Népszava, 1924. január (52. évfolyam, 1–26. sz.)

1924-01-29 / 24. szám

1924 január 27. TIS PS SAVA legszenvedelmesebb ellenfél is meghajtja a tisztelet zászlaját. Kevés embernek adatott meg tiny, mint neki, csak a legnagyobbaknak ada­tott meg, hogy saját népének, de az egész em­beriségnek a történetébe is beleszólv­n. 1870 április 10-én született a Volga melletti Simbirsk­ben. Az édesapja a város gimnáziumának az igazgatója v­olt. A bátyja, Alexander Iljics Uljanov a pétervári egyetem hallgatója volt akkor, amikor belekerült a for­radalmi diákoknak III. Sándor cár ellen 1847-ben terve­zett merényletes akciójába; az ifjú forradalmárokat egy Meick­ elárulta, elfogták őket és Lenin bátyját is föl­akasztották. Fivérének mártírhalála örökös nyomot ha­gyott az akkor 17 éves Leninben: elhatatlan gyűlölet támadt benne a cári zsarnokság ellen. A kazáni egyetem hallgatóinak sorából az ugyanabban az évben forra­dalmi diákmozgalomban való részvétel miatt kizárták. Csak négy év múltán kapott engedélyt arra, h­ogy be­i­ratkozhassék a pétervári egyetemre. Mindjárt azoknak a­ társaságához csatlakozott, akik a marxista szocializ­musnak az orosz munkások között való terjesztését meg­kísérelték. Lenin is gyűjtött maga köré egy munkás­csoportot. A cári kormányzás erre őt is Szibériába szám­űzte, mint annyi forradalmi társát. Csak­ 1900-ban szaba­dult Szibériából. A külföldre ment és az orosz szociál­demokrata emigráció élére került. Az emigrációban adta ki, Martov­val és Petresovval, az Iskrá­t, amelynek a füzeteit Németországon és Ausztrián át becsempészték Oroszországba. Az orosz szociáldemokráciának volta­képen a magva a forradalmi újságok terjesztésére és be­csempészésére szervezett ez az emigráció volt. De már ebben az időben kezdődött az orosz szociál­demokrácia még oly kis táborában az a viszálykodás, amely másfél évtizeddel később olyan világtörténelmi jelentőségű eseményekhez vezetett. 1903-ban, az orosz szociáldemokrácia második pártgyűlésén állottak először • Verségesen egymással szemben Lenin és Martov, a bolsevikok és a mensevikok. Látszóan a párt szervezete dolgában való viszálykodás volt ennek az alapja; a valóságban azonban már ekkor m­egform­ulázta Lenin azt a gondolatot, amelyről azóta tudjuk, hogy életének vezetőgondolata volt: a forradalmi diktatúra gondolatát. Az, amit akkor Lenin akart, az nem a munkások tömö­íreiből való szervezet lett volna, hanem iskolázott, áldo­zatra kész, egész életüket az ügynek szentelő „hivatá­sos forradalmárokra" elhatárolódó, központi bizottságból diktátori módon vezetett organizáció, amelynek egyes csoportjai befolyásolják és vezessék a párton kívül ma­radó munkások tömegeit. Ebben a látszólagos organizá­ciós vitában vetette föl Lenin először a tömegek fölött való pártdiktatúra gondolatát, szemben a mensevikokkal, a­ikik magukat a tömegeket akarták a pártba besora­koztatni. Két esztendővel később, 1905-ben, már nagyobb határo­zottságot adott Lenin ennek a bolsevizmusnak. Ekkor már nem csupán pártorganizációs kérdésről volt szó; a bolsevikok és mensevikok nézeteltérése a forradalom útjai körül forgott. Ekkor Lenin annak a gondolatnak a képviselője volt, hogy a közelgő orosz forradalomban a proletariátus magához ránthatja a hatalmat, ha a száz­milliós