Népszava, 1925. január (53. évfolyam, 1–25. sz.)

1925-01-01 / 1. szám

1925 január . kesztőinek — ezek között Kunfi elvtársnak — cikkei díszítik. A magyar proletárság ebből az ünnepből, amint mondottuk, az üdvözlők kö­zött részt követel magának az első sorokban és meleg szívélyességgel, szocialista nemzetközi szolidaritással csatlakozik a jó­kívánságokhoz, amelyek osztrák elvtársainkat megérdemelt módon érik az egész Internacionálé részéről. (B. M.) Scittovszkiy? Házelnök pártközi konferencia tsszen­tvásárlón­­ ­nyilatkozik úgyszólván minden esti lapban. A Népszava szerdai számában megemlékezett már arról, hogy Scitovszkyék pártközi értekez­let összehívását tervezik és ezzel kapcsolatosan fölvetettük a­zt a kérdést, vájjon mi célja lehet ennek a tervezett konferenciának? Hiszen, ha Bethlenék unják már parlamenti játékukat, ha kínosnak és károsnak tartják azt, hogy a par­lament üléstermében a magára maradt egysé­ges párt tartson háziértekezleteket, jól tudják, mi az útja annak, hogy a magyar nemzetgyű­lés ne legyen továbbra is a Mussolini-féle par­lament bethleni karrikatúrája. Egy pártközi konferencia terve semmiesetre sem pótolhatja azokat a garanciákat, amelyeket a harcos el­lenzék a közéleti tisztaság érdekében követel. Egy korrupciómentes kormányzatnak csak az általános, titkos választójog törvénybe iktatása vetheti meg az alapját, vagyis a képviselői ki­nevezési rendszerrel való végleges leszámolás. A választási terror, illetve a nyílt, szavazás a közélet korrumpálásának legbiztosabb és leg­hatékonyabb módszere és ha a Demokratikus Blokban tömörült ellenzék ez ellen a kormány­zati rendszer ellen minden rendelkezésére álló eszközzel harcolni kíván, ezzel csak az ország népe iránti felelősségérzetéről tesz tanúságot. Ennek az elszánt harcnak a tiszta célkitűzéseit egy pártközi értekezlet ötlete valóban nem ho­mályosíthatja el akkor sem, ha ez az ötlet — állítólag — a nemzetgyűlésnek attól a házelnö­kétől származik, aki oly fényes tanújelét adta annak, hogy a parlamentben a bethleni erő­szak hivatott kiszolgálója. A Máv. ús ügyrendje. Az „M. T. L" jelenti: Az államvasutak üzletvitelének szabályozása ügyében december 7-én kiadott kormányren­delet alapján a kereskedelemügyi miniszter szerdán adta ki az államvasutak igazgatására vonatkozó ügyrendet, amely megállapítja az igazgatóság és az üzletvezetőségek jövőbeni új hatáskörét. Az új ügyrend hangsúlyozza­ az elnöknek, az igazgatóknak és az üzletvezetők­nek „fokozott felelősségét". A pénzügyi ellenőr­zés rendszere olyanképen módosul, hogy a jövőben nem az igazgatóság pénzügyi főosz­tályaira, illetőleg az üzlet­vezetőségek szám­osztályaira, hanem a szakszolgálatokra fog a felelősség elsősorban nehezedni. Mindez pedig "a modern üzleti elveknek" megfelelő szabá­lyozást nyer. Az ügyintézés terén az írásbeli­séget kiküszöbölik és ennek helyébe a lehető­ségig a sz­kbeli tárgyalások lépnek. Az igaz­gatóságnak két évvel ezelőtt még 76 osztályát 23 osztályra korlátozzák. Az igazgatóságnál a jövőben iisak a felsőbb ellenőrzéssel és irányí­tással kapcsolatos­­teendőket tartják fönn. A legfontosabbak­ban az igazgatóság együttes ülésében írásbeliségek elkerülésével fog az elnök dönteni. A végrehajtás pedig „a lehető­ség határain belül" csészében a külső szolgá­lati helyekhez kerül. Havonként legalább egy­szer üzletvezetői­­ értekezlet lesz. Az új ügy-­­ rend január