Népszava, 1924. január (52. évfolyam, 1–26. sz.)
1924-01-31 / 26. szám
— Budapest réme. Hiába minden. Hiába afigyelmeztetés, a szakszerű fölvilágosítás. Nem hallják meg a gyakorlati emberek tanácsait ,és azt tesznek, amit akarnak. Azelőtt a Közútinál bevezetett rendszer volt, hogy reggel,mielőtt a kocsikat elindították, a műszaki személyzet megvizsgálta a fékeket, a motort éscsak akkor engedték a kocsit útjára, ha kifogástalannak találták. Ha most is így csinálnák, számos elgázolásnak, összeütközésnek és ebből kifolyóan anyagi károknak lehetne is elejét venni. Budapest sárga veszedelme ismét szaporította a balesetek statisztikáját.Kispesten, a Sárkány utca és Nagy Sándorutca sarkán az egyik 40-es jelzésű villamos összeütközött egy kétfogatú teherkocsival. Avillamos felfordította a kocsit, amelyről Janicsek József 34 éves kocsis lezuhant és életveszedelmes sérülést szenvedett. A kocsi is tönkrement. — A Vilma királyné után a villamos elgázolta Karácsonyi Kálmán szabómestert, aki a fején és a lábán sebesült meg ,súlyosan. A mentők a Telep-utcai kórházba szállították. — (A teherkocsi áldozata.) A Soroksári-út. és Bankó-utca sarkán egy súlyos teherkocsi elgázolta Mikita Katalin 45 éves munkásnőt. A szerencsétlenül járt nő haldoklott, amikor a mentők a kórházba szállították. A februári drágítások sorát a kormány kezdi meg.A pénzügyminiszter rendeletet adott ki, amelynek értelmében február 1-től kezdődően az anyakönyvi kivonatok illetékét 5100 koronában, a családi értesítők illetékét pedig annyiszor 5000 koronában állapította meg, ahány születést, házasságot vagy halálesetet tanúsítanak. A belügyminiszter ennek megfelelőn az anyakönyvi kivonat és a családi értesítő kiállításáért, a családi értesítőre vezetett záradékért, végül a fél megbízásából a családi értesítő kiállítása iránt az illetékes anyakönyvvezetőhöz intézett megkereséséért megállapított díjak összegét az 1906. évi alaprendeletekben megállapított összegek 5000-szeresére emelte. A házassági kihirdetések alól megadott felmentésekért az eddig fizetett 1000 korona díjat az igazságügyminiszter 1921. évi február 3-től kezdve 15.000 koronára emelte föl. A fölmentési díjon fölül lerovandó bélyegilletéket a pénzügyminiszter 1924 február 1-től kezdve szintén 15.000 koronára emelte föl. A szegény feleknek a díj és illeték alóli mentessége tekintetében továbbra is az eddigi szabályok maradnak érvényben. — Csökkent az angol munkanélküliség. Londonból jelentik: A munkaügyi minisztérium jelenti, hogy a teljesen foglalkozás nélkül álló munkások száma jelenleg 1.215.900, vagyis 265.978-cal kevesebb, mint a múlt év januárjában. — Vasutassors. A kőbányai alsó pályudvaron tolatás közben egy mozdony elgázolta. Oláh János 34 éves vonatfékezőt. Életveszedelmes sérüléseket szenvedett. A mentők a kórházbaszállították. — Csalók, sikkasztok. Egy táborszernagy özvegye bejelentette a rendőrségen, hogy a Dessewffy utca 40. szám alatt lakó Sreisz Tibor értékpapírkereskedő elsikkasztott a tőle 1.000.000 korona értékű részvényt. A rendőrség előállította Reiszt, akit kihallgatása után letartóztattak. A főkapitányságon azt hiszik, hogy Reisz másokat is megkárosított. A Népszava keddi számában megírtuk, hogy Neubauer Imre tőzsdebizományos két építővállalkozótól 30.000.000 korona értékű részvényt sikkasztott el. Ezért őrizetbe helyezték. Most Tinschmidt Emil