parasztt­tömegek vezetése a kezébe kerül, és a proletariátus a hegemóniája, a vezetése alá szoríthatja a százmilliós paraszttömegeket, ha egy forradalmi cseleke­dettel átadja nekik a földesurak birtokait. Leninnek ez a vezető gondolata ekkor vereséggel járt. Az 1905-ös forradalomban a proletárság nem talált tá­maszt a parasztságban. De Lenin szívósan kitartott a gondolata mellett. A világháború kitörésével úgy látta, hogy közeledik az ő napja. Ekkor az akkori Ausztriához t­artózó lengyelországi Krakóban időzött. Az osztrák katonai hatóságok a cárizmusnak ezt a halálos ellenségét­­­ogták, mert , azt hitték róla, hogy a­­ cár kém­je. Ekkor Viktor Adler, az osztrák szocialisták vezetője, lépett föl Lenin érdekében és kieszközölte, hogy Lenin Svájcba utazhassák. Amikor azután 1917 márciusában valóban kitört Oroszországban a forradalom, „leplombált vagonokban" utazott vissza hívei csoportjával Német­országon át a hazájába, azonnal élesen szembehelyezke­dett a mensevik-szociálforradalmár kormánnyal és az őt hozó munkások, a háborúba belefáradt katonák, a föl­det áhító parasztok tömegeihez fordult. És most valóság lett az, amit 1900­ óta, a hazájától tá­vol, gondolt. A munkások, a katonák, a parasztok — kétségbesetten a háború tovább folyása miatt — egyre inkább kerültek a még csak néhány ezer tagú, diktá­tori módon vezetett bolsevik párt befolyása alá. Lenin 1903-as gondolata, a pártnak a tömegek fölött való diktatúrája, valóság lett. Az új uralomnak első cseleke­dete valóban az óriási agrárforradalom volt. Ami azóta történt, mindaz még élénk emlékezetben van. Bizonyos, hogy Lenin illúziókkal telien ment a nagy forradalomba Ha 1917-ben azt hitte, hogy az a diktatúra, amelyet, elméletben ki­dolgozott, egy hatalmas csapással átvezetheti az óriási, a feudalizmus utolsó béklyóitól most szabaduló parasztságot a szocialista társa­dalmi rend világába, — ez az illúziója szörnyű bosszút állt az orosz közgazdaságon. 1921-ben m­aga lemondott erről az illúzióról; a kapitaliz­mus helyreállítását nemcsak meg kell engedni Oroszországban, hanem előmozdítani kell. Ha 1917-ben azt hitte, hogy megvalósíthatja a pro­letariátus diktatúráját egy olyan országban, a­melyben az ipari proletariátus a népnek csak erős kisebbsége, h­a pártjának a diktatúrájá­ból lassanként egészen más lett, egyik leg­utóbbi beszédében ő maga is beismerte, hogy Oroszországban „a proletariátusnak a paraszt­sággal való kooperációja uralkodik, amelybe most, bizonyos föltételekkel, a burzsoázia is bekerült". És ha azt hitte Lenin, hogy a forra­dalmi diktatúrának a kisebbségtől a még poli­tikailag ormótlan és tudatlan néptömegeken gyakorolt az a módszere, ami Oroszországban lehetséges volt, a többi, egészen más szociális bere­ndezkedésű államban, az évtizedes politikai fejlődéstől tagozott, differenciált, szervezett tö­megeket is megnyerheti, s rá kellett jönnie, hogy ezzel a végzetes tévedésével csak sok or­ezárt munkástömegeibe vitt végzetes szakadást. De minden téves útján is mindig megnyilat­kozott az emberi nagysága: hajthatatlansága átvezette a forradalmat amaz idők legyőzhe­tetlennek látszó ínségén és veszedelmein át, amely időkben Kolcsak, Wrangel, Judenics fenyegették a szovjetek köztársaságát, amikor belülről az