Népszava, 1924. január (52. évfolyam, 1–26. sz.)
1924-01-01 / 1. szám
AZ ELÖFIZJATttSBA ! Negyed évre 30PM kor. — Hfiföldre (MN kor. Dsry hóra ... lSrtt tor. — külföldre MOTS kor. Ausztria egy hóra 12300 utassar korona. EGYES SZÁM AHA: Magyarországon 500 korona, JukosilAviábian to Jujr. kor., Ausztriában hétköznap SOM osatT. kor., rasimnap 2598 osztT. kor. A SZERKESZTOS IS ! VIII. CONTI-UTCA L SZ. MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT (Romon: József J-L2. franci )JN KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP KIADÓHIVATAL! VIII. CONTI-UTCA 1. SZ. (Telefon: József 3-51 és József S-S2) A kötél románca. Egy esztendő megint elmúlt s azóta ötödször megyünk neki az újnak, az ismeretlennek. Ötödször kérdezi önmagát minden tisztességes polgára az országnak: minek lesz a temetője megint az új? Mennyi jó szándéknak, mennyi helyes tervnek és áldozatkész erőkifejtésnek? Mert azt még mindig nem kérdezheti, mennyi jó szándék és mennyi helyes terv fog gazdagon szárba szökkenni a közös munka nekifeszülésében! Az öt év, az ő öt esztendejük nagyszerű államépítő eredménye, hogy az emberek már nem kérdeznek semmi jót. Ha elszáll Szilveszter mámora, megtörlik a szemüket és mennek tovább. Bukdácsolnak az új úton és utazgatnak, dülöngélnek a nagyon jól ismert ismeretlen állomás felé: kell-e az öt évnek szebb eredménye, mint hogy embert, erőt, államot rág, emészt, porlaszt a fatalizmus átkozott zsibbadása? Arról is leszokott már az ország, a lakosság többsége egészen biztosan, hogy mérleget csináljon az elmúltról, amikor az új esztendő útja kanyarodik eléje. Minek! Kinek! Az elmúlt esztendők annyira egyforik a maguk eredményeivel, hogy ezekből már előre látszik az új politikában, gazdagságban, a társadalom minden területén. Nem helytelen ez a kép, amelyet csak így látnak a Su'Mrét embere, aki ott áll politikai és társadalmi életünk szirtfokain és összegezi mindazt, ami az esztendő alatt történt. Öt év óta mindig így van ez s ha jól figyelünk, ma is halljuk azokat a hangokat, amelyek öt évvel ezelőtt olyan vad állhatatossággal csengtek a társadalom felé. Csak a kötél segít! — halljuk ismét azoktól, akik öt évvel ezelőtt úgy jöttek, olyan gőggel, mintha Messiások lettek volna. A kötél véres románca megint időszerű lett. S akiket eddig sem tudott megmenteni, ma már természetszerűen hangosabban jajgatnak utána. Az izgalom és a keresztényi szeretet politikai propagandistái, akiknek kezdő államművészete abban nyilatkozott meg, hogy betegre dolgoztatták az igazságszolgáltatást, ma ismét csak ebben látják a menekülés útját. S akárhogy is forgatjuk a dolgot, van ebben tragikum, van ebben sötét és kaján sorsfordulat — de a görög tragédiák gyásza és fensége nélkül. S a sorsukban, uralmuk halálos vonaglásában nem volna semmi különösebb, ha időközben nem rontották volna meg magát az egész országot. Sajnos, az öt év túlságosan elegendő idő volt számukra, hogy erkölcsükkel, jellemükkel és egész úgynevezett világszemléletükkel az állam legfontosabb szerveit is megmérgezzék. Ma tőlük beteg mindaz, ami mindenütt legkényesebb szerve az országok igazgatásának. Puszta létezésük elegendő ahhoz, hogy az ország a külföld balvéleményének vesszőfutását szenvedje s hiába minden becsület, hiába minden áldozat, mert amíg ők vannak, gonosz múltjuk matematikai pontossággal csattan ki időnként a bombák robbanásában és tönkretesz minden jóratörekvő munkát. Mindez, természetesen, nem új dolog. A kurzus politikai élettörténete: a kötéltől a kötélig, addig, amikor „csak a kötél segíti", megint kiharsant a világba, mint a kétségbeesés és a fuldoklás pronunciamentoja — mindenki előtt ismeretes. Ezt az élettörténetet nemcsak a Duna fenekére és a börtönök