Népszava, 1925. április (53. évfolyam, 74–97. sz.)

1925-04-01 / 74. szám

LISI, évfolyam, 74. sz. Budapest, 1925 április­­, szerda Ára: 2000 korona. immiminimis egyes szám­ára­. MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT.,"".. A KÖZPONTI KÖZLÖNYE XIS­ ...­­ Jugoszláviában 4 dinár, Franciaországban 1 szaz.o Egy pillanatra — és ez a pillanat legyen az emlékezésé. Húszesztendős a Népszava napilap! Húsz esztendővel ezelőtt, április első hajnalán dobálta ki a szervezett munká­sok acélos szolidaritásából alkotott rotációs masina a Népszava napilap első példányait. A rotációs dübörgése nemcsak az érett idők dübörgését jelentette akkor, hanem az el­nyomott magyar proletariátus talpraállását, harcba indulását a szolgaságba sújtó feudá­lis­ reakció magyar lovagvárai ellen. A Nép­szava napilap a harc méhéből született, a harc gyermeke volt. Minden betűjében a nagyszerű küzdelemre ébredt magyar prole­tariátus virágzó harci kedve, fényes ön­tudata, pompás lendülete ragyogott. A sem­miből teremtették a­­ Népszavát Magyaror­szág szervezett munkásai, mintha bibliai is­tenek lettek volna... A magyar szolgaság akkor is fájó volt, a bilincsek akkor is szorítottak, a fölülről ve­zetett osztályharc szöges csizmái akkor is vért fakasztottak az elnyomatásban élő ipari és mezőgazdasági proletariátus testéből. És nem volt egy pillanatnyi pihenő a minden oldalról megtámadott szociáldemokrata mun­kásság számára. Azokban az években szer­veződött támadó fronttá a föltörekvő mun­kásosztály ellen a munkáltatói szövetségek egész sora. Akkor keményedett meg a kor­mányhatalom a politikai jogokat követelő munkásosztállyal szemben a legmerevebbé. A sztrájkok, kizárások egymást érték és a pesti utcán ugy villogott a rendőrkard, mint éjszakai égboltozaton az istennyila. Támad­tak minden oldalról. Az öntudatra ébredt kapitalizmus harci kedve épp úgy lobogott, mint amilyen elszánt harci készülődés fű­tötte a feudális várak urait. De a szó már kimondatott és a seregek ezen az oldalon is harci rendbe sorakoztak. Ekkor emelődött a Népszava a harcos seregek élére zászló gya­nánt. A magyar megújhodás tavasza lobog­tatta ezt a zászlót a demokráciáért harcba induló tömegek élén és ez a zászló soha le nem hanyatlott, szenny nem érte; mindig a reménység és a hit gyönyörű fénye övezte körül és a legsötétebb napokban is ez az egyetlen szív nem szűnt meg dobogni. A jubileumi pillanatokban, amikor vissza­száll az emlékezésünk a Népszava napilappá születésének nagyszerű és harcos idejére, akkori fiatalságunk víg kedvével érezzük az akkori harcnak minden forróságát és hittel való teljességét és érezzük, hogy nem szabad megtorpanni. A húsz esztendő hídján állunk és lenézünk a harc hömpölygő folyamára, amely nem apadt el. Az osztályuralom vadul védekezik még mindig a demokrácia ellen. Nincsen változás. A magyar reakció nem ta­nult, éppen olyan konok, mint volt. Védi most is pozícióit és most kegyetlenebb és vadabb elszántsággal a föltörekvő tömegek ellen, mint húsz esztendővel ezelőtt. Nincs változás ezen az egy darab földön a jogok és javak megoszlásában­­, de van változás a lelkek­ben. Szuronyok abroncsával leszoríthatják még ideig-óráig egy érett népnek föltörekvő akaratát, a demokrácia erőitől megindult földet, de a húsz elviharzott esztendőt meg nem történtté nem tehetik sem a magyar mágnások, sem a kurzus apraja-nagyja. A Népszava harcban született és harcban ünnepli napilappá válásának húsz esztendős fordulóját. Ugyanazt a harcot küzdjük most is. És ez a harc nem magunkért folyik csu­pán: az országért, amelyet egyszer már a pusztulás szakadékáig vitt a feudális­ reakció osztályuralmi gőgje, politikai vaksága és népgyűlölete. Ezt az országot a végső pusz­tulástól és lealjasodástól semmi más nem mentheti meg, csak a demokrácia. Ezt hir­dettük húsz esztendővel ezelőtt, ezt hirdetjük ma is. A hatalom vaksággal megvert urai akkor is ellenünk állították hadba a fegyve­res erőt és az állami apparátus teljességét és most is ugyanezt cselekszik. Fölforgatóknak bélyegeztek meg bennünket azok, akik a húszmilliós Magyarországot prédául dobták oda egy végzetes kaland máig is büntetlen kigondolóinak és végrehajtóinak. A