elsejével lépett életbe. sőbbi korok magyarjai számára. Ha az egész világ­ nem is egy falu, de ebben az öt-hat esz­tendőben Magyarország bizony egy falu volt. Budapesten meg a városokban és a vidéken csak a méretek voltak a mások, de, hadd éljünk most a Friedrich—Csilléry—Haller-korszak szavával, a »mentalitás" ugyanaz volt és sok tekintetben ugyanaz még ma is. Azt tanította ez, hogy a zsidók és az októbristák az okai minden bajnak, ami a „községünket" és a köz­ségünk embereit érte és éri, a zsidó már a lé­tezésével is csak bosszantásra van a világon, a zsidó ellen védekezni, a zsidó ellen összefogni, a zsidót üldözni kell. „Községünk" alakjaival, vezető embereivel fölvenni egész kurzus-Magyarország: a közigazgatás figurái, a köz­oktatás emberei, a kaszinó-töltelékek, a m­in­denáron­ politizálás fajmagyarkodói, akiket csa­k kicsit kell megvakarnod, hogy kiáltson belőlük a tótba ojtott svábság, — mit soroljak föl? — tolong­o­tt az egész magyar úgyneve­zett közélet embereinek a tömege. Néha azt ér­zed, hogy a te magyarságodnak és a te ember­ségednek is szégyene, hogy a te fajtádbeliek közé (és a huszadik században!) ilyenek tolakod­hattak és üthetnéked és, legalább, káromkod­hatnékod van; de mindjárt rá kell jönnöd, hogy magadat, a magad­ magyarságát és a magad emberségét becsülnéd le, ha ellenfélnek vennéd ezeket: ezeken csak nevetni szabad, csak nevetni lehet. Pár napja jelent m­eg Farkas Antal új könyve és, így halljuk, sok száz p­éldányban olvassák már Budapesten, sok száz példány­ban a vidéken. Az olcsóságának (38.500 korona az ára, szervezett munkások 25.000 koronáért kapják) bizonyára nagy szerepe van ebben a gyors terjedésben, de a könyvért agitál ma­gának a szerzőnek a neve. S Révész Kornél ki­tűnő karrikatúrái, szövegközi rajzai, amelyek bemutatják "községünk" társadalmát együtte­sen és külön-külön, pompásan illusztrálják a rövid, humoros történeteket. Minden csa­ládban, minden társaságban akadhat egy-egy ember, aki még, ha itt-ott tamáskodva is, rabja az ellenforradalmi frázisoknak, akiit ko­moly, meggyőzni akaró füzetek, tudományos okfejtéssel ékes könyvek, agitációs írások nem tudnak kicibálni a rágalmak, a hazugságok és a frázisok ingoványos világából. Küldjétek el ezeknek Róka Tóni korképét, hogy a Weisz mészáros, a Rózner kocsmáros, a faj magyar Stipacsek Vencel, a Kánya-testvérek, Sauer­wein Szigfrid csavarkapitány, Herlitska káp­lán, Sóhaj Berenice óvó- és költőnő, Lapistyák Vendel, Gyeprugó Márton és a többiek histó­riáinak nem is nagyon torzító képén át lássák meg, mi is és milyen is az a híres kurzusi mentalitás. Mert a százötvenoldalas könyv, amely közel nyolcvan kurzustörténetet foglal magában, megtörtént országos vagy fővárosi események karrikírozásának a gyűjteménye. Aki újságolvasó vagy, rögtön ráismersz „köz­ségünk" vagy „nemzetvédelmi osztályaink" egyik-másik alakjában azokra az emberekre, akik az országos politikában vagy a budapesti közéletben tevékenykednek. A nemzetgyűlésen vagy a főváros törvényhatósági bizottságában elrikkantott frázisokkal, a fajvédő lapok logi­kájával, mondatfű­zésével és szóvirágaival ta­lálkozunk egyre-másra. És amikor a történe­teket újra átolvassuk, azt­ kell megállani ta­nunk, hogy a humorista mestersége szép és nehéz mesterség ugyan, de a mi Róka Tónink­Határozat: „­ Zöldi Róza, Kovács Erzsébet, Szent­györgyi Erzsébet és Dopsa Emánuelné kecs­nak valahogy