falára irták föl s nemcsak özvegyek és árvák gyásza kiséri, mint riasztó, fekete uszály — ez az idegeinkbe van beleégve, az izmainkba belefeszülve s a szivünkre ráfektetve, ugy, hogy sohase felejtsük el: harcolnunk kell ellene! Nem uj dolog a csongrádi bomba sem s nem uj az sem, hogy ott is azt bocsátották elsőnek szabadon, aki közvetlen értelmi szerzője volt a dermesztő aljasságnak. Mindenki, aki itt él és tisztességesen él — mindenki tudja, hogy mi rejlik itt a kormányzás általános szellemében. Volt egykét órája az elmúlt esztendőnek, amikor kiöntött az ár és megmutatta, mi van odabenn. S akiknek egész idegélete rezonál arra, amit a túlsópartiak csinálnak, azoknak e sorok már nem mondhatnak újat. Nem lehet új a bíró, aki osztály elleni izgatásnak minősít egy bűntettet, hogy enyhén, napi fogházra büntethessen, de ugyanakkor osztályellenes izgatásnak minősít egy másik cselekedetet is, hogy szigorú, évekre szóló börtönbüntetést róhasson ki. Nincs új a nap alatt és nincs új gonoszság a kurzus élettörténetében, amit már régen ne ismernénk. Minek fölsorolni a közélet funkcionáriusait s a közélet külvárosaiban hencegő felelőtlen brigadérosokat; minek fölsorolni a főhivatalnokot, aki a közigazgatás élén áll, hogy a súlyos hibák és a súlyos bűnök mellett az élő alakot is megmutathassuk. Az igazságosztás legfőbb funkcionáriusa, aki milliós prémiumot tűz ki, hogy az igazság keresésére serkentse azokat, akiket erre már amúgyis serkent egy nep éppen jelentéktelen dolog: az esküjük— színig •« neigus, mindpaki jv. . . és . colleii On a nagy hazanak hosszú sorában. Hosszú ideig, öt évig szivárgott a méreg, de biztos volt az útja és a hatása rémületes. Éppen ma olvassuk, hogy a csongrádi gaztett egyik értelmi szerzőjeként egy tényleges katonatisztet tartóztattak le (azt, amelyiket a nyomozás során elsőnek bocsátottak szabadon), tehát a konzekvencia az, hogy a propaganda már a hadsereget sem kíméli... S azmikor itt mindenki mindent tud, amikor részben az undor, részben a rémület lett úrrá minden tisztességes emberen — azt kérdezzük, kiáltva kérdezzük az új esztendő küszöbén: hol vannak a tisztességes emberek? Földúlt életünk és megcsonkított jogaink koldustanyáján ki merészeli igényelni azt a jogot, hogy félrehúzódjék, hogy az ujjacskáit óvja a tűztől és másokkal, a bátrakkal és az önföláldozókkal kapartassa a parázsból a gesztenyét? A kötél románca újra kicsendül a bombák csattanásából s akik a kötélről dalolnak, azok ezzel együtt a vészharangot is húzzák veszendő életük érdekében. Hol vannak hát az emberek, akiknek nem érdekük az, hogy a kötéllel megint a gonoszságot mentsék meg? Hol vannak a politikai érettek és a politikai taktika művészei? Hol vannak ők, amikor most már hetvenedszer bebizonyult, hogy a kétlakiság, a tudatos bátortalanság és a rendszer életmeghosszabbítását jelentő silány ravaszkodás egyet jelent a Bethlen-kormánnyal, ugyanazzal, amelyik csak azt tudja becsapni , aki engedi magát!? Megértették-e már a finomkodók és az óvatosak, hogy itt már régen nem a babra megy a játék s amint Csongrád példája mutatja, politikai harcainkban amodnát még mindig a bombát tartják a leghatásosabb argumentumnak? Fájdalom, sok tétova embert illet ez a kérdés s ők legyenek azok, akik ennek az új esztendőnek a küszöbén a legjobban fontolják meg elkövetkezendő teendőiket és kötelességeiket. Ma nem lehet válogatni. A nüanszok hínárjában való elmerülés ma egyenlő a halállal. Aki ma nem teljesíti a kötelességét, az megrontja a jelenét és elárulja a gyermekei jövendőjét. Most nincs tétovázás, most annak az ideje van, hogy a becsület lázadjon föl a becstelenség ellen s a férfiasság és a nemesség a gyávaságot és a nemtelenséget csapja