Népszava, 1925. január (53. évfolyam, 1–25. sz.)
1925-01-01 / 1. szám
1925 január . kesztőinek — ezek között Kunfi elvtársnak — cikkei díszítik. A magyar proletárság ebből az ünnepből, amint mondottuk, az üdvözlők között részt követel magának az első sorokban és meleg szívélyességgel, szocialista nemzetközi szolidaritással csatlakozik a jókívánságokhoz, amelyek osztrák elvtársainkat megérdemelt módon érik az egész Internacionálé részéről. (B. M.) Scittovszkiy? Házelnök pártközi konferencia tsszentvásárlón nyilatkozik úgyszólván minden esti lapban. A Népszava szerdai számában megemlékezett már arról, hogy Scitovszkyék pártközi értekezlet összehívását tervezik és ezzel kapcsolatosan fölvetettük azt a kérdést, vájjon mi célja lehet ennek a tervezett konferenciának? Hiszen, ha Bethlenék unják már parlamenti játékukat, ha kínosnak és károsnak tartják azt, hogy a parlament üléstermében a magára maradt egységes párt tartson háziértekezleteket, jól tudják, mi az útja annak, hogy a magyar nemzetgyűlés ne legyen továbbra is a Mussolini-féle parlament bethleni karrikatúrája. Egy pártközi konferencia terve semmiesetre sem pótolhatja azokat a garanciákat, amelyeket a harcos ellenzék a közéleti tisztaság érdekében követel. Egy korrupciómentes kormányzatnak csak az általános, titkos választójog törvénybe iktatása vetheti meg az alapját, vagyis a képviselői kinevezési rendszerrel való végleges leszámolás. A választási terror, illetve a nyílt, szavazás a közélet korrumpálásának legbiztosabb és leghatékonyabb módszere és ha a Demokratikus Blokban tömörült ellenzék ez ellen a kormányzati rendszer ellen minden rendelkezésére álló eszközzel harcolni kíván, ezzel csak az ország népe iránti felelősségérzetéről tesz tanúságot. Ennek az elszánt harcnak a tiszta célkitűzéseit egy pártközi értekezlet ötlete valóban nem homályosíthatja el akkor sem, ha ez az ötlet — állítólag — a nemzetgyűlésnek attól a házelnökétől származik, aki oly fényes tanújelét adta annak, hogy a parlamentben a bethleni erőszak hivatott kiszolgálója. A Máv. ús ügyrendje. Az „M. T. L" jelenti: Az államvasutak üzletvitelének szabályozása ügyében december 7-én kiadott kormányrendelet alapján a kereskedelemügyi miniszter szerdán adta ki az államvasutak igazgatására vonatkozó ügyrendet, amely megállapítja az igazgatóság és az üzletvezetőségek jövőbeni új hatáskörét. Az új ügyrend hangsúlyozza az elnöknek, az igazgatóknak és az üzletvezetőknek „fokozott felelősségét". A pénzügyi ellenőrzés rendszere olyanképen módosul, hogy a jövőben nem az igazgatóság pénzügyi főosztályaira, illetőleg az üzletvezetőségek számosztályaira, hanem a szakszolgálatokra fog a felelősség elsősorban nehezedni. Mindez pedig "a modern üzleti elveknek" megfelelő szabályozást nyer. Az ügyintézés terén az írásbeliséget kiküszöbölik és ennek helyébe a lehetőségig a szkbeli tárgyalások lépnek. Az igazgatóságnak két évvel ezelőtt még 76 osztályát 23 osztályra korlátozzák. Az igazgatóságnál a jövőben iisak a felsőbb ellenőrzéssel és irányítással kapcsolatosteendőket tartják fönn. A legfontosabbakban az igazgatóság együttes ülésében írásbeliségek elkerülésével fog az elnök dönteni. A végrehajtás pedig „a lehetőség határain belül" csészében a külső szolgálati helyekhez kerül. Havonként legalább egyszer üzletvezetői értekezlet lesz. Az új ügy- rend január