Népszava, 1925. március (53. évfolyam, 49–73. sz.)

1925-03-01 / 49. szám

LIZS. évfolyam, 49. sz. Budapest, 1925 március­­, vasárnap 2500 AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: negyedévre . 120.000 K — külföldre . 249.000 K­­gy bóra . . 40.000 K - külföldre _ 50.000 K Ausztriában egy bóra . . . _ _ 51LOOT magyar K MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA P KÖZPONTI KÖZLÖNYE 1ZERKESZTÖ8ÉO: VU1, CONTI-UTCA 4. 61 reldonszám .... Jórae! 3—2« ás JótMf S—30 BOYES SZÁM­ÁRA: Magyarországon 2000, Vasárnap 2000 korona, Ausztriában 2000, vasárnap 2300 osztrák korona, ••.!«'../•­­A Jugoszláviában 4 dinár, Franciaországban 1 franc HBChfBLENIK HM KIVITELIVSL MINDEN NAT KIADÓHIVATAL: Vffl, CONTI-UTCA 1. SZ. Telefonszám . . 3.8-81 és J. S-S2. Vidék: 1. 70-29 8HSSL Március 1-től 15-ig, a szabadsajtó országos sajtóagitációt igen Ebert Frigyes. Svédországban ma helyezik örök pihenőre az első szocialista miniszterelnököt, az egész svéd nemzet közös részvéte mellett Az el­hunyt nagy államférfiúban, Hjalmar Bran­tingban a világbékének és a demokráciának egyik legnagyobb halottját gyászolja a své­dekkel együtt a békés fejlődést óhajtó embe­riség. A sir még nyitott, amely magába fogja zárni ezt a nagy szocialista békeapos­tolt és máris új sirt kell ásni, hogy az anya­f­öldben helyet kapjon Ebert Frigyes, a ha­talmas német birodalom első köztársasági elnöke, akit élete delén szólított el a halál magas méltóságának munkaköréből. A háború előtti Európa sorsában döntő fon­tosságú helyet foglalt el a monarchikus, erő­sen militarisztikus szellemben megalapozott német birodalom. Vezetője és irányí­tó­ja volt az úgynevezett középeurópai hatalmaknak és ama szövetségi szerződés alapján, ame­lyet a „hármasszövetség" néven ismerünk, elbizakodottan hitt úgy a német, mint az osztrák-magyar militarizmus és imperializ­mus abban, hogy legyőzhetetlen és a hábo­rúból okvetlen győztesként kell kikerülnie. Ezt a fanatikus hitet nem adták föl még akkor sem, amikor a harmadik szövetséges, Olaszország kiugrott a szövetségből és a két nagyhatalom: Németország és Ausztria-Magyarország magukra maradtak a háború továbbvitelében az egész világgal szemben. A német és az osztrák imperialisták és militaristák bűne, hogy a háborút a végki­merülésig vitték, népeiket megtévesztették, megcsalták, hamis hadijelentéseikkel és a háborús helyzet valódi állásának gonosz eltitkolásával. Érezték vesztüket és nem volt bátorságuk szemébe nézni a veszedel­meknek, amelyeket fölidéztek, így omlott össze az osztrák-magyar monarchia és így dőlt romba a német Hohenzollernek impe­rialisztikus hatalma a nagy német biroda­lom fölött. A császárság bukásával elbukott Európa „legfegyelmezettebb militarizmusá­nak" hatalma és Németországot köztársa­sággá kiáltotta ki a német népakarat. A vértelen forradalom után a bolsevizmus, illetve a Spartakuszok megkísérelték, hogy a fegyveres diktatúrát ráerőszakolják a né­met birodalomra, föl is idézték a véres bel­háborút, de a német proletariátus többsége nem volt hajlandó követni őket és 1919 ja­nuárban a Spartakusz-mozgalom végleg el­vesztette a csatát Ekkor alakult Scheide­mann szociáldemokrata elnöksége mellett az első alkotmányos köztársasági kormány és választották meg köztársasági elnökké Ebert Frigyes elvtársunkat A m új német köztársaságnak hallatlan nagy külső és belső nehézségekkel kell meg­küzdenie. A gyilatos­an­tán­that­almak rá­kényszerítik a versaillesi békediktátumot Belül rabolja a békét és nyugalmat aka­dályozza a lehiggadást a monarchisták, nacionalisták, militaristák egységesen reak­ciós mozgalma, amely elég jó talajra talál a békét nyugalmat sóvárgó indifferens nyárspolgárságnál és a természetszerűen re­akciós rétegeknél. A köztársaság megbuktatá­sára állandó kísérletek folynak és a német proletárságnak, amely egyöntetűen ragasz­kodik a köztársasági államformához, vala­mint a köztársasághoz hű polgárságnak állandó éberséggel kell őrködniök, hogy a reakció hadai ne kerekedhessenek fölü­­ és meg ne döntsék a demokrácia uralmát A helyzet ilyen állása mellett helyezhető csak kellő megvilágításba a most elhunyt birodalmi elnök, Ebert Frigyes nagysága és heroikus munkabírása. Németország a forra­dalom kitörése óta egy állandó működés­ben levő vulkánhoz hasonló ingatag talaj, amelynek békéjét állandóan zavarják a győztes hatalmak erőszakoskodásai és a belső reakció fészkelődése. Elert birodalmi elnök azonban magas állá­sában minden erőfeszítéssel szemben meg tudta őrizni higgadtságát pártatlanságát és türelmét, államfői bölcseségét. Nem csüg­gesztették el a győztes hatalmak erőszakos­ságai a német területek megszállásával, nem kedvetlenítették el a belpolitikai harcok és párthatalmi kialakulások, bízott rendületle­nül