Népszava, 1924. augusztus (52. évfolyam, 169–193. sz.)
1924-08-01 / 169. szám
2 NEP&SAJTA A jóvátételi f kérdés (A Népszava londoni tudósítójától.) Diplomáciai körökben ma már azon sóhajtoznak, hogy jobb lett volna, ha meg sem kezdődik a londoni értekezlet. És valóban, mennyivel többet ért el eddig az értekezlet, mint hogy világosabban megmutatta az ellentéteket, ha mindjárt végül át is tudják hidalni azokat? Ha egyszerűen megmaradtak volna a kölcsönös jóakarat csöndes megállapításánál, amint ez MacDonald és Herriot első találkozásánál történt, kétségtelenül könnyebben megtalálták volna a kivezető utat. De MacDonald őszintesége volt az, amivel fölidézte a francia nacionalisták dühét és olyan fontossá tette az értekezletet, olyan feladatokat rótt rá, amelyekkel semmi körülmények között ,mem nem tud birkózni. A formulák és kompromisszumok kutatása a bizottságokban és az albizottságokban, figyelemreméltó visszhangra talált. A helyzet tisztázására irányuló törekvés az értekezleten messze túlmenő körökre terjedt ki, és hirtelen előáll az a kérdés, amelyet nem is tűztek a diplomáciai napirendre. Az értekezletnek most a szakértői tervezettel kell foglalkoznia. Kínosan kerül ki minden más kérdést. A szakértői tervezet megvitatásánál azonban egyre mélyebben hatolt bele a részletekbe és a vitás kérdésekbe. De tulajdonképen min is alapszik a szakértői véleményt Szabályozni akarja azt a kérdést, hogyan fizesse meg Németország a jóvátételi költségeket A jóvátételi kérdés, amint ezt mindenki jól tudja, a békekötés óta a válságok egész láncolatát futotta végig, ami ugyanannyi szenvedést jelentett a megkínzott népekre. Ezen az útján annyira bonyolulttá lett, hogy ma sem a jogászok, sem az államférfiak, sem a nemzetgazdászok nem találják meg az eredetét, anélkül, hogy nyomban hajba ne kalnának. Ezért föltették magukban, hogy elfelejtik az eredetét, bizonyos mértékig megegyeztek abban, hogy csak az utóbbi jelenségeivel foglalkoznak és így nevezetesen Angliában és Németországban hajlandók voltak arra, hogy a szakértői véleményt egyszerűen a jóvátételi zűrzavar egész régebbi komplexumának a helyébe tegyék. És ekkor hirtelen — amikor a londoni értekezlet éppen azon van, hogy a jóvátételi tervezetből is zűrzavart csináljon — fölmerül a kérdés: Hát hogy is állunk tulajdonképen a jövollöléttel? Az angol munkáspárt vetette föl ezt a kérdést. És ez megint az angol politikai élet egyik sajátságos vonása, amelyet a külföldön csak csodálkozva értenek meg; amíg az angol kormány magára vállalta azt a nehéz föladatot, hogy mint munkáskormány közvetítsen viszálykodó polgári államok között, alakoskodó diplomaták és bankárok között, magában a munkáspártban hangzik föl a kritika szava. És bár előreláthatóan a kormányok értekezletén nem nagyon fogják meghallgatni ezt a kritikát, fölfogása megérdemli, hogy a külföldi szocialisták még nagyobb figyelemmel fogadják, mint a bizottságok minden kompromiszszumát. Az angol munkásmozgalom részéről két oldalról is támad ellenzék az értekezlet és a szakértői vélemény ellen. Az egyik oldalon az angol szakszervezetek attól félnek, hogy a jóvátételi követelések nyomása alatt dolgozó Németország csak úgy tudja teljesíteni a rárótt feladatokat, ha növeli kivitelét, fokozza a termelését és meghosszabbítja a munkaidőt. Az angol gazdasági életre és az angol munkásosztályra ez új verseny veszedelmét jelenti, az olcsó német áruval való elárasztást, amely kiszorítja az angol árut és