elsejével lépett életbe. sőbbi korok magyarjai számára. Ha az egész világ nem is egy falu, de ebben az öt-hat esztendőben Magyarország bizony egy falu volt. Budapesten meg a városokban és a vidéken csak a méretek voltak a mások, de, hadd éljünk most a Friedrich—Csilléry—Haller-korszak szavával, a »mentalitás" ugyanaz volt és sok tekintetben ugyanaz még ma is. Azt tanította ez, hogy a zsidók és az októbristák az okai minden bajnak, ami a „községünket" és a községünk embereit érte és éri, a zsidó már a létezésével is csak bosszantásra van a világon, a zsidó ellen védekezni, a zsidó ellen összefogni, a zsidót üldözni kell. „Községünk" alakjaival, vezető embereivel fölvenni egész kurzus-Magyarország: a közigazgatás figurái, a közoktatás emberei, a kaszinó-töltelékek, a mindenáron politizálás fajmagyarkodói, akiket csak kicsit kell megvakarnod, hogy kiáltson belőlük a tótba ojtott svábság, — mit soroljak föl? — tolongott az egész magyar úgynevezett közélet embereinek a tömege. Néha azt érzed, hogy a te magyarságodnak és a te emberségednek is szégyene, hogy a te fajtádbeliek közé (és a huszadik században!) ilyenek tolakodhattak és üthetnéked és, legalább, káromkodhatnékod van; de mindjárt rá kell jönnöd, hogy magadat, a magad magyarságát és a magad emberségét becsülnéd le, ha ellenfélnek vennéd ezeket: ezeken csak nevetni szabad, csak nevetni lehet. Pár napja jelent meg Farkas Antal új könyve és, így halljuk, sok száz példányban olvassák már Budapesten, sok száz példányban a vidéken. Az olcsóságának (38.500 korona az ára, szervezett munkások 25.000 koronáért kapják) bizonyára nagy szerepe van ebben a gyors terjedésben, de a könyvért agitál magának a szerzőnek a neve. S Révész Kornél kitűnő karrikatúrái, szövegközi rajzai, amelyek bemutatják "községünk" társadalmát együttesen és külön-külön, pompásan illusztrálják a rövid, humoros történeteket. Minden családban, minden társaságban akadhat egy-egy ember, aki még, ha itt-ott tamáskodva is, rabja az ellenforradalmi frázisoknak, akiit komoly, meggyőzni akaró füzetek, tudományos okfejtéssel ékes könyvek, agitációs írások nem tudnak kicibálni a rágalmak, a hazugságok és a frázisok ingoványos világából. Küldjétek el ezeknek Róka Tóni korképét, hogy a Weisz mészáros, a Rózner kocsmáros, a faj magyar Stipacsek Vencel, a Kánya-testvérek, Sauerwein Szigfrid csavarkapitány, Herlitska káplán, Sóhaj Berenice óvó- és költőnő, Lapistyák Vendel, Gyeprugó Márton és a többiek históriáinak nem is nagyon torzító képén át lássák meg, mi is és milyen is az a híres kurzusi mentalitás. Mert a százötvenoldalas könyv, amely közel nyolcvan kurzustörténetet foglal magában, megtörtént országos vagy fővárosi események karrikírozásának a gyűjteménye. Aki újságolvasó vagy, rögtön ráismersz „községünk" vagy „nemzetvédelmi osztályaink" egyik-másik alakjában azokra az emberekre, akik az országos politikában vagy a budapesti közéletben tevékenykednek. A nemzetgyűlésen vagy a főváros törvényhatósági bizottságában elrikkantott frázisokkal, a fajvédő lapok logikájával, mondatfűzésével és szóvirágaival találkozunk egyre-másra. És amikor a történeteket újra átolvassuk, azt kell megállani tanunk, hogy a humorista mestersége szép és nehéz mesterség ugyan, de a mi Róka TóninkHatározat: „ Zöldi Róza, Kovács Erzsébet, Szentgyörgyi Erzsébet és Dopsa Emánuelné kecsnak