mégsem volt nehéz a dolga: bo­szorkányos íráskészségével a kurzus alakjait csak le kell rajzolnia­, csak kevés elevenebb színt kell festenie, csak árnyalatokkal kell tor­zítania, a szatíra ostorával nem is kell nagyon suhintania, nem is kell mást tennie, csak mu­tatni, — máris előttünk az egész kurzus ka­cagtató karrikatúrája. I­tt van a Weiszék de­struktiv kakasának a históriája! „Amig a hely­beli illetőségű, magyar származású, keresztény jellegű, népies kakasok évszázadokon át igy kukorékoltak nálunk: — Ku-ku-ré-ku! —, addig Weiszék kakasa falunkba költözése óta szinte népítéletet kihívó, fajára valló arcátlanság­gal éjjel-nappal így hirdette propagandasze­rű­en: — Kohn-kohn-ré-kohn! Ezt a vakmerő propagandát a forradalmi időkben szótlanul tűrték szem­esztény polgártársaink, ámbár két­ségtelen, hogy ez a türelem az ellenállhatatlan kényszernek, a terrorizmusnak, a­ vörös rém­uralomnak a szülötte volt. A Weiszék kakasa kihívó vakmerőséggel szabadlábon jár, sőt az eperfára is fölmerészkedik, hogy hajnalomként onnan gyalázza az ébredő magyarok végtelen türelmét hangos propagandájával: — Kohn­kohn-ré-kohn!" Nem ismersz rá ebben a hang­ban a nemzetgyűlésen ágáló legénynek vagy a fajvédőujság tintafenegyerekének a hangjára? És erős a ka­rrikirozás? Éles a torzítás? Magyarország legszomorúbb esztendeinek, kurzus-Magyarország keserves éveinek hosszú időn átt legjobban jellemző korképe marad a Róka Tóni kacagtató kurzustörténetgyű­jte­ménye. _ NÉPSZAVA 5 A §4 kecskeméti kísértet. ir. ,A sz en­«firség SiPUgj^l­ffe" leMM. — A n­ázttM ellopott emberek r.sepeszffa... Azt mondják: ez a nemzet temetni, azt tud. Hogy van az, hogy 1919-től a­ „hunmentés" ut­ján nem sikerültek a temetések? A halottakat, akiket ekkor és a későbbi években dróttal vagy istrángkötéllel is temettek el, minduntalan visszajárnak, mindenkűibben járnak vissza. Sok dolguk volt az Uraknak, talán nem végezték munkájukat elég szívvel? Megnyugtatjuk őket: a sírok elég mélyek voltak, a speciális temetők rejtettek, zúgó erdő cserjéi közt fekvők, vagy az „Ágasegyháza"-i homokbuckák szétcsinálta, megint szélsöpréssel változó hullámaiban. Mégis följárnak a halottak, mindsüt­übben jár­nak föl és ezután még gyorsabb egymásután­ban fognak véres kosztümjeikben megjelenni a magyar közélet fórumán: kopogtatni fognak, csörgetni fogják a láncokat, immár csontjaik­ról lehullott drótokkal a zöldposztós asztalokat fogják verni s jaj, ha valaki el akar futni on­nan, a csontvázak az istrángot magyar ka­rikás módra vetik utánuk. A csendőrség felügyelőjének ügyésze új te­metést próbált rendezni. Látván, hogy a halot­tak onnan Kecskemét környékéről is mindun­talan előjönnek, összegyűjtötte az ottani esetek egy részét s ezúttal paragrafusokkal impregnált papírba öltöztetve az áldozatokat, az életüket, a sorsukat, a halálukat, a jogi vakság oltott meszével öntözte le s a kiválogatott tagadó vallomások mázsás hazugságainak köveit hen­gergette reájuk, mint poétalélek pedig, az am­nesztia tiszavirágait helyezte a közös nagy sírhalomra. És ezek a most már háromszor temetett, ezer­szer kiszenvedett halottak csúfondárosan jön­nek elő, ledobják magukról a szép tiszavirágo­kat, lerúgják a mázsás köveket, mondják, nem, minden tisztességes ember fülébe harsogják: itt vagyunk, követeljük az igazságunkat! Lássák, Urak, azért nem jó esendő emberek­nek olyan temetésekre vállalkozni, ahol