Népszava, 1924. augusztus (52. évfolyam, 169–193. sz.)
1924-08-01 / 169. szám
t ÉVFORDULÓRA. A bolsevizmus hu Minden nap új dátum. A vérnek, a szenvedésnek és az ínségnek ez az elmúlt tíz esztendeje nem fukarkodott a történelmi jelentőségű eseményekben. Alig múlott el a világháború tízéves fordulója, amely elénkidézte öt rettenetes esztendő minden szörnyűségét, amely fölcitálta az elesett milliók véres árnyait, az özvegyek, az árvák, a vakok, a bénák vádoló tömegeit, máris emlékezetbe kellett hoznunk Jaurés nagyszerű alakját, a békéért küzdő harcos tragikus végzetét. És jönnek az új terminusok: a világháború befejezése után szétmállott, szétzüllött hadsereg nyomán előálló nagy fejetlenség, az októberi forradalom nagyszerű küzdelme az új Magyarországért. Ezután már gyorsabban lendülnek az események. A magyar társadalom, gyöngesége, az antanthatalmak esztelen, reakciós politikájaegyre gyorsabban viszik az országot a romlás felé. A polgári társadalom erőtlensége, a szervezetekbe újonnan beözönlött lázas tömegek fegyelmezetlensége és politikai járatlansága, siettetik a katasztrófát. Az ország kész prédája azoknak a kalandoroknak, akik minden felelősség érzete nélkül kedveznek a szervezetlen tömegek hangulatának, akik az akkori tarthatatlan helyzetben új, boldogabb világot ígérnek, akik azt hirdetik, hogy elérkezett a munkások leghőbb vágyának, a proletárállam megvalósításának a lehetősége. A forradalmi népköztársaság bukását a proletárdiktatúra kikiáltása követi. Nem akarunk rekriminálni és nem tartozunk azok közé, akik unosuntalan a proletárdiktatúra bűneit hánytorgatják. Ezt a munkátvégezzék el az úgynevezett fajvédő lapok, amelyek úgyis sokszorosan megnagyítva és eltorzítva adják vissza a bolsevizmus eseményeit. Nekünk itt csak azt kell megállapítanunk, hogy a szervezett munkásság nem akarta a bolsevizmust és a proletárdiktatúra bukásának ötödik évfordulóján azt kell leszögeznünk, hogy az események ellenállhatatlan kényszere kergette Magyarország népét ama tragikusan szomorú lejtőre, amelyen immár öt esztendeje egyre lejebb csuszánk. Az uralkodó osztályok íródeákjai még ma is azt hánytorgatják, hogy kik bűnösök a Károlyi-forradalom és a bolsevizmus fölidézésében. Személy szerint neveznek meg embereket és az elmúlt átkos öt esztendő töméntelen áldozata mellé új áldozatokat követelnek. Ez az újfajta emberevő-kereszténység még ma is azt hiszi, hogy hazug és tudatlan jelszavaival föntarthatja azt a rémuralmat, amelyet a bolsevizmus bukása alkalmával alapozott meg. A szándák és a kitűzött cél nagyon áttetsző: mentesíteni akarják a fehér terror bűnöseit, megfélemlíteni akarják azokat, akik egyre hangosabban hirdetik, hogy az ártatlan áldozatokat gyilkoló terror ugyanolyan elítélendő, alávaló elvetemültség, akár Csernyék csinálják, akár az új kereszténység nevében: mások. Kik csinálják a forradalmat? Már a kérdés föltevése is helytelen, mert napjainkban minden elemi iskolát végzett gyermeknek tudnia kellene, hogy egyes emberek nem csinálhatnak forradalmakat. Csak at, akik, szerintük, a forradalmakért felelőssé tehetők. Bizonyos, hogy az uralkodó osztályok megbízottai és sajtólakásai színtén tudják, hogy a forradalmak nem egyes emberek izgatásának eredményei, de így állítják be a kérdést, mert ez a beállítás a legalkalmasabb arra, hogy az igazi bűnökről és az igazi bűnösökről eltereljék a figyelmet. Ha mi bűnösökről beszélünk, akkor nem egyes személyeket