munkanélküliséggel fenyegeti az angol munkásokat. És ki vehetné rossz néven az angol szakszervezetektől, ha így kötelességszerűen védik a saját érdekeiket. De amíg a konzervatív körök nem hajlandók hitelt nyújtani Németországnak, mert gazdaságilag gyönge Németországot kívánnak, az angol munkások egybekapcsolják érdekeiket német munkástársaik érdekeivel, nem ellenségesen, hanem szolidárisan állnak velük szemben. Félnek a munkanélküliség növekedésétől, amelynek szenvedéseit öt év óta érzik, de meg akarják óvni a német munkásokat is a túlmunkától, amely szükségszerűen minden országban megrontja a munkafeltételeket A másik oldalon a munkáspárt balszárnya nem titkolja,, hogy nincsen megelégedve a kormány politikájával. Ez az ellenzék két különböző áramlatból alakul: az egyik csoport a liberális polgárság legszélsőbb balszárnyával együtt halad, kevésbé nemzetközi, mint inkább pacifista, németbarát és franciaellenes. A másik csoport valóságos szocialistákból áll és azokra a félkommunista körökre támaszkodik, amelyek belügyekben is bírálva állnak a kormánnyal szemben és érzelmileg éppen ugy oroszbarátok, mint németbarát a másik csoport Ennek a balszárnynak az állásfoglalása, amely egyáltalán elveti a jóvátételt már a független munkáspárt legutóbb tartott kongresszusán is kifejezésre jutott Mindezek az áramlatok találkoznak abban, hogy a jóvátételi kérdést mint ilyent, le kell hongolieud, vagyis egyáltalán kérdésessé kell tenni a jóvátételt A diplomácia, valamint az eposz jóvátételi politika ellen fordulnak, amely Európát öt év óta egyik bajból a másikba sodorta. Arra hivatkoznak, hogy éppen ezzel a politikával szemben való ellenállás segítette a munkáspártot mai pozíciójába, mert az angol nép azt várta tőle, hogy teljesen elfordul a régi, végzetes külpolitikától. A párt régebbi határozataival egyetértésben azt követelik, hogy a jóvátételeket a franciaországi és a belgiumi elpusztított területek újjáépítésére korlátozzák. Ez a követelés teljesen azonos a szocialista Internationale nyilatkozatával és logikus következménye annak, hogy Anglia lemond minden jóvátételről és ennek megfelelően a német tartozások csökkentését követeli. Az ebből származó kívánságaikat három pontba foglalják: a német munkaerő védelmét a túlzott kizsákmányolással szemben, a Ruhrvidék nyomban való kiürítését és Angliának szabad kezet abban, hogy elfogadja-e vagy sem a jóvátételi tervezet alapján reá eső jóvátételi teljesítményeket Egyelőre nem lehet kiszámítani, mennyire befolyásolja a kormányt és az értekezletet az Csütörtöki lapunkban foglalkoztunk az államvasutak szanálásának kérdésével és rámutattunk arra, hogy az államvasúti kurzusgazdálkodás, amely a Máv.-ot folytonos tarifadrágításokkal igyekezett a deficitek kátyújából kiemelni, szinte kilátástalanná tette a szanálási terveket Megírtuk azt is, hogy az aranyparitásos tarifadrágítás a Máv. újabb megkárosításával jár, mert az államvasutak forgalmát csökkenti és a szomszédos államokat is elijeszti attól, hogy az egymásközti forgalom lebonyolítására a magyar államvasutak vonalait vegyék igénybe. Az államvasuti kurzus fővezére, Kelety Dénes most a kormány estilapjában hosszasabban nyilatkozik a Máv. helyzetéről és azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha az államvasutaknál példás gazdálkodás folynék. A Máv. elnökigazgatója tehát egyszerűen nera hajlandó tudomást venni arról, hogy az állam horribilis deficitjének túlnyomó nagy része éppen az államvasutakat