húszmil­liós Magyarországot hétmilliósra­­csonkította a reakció tudatlansága és gonoszsága. És most ugyanazok,, akik Magyarország végze­tét elindították, a politikai hatalom bástya­fokairól és ormairól megint azt süvöltik fe­lénk, hogy mi vagyunk az ország megrontói, osztályharc hirdetői, az ország nyugalmának fölforgatói — éppen úgy, mint akkor. És most is velünk áll szemben harci készültség­ben: a fegyveres erő, a közigazgatási erőszak és a parlamenti diktatúra ... Kell-e ennél több ahhoz, hogy a magyar munkásosztály most is éppen olyan lelkese­déssel, hittel és öntudattal, elszántságának és erejének teljességével vívja meg a maga harcát a demokráciáért, az emberi jogok tel­jességéért, az ország nyugalmáért és béké­jéért, mint akkor. Mert ebben az országban béke és nyugalom nem lehet addig, amíg a fekete reakciónak kártevői igazgatják rom­lásba és pusztulásba ennek a szerencsétlen országnak a sorsát. Ünnepi hangulatot szeretnénk egy pilla­natra elárasztani ezen az első oldalon, ahol annyiszor dübörög a harcnak a szava. De nem lehet. A jambusok megtörnek, mert a pusztuló munkanélküliek tízezreinek jaj­szava sikolt be az ablakunkon, mert minde­nütt a nyomorúság szörnyű és sötét árnyai suhannak a munkásnegyedek sikátorain. Ünnepi hangulatot és ünnepi sorokat ne várjon tőlünk senki, amikor megint áll a harc közöttünk veszettebbül, mint valaha. A visszaemlékezés mégis kell és jólesik visszaemlékezni, mert ez a visszaemlékezés a tavasz áramát hozza felénk, gyönyörű harcok zsivaját, az akaratnak és hitnek mágneses erejét. Ez a visszaemlékezés ter­mékenyítse meg a magyar munkásosztályt abban az áldozatos és nehéz harcában, ame­lyet most vív meg a veszedelmesen szívós magyar reakció ellen. Nehéz a harc, nehe­zebb, mint volt bármikor. De a magyar mun­kásosztály nem lehet vesztes ebben a küzde­lemben. Az ellenforradalom legsötétebb ide­jét átéltük és ma erősebbek vagyunk, mint voltunk, többen vagyunk, mint voltunk. A Népszavát meg akarták fojtani nem egyszer a legutolsó öt esztendő alatt. Az ügyészek paragrafus-kancsukája sebek szá­zaival borította be a Népszava testét. Véres­kezű brigantik szétdúlták a Népszava épüle­tét, vandál dühvel szétrombolták a rotáció­sokat. A Népszavát mégsem ölhették meg, mert a Népszavának annyi élete van, ahány öntudatra ébredt proletár von köréje áttör­h­etetlen falanxot. A Népszava szimbólum. És amint nem ölheti meg semmiféle hatalom benne a lelket, úgy nem ölheti ki Magyar­ország szervezett munkásságából, öntudatos szociáldemokratáiból a fölszabadulás gondo­latát és tettreserkentő erejét. Nehéz a harc, de elszántak a harcosok. És a húszesztendős forduló éjszakáján tisztán ragyog a csillag a­ sötét magyar égboltozaton. Ennek a csil­lagnak a sugaránál tépik a magyar proletá­rok a magyar égboltozat bak­acsinját, hogy fölvirradjon a hajnal. Húszesztendős a Népszava napilap! Egy pillanatra pihenjenek meg a zuhanó kalapá­csok. Egy pillanatra álljon meg a dolgos kéz és emlékezzünk a régi harcokra és jus­son eszünkbe ebben az egyetlen ünnepi pillanatban, hogy most is tucatnyi börtön­ajtó áll nyitva, a Népszava embereit és har­cosait várván; jusson eszünkbe az is, hogy a Népszavát immár 120 nap óta nem engedi ki a kormány az utcára; gondoljunk arra, ebben az egyetlen pillanatban, hogy egy februári éjszakán sötét brigantik örökre megállították két nemes és bátor szív lükte­tését; gondoljunk azokra is, akiket messze kergetett innen a Népszava Íróasztalaitól a fehér terror —; gondoljunk a harcokra és a szenvedésekre, am­ik elmúltak fölöttünk és a következő pillanat legyen már a jövendőé, a lüktető harcé, a nem pihenő munkáé. Ezt a jubileumot azzal tegyük emlékeze­tessé, hogy új ezreket sorakoztassunk a Népszava köré, hogy a régi harcok­ lendüle­tével ind­­ljunk az új harcok tüzébe. Ezt a jubileumot a magyar proletariátus csak a pártért való munkával és a demokráciáért való harccal ünnepelheti meg. A rotációs elindul, dübörgése most is harci dal legyen! Április 5-éit, vasárnap trélután 3 órakor a Vas­­munkások Otthonában (VII. Thüköly-út 56. sz.) tail­ó Orsiáps főszervező Bizottság. Mi- May Anna és Ium­ar Páhlé elvtársak. Legyetek ott mindannyian!

Next