valahogy mégsem volt nehéz a dolga: boszorkányos íráskészségével a kurzus alakjait csak le kell rajzolnia, csak kevés elevenebb színt kell festenie, csak árnyalatokkal kell torzítania, a szatíra ostorával nem is kell nagyon suhintania, nem is kell mást tennie, csak mutatni, — máris előttünk az egész kurzus kacagtató karrikatúrája. Itt van a Weiszék destruktiv kakasának a históriája! „Amig a helybeli illetőségű, magyar származású, keresztény jellegű, népies kakasok évszázadokon át igy kukorékoltak nálunk: — Ku-ku-ré-ku! —, addig Weiszék kakasa falunkba költözése óta szinte népítéletet kihívó, fajára valló arcátlansággal éjjel-nappal így hirdette propagandaszerűen: — Kohn-kohn-ré-kohn! Ezt a vakmerő propagandát a forradalmi időkben szótlanul tűrték szemesztény polgártársaink, ámbár kétségtelen, hogy ez a türelem az ellenállhatatlan kényszernek, a terrorizmusnak, a vörös rémuralomnak a szülötte volt. A Weiszék kakasa kihívó vakmerőséggel szabadlábon jár, sőt az eperfára is fölmerészkedik, hogy hajnalomként onnan gyalázza az ébredő magyarok végtelen türelmét hangos propagandájával: — Kohnkohn-ré-kohn!" Nem ismersz rá ebben a hangban a nemzetgyűlésen ágáló legénynek vagy a fajvédőujság tintafenegyerekének a hangjára? És erős a karrikirozás? Éles a torzítás? Magyarország legszomorúbb esztendeinek, kurzus-Magyarország keserves éveinek hosszú időn átt legjobban jellemző korképe marad a Róka Tóni kacagtató kurzustörténetgyűjteménye. _ NÉPSZAVA 5 A §4 kecskeméti kísértet. ir. ,A sz en«firség SiPUgj^lffe" leMM. — A názttM ellopott emberek r.sepeszffa... Azt mondják: ez a nemzet temetni, azt tud. Hogy van az, hogy 1919-től a „hunmentés" utján nem sikerültek a temetések? A halottakat, akiket ekkor és a későbbi években dróttal vagy istrángkötéllel is temettek el, minduntalan visszajárnak, mindenkűibben járnak vissza. Sok dolguk volt az Uraknak, talán nem végezték munkájukat elég szívvel? Megnyugtatjuk őket: a sírok elég mélyek voltak, a speciális temetők rejtettek, zúgó erdő cserjéi közt fekvők, vagy az „Ágasegyháza"-i homokbuckák szétcsinálta, megint szélsöpréssel változó hullámaiban. Mégis följárnak a halottak, mindsütübben járnak föl és ezután még gyorsabb egymásutánban fognak véres kosztümjeikben megjelenni a magyar közélet fórumán: kopogtatni fognak, csörgetni fogják a láncokat, immár csontjaikról lehullott drótokkal a zöldposztós asztalokat fogják verni s jaj, ha valaki el akar futni onnan, a csontvázak az istrángot magyar karikás módra vetik utánuk. A csendőrség felügyelőjének ügyésze új temetést próbált rendezni. Látván, hogy a halottak onnan Kecskemét környékéről is minduntalan előjönnek, összegyűjtötte az ottani esetek egy részét s ezúttal paragrafusokkal impregnált papírba öltöztetve az áldozatokat, az életüket, a sorsukat, a halálukat, a jogi vakság oltott meszével öntözte le s a kiválogatott tagadó vallomások mázsás hazugságainak köveit hengergette reájuk, mint poétalélek pedig, az amnesztia tiszavirágait helyezte a közös nagy sírhalomra. És ezek a most már háromszor temetett, ezerszer kiszenvedett halottak csúfondárosan jönnek elő, ledobják magukról a szép tiszavirágokat, lerúgják a mázsás köveket, mondják, nem, minden tisztességes ember fülébe harsogják: itt vagyunk, követeljük az igazságunkat! Lássák, Urak, azért nem jó esendő embereknek olyan temetésekre