a ha­lottakkal az igazságot is el akarják földelni. Az igazság az, amit az élettől eltávozó a földel, embertársaik között kell hogy hagyjon, s is­mert, a kecskeméti hatvannégyekkel é­s a többi kecskemétiekkel, akikről a csendőrség fölügye­lőjének ügyésze még nem szól és a többi szá­zakkal, akikről a csendőrség felügyelőjének ügyésze még szintén nem beszél — az igazságot is a föld, alá dugták a holttestekkel együtt, a holttestek a velük temetett igazság eszközével ledobják magukról, amiket reájuk hordtak. A földet, a követ, a papírt, a tiszavirágokat és aztán előállanak. íme, most magában a csend­őrség felügyelője ügyészének beszüntető Hatá­rozatában állnak elő, mert az ő sorsukkal az igazság van. Szerdán közöltük a csendőrség felügyelője ügyészségének beszüntető Határozata rendel­kező részét, ma megkezdjük az Indokolás köz­lését. Szó szerint, macskakörmök közt idézve adjuk a borzalmas okmányt, de közben, zárjel közé helyezve, az igazság, a józan ész legkiál­tóbb megjegyzéseit megtesszük. „Indokolás: A lefolytatott eljárás során, alábbi tény­állás nyert bei­gazolást: Szegeden, a magyar ellenforradalmi kor­mány hadügyminisztériumának VI. osztályá­ban, 1919. évi június havában, Héjjas Iván volt tartalékos főhadnagy azt a parancsot kapta, hogy Kecskeméten szervezzen egy­ karhatalmat, a vörös hadsereg által elrej­tett, az ellenforrad­alm­árok által pedig rej­tegetett fegyverek, valamint lőszerek össze­ gyűjtésére és a közbiztonsági szolgálat el­látására."­­Ki volt a hadügyminiszter? Ki a paran­csot adó VI. osztályfőnök, hol van az a kor­mány, honnan tudja ezeket­ az ügyészség? Privát értesülésből vagy a lefektetett per­anyagból, talán Héjjas Iván gyilkos úr egy­szerű előadásából? Mert a parancsot adó felelős a parancsot tovább adó­ért!) „Héjjas Iván ezen parancshoz képest meg­szervezte a karhatalmat. Tagjai voltak a magyarság szempontjából megbízható tar­talékos tisztek­, altisztek és legénység, vala­mint a kecskeméti környéki gazdák, így tagjai voltak a karhatalomnak pótcsendőri minőségben, a rendelkező részben fölsorolt legénységi állományt terheltek is. Gyanú­sítottak tehát a rendelkező részben körülírt és alább részletezett cselekményeket pót­csendőri minőségbe­n a közbiztonsági szolgá­lat ellátása közben a Károlyi-éra, valamint a kommunizmus során is fölfordult rend helyreállítása és a normális viszonyok meg­teremtése céljából követték el." (Mindenekelőtt jegyezzük ide, hogy a Ha­tározatban a „Károlyi-éra" mindenütt utólag van beszúrva. Fontosabb ennél „a magyarság szempontjából való megbízhatóság" fogalmá­nak tisztázása. A magyarság tulajdonságainak" szempontjaiból az emberi tisztességérzést, a törvény tiszteletét, a gyilkosok­ utalását, csak nem akarják kihagyni? Azt csak nem akarják elhitetni a világgal, hogy e tulajdonságok hiányozhatnak is a jó magyar emberből? Ezt a magyar nemzet megbecsülésének védelméről hozott törvény alapján s a magunk magyar érzéséből is kikérjük magunknak, így gyalázni a magyarság jellemét csak nem­ szabad? Ért­jük mi az ügyész urat, azt kellett kihozni, hogy a g­yilkosok a csendőrség felügy­előjének ügyésze jogi elbírálása alatt maradhassanak. De legyen szíves ez a hosszúnevű méltóság, mutassa meg azt a törvényt, amelynek alap­ján ilyen pótcsendőröket alkalmaztak? Vagy ilyen apróság nem szükséges a jogi ille­tékes­ség megkonstruálásához?) A­­Mian tanyán. Szól tovább a

Next