Máv. . felügyelő tett följelentést Neubauer ellen, mert nem tudja visszaadni, neki a nála letétben levő 7.000.000 leorona értékű papírjait. (Zürichi devizazárlat. - Január 30.) Paris 26.37%, London 24.62, Newyork 579, Brüsszel 33.55, Milano 35.122. Hollandia 2155/1, Berlin 135 (100 billióra), Bécs 0.0031%, Szófia 4.131... P Prága 16.65, Budapest 0.0204, Bukarest 2.95, Belgrád 6.65. (Hivatalos valutaárfolyamok.) Húszfrankos arany 110.000, hollandi forint 11.860—12.960, dinár 366—398, belga frank 1300-1425, dán korona 5170—5670, norvég korona 4360—4860, anvol font 135.900—148.250, líra 1400—1525, dollár 32.000— ,35.000, francia frank 1480-1630, cseh korona 916-1016, leva 227—247, svéd korona 8360—9110, osztrák korona 44.85—49.85, svájci frank 5500—6000, lei 165—180. (Hivatalos gabonaárak.) Tiszavidéki buza 76 kilogramos 158—160.000, pestmegyei és dunántuli 156—157.000. 79 kilogramos tiszavidéki buza 160—162 500, pestmegyei és dunántúli 158—160.000, rozs 136—138.000, takarmányárpa 150— 155.000, sörárpa 165—175.000, zab 140—142.500, korpa 88—89.000, lucerna 6200—6800, lóhere, nagy araukamentes 6500— 7500, nagy ararkás 6300—6800 korona. Az angol mozdonyvezetők és fűtők sztrájkjának befejezése. Már szerdai lapunkban jelentettük, hogy az angol vasutasok bérmozgalma véget ért. A befejezés körülményeiről az alábbi táviratok értesítenek: (London, január 29. — Reuter.) A vasúttársaságok a mozdonyvezetőknek és fűtőknek, akik hosszabb vonalakon járnak és akiknek bérét nemrég leszállították, több engedményt tettek. (London, január 30.) Remélik, hogy a sztrájk elsimítása következtében ismét teljesen normális lesz a vasúti forgalom. Macdonald miniszterelnök táviratot küldött a szakszervezetek nagygyűlése részéről kinevezett közvetítő bizottságnak. Táviratában meleg szerencsekívonatát és őszinte háláját nyilvánította sikeresfáradozásáért. Bromley, a sztrájkot hirdető szövetség titkára, megelégedéssel nyilatkozott az egyezségről. Az a körülmény — mondotta —, hogy országunk történetében most első ízben került munkáspárti kormány az ügyek élére, kétségkívül nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a megegyezésre készek voltunk. NÉPSZA 1ZA k [GYEK * * * Fölívás. A nemzetgyűlési képviselőválasztók névjegyzékébe Pécsett február 23-ig veszik föl mindazon férfiakat és nőket, akik ezideig bármilyen okból kimaradtak, de a rendeletben előírt föltételeknek megfelelnek. Ez okból fölhívjuk az érdekelteket, hogy a fenti időközben — naponta reggel 8-tól este 7 óráig — jelentkezzenek a pártirodában (Zrínyi utca 13). Aki a névjegyzékből kimarad, az a választásnál nem szavazhat Tegye meg mindenki a kötelességét Elvtársi üdvözlettel A pécsi szociáldemokrata pártszervezet végrehajtó bizottság:1. * * A környéki községi képviselők vasárnap reggel 9 órakor a párttitkárság helyiségében értekezletet tartanak. Fölkérjük a környék képviselőit, hogy az ülésen föltétlenül és pontosan jelenjenek meg A Nőmunkára szak- és pártszervezeti lapkezelőnői jöjjenek föl a párttitkárságba a Nőmunkás átvétele végett. Veszteségünk. Január 29-én temették el Blasehke János elvtársunkat a Kerepesi-úti sírkertben. A 71 éves elvtárs a régi harcos idők tanuja és élénk harcosa volt akinek egykori tevékenységére már csak idősebb elvtársaink emlékezhetnek. Temetésén közreműködött a csepeli munkásdalárda is, amelynek tagjai a szertartás után Somogyi