A mi feladatunk az, hogy megbuktassuk .Bethlent, de úgy, hogy utána a demokrácia jöjjön — és ne Gömbös Gyula. Várnai elvtárs végül rámutatott arra, hogyy a sikeresnek mondott kölcsöntárgyalások máris növelni kezdik a politikai és gazdasági reakció bátorságát. Nehéz harcok következnek tehát a szervezett munkásosztályra és a demokrácia minden kivére is ezeket a harcokat férfias erővel, szívósan állani kell, mert különben egészen elönt bennünket a reakció árvize. Várnai elvtárs nagy tetszéssel fogadott beszámolója után, amelyet időnként a megjelentek zajos helyeslése szakított félbe, Szabó Imre elvtárs mondott beszámoló beszédet. Szabó Imre elvtárs főként a munkásság gazdasági helyzetével foglalkozott és megemlékezett azokról a küzdelmekről, amelyeket a parlamenti frakció vívott a nemzetgyűlésben a dolgozók kenyeréért. A munkásságra nem szabad csüggesztően hatnia annak, hogy a parlamenti frakció ma még nem tud nagy eredményekről beszámolni. Hiszen az iparilag fejlettebb országok parlamentjeiben is a munkásság képviselői csak évtizedek munkája árán tudtak megfelelő súlyra szert tenni. A gazdasági bajokat, a megélhetés szörnyű nehézségeit, a munkásság, a dolgozók előtt nem szükséges részletezni, ezeket nap-nap után amúgy is érzik a maguk bőrén, gyomrán. Foglalkozott az index kérdésével és rámutatott arra, hogy a reakciós többség csökönyösen megakadályozott minden olyan törekvést, amely a munkásság életszínvonalának följavítására irányult és azt a célt szolgálta, hogy a dolgozók kizsákmányoltatásának törvényhozási intézkedésekkel szabjanak gátat. Ezzel szemben maga az állam a legnagyobb árdrágító. Erre vonatkozóan fölsorolta a legújabb állami árdrágításokat és ezt a listát a hallgatóság óriási fölháborodása kísérte. Nem csoda ezek után, hogy a kormány, amely szinte tempót diktál a drágításnak, nem tud elbánni a nagy árdrágítókkal. Viszont az, hogy a nagy vállalatok, gyárak el-zárkóznak a munkásság legelemibb követelései elől, részben azzal is magyarázható, hogy e vállalatok igazgatóságának, felügyelőbizottságának soraiban ott találjuk a magasrangú állami funkcionáriusokat, kormánypárti képviselőket. Amikor a munkásság ma éppen feleannyi bérért kénytelen dolgozni, mint a háború előtt, holott a helyzete akkor sem volt rózsás, a dolgozók legfőbb törekvése csupán az lehet, hogy kiverekedjék a létfőn tartáshoz szükséges béreket, fizetéseket. Ennek érdekében folytatott harcot a parlamenti frakció eddigi működése során is és ezt továbbra is egyik legfontosabb programjának vallja. , Szabó Imre elvtárs beszámolójának mindvégig lelkes visszhangja volt. Végül Kőhalmi elvtárs a gyűlést azzal zárta be, hogy Erzsébetfalva munkássága és a munkássággal együttérző kispolgárság továbbra is elszánt és áldozatkész támogatója lesz a parlamenti frakció küzdelmeinek. Újpesten. Az újpesti Munkácsitthon környéke 10 órakor már népes volt a gyűlésre felvonulók ezreitől. Az Otthon tágas nagyterme és udvara zsúfolásig megtelt az érdeklődőkkel. Amikor 11 óra tájban Hajdú Henrik elvtárs elnök megnyitotta a gyűlést, a nagyterem ajtait ki kellett nyitni, mert sokszázan az udvarról hallgatták a gyűlés előadóit. A gyűlés nem volt mentes hatósági beavatkozástól. Sohl Endre elvtárs beszéde közben több közbeszólás hangzott el. Az ügyeletes rendőrfogalmazó ezért azzal fenyegetődzött, hogy föloszlatja a beszámoló gysülése. A megjelentek ezrei zúgó fölháborodással fogadták ezt a bejelentést és a kedélyeket csak az elnöknek az elvtársak fegyelmezettségére appelláló kijelentésével lehetett lecsillapítani. Ezután a kis zavaró incidens után a sérülés nyugodtan folyt le. Hajdú Henrik elvtárs megnyitójában arra kérte a gyűlés hallgatóságát, hogyfegyelmezetten hallgassák végig a képviselők beszámolóját. Saly Endre elvtárs azzal kezdte a beszámolót, hogy amikor ötnegyed évvel ezelőtt a szociáldemokraták bevonultak a parlamentbe, a kormánypárt és csatlósai valóságos hadjáratot indítottak ellenük. Meg akartak félemlíteni bennünket. Ez azonban nem sikerült nekik Az indemnitás vitája során fokozódott, ez az ellenszenv, mert a szociáldemokrata képviselők rámutattak a politikai üldözésekre, az internálásokra és afolyton hangoztatott, de sehol sem látható konszolidációra. Mi minden fölszólalós