éhínség, kívülről a véres ellenforra­dalom veszedelmei a főváros kapujáig vezet­tek. A tisztasága, amelyet gyűlölettel legtelibb ellenfele sem mert érinteni, a beszédeinek nyers, csaknem paraszti nyíltsága, amely sa­ját tévedéseinek és hibáinak a beismerésétől sem riadt vissza, mindez hívei csoportján is túl­ tiszteletet szerzett neki. És mindenekelőtt a józansága, a népszerűtlen visszaforduláshoz való bátorsága — ha rájött arra, hogy hamis úton jár —: sokszor megmentette a forradal­mat; Így 1918-ban, amikor saját elvtársai szen­vedelmei ellenállásával szemben is kikény­szerítette a bresztlitovszki kapitulációt, hogy a forradalom „lélekzethez jusson"; és így 1921-ben, amikor a teljes kurzusváltozás, az „új gazdasági politika" híve lett. Sok azok közül, amiket hitt, a mi számunkra tévedés, de függetlenül minden szubjektív illúziótól, tovább is eleven és tovább is műkö­dött annak a nagy orosz forradalomnak a ha­tása, amely az ő nevét viseli, amint továbbra is hatottak a nagy angol és a nagy francia forradalom eredményei. A szociáldemokrácia munkástömegei ezért felejtik el a sírjánál mindazt, ami bennünket tőle elválaszt. Minden tévedése ellenére is a munkásosztály fölszaba­dító harcának a fejlődésében hatalmasan mű­ködő marad mindaz, amit ő véghezvitt. & # * x ^ pénzügyminiszter szakértőt küld ki a fővároshoz. A pénzügyminiszter a főváros kor­mánybiztosának előterjesztésére pé­nzügyi szak­értőt küld ki a fővároshoz. Terstyánszky Kál­mán kormánybiztos egyik déli újság munka­társa előtt a következő nyilatkozatot tette: A fővárosnál ez idő szerint oly fontos pénz­ügyi kérdések igényelnek tárgyal­ást, hogy ezek elintézésére föltétlenül szükséges pénz­ügyi szakértő közreműködése. Ezért kértem a­ pénzügyminiszter úrtól szakértő kiküldeté­sét és ígéretet nyertem, hogy az illető szak­értőt delegálni fogják. A kiküldendő szak­értő, irányításom mellett, a főváros pénzügyi és gazdasági kérdéseivel fog foglalkozni. Ugyancsak foglalkozni kívánunk a főváros külföldi kölcsöntartozásainak rendbehozata­lával, általában pedig az a törekvésem, hogy a főváros pénzügyei lehetően rövid időn belül konszolidálódjanak. A kormánybiztos egyébként oly irányban is nyilatkozott, hogy a főváros leromlott köz­lekedése ügyében is tanácskozásokat folytat.­­ Azt hisszük, hogy a kurzus okozta sebek begyógyításához csak egy igazán demokratikus alapon létrejött községi autonómia foghat a siker reményével.­­ A villamos nem lett jobb vasárnap rear­gelre, csak drágább lett. Drágább, holott a fő­város népe nem lett ugyanannyival többet ke­reső. Így drágul a villamos, amióta csak a fő­város, nem a fő­város, ez a főváros, ez az üres, alkotásokra képtelen politizáló társaság a kezébe vette a korábban összehasonlíthatat­lanul jobban funkcionáló közlekedési eszközt. Ezek az urak együtt ülnek a villamostársaság igazgatóságában, együtt ülnek a főváros taná­csában, megy hát a drágítás, mint a karika­csapás. A kereskedelmi minisztérium, amely azelőtt — a nem „keresztény" és „nemzeti" időkben — vagyon meggondolta, amíg 1—2 fillér áremeléshez hozzájárult, most a modern technika sebességével segít drágítani. Szép kis szerepet vállalt magára a kereskedelmi mi­nisztérium, amelyben, úgy látszik, még min­dig Hegyeshalmy „szelleme" az úr