és Bacsó elvtársak sírjait keresték föl és ott is elénekelték a gyászkórust és a munka dalát. * * ülésre jön össze az Internacionálé vezetősége. A Szocialista Munkásinternacionále vezetősége — a nemzetközi iroda — legközelebb, valószínűleg még február havában ülést tart.. Az ülés egybehívását az iroda négy tagjának az angol kormány tagjaivá való kinevezése tette szükségessé. Az Internacionálé Hamburgban elfogadott alapszabályai értelmében ugyanis az iroda tagjainak a mandátuma megszűnik, ha miniszteri állást vállalnak. E rendelkezés értelmében Henderson, az Internacionálé elnöke, Tom Shaw, az eddigi titkára, továbbá Sidney Webb és J. H. Thomas megszüktek az iroda tagjai lenni és helyettük új tagokat kell választani. * # Nyilvános gyűlések lesznek: Bsiszapesten ! Január 31-én, csütörtökön este 7 órakor. A XIIIi. pártszervezetben: V, Váci-út 60 (Tóth-vendéglő). Február 3-án, vasárnap délelőtt 1i1 1 órakor: A III. pártszervezetben: I, Márvány-utca 19 (Márványhattyú-vendéglő). Asörnyékeit 3 Február 3-án, vasárnap: Újpesten, Gyár-utca 41 (Munkásotthon) délelőtt 10 órakor. Budafokon, Temető-ut 8 (Schmiedt-vendéglő) délután %3 órakor. Vidéken a Február 3-án, vasárnap: Salgótarjánban délután %3 órakor évi pártgyűlés lesz az ottani Vigadó termében. Pécsett, a Sörház utcában délelőtti 10 órakor. Hódmezővásárhelyen, a Fekete Sas nagytermében délelőtt 10 órakor. Cegléden, Kisfaludy utca 13 (Munkásotthon) délelőtt 10 órakor. * # Mecsűvete. A VII. pártszervezet végrehajtó bizottsága február 1-én, pénteken este 7 órakor a szokott helyen ülést tart. A X. pártszervezet végrehajtó- és nőbizottága február 1-én, pénteken este 7 órakor a XIII. csoport helyiségében ülést tart. A XVII. pártszervezet végrehajtóbizottsága e hó 31-én, csütörtökön este 7 órakor a szokott helyen ülést tart. A XIX- pártszervezet összvezetősége e hó 31-én, csütörtökön este órakor a kisipariaknál ülést tart. A XXII. pártszervezet felkéri az öt-es körzetpénztárosokat, hogy február 3-án, vasárnap délelőtt 30 órakor jelenjenek meg elszámolás végett a Munkásotthonban. * * Értesítések. A II. pártszervezet 3. csoportjának helyisége: I. Horthy Miklós ut 152. szám alatt levő Ibrányi-féle vendéglőkén van. Hivatalos órák: kedden este1—19-ig és vasárnap délelőtt 10—12-ig. Beiratkozás, beűzetés. Az V. pártszervezet 1. csoportja Újlakon. III. Zsigmondutca 80. szám alatti ,,Három huszár"-vendéglőben működését megkezdte. Hivatalos órák: vasárnaponként délelőtt 10—12-re. A XIII. és XIII. pártszervezeti csoportok uj helyisége I. Levente utca 10 (Esztergomi-vendéglői. Tagdíjbefizetés szerdán este 7—9-ig. Kérjük hátralékos tagjainkat, hogy ,e héten föltétlenül rendezzék hátralékaikat. A XVI. pártszervezet 1. számú körzete Ciszella út 46. szám alatt a Tóni-báczi vendéglőben összejövetelt tart minden szerdán 7—9-ig és vasárnap délelőtt 10—12-ig. A XVIII. pártszervezet 1. csoportjának helyisége VIII. Táncsics-utca és Tavaszmező-utea sarkán levő Oszuszkivendéglőben van. A csoport területe: Bérkocsis-utca 1—41-ig, Nagyfuvaros-utca 3—27-ig, Mátyás-tér 1—4-ig, Koszorú-utca páratlan oldal, Baross-utca 56—96-ig, József -körút 56—34-ig és a közbeeső területek. Az e területen lakó elvtársak fölkéretnek, hogy jelenjenek meg a csoport helyiségében. Hivatalos órák: minden szerdán este 7—9 óráig. A XVIII. pártszervezet 3. csoportjának helyisége a VIII. Mátyás-tér 9. Ujcz-féle vendéglőben van. Idetartozik: Teleki-tér 2—Kl-ig, Dobozi-utca 1—49-ig, Baross-utca 98-tól 128-ig, Kálvária-tér 16—24-ig. Koszorú-utca páros oldal: Mátyás-tér 5-18-ig, Nagyfuvaros-utca 2—28-ig, Népszínház-utca 33—59-ig. E területen lakó elvtársak jelenjenek meg a csoport helyiségében. Hivatalos órák: minden szerdán este 7—9 óráig. A XXI. pártszervezet 4. csoportjának helyisége: IX. Mária Valéria-karaktelep, Pécsivendéglő. idetartozik: Gróf Haller-utca .