agyon. Mielőtt az uj esztendő ismeretlen útján az első lépéseket kilépnénk, ismerjük meg valamennyien kötelességeinket A demokrácia, a tisztességes állami élet polgári híveihez szólottunk, mert a szocialista munkássággal mi tisztában vagyunk. A kötelességtudás, az önföláldozás és áldozatkészség itt már nagy dolgokat műveltek és nem kétséges, hogy ezek az erények továbbra is dicsőséges hajtók erői maradnak a szocialista munkásmozgalomnak. Itt, a mi sorainkban tudják, hogy nehéz, kemény harcok várnak reánk s a mi sorainkban ezt a harcot vállalják is. Az öt esztendőnek nagy tanulságai elevenen élnek itt, mert az öt esztendőnek egyetlen pillanatát sem felejtettük el. Mártírhalottaink kísértetei járnak közöttünk, gyermekeink jövője aggaszt bennünket — s a mi sorainkban ezért nincs felejtés. Ezt az uj esztendőt is azzal kezdjük, amivel a többit: helyén legyen a sziv s higgadtság uralkodjék az elméken; ha kell: szeressetek, ha kell: legyetek jók és izgalmasok, hiszen mindez az Erő tulajdonsága, de főként senki se felejtse: szakadatlanul dolgoznunk kell, mert a mi munkánkat csak mi magunk végezhetjük el. Hünkanéiküliek iskolázása , és továbbképzése. * 3 skéto&us fiffí'fppássftf aé fövdtétvSe (Bécsi tudósítónktól.) Ausztriában törvény, biztosítja a munkanélküliek hatósági támogatását; .ha a , törvényes munkanélküli segély, természetesen,' sokkal kisebb,' semhogy a nyomorúságtól teljesen megvédhetné a munkanélkülit. A szocialista Bécs fejlődése, állandó (és egyre intenzívebb) építkezése, folyton nagyobbodó invesztáló-rendszere ezreket és ezreket szabadít ki a munkanélküliség nyomorúságából, de minden keresetnélkülit ner foglalkoztathat. A munkához jutasra például kevés reménységük van azoknak a fiatal munkásoknak, akiket a háborús évek borzalmas viszonyai akadályoztak meg abban, hogy egy szakmát teljesen kitanuljanak és akik csak segéd- munkásokként szerepelhetnek a munka birodalmában. Rajtuk kívül azonban nagyon tekintélyes azoknak a fiatal szakmunkásoknak a száma is, akik a szakmájukat kitanulhatták ugyan, „fölszabadultak", de azután rögtön uniformisba bujtatták őket, nem gyakorolhatták magukat, a szakmájuk új szerszámait és új fogásait nem ismerhették meg és az azután következett gazdasági bizonytalanság még évek óta a munkanélküliség nyomorúságában tartja őket. Fontos állam gazdasági feladat ezeknek az iskolázása és a szakmájukban való továbbképzése. Ilyen munka folyik az osztrák néphadseregben is, de most fokozott erővel fogtak hozzá a civilsorban levő segédmunkások és munkanélküli szakmunkások szakmai továbbképzéséhez. Ez a továbbképzés azért is fontos és sürgős, mert Ausztria szanálódásával és Bécs hatalmas fejlődésével, így számítható, esetleg hamarosan is szükség lesz ezeknek a munkaerőknek a gazdasági életbe való belekapcsolódására. A bácsi gyáriparosok és a munkáskamara bizottságot küldtek ki a továbbképzés gyors gyakorlatiasítására. A bizottság nemcsak ankétezett, hanem tettekkel is dolgozott és meglepően szép eredményeket ért el. Nagyon sok eset volt már arra, hogy a munkanélküli-sorban kiképzett és most már teljes munkaértékű munkást a gyakorlatilag kiképző vállalat alkalmazta. Ez a továbbképzés intenzívebb eddig a csak a vas- és fémiparban volt. Most kiterjesztik és bevonják például a magánalkalmazottak fiatal munka* nélkülieit is. Rövidesen megvalósul a munk* nélküliek elemi iskolai kurzusának az intézménye is: Glöckel elvtárs, Bécs iskolaügyeinek vezetője máris teljes támogatásáról biztosította a bizottságot (iskolai helyiségek, tanítók átengedése, anyagi hozzájárulás). Az ügy iránt már a keresztény-szociális kormány is kezd érdeklődni és lehet, hogy kis támogatással a korány is erősíti a mindenképen áldásos akciót.