és amint ..nem ellenségei'' a kereskedelemnek, azon­képen „nem ellenségei" a főváros népének. Holott a védőjének kellene lenniük. Az utasok száma, szokás szerint, újra megcsappant. Va­sárnap és hétfőn üres villamosok jártak. De nem lesz ez sokáig- így. A recent már ismeretes. A közlekedést újra redukálják, a villamosok majd még ritkábban járnak, akkor persze újra zsúfoltak lesznek a kocsik, csak az utas lesz kevesebb. Kevés utas, kevés kocsi, nagy igaz­gatóság: ez a kurzus villamos mérlege. Addig nem is lesz rend, amíg az urnáknál a főváros népe se nem számol Wolff úrral és társaságával.­­ A kurzusfőváros drágításai. Vasárnapi lapunkban beszámoltunk arról a sorozatos drágításról, amelyet a kurzusfőváros a gáz­árak 50%-os emelésével kezdett meg és a villa­nyos 70%-os megdrágításával folytatott. A pénzügyminiszter hiába ígérte, hogy a korona névleges értékének leszállítását a tényleges ér­tékre nem kisérheti áremelkedés. A főváros elől jár a drágításban és neki is tulajdoníthat­juk, hogy a lakosságot a legszörnyűbb drága­sági hullám készül újra elborítani. Hír szerint bizalmas utasítás ment ki a napokban a város­háza összes ügyosztályvezetőihez, hogy az ösz­szes közszolgáltatások árait sürgősen revideál­ják. Most aztán jön az omnibusz, az autóbusz, a sikló, jön a vérszagra természetesen a fogaskerekű is. Ezeknél a villamoséhoz hason­lóan, 60—70%-os drágítást készítenek elő. A kórházi ápolási díjak is újra sorra kerülnek. A temetkezések drágításáról már beszámol­tunk. A Népszálló díjait közel a kétszeresére akarják emelni. Nagy mértékben drágítják a fővárosi hirdetővállalat szolgáltatásait. rf* III I.m .l­RXKraTfrmr^-.r,r rr^.^-. # # # (*) Ady-ün­nep. A költő halálának ötéves fordulója alkalmából vasárnap délután kitű­nően­­ sikerült ünnepséget rendeztek a Zene­akadémia nagytermében, amely zsúfolásig megtelt lelkes érdeklődőkkel. Áhítatos ügye­lem kísérte az előadó művészek minden sza­vát... Az Ady-interprets­­orok legjelesebbjei jelentek meg ez alkalomból a dobogón: Basi­lidesz Mária, Várady Olga, Harmos Ilona, Pécsi Blanka, Hegyi Rózsi, Hegedűs Tibor és Baló Elemér. A műsor összeállításában két­ségkívül szerepe volt annak a körülménynek, hogy ma Magyarországon az irodalom és mű­vészet terén is hatáskört biztosítottak a rend­őrségnek. A budapesti rendőrség pedig, tud­juk, mostanság nagyon szigorú, még a mo­solyt sem tartja teljesen veszélytelennek és ha már Petőfi Sándort és Ady Endrét inter­nálni nem is lehet, költészetüket szigorú mű­ tanrendőri eljárás alá kell vonni... Egyébként semmi különös baj nem volt, a közönség ta­lán nem is vette észre a rendőrség szíves közreműködését az elmondandó versek meg­válogatásánál. Hm­ igyekvés ez- kérem, Ady Endre minden sora forró hitvallás, nemcsak a magyarságáról, hanem a nagy, az egyete­mes emberi célokért való szolidaritásáról. Nem lehet őt meghamisítani, nem lehet őt osztályuralmi célok szolgálatába rendelni, mert ő megvetette ezt a világot és minden gondolatával egy emberibb közösség felé szárnyalt. Nem tulajdonítunk tehát jelentő­séget a hatósági beavatkozásnak irodalmi és művészeti kérdésekben, mindazon­által mégis lesújtó, hogy az osztályuralom szöges csizmá­jával beletaposnak a költészet, virágaiba is... A hallgatóság lelkén átvonulhatott ez a tu­dat, amikor Hegedűs Tibor idézte Ady sorait az „Átok-városból": „ Itt Budapesten csúfl az élet 3 ezerszer csúfabb­­a halál. Gyere innen Átok­-­városból. Gyere, halottam, velem, itt nem lehet szépet álmodni. Itt nincsen könnyes nagy szerelem.