értünk, hanem osztályokat. Legyen valaki akármilyen zseniális, akármilyen elszánt és fáradhatatlan, akármilyen kiváló szónok, mégsem tud forradalmi mozgalmakat elővarázsolni abban az esetben, ha a társadalmi viszonyok nem érettek arra, hogy agitációja termékeny talajra találjon. Az 1789. évi nagy francia forradalom, a 48-as forradalmak, az 1871. évi kommün osztályok harca volt. És az említett forradalmak közül, a párisi fölkelés kivételével, valamennyi a föltörekvő polgári osztályok harca volt a kapitalista kizsákmányolás korlátlan lehetőségeinek megteremtésébe. A kapitalista fejlődésnek állt útjában a régi nemesség, amelynek előjogai megbénították az ipart és a kereskedelmet, amelynek tékozló önzése, népnyomorító politikája lehetetlenné tett minden haladást. Az egyre jobban erősödő nagyiparügyesen kihasználtaa néptömegek elégedetlenségét és a tömegek segítségével söpörte el a feudális nemesség gyötrő uralmát. Az elmúlt forradalmak majdnem minden előharcosa a polgári osztályból került elő s még a párisi kommün vezetői között is többségben voltak a polgárok. A 48-as magyar forradalom is a feudális nemesség ellen irányult, de, sajnos, annak hatalmát nem tudta megtörni. Az idők folyamán e forradalom minden vívmánya veszendőbe ment, mert a magyar kapitalizmus, a magyar polgárság sokkal erőtlenebb" és tehetetlenebb volt, semhogy a gróf földbirtok hatalmát és befolyását megtörhesse. A világháború kitörése alkalmával a szervezett munkásság Európa minden államában jelentős szerepet játszott. Magyarországot és Oroszországot kivéve minden parlamentben ott ültek a munkások képviselői s a munkás tömegek politikai iskolázottsága a parlamenti harcok nyomán egyre jobban megerősödött. Nálunk a választójogért indított harc meddősége végső elkeseredésbe kergette a tömegeket s már a békeidőkben is a munkások tízezrei hirdették, hogy Magyarországon a demokratikus parlamenti eszközökkel lehetetlen megtörni az uralkodó osztályok hatalmát, így érkeztünk el a világháborúhoz. A magyar képviselőházban a szociáldemokrata munkások nem voltak képviselve, tehát egyetlen tiltakozó szó sem hangozhatott el a háború ellen. A magyar képviselőház a szó legszorosabb értelmében osztályparlament volt s a képviselőknek semmi közösségük sem volt a néptömegekkel. De nemcsak a munkásság, hanem a polgárság képviselete is hiányzott a parlamentből. Akik a polgárok sorából a képviselőházba kerültek, azok mindenkor hű szolgái voltak a nagybirtokosoknak. Ilyen körülmények között igazán nem csodálható, hogy amikor a háború befejeződött és az elkeseredett tömegek a frontról visszaözönlöttek, nem volt olyan hatalom, amely az ország kormányát kezébe vehette volna. A minkásóknak csak egy csekély töredéke volt szervezve s a polgárok teljesen szervezetlenül állottak. Csak emberfölötti munkával sikerült a nagyobb arányú fosztogatást és gyilkolást meggátolni. A Károlyi kormány hervadhatatlan érdeme, hogy a szer,vezeti munkások segítségével ezekből a kaotikus állapotokból az országot aránylag csekély áldozatokkal kivezette, s a történelem legnagyobb hitványsága, hogy a jelenleg uralmon levő földbirtokososztály életének megmentését a Károlyi ellen irányuló gyalázkodással fizeti meg. Itt kell beszélnünk arról a hálátl£áonságról is, amellyel a Peidl-kormánynak fizettek azért, hogy vérontás nélkül mentette meg az országot a bolsevizmus bukása után a fölfordulástól, azzal az elhatározott és bevallott