terheli és a Máv vezetősége ishónaprólhónapra a deficit állandó növekedéséről kénytelen beszámolni azokban a kimutatásokban, amelyekben pedig a legkülönbözőbb mesterkedésekkel igyekeznek az államvasúti kurzusgazdálkodás kártevéseit elhomályosítani és a többi között az államvasutak bevételeiként könyvelik el még azokat a vámpénzeket is, amelyeket a Máv-nak az államkincstárba kellene beszolgáltatnia. Kelety Dénes a kormány estilapjában közölt védőbeszédében igen könnyedén tér napirendre ama vádak fölött, amelyeket szakértő körökben emelnek a Máv-nál folyó gazdálkodás ellen és amelyeket a népszövetségi főbiztos is megerősített a Népszövetség tanácsának küldött jelentésében. Kelety először megcáfolja azokat a híreket hogy az államvasutak vezetősége az aranyparitásos tarifa leszállítására gondol, tiltakozik ez ellen a „gyanúsítás" ellen és azzal igyekszik mentegetni az államvasutak példátlan drágításait, hogy magánkapitalista vállalatok még szemérmetlenebb drágítétolat hajtottak végre. Kijelenti, hogy a Máv áruszállítási tarifája átlagban „csak" 12%-kal magasabb a békebeli tarifánál, míg a piaci árak ennél jóval nagyobb mértékben emelkedtek és vannak, árucikkek, amelyeknek árai a békeparitást 100—300%-kal is meghaladják. Kelety Dénes eszerint úgy látja a helyzetet, hogy a Máv csúfosan lemaradt az árdrágítási versenyben a nagybankokkal, nagybirtokkal és kartelekkel szemben és nyilván abban látja az állavasutak hivatását hogy az államvasutaknak most már gőzerővel kell folytatni a tarifaemelést hogy az árdrágításban a Máv utolérje versenytársait Az államvasúti kurzusvezér egyébként kijelenti, hogy ő ebben látja a szanálás útját is és ezért nem hajlandó engedni a legutóbb megállapított aranyparitásos tarifából. Érthetően tiltakozik annak gondolata ellen, hogy külföldi szakértők bevonásával vizsgálják fölül a Máv gazdálkodását és tegyék lehetővé az államvasutak szanálását Kijelenti, hogy a kereskedelmi kormány és a Máv. vezetősége külföldi szakértők bevonása nélkül is elintézi majd a Máv. deficitjét és a szanálásra már amúgy is kész tervei vannak. Erre vonatkozóan azonban Smith főbiztos is megállapítja a Népszövetségenek küldött jelentésében, hogy „az adott viszonyok között veszélyes volna teljes biztonsággal építeni" azokra a költségvetési előirányzatokra, amelyeket a Máv vezetői dolgoztak ki és ame-lyekben a deficit eltüntetését ígérik. Kelety angol munkáspárt befolyásos részének az ellenzése. MacDonald jóakaratát és jó szándékait senki sem vonhatja kétségbe, de semmiesetre sem erősíti meg állását az a törekvése, hogy, a szakértői tervezetet megvalósítsa a liberálisok is, részben régi franciaellenes külpolitikai okokból, részben belpolitikaiakból kellemetlenséget okoznak a kormánynak, mert hiszen a béke és a jóvátétel kérdésében úgyszólván radikálisabbak akarnak lenni a munkáspártnál. Természetesen attól nem kell tartani, hogy a munkáskormány helyzetét ez komolyan befolyásolja. Csaknem komolyabb ennél az a kérdés, hogy miként hat a külföldön az angol munkáspártnak ez a magatartása, mert hiszen a külföld nem igen tudja megérteni a párt és a kormány között való ellentétet a maga speciális angol mivoltában. Kérdés, hogy az angol pártnak ez az állásfoglalása megkönnyíti-e, vagy megnehezíti a francia, a belga, vagy még inkább a német szociáldemokraták jövő küzdelmét De talán éppen ezért kell megismerniük a külföldi elvtársaknak ezt a problémát. Dénes azonban nem vesz tudomást ezekről a főbiztosi