­­Mindenki számára nagyszerű élmény volt ez a délután. Közönség és előadóművészek tel­jesen egybeforrtak a költő emlékezetében. Annyi melegséggel, annyi közvetlenséggel és művészi elmélyedéssel rég nem hallottunk Ady-verseket szavalni és énekelni, mint ezen az emlékünnepen. Így interpretálni verseket csak azok tudnak, akiknek szive-lelke teljesen fölolvad a költő alkotásaiban. A közönség ezt az elmélyedést szűnni nem akaró tapssal és ünnepléssel hálálta meg a művészeknek. A rendezésért az érdem Segesdy Lászlóé. (ák.) (*) Az Operaházban vasárnap e.­te új szereposztásban adták elő Pélibesziek még mindig oly szép, oly színen oly közvetlenül ható operáját, a „Lakmé"-t. A szüntelen tetszés, a sok nyíltszíni taps az előadás őszinte sikerét jelezte. Az előadás középpontjában ezúttal is Sándor Erzsi állott, aki nélkül Lakmé szerepét nagyon nehezen tudnák elképzelni. A­atvanadszor énekelte a rejtelmes, forrószívű hindu papleány szerepét. A csengettyű-áriát most is m­eg kellett ismételnie. Nagyon jó volt társainak éneke és játéka. Farkas Sándor megkapóan adta a főpap fenséges erejű egyéniségét. Pataky Kálmán fiatalos, lira­ tenorja, kellemes föllépése alig hagyott maga után kivánnivalót Gerald szerepében. Nagy­­Margit és Palotai Árpád ugyancsak nagyon stílusosan illeszkedtek az együttesbe. G­y. (*) Ibsen-bemutató Forgács Rózsi Kamara­színházában. Forgács Rózsi Kamaraszínháza február 3-án bemutatja Ibsen „Rosmersholm" ját. A kritika teljesen egyöntetűen kialakult véleménye, hogy ,,Rosmersholm" Ibsen egyik legtökéletesebb alkotása. Két világnézet súlyos összeütközése közben, vérből és húsból való emberek lelki vajúdása tárul a néző elé és a színpadot szószékké avatják Ibsen súlyos és kemény mondanivalói. A darab fő női szerepét — West Rebekát — Forgács Rózsi ez alkalom­mal először fogja játszani. A bemutató-előadás iránt nagy érdeklődés mutatkozik és ezért aján­latos minél előbb igénybe venni a színháznak azt a kedvezményét, hogy az olcsó áru jegyeket elsősorban a szervezett munkásság kapja. Eze­ket a jegyeket a Népszava-könyvkereskedés és a szakszervezetek árusítják. (•) „Könyv a gyermekről." (Egyetemet gyermekágyi al­manach.) A „Gyermekért" Országos Gyermekegészségügyi Társaság kiadásában 36. oldalra terjedő, értékes munka je­lent meg, amely fölöleli rövid, de avatott és alapos közlél­ményekben a gyermekegészségügy, a nevelés és a gyer­mekvédelem legfontosabb tudnivalóit. Bár a könyv mun­katársai kivétel nélkül ismert szakemberek, maga a könyv általános szükségleteknek felel meg és a pedagógusokon, orvosokon kívül szülők és gyermekbarátok is sok haszon­nal forgathatják, sokat tanulhatnak ez egyébként érdekes könyvből. Az egészségügyi rész a csecsemőápolástól a gyermekkor belső és sebérzett megbetegedésein, a gyes. T Február elején felével drágul a villany és a víz. A fürdők sem marad­nak el. Mindez, per­sze, töredéke csak annak a megterhelésnek, amelyet a kurzus néhány napon belül a fő­város nyomorúságban sínylődő népére rárak.

Next