Népszava, 1925. március (53. évfolyam, 49–73. sz.)

1925-03-15 / 61. szám

1925 március 15. NÉPSZAVA hoz tartoznak. A legkiválóbb esztéta-költők, közé tartozik Swinburne (szemben), aki azonban erkölcsi és politikai — mégpedig forradalmár jellegű — eszméket is visz be költészetébe. A népszerűség és a hivatalos elismerés koszorúja nem az esztétáké, hanem a kései romantikus Tennyson-é, aki lovagregényeivel és csengő lírai verseivel szinte a század végéiguralkodik! A franciáknál a romantikus iskolából indul ki az esztéta-költészet, Hugo Viktor is írt olyan verseket (Keleti dalok), amelyeknek egyetlen célja az volt, hogy a fölidézett tarka színekkel a szemre, a szavak csengés-k pongásával a fülre hassanak. Hugo ifjú hívei közül nőtt ki Gautier (gótyié) Teofa, akinek versei csak remekbefaragott apró ékszerek akarnak lenni. Az ötvenes években aztán iskolaszerűen kezdett tömörülni egy zárt baráti kör, a Parnasszus. A parnasszisták vezére Leconte de Lisle (főként dölíl). Művészi elve a személytelenség. A költő ne vigye vérző szívét a közönség elé. Ne is mutasson érdeklődést aziránt, amit elmond vagy leír: legyen érzéketlen. Leconte de Lisle is, mint Browning, idegen alakok mögé rejti személyes érzéseit, pesszimizmusát, előkelő gőgjét. Követőivel együtt szigorú formák közé szorítja a verset, amely a romantikusok kezén szabadon és szeszélyesen csapongott. A parnasszista vers olyan hatást tesz, mint egy görög szobor: tökéletes, hideg formák. Az olasz Carducci (-esi) személytelen lírája rokon a parnasszistákéval, de Carducci az egyesülő Olaszország lelkes politikai költője is. A németeknél Geibel köre emlékeztet a parnasszistákra. A modern német költők közt Stefan George áll közel hozzájuk zárkózottságbban, formakultuszban, szociális vagy másféle elfogultságokon való fölülemelkedésben. Rajta kívül — idegesebb, szabadabb formák közt — Rainer Maria Rilke és Hugo von Hoffmannsthal a legkülönb esztéta-költők. Nálunk Babits Mihály a legnagyobb „életből menekülő", parnasszista, esztéta... de az ő versein keresztülvérzik a megsebzett ember, aki nem tudja eltitkolni, hogy magáról beszél. Ha modern költészetről van szó, nagyon gyakran halljuk emlegetni a dekadenciát — néhai elragadtatással, de többnyire (a hivatalt)* kritika résziről s mindig) elszörnyedéssel. Mi az, hogy dekadencia? Szótari értelemben: hanyatlás. Dekadens költészet: hanyatló korok költészete. Vannak görög és latin dekadens költők is, abból az időből, amikor a görög és római kultúra hanyatlásnak indult, az állami élet és a közerkölcsök megbomlottak, a művészet kifogyott termőerejéből és formai ügyeskedéssel, okoskodással, elmélkedéssel, az általános, egyszerű érzelmek festése helyett különös, bonyolult érzelmek föltárásával pótolta az elveszett őserőt. Az a modern költő, aki először nevezte magát büszkén dekadensnek, a francia Baudelaire (badleer) volt. Verseskötete, a Romlás virágot, kitűnő fordításban olvasható magyarul. fBabits, Szabó L( Tóth A.) Baudelaire éppen olyan kényes formaművész, mint a parnasszisták. Az ideál után sóvárog, éppen mint ők. Csakhogy nem tudja és nem is akarja a klasszikus, szobrászi vagy festői szépet választani témául. Az ő érzékeit az borzongatja meg, ami különös, rut, beteg, visszataszító — vagy ha szép, nem akárkinek szép. Esztétikája, érzéklésmódja, erkölcse, szociális