a német nép őserejében és a demokrácia föltétlen győzelmében. Ez a hit és bizalom, de elsősorban megingathatatlan szocialista meggyőződése adta neki az erőt ahhoz, hogy egyszerű munkássorból, a maga erejével ne csak fölküzdje magát az államférfiú böl­cseségéig, de meg is állja helyét az állami élet legfölsőbb őrhelyén. Halála kétségtele­nül nagy veszteség a német népre és a német birodalomra, de vesztesége a nemzetközi szociáldemokráciának is, amely benne egyik erős oszlopát bírta. A német birodalom mai kiforratlanságában újabb belső bonyodal­maknak lehet kitéve az elhunyt elnök öröké­nek betöltésével, ami az európai konszoli­dáció kialakulására is mérhetetlen hátrányt jelentene. De bíznunk kell a német prole­tariátusban, amely különösen az utóbbi években tett tanúságot nagy erejéről és elhatározottságáról. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt mély megilletődéssel vesz részt német test­vérpártja gyászában és a német prole­tariátussal együtt ad kifejezést a nemzet­közi szocializmus nagy halottja iránt érzett tiszteletének. fi M­­i a­ tavasz... A miniszterelnöknek volt ráérő ideje és fö­lösleges energiája ahhoz, hogy a­ gaz­dák házi dohányának termesztésére és a közalkalmazot­tak fizetésrendezésére vonatkozó kérelmet sze­mélyesen terjessze elő Genfben. Ezek mellett a roppant problémák mellett azonban megfe­ledkezett minden egyébről, megfeledkezett a gazdasági élet tökéletes összeomlásáról, megfe­ledkezett arról, hogy­ a szanálás következtében beállott gazdasági összeomlás igazi áldozatai, a munkások és alkalmazottak munkátlan tö­megei családostól együtt éheznek és nyomo­rognak. Pedig mielőtt útra kelt a miniszter­elnök, megkapta a munkássze­r­vezet­ek részé­ről a szükséges figyelmeztetést, amelyre a vá­lasz az volt, hogy majd a genfi út után ko­moly megfontolás és megfelelő intézkedés kö­vetkezik. A genfi út befejeződött. Ki mennyire van vele megelégedve, nem tudhatjuk, m­ert ezt épp olyan titokban tartják mint a kormány egyéb "terveit és intézkedéseit. Csal, sa­jtjü­k, hogy nem lehet valami rózsás az eredmény, mert a tömjénezés ezúttal elmaradt. De befe­jeződött a misszió, itthon van a miniszterel­nök — már jó néhány hete, hogy megérkezett — a genfi út előtt nyilvánosan tett ígéret be­váltásáról azonban még nem hallottunk sem­mit. A gazdasági élet tovább rombolódik. Minden óra meghozza a maga veszedelmét újabb és újabb tömegek válnak kenyörtelenné, a munkások tovább éheznek és nyomorognak, a proletárok hatalmas hadserege egyre növek­szik és egyre mélyebbre süly­ed bele a feneket­len nyomorúságba. D­e azért még mindig nem észlelünk mozgást a bajok orvoslására. Mintha minden a legjobb után haladna, úgy viselke­dik a miniszterelnök, úgy vi­­lkedik a kor­mány, közben terjed a veszedelem, fokozódik az elkeseredés és az elégületlenség. Ígéret az volt bőven eddig is, az ígéreteket azonban eddig a kormány még sohasem vál­totta be. Most újabb ígéreteket kapnak az éhe­zők. Szombaton küldöttség jelent meg a mi­niszterelnöknél, az építési akció szorgalmazása céljából. A miniszterelnök pedig kijelentéseket tett. Megint igért! Kijelentette, hogy „a kor­mány át van hatva az építkezések fontosságá­tól és mindent meg fog tenni, hogy az építkezé­sek a kora tavasszal megkezdődjenek". Hozzá­tette ehhez, hogy „itt elsősorban nem épít­kezés érdekei, hanem a munkások és közalkal­mazottak érdekei nyernek kielégítést". Ennyit mondott a miniszterelnök: „Majd ha eljön a tavasz"... „óhajtom­"... „megindultak a részletes tárgyalások"... „a magam részéről meg fogok ragadni minden lehetőséget"... H Ha először hallottunk volna a miniszterelnök aj­káról ígéreteket, talán tudnánk hinni és re­mélni, de mert ezek ismerős hangok, mert a miniszterelnök és a különböző miniszterek, mint betanult szerepet már sokszor eli­ceitál­ták, ezeket a szólamokat ezt az ígéretet sem vehetjük komoly ígéretnek. Eddig az volt a ta­pasztalatunk, hogy az ígéretek és üzenetek csak azt a célt szolgálják, hogy a nyugtalanságot le­csillapítsák s csökkentsék. Ígéretekből azonban nem lehet jóllakni, nem lehet a rongyos gyer­mekeket fölruházni, nem lehet fűteni és vilá­gítani. A munkátlan tömegeknek pedig erre van szükségük és ez van olyan sürgős é­s fon­tos probléma, mint sok olyan más, amelyet a kormány pénzzel, törvénnyel, erővel és erőszak­kal istápol és segélyez. A munkátlanok munkát akarnak, kenyeret akarnak, szociálpolitikai gondoskodást akarnak — ezek szükségletek, amelyeket ígéretekkel és üzenetekkel kielégíteni már nem lehet. Itt cse­lekedetekre, intézkedésekre, gyors közbelé­pésre van szükség, különben olyan fordulatot vehetnek az események, amelyek talán nem kedvesek a tömegeknek, de nem lehetnek kívá­natosak a kormány és az ország szempontjából

Next