szándékkal, hogy a polgári osztályokkal vállvetve megteremti a demokratikus Magyarországot. Jutalma tagolom és üldözés volt. Holott ha nem akadályozzák meg erőszakkal ezt az egyetlen célravezető kibontakozást, az országot mérhetetlen károsodástól menthették volna meg. Mi nem azt mondjuk, hogy Magyarország bűnös a világháború fölidézésében, mert ez nem is felelne meg a valóságnak. Nem Magyarország okozta a háborút, hanem a különböző országok kapitalistái. A franciák éppen úgy akarták, mint a németek és tengersok okirat bizonyítja, hogy a háborút megelőző őrült fegyverkezés a világháború előkészítése volt. Az azonban bizonyos, hogy a dolgozó néptömegek ártatlan és szenvedő áldozatai voltak a háborúra készülő imperialistakapitalista hitványságnak. Tehát azokat tessék okolni, akik bűnösök a háború felidézésében. Ezek felelősek a sok millió halottért, rokkantért, özvegyért és árváért, ezek felelősek a harmadrésznyire leolvadt Magyarországért, ezek felelősek a jelenlegi nyomorúságunkért és ők felelősek a bolsevizmusért. És amilyen hálátlanok és alávalóak a Károlyi-kormmánnyal szemben, ugyanolyan hitványak a szociáldemokrata párttal szemben is. Az igazán szervezett szocialista munkások hónapokig elszánt harcot folytattak a bolsevistákkal szemben és erejük csal: akkor tört meg, amidőn a Vyx-jegyzék hatása alatt mindenki elvesztette a fejét és a katasztrófa elkerülhetetlenné vált. De a bolsevizmus ideje alatt is a szociáldemokrata munkások voltak azok, akik minden erejükkel harcoltak a rablások és gyilkosságok ellen és nemcsak azok, akik idehaza, vannak, hanem azok is, akik még most is külföldön élnek. Le kell szögeznünk, hogy Buchigger és Garami elvtársaink, akik teljesen távol tartották magukat a bolsavizmustól és kifejezetten ellenezték azt, éppen úgy külföldön vannak, mint azok az elvtársaink, akik a kommün idejében szerepet vállaltak, de a legjobb tudásukkal dolgoztak azon, hogy ne a kegyetlen bosszúállás, hanem az igazságosság szelleme érvényesüljön. Hogy ez nemmindig és nem mindenben sikerült, arról ők nem tehetnek. Azonban minden rágalom ellenére örök igazság marad, hogy Böhm, Garbai, Erdélyi, Kunf és Rónai elvtársak is teljes erővel harcoltak a kommunizmus kilengései ellen s hogy teljes erejükkel fékezzék a kegyetlenkedő terrorizmust. Ezt tartottuk szükségesnek lesrni a bolsevizmus bukásának ötödik évfordulóján, amellett, hogy hangsúlyozottan újra kiemeljük: helytelennek, károsnak tartjuk a bolsevistáktól alkalmazott terrorista rendszert, hogy megrendíthetetlen hittel valljuk, hogy véleményünk szerint csupán a szociáldemokrácia módszereivel juthatunk el az új világrendhez. Viszont itt kell újra kiemelnünk azt is, hogy a fehér terrorizmust egy csöppet sem tartjuk különbnek a Csernyék terrorizmusánál és ez ellen is, minden rágalmazás ellenére, fáradhatatlanul harcolunk. Ufl. évf. 169* ssm Budapestgaaagasssfess 1» péntek M&egy AZ ELŐFIZETÉS ARA: .Negyed évre 119.M J n külföldre 141.0M S Egy bóra .. 10.6 38 K — külföldre Sű.tttB K Ausztriában ejry hör» SO.OOO magyar KERTES SZAMARA: Magyarországon BOCS kr.r., Jugoszláviában 3 dinár, Ausztriában hétköznap SS«ausztr. kar., Tatarnai» 2.6 osztr. kar. MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁ KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP SZEBB. ÉSZTÖLÉSI: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-23 és József 3-34) utogATÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-3.)