fölfogása szembeszegül mindazzal, ami átlagos és polgári. Kifejezésmódja a különöst, a soha nem hallottat keresi; szavainak igazi értelmét néha szintik, hangzásuk adja meg. Leírásának szimbolikus jelentése van. A szimbólumok alkalmazásában egész fiatal gárda követte. A nyomában fölsarjadó iskolát dekadenseknek is, szimbolistáknak is nevezik. A mi hivatalos kritikánk gyakran veti Ady Endre szemére, hogy a dekadens Baudelaire utánzója. Ebből csak annyi igaz, hogy vannak köztük rokonvonások: a betegség, a halál emlegetése, a szimbolizmus és amit a hivatalos kritika nem emleget: az ideál örökös keresése. A parnasszistákkal és a szimbolistákkal is szemben állanak azok a költők, akiket közös szóval impresszionistáknak nevezhetünk. Szabad verselést teremtenek meg, benyomásaik közvetlen, őszinte érzékeltetése a céljuk. Verlaine (vérsén) verse csupa zenei hatás. Különös lélek: romlott és gyermekien őszinte, bűnös és vallásos. Csodálatos sorokban váltogatják egymást vagy olvadnak eggyé ezek az ellentétek. A német impresszionisták közt legerősebb egyéniség Detlev von Liliencron. Kiéli, kiélvezi és néhány vonással odaveti a pillanatnak minden hatását. A századvég legnagyobb német lírikusa, Dehmel Liliencron követőjeként indul, de bonyolultabb és mélyebb lélek nála. Nemcsak benyomásairól ad számot; állást foglal erkölcsi, világnézeti kérdésekben is. A modern világnak, a szociális helyzetnek lírai képe leghatalmasabban a belga Verhaeren, a német Henckell és az olasz Ada Negri verseiből tűnik elénk. A havanas években virágzott, de csak újabban került szoros kapcsolatba a modern lélekkel az amerikai Walt Whitman sajátos, minden formát összetörő költészet".". Whitman gyönyörűséggel olvaszt magába és tesz költőivé mindent, válogatás nélkül, amit lát, hall, érez, szagol, tapint: ő a mindenség költője. A líra mai, forrongó irányait ezen a szűk helyen nem jellemezhetem. Általános irodalmi jelszó egy-két évtized óta az impresszionizmussal szembeszegülő expresszionizmus, amely benyomások helyett kifejezést akar adni: a lényeg kifejezését, ha mindjárt egy sikoltás, fölkiáltás alakjában is. A Wart pour Vart ellenhatásaként megszületett az aktivista, politikai és szociális célokért küzdő, az eleven élettel egybeolvadni akaró költészet. Jövő cikkem elején a modern drámától lopok egy kis helyet az újabb magyar líra ismertetésére. * Sajtóhibaigazítás. Múltheti cikkemben „A családi erkölcsök, a tisztes hagyományok" stb. kezdetű mondat elejéről elmaradt az alany: Bordeaux (bordó) Henrik neve. Ez a mondat tehát reá és nem Barrés-re vonatkozik. és a Hetedik hete, hogy a bányavállalatoknak a nyolcórás munkanap ellen indított harcában a Magyar Általános Kőszénbánya Rt., mint a munkaidőt hosszabbítani tervezők előőrse, harcba kényszertette a bányamunkásokat. És a föld mélyében robotoló bányamunkások hetedik hete állják ezt a harcot. Ellenállásukszilárd, eltökélt, hiszen arról van szó, hogy az életet rövidítő hosszabb időt töltsék-e a bánya mélyében, vagy az eddigi időn át dolgozzanak és az eddigi időt töltsék a felszínen és élvezzék az életet adó friss levegőt. Ellenállásuk megingathatatlan, mert harcuk fiataluras segíytáborral növekedett meg azzal, hogy az összefiunkásság elhatározta a harcoló bányamunkások legmeszszebbmenő támogatását. Helyesen