kételyekről és eldicsekszik azzal, hogy „a Máv. deficitmentes költségvetést tudott öszszeállítani, mindössze arról van szó, hogy a 27 millió aranykoronát kitevő beruházások nem folynak be a tarifális jövedelmekből." Az államvasúti deficitbajnok nem hajlandó elismerni azt sem, hogy a Máv drágításai, főként az aranyparitásos tarifák csökkentették le az államvasutak forgalmát, ő a forgalom csökkenését amolyan „évenként visszatérő természetes jelenségnek" tulajdonítja, amely „a közgazdasági helyzet következménye." De hogy ennek a közgazdasági helyzetnek, a mai gazdasági válságnak felidézésében milyen oroszlánrésze van az államvasutaknál folyó gazdálkodásnak és a folytonos tarifaemeléseknek, arról Kelety Dénes szintén nem vesz tudomást Egyébként kijelenti, hogy csupán az átmeneti, tranzitó forgalomban hajlandó az államvasutak vezetősége a tarifák terén engedményeket tenni, úgynevezett versenytarifákat életbeléptetni, de tiltakozik az ellen, mintha ez tarifacsökkentést jelentene, ennek — szerinte — csak az a célja, hogy a tranzitforgalmat fölélénkítse. A Máv vezérei tehát most utólag igyekeznek bizonyos tarifális kedvezményekkel visszahódítani azt a tranzitforgalmat, amelyet a tarifák folytonos emelésével szinte mesterségesen tereltek át a szomszédos államokba. De az államvasúti kurzus ezúttal is súlyosan csalódni fog ha azt hiszi, hogy kártevéseit utólagos bűnbánó intézkedésekkel jóváteheti. Kelety Dénes egész mosakodása ismét csak arról tesz tanúságot hogy az államvasutak jelenlegi vezetősége semmiesetre sem alkalmas a Máv szanálásának megvalósítására és egyedüli célját abban látja, hogy a drágításban versenyre keljen a magánkapitalista vállalkozással, Szigszuan zárt ajtór mögött. A Máv szanálása ügyében egyébként a Közlekedési Bizottság csütörtökön délután ismét tanácskozásokat folytatott, amelyen — hír szerint — az államvasúti deficit eltüntetésére szánt külföldi kölcsön fölvételéről tárgyaltak. Hogy mit határoztak a csütörtök délutáni tárgyaláson, arról eddigelé semmi sem derült ki, mert a Máv. Szanálásáról szigorúan zárt ajtók mögött tanácskoznak. Walkó Kereckeielemügyi miniszter erről a kérdésről a következőketmondotta: „ A Máv. szanálása tárgyában tndosítsv mezt már hosszabb idő óta tanácskozik a Közlekedési Bizottság. A csütörtöki tárgyalás csak folytatása volt a bizottság megkezdettmunkájának, a rocky a Máv. reorfimizációját a legrövidebb idő alatt igyekszik megvalósítani. A Közlekedési Bizottság határozatairól mindaddig nem nyiatkozhatom, amíg a bizottság előterjestései nem kérődnek hozzám. Az államvasutak ellenőrzésére vonatkozóan még semmiféle döntés sem történt. „A Kormány ehhez nesa járulhatni hozzá, mert ezzel a gabonaáradat lenyomta volna." Csütörtöki lapunkban már beszámoltunk arról, hogy az őrlési forgalom dolgában milyen elkeseredett harcot folytattak az agráriusok és a malomérdekeltségek. Ebben az ürtsben csütörtökön a földmivelésügyi minisztériumban tanácskozást tartottak, amelyennagyatádi Szabó földmivelésügyi, Walkó kereskedelemügyi és Bud János tárcanélküli miniszter, to,vábbá a különböző minisztériumok szakreferensei vettek részt. Az értekezleten ajra döntöttek, hogy a gabona behozatal teijte fölszfifc&iitásáról és a * -ifr A magg£n3sag*3&8fc§3sfa vásISatöSs még jobban eurS^ltottak, mint as Sílam* vasastoSs. — ^agyaSáelí wallo^áss az epési forgalom fföíssaismilSáságéS. fsesm e?steS5Ss f©3 a EsaBJKmMps&silii'a már pégebfcesB elöis'áwysQft összegek 192-i augusztus 1.