vállalkozni, ahol a halottakkal az igazságot is el akarják földelni. Az igazság az, amit az élettől eltávozó a földel, embertársaik között kell hogy hagyjon, s ismert, a kecskeméti hatvannégyekkel és a többi kecskemétiekkel, akikről a csendőrség fölügyelőjének ügyésze még nem szól és a többi százakkal, akikről a csendőrség felügyelőjének ügyésze még szintén nem beszél — az igazságot is a föld, alá dugták a holttestekkel együtt, a holttestek a velük temetett igazság eszközével ledobják magukról, amiket reájuk hordtak. A földet, a követ, a papírt, a tiszavirágokat és aztán előállanak. íme, most magában a csendőrség felügyelője ügyészének beszüntető Határozatában állnak elő, mert az ő sorsukkal az igazság van. Szerdán közöltük a csendőrség felügyelője ügyészségének beszüntető Határozata rendelkező részét, ma megkezdjük az Indokolás közlését. Szó szerint, macskakörmök közt idézve adjuk a borzalmas okmányt, de közben, zárjel közé helyezve, az igazság, a józan ész legkiáltóbb megjegyzéseit megtesszük. „Indokolás: A lefolytatott eljárás során, alábbi tényállás nyert beigazolást: Szegeden, a magyar ellenforradalmi kormány hadügyminisztériumának VI. osztályában, 1919. évi június havában, Héjjas Iván volt tartalékos főhadnagy azt a parancsot kapta, hogy Kecskeméten szervezzen egy karhatalmat, a vörös hadsereg által elrejtett, az ellenforradalmárok által pedig rejtegetett fegyverek, valamint lőszerek össze gyűjtésére és a közbiztonsági szolgálat ellátására."Ki volt a hadügyminiszter? Ki a parancsot adó VI. osztályfőnök, hol van az a kormány, honnan tudja ezeket az ügyészség? Privát értesülésből vagy a lefektetett peranyagból, talán Héjjas Iván gyilkos úr egyszerű előadásából? Mert a parancsot adó felelős a parancsot tovább adóért!) „Héjjas Iván ezen parancshoz képest megszervezte a karhatalmat. Tagjai voltak a magyarság szempontjából megbízható tartalékos tisztek, altisztek és legénység, valamint a kecskeméti környéki gazdák, így tagjai voltak a karhatalomnak pótcsendőri minőségben, a rendelkező részben fölsorolt legénységi állományt terheltek is. Gyanúsítottak tehát a rendelkező részben körülírt és alább részletezett cselekményeket pótcsendőri minőségben a közbiztonsági szolgálat ellátása közben a Károlyi-éra, valamint a kommunizmus során is fölfordult rend helyreállítása és a normális viszonyok megteremtése céljából követték el." (Mindenekelőtt jegyezzük ide, hogy a Határozatban a „Károlyi-éra" mindenütt utólag van beszúrva. Fontosabb ennél „a magyarság szempontjából való megbízhatóság" fogalmának tisztázása. A magyarság tulajdonságainak" szempontjaiból az emberi tisztességérzést, a törvény tiszteletét, a gyilkosok utalását, csak nem akarják kihagyni? Azt csak nem akarják elhitetni a világgal, hogy e tulajdonságok hiányozhatnak is a jó magyar emberből? Ezt a magyar nemzet megbecsülésének védelméről hozott törvény alapján s a magunk magyar érzéséből is kikérjük magunknak, így gyalázni a magyarság jellemét csak nem szabad? Értjük mi az ügyész urat, azt kellett kihozni, hogy a gyilkosok a csendőrség felügyelőjének ügyésze jogi elbírálása alatt maradhassanak. De legyen szíves ez a hosszúnevű méltóság, mutassa meg azt a törvényt, amelynek alapján ilyen pótcsendőröket alkalmaztak? Vagy ilyen apróság nem szükséges a jogi illetékesség megkonstruálásához?) AMian tanyán. Szól tovább a