cselekedtek a szervezett munkások, amikor kimondották, hogy mától kezdve ez a harc nem a bányamunkások, hanem az egész szervezett munkások harca. Hiszen a nyolcórás munkanap épségéért folytatott ez a küzdelem bevezetője lehet annak a küzdelemnek, amelyet a nagytőke állandóan tervez és amelyet más államok kormányzata úgy kapcsolt ki a tőke és munka közötti harcból, hogy törvényhozási úton biztosította azt a nyolcórás munkanapot, amelyet a békeszerződésen alapult washingtoni nemzetközi munkaügyi konferencia minden állam részére törvényesítendőnek kimondott. Helyesen cselekedtek a szervezett munkások, amikor kimondották, hogy mától kezdve minden szervezett munkás álljon sorompóba és legmesszebbmenő módon támogassa a bányamunkásoknak ezt a harcát, mert csak egyesült erővel van mód és lehetőség a bányamunkásoknak ezt a nyolcórás munkanapért vívott védelmi harcát győzelemre vinni. És amikor a munkásszolidaritásnak ezt a megnyilatkozását látjuk, akkor nem mulaszthatjuk el, hogy örömünknek ne adjunk kifejezést, mert tudjuk, hogy e határozat minden munkást azonnali cselekedetre késztet és e cselekedet nemcsak erkölcsi, de anyagi segítőerőt is fog nyújtani. Ennek az erőnek, ennek a segítőerőnek a következménye sem lehet más, mint győzelem. Győzelemre kell vinni ezzel az erővel a bányamunkások küzdelmét, hogy győzelemre vigyük általa a munkások minden bekövetkezhető harcát. És mert győzni kell, tömöríteni kell az erőt és hogy győzzünk, minden szervezett munkás hajtsa végre az összmunkásságnak azt a határozatát, amely szerint a bányamunkások harcát mindenki anyagilag is támogassa. A tataöäiiyal Ssara. A tatabánya-felsőgallai bányatelepen sztrájkban álló bányamunkások ügyében az elmúlt héten változás nem történt. A munkások változatlanul kitartanak álláspontjuk mellett és nem hajlandók a munkát előbb fölvenni, amíg a munkaidő kérdésében az igazgatóság a kiadott rendeletet vissza nem vonja. A harcolók iránt nagy rokonszenv nyilvánul meg mindenfelől és újabban több kereskedő sietett a harcban álló munkások támogatására. Így Kiskerényi János felsőgallai mészáros 120 család között 60 kilogram húst osztott szét teljesen mélyen. A harcban állók ezúton mondanak az adakozónak köszönetet. •or Az ostósdai igerek hipnéfögn. Nagy, felnőtt emberek sokszor fájó életsorsa mellett különös szeretettel, gyöngédséggel, figyelemmel kisérjük a Jövendő reményének, a Gyermeknek minden szávetését. Első lépés© eseménye a háznak. Minden Ids betegsége aggasztó, szívszorongató félelem. A mi nagy családunknak, a szocializmus híveinek és hívőinek is megvan a maga gyermekserege. Már jár, de lépte még bizonytalan, meg-megingó. Öntudata ébredezik, de sokszor, és könnyen hamis nyomra téved, már látja a dolgok körvonalait, de a kép a maga plaszticitásában nem bontakozik ki még előtte. A munkásmozgalom terebélyes fájának ilyen rügyező és éppen ezért egyik legféltettebb ága a nőmunkások szervezkedése, öntudatra eléredése. Féltett kincs, drága gyermek mindenkor, de különösen ma, amikor a rügyező élet fölött a Halál szellője szállong, összefogott ellene a gazdasági élet, a nyomor, a túlsó part hol csábító, hol erőszakos ígérgetése. A háború kenyérkeresőjétől, élettársától megfosztotta, a forradalmak utáni rémségek lelkileg megőrölték, a nagy gazdasági válság apatikussá tette a dolgozó