•• Mester-utcáig, Mester-utca páros oldal a Határ-útig, Gyáli-út mindkét oldala az Epres-erdőig, Üllői-út páratlan oldala, Gyáli-úttól a Mária Valériatelepig. Hivatalos órák: szerdán és szombaton este 6—9 óráig, vasárnap délelőtt 9—12 óráig. A XXI. pártszervezet 5. csoportjának helyisége: IX. Soroksári-út 110. Szarka-vendéglő. Idetartozik: A Máriássyutcától a Mester-utca és Gubacsi-út, valamint a Soroksári-út mindkét, oldala a Határ-útig. Hivatalos órák: szerdán és szombaton este 6—9-ig, vasárnap délelőtt 9—-12 óráig. A budafoki pártszervezet helyiségei: Temető-utca 8, Schmiedt-vendéglő; Kossuth Lajos-utca 95, Wolff-vendéglő. Hivatalos órák: szerdán este 7—9-ig és vasárnap délelőtt 9—12 óráig. A tatatóvárosi pártszervezet helyisége: Eszterházy utca 115. Scheiber-vendéglő. Hivatalos órák: vasárnaponként délelőtt 9—12 óráig. * * * A Budapest és környékén levő kisüzemekben foglalkoztatott rézesztergályosok és azok gépmunkásai e hó 31-én, csütörtök este 6 órakor jelentkezzenek a szakma titkáránál. A közüzemi munkások összes bizalmi férfiai e hó 31-én, csütörtökön délután 126—6 óra között jelenjenek meg a titkárnál Thököly-út 561. Az óbudai ÖSSZES textilgyárak (kékfestő) műszaki munkásai e hó 31-én, csütörtökön este 6 órakor jelenjenek meg a Polgár tér 3. szám alatt levő Varga-vendéglőben. A festőmunkások együttes bizalmi férfi testülete csütörtökön este ülést tart. Minden műhely képviseltesse magát. A szállítási és közlekedési munkások szövetségének fuvarozó és szállító bizalmi testülete e hó 31-én, csütörtökön este 8 órakor értekezletet tart a Hungária út 67. szám alatti Fischervendéglőben. Napirend: A tárgyalóbizottság jelentése az új munkabérmegállapodásokról. A gyáripari kovácsok, kazánkovácsok, hajó-és hídépítő munkások bizalmi férfiai e hó 31-én, csütörtökön este 11 órakor jelenjenek meg a szakma irodájában. A mechanikai cipőgyárak bizalmiai jelenjenek meg ma, csütörtökön délutáni5 órakor a szakegyesület helyiségében. Az összes kizárt cipőfelsőrészkészítő munkások ma, csütörtökön délután Vi3 órakor tagsági könyveikkel jelenjenek meg a szakosztály helyiségében. A Dénes Testvérek elektromotorüzem kint levő munkásai e hó 31-én, csütörtökön reggel a rendes időben jelentkezzenek munkára A kéményseprő munkások szakosztálya február 2-án, szombaton délelőtt 10 órakor tartja évi rendes közgyűlését. A molnárok és malommunkások február hó 3-án, vasárnap délelőtt éi 10 órakor rendes évi közgyűlést tartanak a sütők szakosztályában: VII. Dohány utca 71. Minden malommunkás ott legyen! Taszsági könyv elhozandó. A cipészmunkások helyi szervezőbizottsága és a texmunnkások szervezőbizottsága ma, csütörtökön este 17 órakor együttes ülést tart. 1924 -január 31. a MEGJELENT! FÖLEMELT ILLETÉKEK (Érvérves 1924 február 1-től) Összeállította: Dr. PONGEACZ JENŐ ügyvéd * ÁRA 4000 KORONA Kapható a Népszava-könyvkereskedésben, VII. Erzsébet körút 35