nőt. Testileg-lelkileg kifosztva kész prédája minden törekvésnek, amely közé és a dolgozók már teljes öntudatra ébredt tábora közé, hol a vallásos megnyugvás, hol a „mindig igy volt és mindig igy lesz" jegyében éket akar verni. Ellenségeink nem riadnak vissza az ígérettől és nem a fenyegetéstől. Ugyancsak résen kell lenniök azoknak, akiket sorsuk a szocialista munka legrögösebb szakaszába, a nőmozgalomhoz állított, hogy egyrészt ezeket a mesterkedéseket ellensúlyozni tudják, másrészt ennél többet tehessenek: új és új területekre vigyék ki a szocialista nőmozgalom eszméit és célkitűzéseit. Ha ebben a munkában férfielvtársaink részéről szóban, írásban, tettben bárhonnan segítő kéz nyúl felénk, ebben csak annak újabb és újabb bizonyságát látjuk, aminek bizonyítására voltaképen szükség sincsen, de ami mégis mindig jóleső, tudni, hogy elvtársaink megállapodott véleménye, hogy a nőkérdés szocialista szellemű előbbrevitele nem női, de szocialista, de emberi érdek és hogy ezért 'ez érdek ÍFt'felzít., az írónak is érdemes munkálkodniok, fiüknek a szocialista munka egyéb területein is akad feléges és fölöttébb hasznos tennivalójuk. De ember legyen a talpán, aki ebben a kérdésben nemcsak tenni, de helyesen, jól és okossan tenni tud. Annyi minden, amire tekintettel kell lennie, a nevelés, a család (és ide kell értenem, sajnos, a proletárcsaládot is) előítéleteire, érzékenységre, sok-sok évszázados elnyomatás szellemi következményeire. Aki nőkérdésről nőknek, szocialista nők feladatairól szocialista, vagy azzá válni akaró nőknek szólni akar, csak a legtökéletesebbet, csak a legmegalapozottabbat mondhatja. Lehet-e végzett munkának szebb elismerése, mintha megállapítjuk, hogy az a röpirat, amely „Családi Tűzhely" címmel a közeli napokban hagyja el a sajtót, mindezeknek a föladatoknak megfelelt? Szakasits Árpád elvtárs röpirata ritka gyakorlati érzékkel, de egyúttal fölényes elméleti fölkészültséggel tanyarja a szocialista nőkérdés problémáját. Agitációs irat, de nem a szó rossz értelmében. Agitál, de nem azzal, hogy megtévesztő rabulisztikával igyekszik igazát elhitetni, hanem hogy igaza tudatában egyszerűen tényeket sorol egymás mellé, olyanokat, ahol a következtetések levonása nem írói ügyeskedés, hanem a logika egyszerű munkája. De az ilyenfajta írás talán sokkal nehezebb, mint a brilliáns technikával való munka. Egyszerűnek lenni, ezt csak a stílus igazi mestere tudja megoldani. Elvezetni az olvasót az aszszonyi élet minden nyilvánulásába, megmutatni a proletárotthon minden nyílt és titkolt sebét, a szenvedők nyelvén beszélni a szenvedőkhöz, meleg szív és igaz íráskészség sajátja. Jó agitációs irat ez, mert az igazság szól belőle. Hatása bizonnyal a tábor erősödése lesz, mert az igazságok ereje, ha az írás művészetével egyesülnek, félelmetes hatalom minden küzdő tábor számára. A világháború után minden francia faluban márványtáblát állítottak föl a következő felirattal: „Clemenceau és Foch tábornagy nagy szolgálatot tettek a francia hazának". A munkásmozgalom nem jutalmaz háborús érdemeket. Nincsenek is márványtáblái. D® itt, a napnak szánt újságpapíron, amelynek minden betűje szocialista szellemet kell, hogy leheljen, állapítsuk meg: Szakasits elvtárs munkája jó szolgálatot, nagy szolgálatot tett a szocialista nőmozgalom ügyében. Kéthly Anita.